426. mese

ARANYALMA (Szavak száma: 496)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi meg egy nő, két gyerekük volt: Jonukas és Elenyte. A nő egyszer megbetegedett és meghalt. A férfi ismét megnősült. Ez nagyon nem szerette a gyerekeket és elkergette őket hazulról. Ment, mendegélt a két kisgyerek. Jonukas megszomjazott. Rábukkantak egy borjú lábnyomára, ami tele volt vízzel, és már is inni akart belőle, de a testvére megfenyegette:

- Ne igyál, Jonukas, borjúvá változol!

Jonukas szót fogadott, nem ivott. Mentek, mendegéltek, találtak egy ló lábnyomot, ami tele volt vízzel.

- Iszom belőle - mondta Jonukas.

- Ne igyál - fenyegette meg Elenyte. - Lóvá változol.

Amint mentek tovább, találtak egy birka lábnyomot, tele vízzel.

- Iszom belőle - mondta Jonukas -, tovább már nem bírom.

Elenyte ismét figyelmeztette:

- Ne igyál, mert birkává változol!

Jonukas azonban már nagyon szomjas volt, nem hallgatott a nővérére, ivott a birka lábnyo­mából. Mihelyt csak ivott belőle, birkává változott. Elenyte sírt, egyre csak sírt, kötelet kötött a bárány nyakába, és tovább vezette. Mentek, mendegéltek, és bementek egy házba, hogy éjszakai szállást kérjenek. Az emberek befogadták őket. Elenyte ezután ott is maradt azoknál az embereknél. Amikor csak tudott, mindig azzal a báránnyal volt. Még a kenyérhéjat is kivitte neki az asztalról és a finomabb moslékot. Az emberek csak a fejüket vakarták, hogy Elenyte miért szereti ennyire ez a bárányt. Eljött az ősz. Az úr így szólt:

- Le kell vágni ezt a bárányt.

Kiszaladt Elenyte a bárányhoz:

- Jonukas báránykám, az úr le akar vágni.

Az ezt mondta:

- Mit teszel, ha levág, vágjon le. Csak arra kérd meg, hogy adja neked a belet kidolgozni. Az egyikben találsz egy magot, a másikban egy gyűrűt. A magot ültesd el az út egyik oldalán, a gyűrűt ásd el a másikon!

Amikor levágták a bárányt, Elenyte elkérte a belet, hogy kidolgozza. Oda is adták neki. Amikor Elenyte azt felvágta, megtalálta a magot meg a gyűrűt. A magot elültette az út egyik oldalán, a gyűrűt elásta a másik oldalon. Másnap reggel nézi, hát egy aranyalmát termő alma­fa nőtt ki a magból, a másik oldalon pedig megjelent egy borral teli kút. Mihelyt Elenyte odament az almafához, annak az ágai mind lehajoltak a lányhoz, és ő le tudta szedi az arany­almákat. Amikor pedig odament a kúthoz, abban olyan magasra emelkedett a bor, hogy annyi bort meríthetett belőle, amennyit csak akart. De amikor idegen ember ment az almafához, az ágai magasra emelkedtek, és a kútban pedig a bor vízzé változott, és egészen leapadt a fene­kéig. De Elenyte jó volt, senkitől sem irigyelte sem az almát, sem a bort: mindenkinek szedett aranyalmát, mindenkinek mert bort. Más emberek messziről eljöttek aranyalmát és bort venni. Elenyte nagyon meggazdagodott.

Egyszer arra haladt a király. Megpillantva az aranyalmafát, almát akart venni, de Elenyte megajándékozta almával és borral. A királynak maga Elenyte is nagyon megtetszett. Be­ültette a hintójába és elvitte a palotájába. Az aranyalmafa és a bor-kút követte őket. A király feleségül vette Elenytét és sokáig boldogan éltek. Mindig aranyalmát ettek, és a kútból itták a bort.

