854. mese...

 

Pjotr Pavlovics Jersov

A PÚPOS LOVACSKA (3. rész, szavak száma: 18

3)

FORDÍTOTTA RAB ZSUZSA

Hogy harmadszor jött az este,
Ivánnak kell menni lesre.
Nem törődik semmivel,
ül a sutban, énekel,
fújja rettentő nagy hangon:
„Fénylőszemű, szép galambom!”

Nekiállnak bátyái
cibálni meg kárpálni,
kiabáltak, veszekedtek,
de attól csak berekedtek -
nem akarta érteni.
Végül apja szólt neki
szigorún: „Apád kivánja,
menj búzát őrizni, Ványka.
Kapsz majd borsót meg babot,
cifra képet is adok.”
Ivánt a szó meglágyítja,
köpenyegét kanyarítja,
fog egy karéj kenyeret,
azzal útjára ered.

Az éj leszáll, a hold följön,
jár Iván a búzaföldön,
nézdegél, körülvigyáz,
s bokor alá letanyáz,
égen csillagokat számol,
falogat a cipójából.
Ló nyerít fel hirtelen...
Hopp, az őr talpon terem,
kémleli a sötétséget.
Lát egy kancát, csodaszépet!
Mint a tiszta téli hó,
olyan fehér az a ló,
színarany sörénye földig,
ezer fonatban tündöklik.
Felkiált Iván: „No lám,
te vagy a tolvaj, komám?
Ne félj, majd én megnevellek,
mindjárt a hátadra termek!
Aki lop, azt büntetik!”
Nem sokat töprenkedik,
utoléri nagy szaladva,
ló sörényét megragadja,
szökken, és már kerül rá.
Csakhogy fordítva ül rá.
Fiatal volt még a kanca,
szemét vadul szikráztatja,
farát hányja-dobálja,
elzúg a vakvilágba!
Már a mező fölött szárnyal,

 

704. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Gergely juhász kanala (Szavak száma: 105)

A Gergely juhásszal történt, meghítta Mátyás király vacsorára. Aztán elment.

A király azt mondta, hogy mindenkinek adjanak kanalat, de a juhásznak ne adjanak. Hát a juhásznak elibe tették az ételt, kivágta a kenyér hajábul a belét, megette a levest. Aztán azt mondta, hogy:

- Az az ember huncut, aki a kanalát nem eszi meg!

Mátyás király megjutalmazta, egy zsák aranyat adott neki. Aztán azt mondta neki, hogy: neki nem köll az arany, neki többet ér egy jó májusi eső, mint a zsák arany, mer - azt mondja - ennek a zsák aranynak csak magamba örvendezek, de a májusi esőnek az egész ország.

 

