459. mese

ÖRDÖG FELADTA TALÁLÓSKÉRDÉSEK  (Szavak száma: 611)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy halász, aki egyszer kiment a tengerre, hogy kivesse a hálóit. Amikor odaért, más halászokat nem talált ott, azok biztosan a kocsmában voltak. Ő el­gondolkodott: „Bemenjek, ne menjek be? Ugyanannyian nem mennek be, mint amennyien bemennek! És amikor reggel teli hálóm lesz, én inkább vagyok férfi, mint azok ott a pultnál.”
A hátára vetette a hálót, és ezt gondolta: „A mélyben halászni egyedül nem tudok, de bedobni bedobhatom.”
Jól van, elment, hogy bedobja. Annyira elment, amennyire tudott, és kidobta a hálót, majd lefeküdt. Reggel, amikor felébredt, az egész tengert köd lepi el, hogy sem a vizet, sem az eget nem lehetett látni. A hálóit bevonta, és aggódik: hogyan jutok ki a partra?
De délfelé eloszlott a köd, és ekkor látta: idegen irányban úszott, és hogy semmit sem ért, hol van, és a földet sem látja, csak a vizet és az eget. Két napig így hánykolódott a tengeren. Már azt gondolta, hogy soha többé nem látja a feleségét és a gyerekeit. De ekkor, mintha a sze­ren­cséjére, odaúszott egy kis csónakkal egy úr és így szólt: „Látom, hogy micsoda bajba kerültél. Én kivezethetlek a partra, ha nekem adod azt, ami most új a házadban... Hét év múlva megyek érte.”
A halász csak nem akarja, de amikor rájött, hogy másképpen nem jut ki a partra, megígérte. Ekkor az úr kivezette a halászt a partra és maga mindjárt eltűnt.
Közben jött a többi halász is, biztosan a kocsmából, és énekeltek:
„A mélytengeri halászoknak
 A sapkájukon át nő a hajuk.”
A halászunk odaért hozzájuk és megkérdezte, hogy mi van náluk otthon. Az énekesek mint­egy vidáman felelték: „Micsoda, még kérdi, mintha maga sem tudná, hogy mi történt náluk. Maga a tengeren csavarog, a felesége pedig új gyereket szül otthon. Azonnal be kell jönnie velünk a kocsmába, és áldomást kell innia a gyerekért, akit Grieta a jászolban szült.”
Ezt hallván, a halász szörnyen megijedt, mert már tudta, hogy a legkisebb fiát eladta az ördög­nek. Ő természetesen nem csatlakozott a többiekhez, hanem mindjárt sietett haza, jajgatva, sírva.
Amikor hazaért, megtudta, hogy a nagy fekete kancának csikója született. Ekkor kicsit meg­könnyebbedett a szíve, mert már úgy gondolta, hogy a csikó is lehet az ördögé.
A hét év gyorsan eltelt. A kisgyerekből már derék fiú lett, a csikó pedig telivér lóvá nőtt. Az utolsó napon, amikor az ördögnek meg kellett jönnie a fizetségért, a halász szörnyen bánkó­dott, mert nem tudhatta, hogy az melyiket is viszi el. Ezért elment a kocsmába, hogy jól leigya magát, hogy elfojtsa a baját. A kocsmában odament hozzá egy öregember és megkérdezte, hogy miért ilyen szomorú.
A halász így felelt: „Szörnyűséges nap! Miért nem bánkódnék? Ma este az ördög elviszi vagy a szeretett fiamat, vagy a derék lovamat.”
Az öreg végighallgatta, majd ezt mondta: „Csitt, te csak maradj csendben, ne mondj semmit! Én elmegyek, megnézzük, nem tudjuk-e még valahogy megoldani, hogy ne akarja elvenni a fiadat és a lovadat.”
Jól van. Mindketten hazamentek. Az öreg lefeküdt a kemence mögé, a gazda és a gazdasszony a kisszobában. Éjfél felé a gazda hallja, hogy megcsikordult az ajtó. Akkor az ördög bejött a szobaajtón, és mindjárt megkérdezte: „Mi egy?”
Az öreg a kemence mögül, aki már várta, így felelt: „Az egy az semmi.”
Az ördög: „Mi a kettő?”
Az öreg: „Az a két szem a homlokon.”
„Mi három?”
„A villa három foga.”
„Mi négy?”
„A tehén tőgye.”
„Mi öt?”
„Az ujjak a kézen.”
„Mi hat?”
„Hat szög a patkóban.”
„Mi hét?”
„A csillagkép hét csillaga.”
„Mi nyolc?”
Ekkor az öreg felkapta a piszkavasat és így kiáltott: „Nyolcról nem mondunk semmit - eredj vissza, ahonnan jöttél!”
Ezután az ördögöt soha többé nem látták a halásznál.

458. mese

KÜLÖNFÉLE SZERENCSE-ÁLLATOK (Szavak száma: 471)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi meg egy nő, három fiuk volt: kettő okos, egy os­to­ba. Az okos fiúknak az apjuk adott egy lovat, hogy hozzanak rőzsét, míg az ostobának azt a hátán kellett bevinni a házba. Egyszer az okos fiúk, amikor a rőzsét szállították, meg­pillan­tottak egy békát az úton, amint ott jajgatott. A béka megkérte őket, hogy vigyék át az árkon, de az okos fiúk nem segítettek neki, sőt egy bottal meg is ütötték. Az ostoba jött a vállán a teherrel, és ő meghallgatta a béka kérését. A béka megígérte, hogy mindig segíteni fog neki. Hogy többet ne kelljen a hátán vinni a rőzsét az ostoba fiúnak, a béka ajándékozott neki egy fehér lovat.
Az ostoba fiú a rőzsével egyszer a királyi vár mellett haladt el. A király fiatalabb lánya meg­látva a fiút meg a lovat, elnevette magát: „Nézd, a bolondnak egy fehér jutott!”
A fiú nagyon a szívére vette a királykisasszony gúnyos megjegyzését, így szólt: „Az ördög vigyen el! Engem mindenki ostobának tart.”
Az ördög azon nyomban meg is jelent, és elvitte a hercegkisasszonyt valahová. A király azon­nal elindult megkeresni azt, aki elátkozta a lányát. Maga is fegyvert fogott a kezébe, és meg­parancsolta az embereinek, hogy fegyverrel a kézben menjenek vele. Ha elhaladnak a tettes mellett, a fegyverük magától lő. És így is volt, amikor jött az ostoba, a fegyver megszólalt. A király kiadta a parancsot, hogy dobják a tóba a bolondot. De abban a tóban élt a béka, akit megkért: „Békácska, békácska, segíts nekem kimászni a partra!”
A béka kisegítette a bolondot a partra, és megkérdezte: „Szükséged van még valamire?”
„Szeretnék eljutni ahhoz a hercegkisasszonyhoz, akit elátkoztam.”
Egy, kettő - és ott is van. A szegény hercegkisasszony ott ül az erdő mélyén, és sír. Ekkor a béka megkérdezte: „Szükséged van még valamire?” „Szabadítsd meg a hercegkisasszonyt az ördögtől, és vigyél el mindkettőnket annak a tónak a partjára, amiben elmerültem. Ott építs egy várat, amiben elélhetünk!”
A béka megtette ezt, majd beleereszkedett a vízbe. A király hamarosan meglátta a várat, és meghallotta, hogy abban a várban él az ostoba fiú az ő fiatal lányával. Megharagudott, és a katonáit küldte, hogy döntsék le a várat és vigyék haza a királylányt. De a béka nádassá vál­toztatta a hadsereget. A királyné ment el a lányáért, de a béka lóvá változtatta. Végül maga a király indult el a királylányért. Most nem olyan szigorú, de gondolkodik azon, hogy mi is lesz. Megkérdezte: „A hadseregem miért változott át nádassá?”
„Azért, mert fel akarták dúlni a váramat.”
„A királyné miért ló?”
„Azért, mert nagyon haragosan jött.”
„Nos, és a nádas és a ló visszaváltozhat emberré?”
„Igen, ha feleségül adod hozzám a fiatalabb királylányt.”
A király megígérte, és a nádas visszaváltozott hadsereggé, és a ló királynévá. És most ott esznek-isznak az ostoba legény és a királylány lakodalmában.