395. mese

A RÓKA SZÁNKÓJA (Szavak száma: 626)
Az apó a gyeplőt húzta, az anyó a cipót gyúrta. Apó így szólt anyóhoz:
- Anyó, anyó, tedd fel a cipót a kemence szélére, hadd hűljön ki!
Az anyó nem tette. Az apó megint mondja:
- Anyó, anyó, tedd ki a cipót az ablakba, hadd hűljön ki!
Az anyó nem tette.
- Anyó, anyó, tedd a cipót a küszöbre, hadd hűljön ki!
Az anyó odatette. A cipó, hopp, felugrott és gurulva útra kelt. Az anyó felkapta a piszkavasat, az apó a gyeplőt, és kergették, kergették, de utol nem érték. A cipó gurul, gurul, találkozik egy nővel, aki mos. Mondja neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó.
Kergessél te is, ruhamosó!
A nő felkapja a sulykolót és rajta, kergeti, kergeti, de utol nem éri. Találkozott a cipó egy szántóvetővel, mondja neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó.
Kergetett a ruhamosó!
Kergessél te is, szántóvető!
No, rajta, kergeti a szántóvető, kergeti, de utol nem éri. Találkozott a cipó egy kocsissal, mondja neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó,
Kergetett a ruhamosó,
Kergetett a szántóvető,
Kergessél te is, kocsis!
Gyorsan szaladt utána a kocsis, kergette, kergette, de utol nem érte. Találkozott a cipó egy rókával, aki az út szélén üldögélt, mondta neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó,
Kergetett a ruhamosó,
Kergetett a szántóvető,
Kergetett a kocsis,
Kergessél te is, róka koma!
A róka kérdi:
- Mit mondtál? Az egyik fülemre rosszul hallok, az egyik szememmel rosszul látok. Gyere közelebb!
A cipó közelebb is ment. A róka, hopp, elkapta, kiharapta a belét, megint leragasztotta, és ment tovább.
Nem messze pásztorok legeltették a nyájat. A róka odamegy hozzájuk, kérdi:
- Nem cserélitek ki a cipót egy kisbárányra?
A pásztorok így felelnek:
- Kicseréljük.
És kicserélték az egyik bárányt a cipóra. A róka bement az erdőbe és mondja:
Görbe fa szántalpaknak,
Egyenes fa ülőkének!
És lett is az egyik fából szánkó. Ekkor a róka befogja a szánkóba a bárányt és mondja:
Hipp-hopp, elcseréltem
A cipómat egy bárányért.
És megy a szánkóval, siklik a szánkója. Egyszercsak látja, hogy jön vele szemben a farkas, aki mondja:
- Róka koma, vigyél el engem is!
- Hogy összetörd a szánkómat?
- Nem, nem töröm össze! Vidd el legalább az egyik lábamat!
- Tedd fel! - mondja a róka.
A farkas feltette az egyik lábát. Majd megint kéri:
- Vidd el a másikat is!
- Hogy összetörd a szánkómat?
- Nem, nem töröm össze!
- Tedd fel!
Miután feltette a második lábát, kérte, hogy vigye el a harmadikat is. Amikor a róka megtette, a farkas megkérte, hogy vigye el a negyediket is.
A szánkó recsegni-ropogni kezdett. A farkas siránkozni kezdett, hogy a farkát a földön húzza. A róka megharagudott és így szólt:
- Tedd fel a farkadat, és ülj fel egészen, te haszontalan!
A farkas felmászott és kényelmesen elhelyezkedett. És ekkor riccs-reccs, dirr-durr, a szánkó összetört.
Most a róka mondja a farkasnak:
- Eredj, csinálj nekem szánkót.
- De róka koma, én nem tudok.
A róka megtanította, hogy mit kell mondania, hogy legyen szánkó.
A farkas elmegy az erdőbe és mondja:
Egyenes fa szántalpaknak,
Görbe fa meg ülőkének.
Szánkó azonban mégsem lett a fából. Odament a farkas a rókához és mondja:
- Látod, nem sikerült.
Akkor a róka kéri:
- Vigyázz a bárányomra!
Ő maga pedig elment az erdőbe és kedves hangon mondja:
Görbe fa szántalpaknak,
Egyenes fa meg ülőkének.
És egyszerre ott is állt a szánkó.
A farkas ez alatt az idő alatt levágta a bárányt, kivette a belső részét, megtöltötte mohával, összevarrta, és elszaladt az erdőbe. Megjön a róka a szánkóval. Látja, hogy nincs ott a farkas. Befogja a bárányt és mondja:
Hipp-hopp, triccs-traccs!
Befogtam a bárányt,
Amit cipóért kaptam!
De a bárány csak nem mozdul, egy helyben áll. Nézi a róka, és látja, hogy csak mohával van kitömve.