395. mese

A RÓKA SZÁNKÓJA (Szavak száma: 626)
Az apó a gyeplőt húzta, az anyó a cipót gyúrta. Apó így szólt anyóhoz:
- Anyó, anyó, tedd fel a cipót a kemence szélére, hadd hűljön ki!
Az anyó nem tette. Az apó megint mondja:
- Anyó, anyó, tedd ki a cipót az ablakba, hadd hűljön ki!
Az anyó nem tette.
- Anyó, anyó, tedd a cipót a küszöbre, hadd hűljön ki!
Az anyó odatette. A cipó, hopp, felugrott és gurulva útra kelt. Az anyó felkapta a piszkavasat, az apó a gyeplőt, és kergették, kergették, de utol nem érték. A cipó gurul, gurul, találkozik egy nővel, aki mos. Mondja neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó.
Kergessél te is, ruhamosó!
A nő felkapja a sulykolót és rajta, kergeti, kergeti, de utol nem éri. Találkozott a cipó egy szántóvetővel, mondja neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó.
Kergetett a ruhamosó!
Kergessél te is, szántóvető!
No, rajta, kergeti a szántóvető, kergeti, de utol nem éri. Találkozott a cipó egy kocsissal, mondja neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó,
Kergetett a ruhamosó,
Kergetett a szántóvető,
Kergessél te is, kocsis!
Gyorsan szaladt utána a kocsis, kergette, kergette, de utol nem érte. Találkozott a cipó egy rókával, aki az út szélén üldögélt, mondta neki:
Kergetett az apó, kergetett az anyó,
Kergetett a ruhamosó,
Kergetett a szántóvető,
Kergetett a kocsis,
Kergessél te is, róka koma!
A róka kérdi:
- Mit mondtál? Az egyik fülemre rosszul hallok, az egyik szememmel rosszul látok. Gyere közelebb!
A cipó közelebb is ment. A róka, hopp, elkapta, kiharapta a belét, megint leragasztotta, és ment tovább.
Nem messze pásztorok legeltették a nyájat. A róka odamegy hozzájuk, kérdi:
- Nem cserélitek ki a cipót egy kisbárányra?
A pásztorok így felelnek:
- Kicseréljük.
És kicserélték az egyik bárányt a cipóra. A róka bement az erdőbe és mondja:
Görbe fa szántalpaknak,
Egyenes fa ülőkének!
És lett is az egyik fából szánkó. Ekkor a róka befogja a szánkóba a bárányt és mondja:
Hipp-hopp, elcseréltem
A cipómat egy bárányért.
És megy a szánkóval, siklik a szánkója. Egyszercsak látja, hogy jön vele szemben a farkas, aki mondja:
- Róka koma, vigyél el engem is!
- Hogy összetörd a szánkómat?
- Nem, nem töröm össze! Vidd el legalább az egyik lábamat!
- Tedd fel! - mondja a róka.
A farkas feltette az egyik lábát. Majd megint kéri:
- Vidd el a másikat is!
- Hogy összetörd a szánkómat?
- Nem, nem töröm össze!
- Tedd fel!
Miután feltette a második lábát, kérte, hogy vigye el a harmadikat is. Amikor a róka megtette, a farkas megkérte, hogy vigye el a negyediket is.
A szánkó recsegni-ropogni kezdett. A farkas siránkozni kezdett, hogy a farkát a földön húzza. A róka megharagudott és így szólt:
- Tedd fel a farkadat, és ülj fel egészen, te haszontalan!
A farkas felmászott és kényelmesen elhelyezkedett. És ekkor riccs-reccs, dirr-durr, a szánkó összetört.
Most a róka mondja a farkasnak:
- Eredj, csinálj nekem szánkót.
- De róka koma, én nem tudok.
A róka megtanította, hogy mit kell mondania, hogy legyen szánkó.
A farkas elmegy az erdőbe és mondja:
Egyenes fa szántalpaknak,
Görbe fa meg ülőkének.
Szánkó azonban mégsem lett a fából. Odament a farkas a rókához és mondja:
- Látod, nem sikerült.
Akkor a róka kéri:
- Vigyázz a bárányomra!
Ő maga pedig elment az erdőbe és kedves hangon mondja:
Görbe fa szántalpaknak,
Egyenes fa meg ülőkének.
És egyszerre ott is állt a szánkó.
A farkas ez alatt az idő alatt levágta a bárányt, kivette a belső részét, megtöltötte mohával, összevarrta, és elszaladt az erdőbe. Megjön a róka a szánkóval. Látja, hogy nincs ott a farkas. Befogja a bárányt és mondja:
Hipp-hopp, triccs-traccs!
Befogtam a bárányt,
Amit cipóért kaptam!
De a bárány csak nem mozdul, egy helyben áll. Nézi a róka, és látja, hogy csak mohával van kitömve.

345. mese

Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Második rész) (Szavak száma: 219)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’

             Ilosvai

5

Az öröm, a panasz jó sokáig tarta,
Elbeszélte Miklós, ami történt rajta,
De tudnivaló, hogy nem beszélt folytában:
Anyját kérdte minden tizedik szavában.
   “Hogy’ van édesanyám? nem beteg-e szegény?
Búskodik-e nagyon elveszett gyermekén?
Nála dőzsöl-e még s mit csinál a másik?
Jaj! szegény anyámmal úgy-e rosszul bánik?”