457. mese

A RÓKA MEGETTE A MEDVE MÉZÉT (Szavak száma: 291)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy medve, akinek két szolgája volt, egy róka-lány és egy farkas-fiú. A medve egyszer sétára indult, és eljutott egy helyre, ahol méhkasok álltak. Elvett egyet, elvitte a házába, és felállította a rét szélén. De a róka is mindenféleképpen meg akarta kóstolni a mézet. Most ott van a méz a rét szélén, de hogyan jusson hozzá? A medve egy pillanatra sem engedi el a munkából. De végül így szólt: „Jövő vasárnap estefelé keresztelőbe kellene mennem - eressz el!”
„Jól van,” felelte a medve, „mosogasd el az edényeket, akkor elmehetsz.”
A róka elmosogatott, és elment. De nem, amint mondta, a keresztelőbe, hanem a rét szélére, a medve méhkasához, hogy mézet egyen.
Reggel a medve megkérdezte: „Kit kereszteltek meg?”
„Az első gyereket megkeresztelték; de a következő vasárnap megint keresztelőbe kell men­nem.”
„Jól van. Ha elmosogatsz előtte, elmehetsz.”
Vasárnap estefelé elmosogatott a róka és megint elment mézet enni. Reggel a medve meg­kérdezte: „Kit kereszteltek?”
„A középsőt; de a következő vasárnap megint keresztelőbe kell mennem.”
„Jól van. Ha elmosogatsz előtte, elmehetsz.”
Vasárnap estefelé elmosogatott a róka és megint elment mézet enni. Reggel a medve meg­kérdezte: „Kit kereszteltek?”
„Megkeresztelték az utolsót.”
A róka teljesen kiürítette a kast, és egy tányér mézet még a házba is bevitt. Másnap a farkas délben egy gerendán feküdt. A róka fogta a tányér mézet, csendben odalopakodott a farkas­hoz, bekente a száját mézzel, majd odaszólt a medvének: „Nézd csak, nézd, a te jó szolgád mit tett! Kinyalta a méhkasodat és most egy gerendán elterülve hever - a szája még fényes a méztől.”
A medve ezt hallva, szörnyen ordítani kezdett; megragadta a farkas hátsó lábait, és rázta, rázta, meg sem kérdezve, hogy bűnös-e vagy ártatlan.

456. mese

A PAP FELJUT AZ ÉGBE (Szavak száma: 397)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy pap elevenen fel akart jutni a mennybe. Egy alkalommal vendége jött, akinek a pap elmesélte a szándékát, hogy egy halom pénzt fizetne, hogy élve feljusson a mennybe. Mindezt meghallotta a pap kocsisa. Az szólt a papnak, ha fizet neki nagyon sok pénzt, akkor ő elevenen felviszi a mennyországba. A pap nyugodtan ki is fizetett a kocsisnak annyi pénzt, amennyit az csak akart. Akkor a kocsis ezt mondta a papnak: „Ezen és ezen az éjjelen, pontban tizenkettőkor eljövök a templomba, és akkor felviszlek a mennybe.”
A megbeszélt éjjel a kocsis fogott egy zsákot és három gyertyát. Elsőnek bement a templom­ba, meggyújtotta a gyertyákat, és várta a papot. Éjfélkor megérkezett a pap a templomba, sok arany és ezüst tárggyal. A kocsis azt mondta, hogy az aranyat és az ezüstöt nem viheti magá­val a mennybe, hanem meztelenre le kell vetkőznie, majd bemászni a zsákba, azután ő felviszi a mennyországba. A pap szót fogadott a kocsisnak, levetkőzött, bemászott a zsákba. A kocsis a papot a zsákban többször körbe vitte a templom körül, majd ki a mezőre. A pap kérdezgetni kezdte, hogy messze van-e még a mennyország?
„Még egy hosszú darabon kell menni,” felelte a kocsis. Útközben volt egy tó. A kocsis több­ször körbejárta a pappal a tavat úgy, hogy a pap a vízen csússzon, ő maga pedig a parton ment. A pap, már nem tudva elviselni a nedvességet, megkérdezte a kocsistól, hogy mi ez, mert ő mindjárt elsüllyed.
„Légy türelemmel, légy türelemmel, türelem nélkül nem juthatsz fel a mennybe! Ez a Jordán folyó, ami elég széles.”
A kocsis elvitte a papot egy házba. A pap meghallotta, hogy birkák bégetnek, és megkérdezte: „Mik ezek a hangok?”
„Ezek a menny angyalai.”
A kocsis bevitte a papot a tehénistállóba, és a zsákban felakasztotta a kampóra, ahová éjsza­kára lámpát akasztanak a lányok számára, akik a teheneket gondozzák, és azt mondta a pap­nak, hogy maradjon türelemmel, mindjárt jön Szent Péter, aki majd beereszti a mennyország­ba. Miután ezt mondta, a kocsis el is ment. Reggel a lányok meglátták, hogy valami lóg a kampón, és mozog is, ezért más embereket kezdtek hívni. Miután többen is odamentek, leakasztották a kampóról a zsákot, és megtalálták benne a meztelen papot, akit hazaengedtek. A kocsis azonban meggazdagodott a sok pénztől és az arany meg ezüst tárgyaktól, és boldo­gan élt, míg meg nem halt.

