6. mese

A róka meg a nyúl (Szavak száma: 392)

Együtt vándorolt az országúton a róka meg a nyúl. Kemény télidő volt, hó borított mindent, nem zöldellt sehol szép kerek káposzta, nem szaladgált egér a mezőn, még egy fia se.

-       De keserves a tél! panaszkodott a róka. – Üres a gyomrom, lapos a horpaszom!

-       Olyan éhes vagyok én is, hogy szikrát hány a szemem – siránkozott a nyúl. – Már a fülemet rágcsálom, hogy azt higgyem: eszem.

Így mentek, baktattak nagy éhesen.

Egyszer csak egy parasztlány közeledett feléjük. Kosár volt a kezében, a kosárból finom illat áradt: frissen sült cipó illata.

-       Mondok én egyet – szólalt meg a róka. – Feküdj le az út szélére, s nyújtózz el, mintha a végét járnád. A lány majd leteszi kosarát, hogy felvegyen téged, és kesztyűt varrjon a bőrödből. Én meg azalatt elcsenem a kosarat, s vége a nyomorúságnak!

Úgy is tett a nyúl, ahogy a róka tanácsolta. Lefeküdt, elnyújtózott, holtnak tetette magát. A róka pedig meglapult a hóbucka mögött.

Odaért a lány, s úgy történt minden, ahogy a ravasz róka megmondta. Látta a lány, hogy ott fekszik egy nyúl, égnek rúgva a négy lába. Gyorsan letette a kosarat, s lehajolt a nyúlhoz.

Több se kellett a rókának. Előugrott a hóbucka mögül, fölkapta a kosarat, s futott vele árkon-bokron keresztül. Föltámadt rögtön a nyúl is, és utána iramodott.

Hanem a róka nem állt meg! Látszott a ravasz ábrázatán, mit forgat a fejében: maga falja fel a friss cipót, a nyúlnak egy falatot sem ad belőle!

Látta ezt a nyúl, s nagyon zokon vette.

Utolérte végre a rókát, éppen egy halastó partján. Azt mondta neki:

-       Róka pajtás, de jól esne egy kis hal vacsorára! Halat eddegélnénk, fehér cipót harapnánk hozzá – a király se él jobban! Ereszd bele a farkadat abba a lékbe, hátha ráharapnak a halak, ebben a keserves télben úgy sincs más harapnivalójuk! De siess, mert hamarosan befagy a lék!

Nem kellett a rókát kétszer biztatni. Loholt a lékhez, belelógatta a farkát, csalétkül a halaknak.

Hal nem akadt rá, de a farka belefagyott a lékbe. Ezt várta csak a nyúl. Fogta a kosarat, elővette a fehér cipót, ette, ette, egy morzsát se hagyott belőle. A róka meg csak nézte, szikrát hányt a szeme.

A nyúl azt mondta neki:

-       Várj csak türelemmel, majd felolvad a jég! Tavaszra biztosan felolvad! – azzal eliramodott, a róka meg dühösen csaholt utána, mint a kutya a láncon.