387. mese

A RÓKA MEG A KÖCSÖG (Szavak száma: 177)

Egyszer egy nő elment aratni, és magával vitt egy köcsög tejet. Mivel meleg volt, az asszony a köcsögöt a bokrok alá dugta, hogy a tej hideg maradjon. Éppen a bokrok mellett szaladt el egy róka, aki a hőségben nagyon megszomjazott. Megérezte a tej szagát, beledugta a fejét a köcsögbe és kilefetyelte a tejet. A kaszálással elfoglalt nő nem látta, hogy mi történik a köcsöggel.

A róka könnyen bedugta a fejét a köcsögbe, de kihúzni onnan már nem tudta; akárhogy is forgatta, emelgette a fejét, csak nem jött ki. Látva, hogy semmi sem segít, szép szavakkal kérlelni kezdte a köcsögöt: „Engedj ki köcsögöcske, már épp eleget játszottunk, tovább nem bírom.” Itt azonban a róka minden furfangja hiábavaló volt, a köcsög csak nem eresztette el.

A róka nem ostoba, ezért így szólt a köcsöghöz: „Ha nem, hát akkor nem. De várj csak, majd a vízbe fojtalak, ha nem eresztesz el.” Odaszaladt a folyóhoz és belemerítette a köcsögöt. A köcsög tényleg belefulladt, de amint megtelt vízzel, a rókát is magával húzta a mélybe.