455. mese

A HERCEGKISASSZONY ANYAJEGYEI (Szavak száma: 825)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy csizmadia, aki évenként három pár csizmát csinált, és ez volt az egész évi jövedelme. De nagyon szép lábbeliket készített, olyant a környéken senki sem készített. Ott évente háromszor volt vásár. Egy ilyen vásár alkalmával a csizmadia oda­adott egy pár csizmát a fiának, hogy vigye el a vásárba.
A fiú fogta a pár csizmát, és elment. Mindenféle vevő odament hozzá, megkérdezte, hogy mennyi­be kerül az a szép csizma, de a fiú egy szót sem felelt. Így leszállt az este, és már minden vásáros elment haza, de a csizmadia fia még mindig ott állt a csizmával. A királylány is elment a vásárba sétálni egyet és meglátta, hogy egy valaki még ott áll egy pár csizmával. Odament hozzá, és meglátta, hogy a csizma nagyon szép, és megkérdezte, hogy mennyibe kerül. A fiú így felelt: „Ha a ruháját felhúzza térdig, a magáé lehet ez a pár csizma.”
A lány körülnézett, és amikor meglátta, hogy a közelben nincs senki, felhúzta térdig a ruháját és átvette a csizmát. A fiú hazament - az apja kérdi tőle, hol van a pénz? A fiú így felelt: „A csizmát eladtam, de pénzt nem kaptam.”
Az apa összeszidta a fiát, hogy többet ilyent nem tehet. A következő vásár alkalmával egy másik pár csizmával elküldte a fiút ismét a vásárba, és ez alkalommal sem adta el. Amikor az összes kereskedő elment, megint eljött a királylány sétálni, és meglátta, hogy ott áll a fiú egy pár csizmával. A lány odament és megkérdezte, hogy mennyibe kerül, de az csak így felelt: „Húzd fel a ruhádat a melledig, akkor neked adom!”
A lány körülnézett, és amikor meglátta, hogy a közelben nincs senki, felhúzta a melléig a ruháját és átvette a csizmát. A fiú hazament - az apja megkérdezte, hol van a pénz. A fiú azt felelte, hogy pénzt nem kapott. Az apa most elverte a fiát, és ezt mondta: „Mit képzelsz, hogyan élünk így meg?”
De nincs mit tenni, a csizmát eladták, pénz nincs. Az apa odaadja a fiának a harmadik pár csizmát is, de most sem adja el senkinek. Este megint ott volt a lány, meglátta, odament, megkérdezte, hogy mennyibe kerül. A fiú így felelt: „Húzd fel a ruhád a nyakadig, akkor neked adom.”
A lány felhúzta a ruháját, és elvitte a csizmát. A fiú hazament - az apja kéri a pénzt, de a fiú­nak nincs mit adnia. Ekkor az apa elkergette hazulról a fiút. A fiú el is ment, elszegődött egy gazdánál pásztornak. Annak az országnak a királya ekkor kihirdette, hogy feleségül akarja adni a lányát, de csak ahhoz, aki megnevezi azokat az anyajegyeket, amik a lánya testén vannak. Összegyűlt sok királyfi, mindegyik feleségül akarta a szép királylányt, de egyikük sem tudja, hol vannak azok a jegyek. A csizmadia fia is elment szerencsét próbálni, de a lépcsőn találkozott egy királyfival, aki szintén háztűznézőbe érkezett. Amikor megpillantotta ezt az egyszerű legényt, megkérdezte: „Hová mész?”
„Háztűznézőbe.”
„Ha te tudod, hol vannak azok a jegyek, mondd meg nekem!”
„Ha megtöltöd arannyal ezt a sapkát, akkor megmondom.”
A királyfi megtette, és örült, hogy most elnyerheti a királylány kezét. A csizmadia fia ezt mondta: „Arany erdeje van, és a mellbimbói között két gyémánt csillag.”
A királyfi boldogan beszaladt, de meggondolta magát, hogy ilyen durván beszéljen, és bocsá­natot kérve azt mondta, hogy még átgondolja a dolgot. A csizmadia fia fogta a pénzt, elvitte az apjának, és ezt mondta: „Tessék, itt van egy pár csizma ára!”
Az apja is nagyon megörült ennyi pénznek, de a fiú másnap ismét elment háztűznézőbe. Ekkor egy másik királyfival találkozott, és egy másik sapkányi aranyat kapott. Elvitte a pénzt az apjának, és ő maga ment ismét a várba, ahol a harmadik királyfival találkozott, akitől harmad­szorra kapott egy sapkára való aranyat.
Eljött a negyedik nap, de még mindig senki sem mondta meg, hogy hol vannak az anya­jegyek. A csizmadia fia ismét elment a várba, de ekkor egyenesen be a terembe, ahol ott ült minden királyfi és a király a királylánnyal. A legény odament hozzájuk, és beszélt azokról az anyajegyekről. Habár felfedték azokat, a király csak nem akarja feleségül adni a lányát egy csizmadia fiához. A király ekkor ezt mondta: „Én kiválasztok egy királyfit is, és nektek kettő­töknek kell bemenni lefeküdni a lányom mellé. Amikor reggel bemegyek felkelteni titeket, az kapja meg a lányomat, amelyik felé fordulva fog feküdni a lányom.”
A csizmadia fia elment venni két üveg bort, de az egyik üvegbe varázsport szórt. Akkor a királyfival együtt bement az egyik szobába, és ott vártak. Amikor éjjel a királylány elaludt, a csizmadia fia inni kezd a borból. A királyfi kérte, hogy neki is adjon. A csizmadia fia elővette azt a boros üveget, amelyikbe a port szórta és átadta neki. A királyfinak hamarosan meg­fájdult a hasa. Kiszaladt, de a ruháját is bepiszkolta. A királylány, amikor megérezte a bűzt, átfordult a csizmadia fia felé, és visszaaludt. Reggel bement a király és látta, hogy a lánya a csizmadia fia felé fordulva alszik. Ezért őneki adta feleségül a lányát.