6

De értésül adta Bence a fiúnak,
Magát anyja miatt sose adja búnak,
György sem háborítja, odahagyta másnap,
Nem is repeszté meg szivét a nagy bánat;
   Csak látni szeretné Miklóst minden áron,
És ha feltalálja széles e világon,
Fölkeresi, bizony-bizonnyal igérte,
Ha ötven mérföldet kell is menni érte.

7

“Nem is egyébiránt indított el engem
Fölkeresni téged, Miklós, édes lelkem,
Hanem hogy legyek hű ápoló cseléded,
Gondoskodjam róla, mikor mi szükséged.
   Akármerre jársz-kelsz, ott legyek sarkadnál,
Legyek segítségül, ha bajba akadnál...”
Ezt mondotta Bence s ezenkívül mennyit!
Ki győzné azt versbe szedni valamennyit!

8

Arra határozták, hogy csak ott meghálnak;
Bence egy abrakot adott a lovának,
Abrak is, kenyér is volt a kápa mellett,
Nem röstelte Bence az efféle terhet;
   Egy öblös tarisznyát is emelt a kápa,
Könyökig nyúlt Bence a nagy tarisznyába;
Kihúzott valamit, és így szóla: “Itt van;
Nesze, szolgám, madár-látta cipót hoztam. 

6. mese

A róka meg a nyúl (Szavak száma: 392)

Együtt vándorolt az országúton a róka meg a nyúl. Kemény télidő volt, hó borított mindent, nem zöldellt sehol szép kerek káposzta, nem szaladgált egér a mezőn, még egy fia se.

-       De keserves a tél! panaszkodott a róka. – Üres a gyomrom, lapos a horpaszom!

-       Olyan éhes vagyok én is, hogy szikrát hány a szemem – siránkozott a nyúl. – Már a fülemet rágcsálom, hogy azt higgyem: eszem.

Így mentek, baktattak nagy éhesen.

Egyszer csak egy parasztlány közeledett feléjük. Kosár volt a kezében, a kosárból finom illat áradt: frissen sült cipó illata.

-       Mondok én egyet – szólalt meg a róka. – Feküdj le az út szélére, s nyújtózz el, mintha a végét járnád. A lány majd leteszi kosarát, hogy felvegyen téged, és kesztyűt varrjon a bőrödből. Én meg azalatt elcsenem a kosarat, s vége a nyomorúságnak!

Úgy is tett a nyúl, ahogy a róka tanácsolta. Lefeküdt, elnyújtózott, holtnak tetette magát. A róka pedig meglapult a hóbucka mögött.

Odaért a lány, s úgy történt minden, ahogy a ravasz róka megmondta. Látta a lány, hogy ott fekszik egy nyúl, égnek rúgva a négy lába. Gyorsan letette a kosarat, s lehajolt a nyúlhoz.

Több se kellett a rókának. Előugrott a hóbucka mögül, fölkapta a kosarat, s futott vele árkon-bokron keresztül. Föltámadt rögtön a nyúl is, és utána iramodott.

Hanem a róka nem állt meg! Látszott a ravasz ábrázatán, mit forgat a fejében: maga falja fel a friss cipót, a nyúlnak egy falatot sem ad belőle!

Látta ezt a nyúl, s nagyon zokon vette.

Utolérte végre a rókát, éppen egy halastó partján. Azt mondta neki:

-       Róka pajtás, de jól esne egy kis hal vacsorára! Halat eddegélnénk, fehér cipót harapnánk hozzá – a király se él jobban! Ereszd bele a farkadat abba a lékbe, hátha ráharapnak a halak, ebben a keserves télben úgy sincs más harapnivalójuk! De siess, mert hamarosan befagy a lék!

Nem kellett a rókát kétszer biztatni. Loholt a lékhez, belelógatta a farkát, csalétkül a halaknak.

Hal nem akadt rá, de a farka belefagyott a lékbe. Ezt várta csak a nyúl. Fogta a kosarat, elővette a fehér cipót, ette, ette, egy morzsát se hagyott belőle. A róka meg csak nézte, szikrát hányt a szeme.

A nyúl azt mondta neki:

-       Várj csak türelemmel, majd felolvad a jég! Tavaszra biztosan felolvad! – azzal eliramodott, a róka meg dühösen csaholt utána, mint a kutya a láncon.