382. mese

JURGIUKAS ÉS ELENYTĖ (Szavak száma: 901)
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi meg egy nő. Volt nekik két gyerekük. A fiút Jurgiukasnak, a lányt Elenytėnek hívták. Az anya meghalt, és az apa feleségül vett egy boszorkányt.
A boszorkánynak egyszer húsra támadt kedve, és arra szánta el magát, hogy levágja Jurgiukast. Mondja a férjének, hogy le kell vágni. Az apa meg mondja, hogy nem vágja le. Végül a férfi levágott egy disznót, megfőzte és elvitte a boszorkánynak. A boszorkány elkezdte enni. Ekkor odarepült egy holló és mondta:
Kár, kár!
Nem Jurgiukas húsát eszed.
Kár, kár!
Disznó húsát adták neked!
A boszorkány kidobta a húst az ablakon. Megint kiabál, hogy vágják le Jurgiukast. Az apa le­vágott egy bárányt, majd egy tehenet és minden más állatot. Végül nem maradt már semmi, amit le lehetett volna vágni, ekkor lelőtt egy nyulat, de végül csak le kellett vágnia Jurgiukast. Megfőzte és odaadta a boszorkánynak:
- Tessék, egyél!
A boszorkány eszik, a holló odarepül és mondja:
Kár, kár!
Ez Jurgiukas húsa!
Kár, kár!
Ez a fiú húsa!
Megette a boszorkány Jurgiukas húsát. A csontokat pedig kidobta az ablakon. Elenytė össze­szedte azokat, belecsavarta egy selyemkendőbe, és egy tarka sólyom alá tette, amelyik éppen a tojásait költötte. Ezekből a csontokból kikelt egy kisgalamb. A galamb elrepült az erdőbe, közben énekelt:
Feltámadott a szél, feltámadott,
Amikor engem az apám lelőtt.
A gonosz boszorkány megevett,
Csontjaimat az ablakon kidobta.
Jött fehér húgom,
Fehér kendőbe gyűjtötte,
Sólyom alá tette.
Én kismadár vagyok - sólyomfi,
De a nevem - galambocska.
Jöttek a kereskedők, meghallották, amit énekelt, és mondják:
- Gyere ide, megajándékozunk téged!
És mindenki, aki csak ott volt, adott neki egy zacskó pénzt. Másnap megint énekelt az erdőben:
Feltámadott a szél, feltámadott,
Amikor engem az apám lelőtt.
A gonosz boszorkány megevett,
Csontjaimat az ablakon kidobta.
Jött fehér húgom,
Fehér kendőbe gyűjtötte,
Sólyom alá tette.
Én kismadár vagyok - sólyomfi,
De a nevem - galambocska.
Jöttek a kereskedők, meghallották, amit énekelt, és mondják:
- Gyere ide, megajándékozunk téged!
És mindenki, aki csak ott volt, adott neki egy zacskó pénzt. Másnap megint énekelt az erdőben:
Feltámadott a szél, feltámadott,
Amikor engem az apám lelőtt.
Akkor vászonfestők jöttek. Adtak neki selymet, vásznat, posztót és mindenféle más anyagot. Amikor őt senki sem látta, a pénzt és ezeket a ruhaanyagokat mind felvitte az apja házának a tetejére. Harmadik nap megint énekelt az erdőben. Akkor jöttek a malomépítők, és adtak neki egy-egy malomkövet. Ő a malomköveket is felvitte a háztetőre, majd elrepült, és tovább énekelt:
Feltámadott a szél, feltámadott...
Majd mondja:
- Gyere ki apa, megajándékozlak.
Az apja kijött a házból. Jurgiukas ledobott neki egy zacskó pénzt, és megint énekelt:
Feltámadott a szél, feltámadott...
Megint mondja:
- Gyere ki, húgocskám, megajándékozlak.
Kijött Elenytė, akinek adott fél vég selymet, fél vég vásznat, posztót, mindent elfelezett. Végül, amikor elénekelte az énekét, így szólt:
- Gyere ki, gonosz boszorkány, megajándékozlak.
Az nagyon gyorsan felöltözött, kijött és felnézett a magasba.
Jurgiukas hirtelen a fejére dobta az egyik malomkövet. Még él! Ledobta a másikat is: ekkor meghalt a boszorkány. Ebben a pillanatban Jurgiukas madárból visszaváltozott fiúvá. Milyen nagy volt az öröm! És ezután mindenki boldogan élt tovább!
Amikor engem az apám lelőtt.
Akkor vászonfestők jöttek. Adtak neki selymet, vásznat, posztót és mindenféle más anyagot. Amikor őt senki sem látta, a pénzt és ezeket a ruhaanyagokat mind felvitte az apja házának a tetejére. Harmadik nap megint énekelt az erdőben. Akkor jöttek a malomépítők, és adtak neki egy-egy malomkövet. Ő a malomköveket is felvitte a háztetőre, majd elrepült, és tovább énekelt:
Feltámadott a szél, feltámadott...
Majd mondja:
- Gyere ki apa, megajándékozlak.
Az apja kijött a házból. Jurgiukas ledobott neki egy zacskó pénzt, és megint énekelt:
Feltámadott a szél, feltámadott...
Megint mondja:
- Gyere ki, húgocskám, megajándékozlak.
Kijött Elenytė, akinek adott fél vég selymet, fél vég vásznat, posztót, mindent elfelezett. Végül, amikor elénekelte az énekét, így szólt:
- Gyere ki, gonosz boszorkány, megajándékozlak.
Az nagyon gyorsan felöltözött, kijött és felnézett a magasba.
Jurgiukas hirtelen a fejére dobta az egyik malomkövet. Még él! Ledobta a másikat is: ekkor meghalt a boszorkány. Ebben a pillanatban Jurgiukas madárból visszaváltozott fiúvá. Milyen nagy volt az öröm! És ezután mindenki boldogan élt tovább!