454. mese

AZ ÖREGEMBER KESZTYŰJE (Szavak száma: 355)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ősz öregember. Egy hideg téli napon elment az erdőbe fáért. Nagyon szeretett volna rágyújtani a pipájára. Miközben a pipáját, a dohányt és az ön­gyújtót kereste, elvesztette az egyik kesztyűjét.
Egy légy, amint ott reszketett a hidegben, megpillantotta a kesztyűt, belerepült és örömében táncra perdült.
Egy egér, amint ott reszketett a hidegben, odaszaladt a kesztyűhöz és megkérdezte: „Ki táncol a kesztyűben?”
„Én, a legyek királynője. És te ki vagy?”
„Én a cincogó kisegér vagyok. Engedj be, hogy megmelegedjem!”
„Gyere! Melegedj meg!”
Bement az egér a kesztyűbe, és a léggyel együtt ő is táncra perdült.
Egy nyúl, amint ott reszketett a hidegben, megpillantotta a kesztyűt. Odaszaladt, megkérdezte:
„Ki táncol a kesztyűben?”
Tánc közben mindketten kiszóltak: „Én, a legyek királynője, és én, a cincogó kisegér. És te ki vagy?”
„Én a fehérfarkú nyuszi vagyok. Eresszetek be, hogy megmelegedjem!”
„Gyere! Melegedj meg!”
A nyúl bemászott a kesztyűbe, és már hárman táncoltak.
Egy farkas, amint ott reszketett a hidegben, megpillantotta a kesztyűt, és megkérdezte: „Ki táncol a kesztyűben?”
„Én - a legyek királynője, én - a cincogó kisegér, én - a fehérfarkú nyuszi. És te ki vagy”
„Én a hegyes fülű farkas vagyok. Eresszetek be, hogy megmelegedjem!”
„Gyere! Melegedj meg!”
A farkas bemászott a kesztyűbe, és már négyen táncoltak.
Egy róka, amint ott reszketett a hidegben, észrevette a kesztyűt, és megkérdezte: „Ki táncol a kesztyűben?”
„Én - a legyek királynője, én - a cincogó kisegér, én - a fehérfarkú nyuszi, én - a hegyes fülű farkas. És te ki vagy?”
„Én, a nagy lompos vagyok. Eresszetek be, hogy megmelegedjem!”
„Gyere! Melegedj meg!”
A róka bemászott, és már öten táncolnak együtt.
Egyszerre csak honnan, honnan nem, ott termett egy kakas, és hangosan megszólalt: „Kukurikú!”
A táncosok megrémültek, és mindegyik, amint az ereje engedi, gyorsan előbújt a kesztyűből, és ki merre látott, szaladt: a légykirálynő a királyi várába, a cincogó kisegér a krumpli-verem­be, a fehérfarkú nyuszi a mezőre, a hegyes fülű farkas a bokrok közé, a lompos róka pedig az erdőbe.
Közben szétszakadt a kesztyű, és az az öregember mind a mai napig csak egy kesztyűvel jár.

453. mese

KI ETTE MEG A SAJTOT? (Szavak száma: 256)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy öreg férfi, Dievins, ment az úton egy zsákkal a vállán, amiben három sajt volt. Hamarosan összetalálkozott egy zsidóval, és hívta, hogy menjen vele. Rendben, az vele ment. Mentek, mendegéltek, leszállt az este, megéheztek, majd le akartak feküdni aludni.

„De mit fogunk enni?” kérdezte a zsidó.

A férfi mindjárt elő akarta venni a sajtot, de a zsákban már nem volt sajt. A zsidó állítólag nem ette meg a sajtot. De akkor kicsoda? A férfi megkérdezte: „Tényleg nem etted meg a sajtot?”

„Esküszöm az istenre, hogy nem!” felelte az.

Mit volt tenni, lefeküdtek éhen. Reggel felkeltek és tovább indultak. Egy nagy erdő mellett haladtak el, amikor a férfi beküldte a zsidót az erdőbe, aki ott elkezdett imádkozni. Ekkor mondja: „Jöjjön elő, aki megette a sajtot!”

„Az istenre esküszöm, én tényleg nem ettem meg”, mondta a zsidó, és előjött az erdőből. Mentek tovább, és elértek egy folyóhoz. A férfi belökte a társát a folyóba, és így szólt: „Aki megette a sajtot, jöjjön elő!”

A zsidó ismét esküdözött: „Az istenre esküszöm, én nem ettem meg!”

Kimászott a folyóból, és mentek tovább. Ekkor a férfi egy darab aranyra bukkant az úton és így szólt: „Annak adom ezt az aranyat, aki megette a sajtot!”

Ekkor a zsidó boldogan felkiáltott: „Az istenre esküszöm, én ettem meg a sajtot. Add nekem azt az aranyat, és mondj hálát, hogy bevallottam neked. Hová tennéd másképpen az aranyat?”

A férfi elnevette magát, átadta a darab aranyat, és ment tovább egyedül.

452. mese

AZ OKOS LÁNY (Szavak száma: 689)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi a feleségével. Volt nekik egy okos lányuk. Az a lány egy napon a szobájában szőtt. Akkor bement hozzá egy igazi úr, és megkérdezte: „Hol van az apád és az anyád?”

„Hol van apa? - Apa elment nyúlra vadászni: amelyiket lelövi, azt ott hagyja az erdőben; amelyik életben marad, azt hazahozza. És anya megint elment oda sírni, ahol tavaly énekelt.”

„És a bátyád hol van?” - kérdezte ismét az úr.

„A bátyám? A bátyám elment a mezőre, hogy bajt okozzon magának.”

Az úr csak hallgatta, hallgatta, képtelen volt megérteni, hogy a lány mi mindent fecsegett itt össze, és már akart tovább menni, de a lány nem eresztette, hogy maradjon még egy kicsit, akkor ad neki enni gyümölcsöt és nem gyümölcsöt.

Az úr ekkor még inkább zavarba jött. Gyümölcs és nem gyümölcs! Mi lehet az - gyümölcs és nem gyümölcs, mondja meg mindjárt!

„Micsoda ostoba!” - nevette el magát a lány. - „No itt van a kenyér, a tej - az talán nem gyümölcs? És itt a hús - nos, az vajon nem gyümölcs?”

„Apa? Apa elment tetveket agyonverni: amelyik elpusztul, az az erdőben marad; amelyik élet­ben marad, azt visszahozza haza. Anya megint elmegy a nővéréhez, tavaly esküvő volt ott, ő akkor énekelt a lakodalomban, de most ott temetés van, ezért elment sírni. A bátyám pedig elment a mezőre borsót vetni az országút mentén. Amikor az kinő, az arra járók hüvelyestől leszedik, tehát kára lesz.”

Ezt hallva az úrnak szörnyen megtetszett az ilyen találékony és okos lány. Mindjárt elvezette a várába, mint a feleségét és jól éltek ezután.

De egyszer ehhez az úrhoz elment két férfi, hogy tanácsot kérjenek tőle egy csikóval kapcso­lat­ban. Az egyiknek volt egy szekere, a másiknak egy kancája, de kié legyen a csikó: azé-e, akié a szekér, vagy azé, akié a kanca? Az úr gondolkodott így is, gondolkodott úgy is, de sehogyan sem tudta kitalálni, hogy melyiké legyen a csikó, melyiké ne. Végül, amikor eszébe jutott az ő okos felesége, tanácsot kérni elment hozzá. A nő így szólt:

„Ezt egész könnyen el lehet dönteni. Vigyétek fel a szekeret és a kancát a hegyre! Majd fogjá­tok ki a lovat, és eresszétek le a szekeret a hegyről. Ha a csikó a szekér után szalad, akkor az ahhoz tartozik, akié a szekér, nem pedig a kanca gazdájához; de ha a kanca után megy, akkor nincs mit tenni, akkor az a kanca csikója és azé, akié a kanca.”

Rendben, elengedték a szekeret, a csikó meg sem mozdult; elengedték a kancát, a csikó ott volt a nyomában. No rendben, így meg is egyeztek. De hamarosan az egész nép erről beszélt: az úr felesége okosabb, és mindent sokkal jobban megold, mint ő maga.

Jaj! Egy ilyen nagy úrnak, ez szégyen: még hogy a felesége okosabb?! Ő mintha senki sem lenne, tovább ez így nem mehet! Mit tegyen? Elgondolkodott: inkább visszavezeti az okos feleséget a szüleihez.

Rendben, legyen! Őneki ez teljesen mindegy. És egy nap kiviszi a hintót, befogja a lovakat, és elküldi. De úgy gondolja, hogy nem lehet elbúcsúzni egyetlen korty nélkül, meg kell inni minden cseppet. No, iszik, iszik - egy cseppet, még egyet, majd még egyet, de csak nem tud elválni: űzze már el ezeket a bajokat! Űzi, kergeti, és már kezd lerészegedni, és már maga sem tudja, hogy milyen nap is van. De mit fog kezdeni az én feleségem? No hát látja ezt, nem hagyja már egyedül, felszáll melléje a hintóba és mennek. Elvitte az apjához: de a szülőknél, mint a szegény embereknél, nincs annyi ágy, ahol akár ő maguk elférnének. Elgondolkodik - mi mást tehetne, ledől a kemény padlóra és fekszik ott, mintha agyonverték volna. Ott fekszik, fekszik - legalább kialussza a részegségét és akkor egyszerre: hogyan került ide, ki hozta el ide?

„Én!” mondta a felesége. „Hiszen tegnap te magad mondtad, vigyél el mindent, ami a tied, és eredj a szüleidhez! És akkor én elvettem mindent, ami az enyém, mindenekelőtt téged, majd minden mást, és eljöttem ide.”

Az úr, ezt hallva, nevetésben tört ki, és akkor minden haragja mintegy szertefoszlott, és ketten visszamentek a kastélyba, és még mindig boldogan élnek, ha meg nem haltak.

451. mese

AZ ARANY MADÁR (Szavak száma: 874)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár, három fiuk volt: kettő okos, egy buta. Volt nekik egy nagy kertjük egy ezüst almafával, de annak az almafának minden éjjel letörték az ágait. Az apa elküldte az egyik fiút, hogy vigyázzon a fára. Az fogta a kardját, és lefeküdt az almafa alá, de amikor hajnalban felébredt, az ágak már le voltak törve. Ekkor a második fiú ment vigyázni a fára - de ugyanez történt.
Végül elment az ostoba fiú, fegyvertelenül. Ő egyáltalán nem feküdt le, hanem ide-oda járt a kertben. Tizenkettőkor jött egy nagy arany madár, ami az egész kertet beragyogta. Az ostoba fiú elkapta a madarat, kitépett három aranytollat és betette azokat a tarisznyájába. Reggel megkérdezte az apja: „Megőrizted a fát?” „Meg!” felelte az ostoba és megparancsolta, hogy csukják be az ajtókat és az ablakokat. Akkor elővette a tarisznyából a madár tollait, és rögtön nagy világosság támadt a szobában.
Amikor a bátyjai ezt meglátták, azt mondták, hogy elmennek megkeresni ezt a madarat. Az ostoba megkérte az apját, hogy ő is elmehessen. Jól van! Az okosak ellovagoltak szép paripák hátán, az ostoba egy gebén ment utánuk. Elértek egy útkereszteződéshez, ahol minden utat egy oszlop jelölt. Az első oszlopon ez állt: „A lovaknak jó, az embereknek rossz!” A második oszlopon ez állt: „Az embereknek jó, a lovaknak rossz!” A harmadikon: „A lovat felfalja egy farkas!”
Az első jobb utakon mindjárt tovább mentek az okos fivérek, az ostobának a harmadikon kellett tovább mennie.
Jól van. És amint az ostoba megtett egy darab utat, találkozott egy farkassal. A farkas felfalta a lovat. Az ostoba sírva ment tovább. Egy idő múlva megint találkozott ugyanazzal a farkas­sal, aki megkérdezte: „Fiacskám, hová mész? Miért sírsz?”
Az ostoba így felelt: „A farkas felfalta a lovacskámat!”
„No akkor ugorj fel a hátamra!”
Az ostoba felmászott a farkas hátára és másfél óra alatt átmentek a kilencedik királyságba, ahol egy várban élt az arany madár. A vár kapuja azonban zárva volt. A farkas ekkor két lábra állt, átemelte a fiút a várfalon és ezt mondta: „Ebben és ebben a teremben lesz az arany madár, de a kalickát ne vedd el!”
Az ostoba bement a várba, amint mondta a farkas, mindent megtalált, és elgondolkodott: „Ha elvehetem a madarat, miért nem vehetem el a kalickát?”, és elvette mindkettőt.
De mihelyt megmozgatta a kalickát, az megcsendült, felébredt a király, és börtönbe vetette a fiút. Az ostoba könyörögni kezdett. De a király kijelentette, hogy hozzon arany sörényű lovat, akkor elereszti. Rendben.
Az ostoba elment a farkashoz tanácsért. A farkas azt mondta, hogy másszon vissza a hátára, és másfél óra múlva el is jutottak oda, ahol volt az a ló. A farkas ismét áttette a legényt a vár­falon és figyelmeztette, hogy el ne vegye a lószerszámot.
Az ostoba azonban a lóval együtt a lószerszámhoz is hozzányúlt. Az megcsendült, a király felébredt, és börtönbe vetette az ostobát. Az ostoba könyörögni kezdett. A király kijelentette, hogy ha elhozza a királylányt, neki adja a lovat. Rendben.
A fiú elment a farkashoz tanácsért. Most a farkas kissé megharagudott, de mégis elvitte más­fél óra alatt a királylányhoz, és ezt mondta: „Bújj el a rózsabokorban! Jön majd egy lány, az a nevelő; aztán jön egy másik, az lesz a királylány, kapd el azt és mássz át vele a falon én­hozzám!”
A legény így is tett és minden sikerült. Mennek már visszafelé. De amikor elértek ahhoz a várhoz, ahol a ló volt, akkor a farkas megparancsolta a királylánynak, hogy üljön le egy tölgyfa alá, és ő maga megy a királylány helyett, miközben ezt mondja: „Most vezess be engem a várba, és amikor elvitted a lovat és egy darabon már elmentél a királylánnyal, akkor kérdezd meg: hol van a farkasom?!”
Rendben, az ostoba legény bevezette az ál királylányt, megkapta a lovat, elindultak, és félúton megkérdezte: „Hol van a farkasom?”
A farkas háromszor bukfencet vetett, visszaváltozott farkassá és utánuk ment. Ekkor a farkas elvált tőlük, de előbb elkérte a legénytől a zsebkendőjét. Az ostoba tovább ment a király­lánnyal, míg el nem értek az útjelző oszlopig. Ott lement az ugarba, kikötötte a lovat, a madarat feltette a fenyőre, majd maga lefeküdt a királylánnyal.
Ugyanekkor a bátyjai is mentek hazafelé, meglátták a nagy lónyomokat, azokat követve eljutottak az ugarra. Ott megtalálták az ostoba öccsüket, a királylányt, a lovat és a madarat. Megölték az ostobát, mindenét elvették és otthon a szüleiknek azt mesélték, hogy nem tudják, hogy hová tűnt az ostoba. Azt akarták, hogy valamelyik felesége legyen a királylány, és egy nap majd megesküdnek.
Közben azonban a farkas kibontotta a zsebkendőt, azt véresnek találta, és azonnal elindult megkeresni az ostobát. Meg is találta a holttestét az erdőben. A farkas odahívta a varjút, adott neki két kis üveget és ráparancsolt, hogy hozzon a halál és az élet vízéből. A varjú meg is hozta. Ekkor a legényt bekente a halál vizével, majd az élet vizével. A legény ekkor életre kelt.
A farkas utasította, hogy azonnal siessen haza, a templomba, ahol éppen ekkor esketik össze az egyik okos bátyját a királylánnyal. Az ostoba legény elindult, bement a templomba, a király­lány mellé állt, és a pap őket eskette össze. Közben a farkas is emberré változott és el­mesélte a szülőknek, hogy mit tettek az okos fiúk. Az apa elkergette az okosakat, és ezután az ostoba volt már az ő kedves fia.

450. mese

ELENYTE (Szavak száma: 655)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi meg egy nő. Három fiuk volt meg egy lányuk, Elenyte. Az hetedhét országon túl ment férjhez. Ott élt, éldegélt, de egyszer nagyon vágyódott már a testvérei után. Bármerre is megy, bármit is tesz, egyre csak őrájuk gondolt. Ezért egyszer útra kelt, hogy meglátogassa a bátyjait. Megy, megy, találkozik egy nyúllal. Így szólt hozzá:

- Szállj fel, nyulacska, jobb lesz együtt utazni.

Fel is szállt a nyúl, és mennek tovább. Elértek egy folyóhoz, abban fürdött éppen egy boszor­kány, aki hívta a lányt:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

Elenyte már le is akart szállni a kocsiról, de megszólalt a nyúl:

- Ne menj, Elenyte, ez vérfolyó, a másik tejfolyó.

Meghallotta ezt az boszorkány, kiugrott a vízből és kitekerte a nyúlnak a lábát. Mennek tovább, és elértek egy másik folyóhoz, amiben egy boszorkány fürdött. Így szólt Elenytéhez:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

A nyúl figyelmeztette:

- Ne hallgass rá, Elenyte, ne menj: ez vérfolyam, a másik folyó tejfolyó.

És Elenyte nem ment oda. Akkor kiugrott a folyóból a boszorkány és kicsavarta a nyúl másik lábát. Ment Elenyte tovább, odaért a harmadik folyóhoz, és a boszorkány ismét hívta.

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

A nyúl így szólt:

- Ne hallgass rá, Elenyte, ne menj: ez vérfolyam, a másik folyó tejfolyam.

Elenyte hallgatott a nyúlra, és nem ment oda, ekkor a boszorkány kiugrott a folyóból, kiteker­te a nyúl harmadik lábát. Tovább ment Elenyte, és eljutott a negyedik folyóhoz. Ott fürdött a boszorkány és hívta:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

A nyúl megparancsolta a lánynak, hogy ne hallgasson a boszorkányra. Az meghallotta, ki­ugrott a folyóból, és kitekerte a nyúl negyedik lábát. Ment Elenyte tovább, eljutott az ötödik folyóhoz. Ott fürdött a boszorkány, és így hívta a lányt:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

- Ne menj, Elenyte, ne hallgass a boszorkányra - mondta a nyúl -, ez vérfolyó, a másik a tejfolyó.

Kiugrott a boszorkány, kitekerte a nyúlnak a nyakát. Elenyte már nagyon fáradt volt, piszkos, ezért levetkőzött és bement a folyóba, hogy megfürödjön. A boszorkány gyorsan kiugrott a folyóból, magára vette Elenyte ruháját, beült a kocsiba és hazahajtott a lány bátyjaihoz. Elenyte pedig felöltözött a boszorkány rongyaiba, és ment legeltetni a bátyjai lovait.

A fiúk nagyon megörültek a húguknak, nem ismerték fel, hogy az boszorkány, és úgy szerették, mintha a húguk lett volna. Elenyte pedig a lovakat legeltette és énekelt:

- A boszorkány mézbort iszik,
  a kishúg meg a lovakat legelteti.

Meghallották a bátyjai, és elmentek megnézni. Akkor az egyik testvére megkérte, hogy keresse meg a fejét. Amint így kereste, sírva fakadt, és a könnycseppek a bátyja fejére kezdtek hullani. A fiú megkérdezte:

- Ez meg micsoda?

- Testvérkém, meleg eső esik - felelte a lány.

A fiúk megtudták, hogy ez a húguk, ezért hazavezették. Elenyte elmesélte nekik, hogy hogyan csapta be a boszorkány. A bátyjai megharagudtak a boszorkányra. Bekentek enyvvel egy lovat, a boszorkányt kivezették az ajtón, és ezt mondták neki:

- Gyerünk, húgocskám, járjunk egyet!

A boszorkány látja, hogy az ösvényen egy ló áll.

- Hogyan menjek, ha ott egy ló áll?

- Ha elhajtod, a ló elmegy.

A boszorkány hozzányúlt a lóhoz, a keze odaragadt. A fiúk mondták neki:

- Nyúlj hozzá a másik kezeddel is, akkor majd elmegy!

A boszorkány megtette, a másik is odaragadt.

- Rúgd meg a lábaddal, akkor biztosan elereszt.

Amikor a boszorkány megtette, a lába is odaragadt.

- Rúgd meg a másikkal is - tanácsolták a fiúk.

A másik is odaragadt.

- Most lökd meg a hasaddal, akkor teljesen elenged.

A boszorkány így teljesen a lóra ragadt. Ekkor a fiúk ráhúztak a hátára, hogy az teljes erővel futásnak eredt, és futott, amerre csak látott, összetörte a boszorkány csontjait. A húguk pedig ezután sokáig vendégeskedett a testvéreinél.

449. mese

A BECSÜLETES LEGÉNY (Szavak száma: 689)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy legény, aki nagyon becsületes volt, igazságos. Egyszer beállt egy úrhoz szolgálatba egy egész évre, három garasért. Szót fogadott az úrnak, amit megparancsolt, mindent elvégzett. Amikor letelt az év, az úr kifizette neki a három garast. A legény átvette a pénzt és beledobta a kútba. A garasok elsüllyedtek. A legény így szólt:

- Látni, nem helyesen szolgáltam, mert elsüllyedtek a garasok.

Tovább szolgált még egy évig, szintén három garasért. Még lelkiismeretesebben dolgozott, hallgatott az úrra. Amikor letelt az év, az úr kifizette neki a három garast. A legény átvette a pénzt, odament a kúthoz, beledobta. A garasok megint elmerültek. A legény így szólt az úrhoz:

- Még nálad fogok szolgálni a harmadik évben is, mert ebben az évben szintén, amint látni, helytelenül szolgáltam.

A harmadik évben szolgált a leglelkiismeretesebben, még az úr gondolatait is megértette. Amikor letelt a harmadik év, a legény megint kapott három garast. Ezeket is beledobta a kútba. Ezek nem merültek el, sőt még a másik hat is a felszínre jött. A legény megszólalt:

- Most már tényleg lelkiismeretesen szolgáltam.

Kivette a kútból a kilenc garast, és amikor az úr elment a vásárba, a legény odaadta neki a pénzét ezekkel a szavakkal:

- Vegyél nekem valamit!

- De mit?

- Azt vedd meg, amivel először találkozol!

Elment az úr. Megy, megy, nem messze a várostól találkozik egy zsidóval, aki egy zsákot visz. Az úr megkérdezte:

- Mit viszel a zsákban?

- Macskát viszek, hogy vízbe fojtsam - felelte a zsidó.

Az úr ekkor így szólt:

- Add el nekem!

- Tessék, vedd meg - felelte a zsidó.

- Mennyit akarsz érte?

- Te mennyit adsz?

Az úr kilenc garast ajánlott. A zsidó nagyon megörült, és eladta a macskát. Az úr beletette a macskát a zsákba, majd tovább ment a városba, miután elintézte ott minden ügyét, hazafelé indult, de útközben eltévedt. Ment, ment és már besötétedett. Odaértek egy nagy palotához. Éjszakai szállást kért. A gazda így szólt:

- Ez a vár nem jó. Mi magunk sem töltjük itt az éjszakát, máshová megyünk éjjelre. Aki itt tölti az éjszakát, azt valaki felfalja. Reggel csak a csontjait találjuk itt.

Nincs mit tenni, az úr ezt mondta:

- Én itt töltöm az éjszakát.

A háziak adtak neki egy gyertyát, fogta a macskát, és ott maradt egymaga a palotában. Meg­gyújtotta a gyertyát, magához szorította a macskát és várt. Mihelyt csak besötétedett, minden zugból egerek kezdtek előmászni. Mekkora tömegben. A macska azonnal felugrott, hogy vadásszon az egerekre. Elkapott egyet, megölte és letette, majd a következőt és így egy rakás lett. Megölt minden egeret és óriási halom képződött. Amikor már nem volt egyetlen egér sem, az úr lefeküdt és elaludt.

Reggel megjöttek a gazdák és bementek a szobába, hogy kidobják az úr csontjait, de meg­látták, hogy az él, és a legnyugodtabban alszik, az egerekből pedig egy hatalmas rakás van ott. Megörültek, hogy a macska megmentette a palotájukat, és megkérték az urat, hogy adja el neki a macskát. Az úr így felelt:

- Fedjétek be jégen a macskát arannyal, akkor eladom.

Rendben, a palota tulajdonosai beleegyeztek. Elmentek a tóhoz, de a jégréteg vékony volt, a tó éppen csak befagyott. Felállították a macskát a jégre, és kezdték szórni rá az aranyat. De az arany lehullott róla, és messzebbre csúszott a jégen. Szórták, szórták az aranyat, egész nagy halom gyűlt össze, míg végül nem lehetett látni a macskát.

Az úr összeszedte az aranyat egy zsákba, és elindult hazafelé. Amint így ment, elgondolko­dott: „Mit tesz majd a legény ennyi pénzzel? Nem adom oda neki az összest, legalább a felét meghagyom magamnak.” Amint így gondolkodott, eltévedt, nem tudja, merre van a háza, hol van az út. „Odaadom neki mindet. Három évig olyan becsületesen szolgált, és én még be­csapom.” Így kigondolta, hogy a legénynek adja az aranyat, majd ment tovább. Amint haza­ment, megint elgondolkodott: „Nem adom oda neki az összes pénzt, mert akkor még gazda­gabb lenne, mint én. Legalább az egyharmadát megtartom magamnak.” És ismét eltévedt, nem találta a házát. „Nem, nekem nem kell idegen pénz” - mondta az úr, és ekkor meglátta, hogy már a háza udvarán állt. És ekkor a legénynek átadta az összes pénzt.

448. mese

HÜVELYK MATYI (Szavak száma: 657)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony, akiknek nem volt gye­re­kük, nagyon szerettek volna egyet, egyetlen egyet. Egy nap bekopogott hozzájuk egy koldusnő. Adtak neki egy szelet kenyeret. A koldus megkérdezte:

- Hogy éltek?

- Rosszul - mondta az öregasszony -, nincs gyerekünk.

- Vágd le - mondta a koldus - a hüvelykujjadat, dobd be a kemence mögé, és lesz gyereked.

Jól van, az öregasszony le is vágta a hüvelykujját és bedobta a kemence mögé. Másnap reggel, amikor lángost sütött, egyszerre azt érezte, hogy a pongyoláját rángatja valaki. Azt gondolta, hogy a kutya.

- Félre! - mondta.

Megint megrántotta valaki. Lenézett az öregasszony, hát egy kicsi, pici kisfiú volt az, csak akkora, mint a hüvelykujja.

- Ki vagy te? - kérdezte a nő.

- Én a ti fiatok vagyok, Hüvelyk Matyi - felelte a kisfiú.

Az öregasszony nagyon megörült. Milyen szép fia van!

- És apa hol van? - kérdezte Hüvelyk Matyi.

- Apa szánt, én lángost sütök, viszek majd neki reggelit.

- Add ide nekem, én elviszem!

- Még hogy te, olyan kicsi vagy.

- Nem számít, elviszem.

Az anya megsütötte a lángost, csinált hozzá szószt, a lángost beletette egy tálba, ráöntötte a szószt és odaadta Hüvelyk Matyinak. A kisfiú a feje tetejére tette a tálat, elindult az apjához. A férfi csodálkozva látta, hogy magától jön a lángos. Hüvelyk Matyi letette a tálat a szántó mellé, maga pedig szaladt a barázdában, kiabált:

- Apa, apa, elhoztam a reggelit!

Hallotta az ember, hogy valaki kiabált, de hogy kicsoda, nem tudta, senkit sem látott. Megint lenézett, hát a barázdában szaladt egy kisfiú.

- Te meg ki vagy?

- A fiad, Hüvelyk Matyi.

Megörült az öreg, kifogta az ökröket, maga pedig leült Hüvelyk Matyival megreggelizni.

- Apa, engedd meg, hogy szántsak - kérte Hüvelyk Matyi.

- Kicsi vagy.

- Nem számít, hogy kicsi vagyok, tudok szántani.

Az apja megengedte. Hüvelyk Matyi bemászott az ökör fülébe.

- Barna, húzzad! Szürke, húzzad!

Mentek is az ökrök. Jött arra egy úr, és látta, hogy a paraszt eszik, az ökrök pedig maguk szán­ta­nak. Megparancsolta a kocsisának, hogy álljon meg, odaszólt a parasztnak:

- Hogy lehet ez? Te eszel, az ökrök maguk szántanak.

- Nem úgy van. A fiam szánt.

Körülnézett az úr, semmiféle fiút nem látott. Ráparancsolt a parasztra, hogy hívja oda a fiát. A paraszt kiáltott egyet, Hüvelyk Matyi kimászott az ökör füléből, odaszaladt. Nagyon meg­tetszett az úrnak a fiú, és így szólt:

- Add el nekem, paraszt, a fiadat!

- Nem - felelte a férfi -, nem adom el.

Hüvelyk Matyi felmászott az apja vállára, és a fülébe súgott:

- Adj el, apa, én majd visszajövök.

- No, rendben - mondja a férfi -, eladom.

Az úr a sapkáját megtöltötte arany pénzzel, majd Hüvelyk Matyit bedugta a zsebébe, és tovább indult. Hüvelyk Matyinak el kellett végezni a dolgát a zsebben. Az úr megérezte, hogy valami bűzlik. A zsebébe dugta a kezét, hogy elővegye a zsebkendőjét, de látja, hogy mocs­kos a zsebe. Megharagudott Hüvelyk Matyira, kidobta az útra. Épp arra ment egy disznó, lenyelte Hüvelyk Matyit. Amikor a disznó hazaszaladt, Hüvelyk Matyi ott kiabál a hasában:

- Vágjátok le ezt a malacot! Ha nem vágjátok, maga megdöglik!

Meghallotta a gazda, és odaszólt a feleségének:

- Le kell vágni a disznót. Ha nem vágjuk le, maga megdöglik.

És levágták a disznót. A belét kidobták a mezőre. Odaszaladt egy farkas, és felfalta a belet Hüvelyk Matyival együtt. Hüvelyk Matyi így szólt a farkashoz:

- Szaladj be az apám kamrájába: tele van az kolbásszal, sonkával.

A farkas elszaladt hozzájuk és az ablakon át bemászott a kamrába. Evett, evett, egészen meg­hízott és nem tudott kimászni az ablakon. A kamrában szinte gurult ide-oda a farkas, Hüvelyk Matyi pedig kiabált:

- Apa, anya, farkas van a kamrában! Apa, anya, farkas van a kamrában!

Meghallották az öregek, beszaladtak a kamrába, agyonverték a farkast, felvágták a hasát és kivették onnan az ép egészséges Hüvelyk Matyit, és boldogan éltek ezután a halálukig.

447. mese

BAB (Szavak száma: 531)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy öregember babot őrölt. Egy babszem leesett a földre, ki­hajtott és elkezdett nőni. Nőtt, egyre csak nőtt, míg el nem érte a malomkövet. Áttört azon és nőtt tovább, míg el nem érte a mennyezetet. Áttört azon és nőtt, egyre csak nőtt, míg el nem érte az eget. Áttörte az égboltot és belenőtt az égbe. Akkor az öregember mondja az öreg­asszonynak:

- Menjünk fel az égbe!

Rendben. Másztak, másztak, míg csak fel nem értek az égbe. Mennek, mendegélnek ott, néze­lőd­nek - minden nagyon szép. Leszállt az éj. Ők akkor elmentek az istenhez és éjszakai szállást kértek. Az isten fogadta őket, bevezette a házba, ahol már meggyúrták a kenyeret, és megengedte nekik, hogy feküdjenek ott le, csak ne nyúljanak a tésztához. Mihelyt csak elaludt az isten, az öregasszony így szólt a férjéhez:

- Apjukom, apjukom, kóstoljuk meg, milyen kovászt csinált az isten!

Az öregember megfenyegette a feleségét, de az nem hallgatott rá. Egy ujjal belenyúlt a tésztába. Mihelyt a tésztához ért, az kezd emelkedni, emelkedni és kijött a dagasztóteknőből. A nő fogja, nyomja, teszi vissza a teknőbe, de semmit sem tehet, a tészta jön ki és folyik át a házon. Az öregember káromkodik, az öregasszony sír.

Reggel eljött az isten, látja, hogy a tészta mindent elöntött. Megértette, hogy az öregek nem fogadtak szót neki, kikergette őket a házból. Az öregember és az öregasszony ismét ott megy az égben és nézelődik mindenfelé. Beesteledett. Az öregember és az öregasszony megint el­ment az istenhez éjszakai szállást kérni. Az isten most a kertben fektette le őket, de megkérte, hogy ne nyúljanak az almafához. Az öreg lefeküdt és azonnal el is aludt. De az asszony sehogyan sem tudott elaludni, forgolódott egyik oldaláról a másikra, nagyon meg akarta kóstolni az isteni almát. Felkelt és leszakított magának egy almát. Mihelyt leszakította, hullani kezdett a többi alma. Mit tegyen most? Az öregember pár szálat tép ki az öregasszony hajából, és kötözi vissza az almákat, de alig köti azokat vissza, megint hullanak. Reggel jött az isten, látja, minden alma a földön hever. Szörnyen megharagudott az isten és kikergette az öregeket.

Megint megy az öregember a feleségével a mennyben, sétálnak. Leszállt az est, megint el­men­tek az istenhez éjszakai szállást kérni. Az isten már nagyon nem akarta befogadni őket, mégis beengedte. Az eresz alá fektette le őket, ahol az isten kocsija állt, és rájuk parancsolt, hogy ne szálljanak fel rá. Mihelyt az isten elment, az öregasszony felült az isten kocsijára. A kocsi azonnal elindult az égen. Mindenfelé kezd dörögni az ég, villámlani. Az angyalkák felébredtek, sírni kezdtek, féltek. A nő kiabált, de sehogyan sem tudta megállítani az isten kocsiját. Egész éjjel ott dübörgött a kocsival az öregasszony az égen, a felhőkben, a hegyeken. Mindenki szörnyen félt tőle. Csak reggel állította meg az isten a kocsit és elkergette az öreg­embert és az öregasszonyt a mennyből.

Akkor elmentek a réshez, hát látják, hogy a bab már elszáradt. Akkor a szenteknél füvet vettek és kötelet kezdtek fonni. Amikor másztak lefelé, a kötél elszakadt, az öregember mézbe zuhant, az asszony sárba. Az öreg valahogyan csak kimászott a mézből, hazament, fogott egy ásót, kiásta a feleségét. Ekkor mindketten hazamentek, és sokáig éltek, s mindenkinek arról meséltek, hogy látták a mennyországot.