A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazda. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 25., péntek

771. mese...

 

 MÁTYÁS ÉLETÉRŐL


Mátyás és Pogandzivcsi (Szavak száma: 940)

Mikor Pogandzivcsi lakott a kamjanicai várban, akkor nagyon rossz dolguk volt a világon az embereknek.

Mikor a várat építették, minden gazdasszonynak édes tejet s tyúktojást kellett odavinnie, s abból csinálták a vakolatot, s a házat azzal falazták mész, homok és víz helyett. Vorocsovból is hordtak. Mikor a magyarok Ázsiából odamentek, már üresen találták a várat, s kijavították.

Ezt a Pogandzivcsit senki sem tudta onnét kiűzni, csak Mátyás király. Akkor még senki sem tudta, hogy valamikor király lesz. Orechovicán szolgált egy Galajda nevű kisorosz gazdánál. Együtt mentek szántani a mezőre. Amint szántanak - éppen akkor volt a királyválasztás. Sokan számítottak arra, hogy királlyá lesznek. A fiú azt mondta a gazdájának:

- Gazduram, gyerünk a koronázásra!

A gazda a földbe szúrta az ösztökét, s így szólt:

- No, ha ez az ösztöke kihajt addig, amíg egyet kerülünk, akkor fogom tudni, hogy kettőnk közül is lehet az egyik király.

Mire egyet kerültek, az ösztöke kihajtott, s csemete lett belőle. Felszedelődzködtek, s elmen­tek a koronázásra, ahol már folyt a választás. Elröpítették a koronát, s az repült, hogy akinek a fejére száll, az legyen a király. Hát, csak rászáll a korona arra a fiúra; a többi urak persze haragszanak. Háromszor volt ez a koronázás, s mindig csak reá szállt, de mégsem akarták megkoronázni, mert alacsony, szegény fickó volt, s hozzá még kisorosz. Erre aztán egy kovácshoz állt be szolgálatba. A kovács valahogy úgy fogta őt, hogy meglátta a vállát, s azon egy aranykereszt volt. Akkor a kovács így szólt:

- Én leszek a te szolgád, s nem te az enyém!

S attól az időtől fogva fegyvereket kovácsoltak - mert a kovács okos volt ám -, bajonetteket, kardokat s más egyebet csináltak, ami kell a háborúhoz.

Ekkor megint koronázás volt a városban. A korona akkor is reá szállott. Akkorra már úgy megnőtt, hogy úgy eszére, mint erejére nézve ugyancsak férfi lett. Pogandzivcsi még mindig a várban lakott, és senki sem tudta kiűzni. A várkapunál ágyúk voltak a falba illesztve - még most is ott vannak a rések -, a másik oldalról meg nem lehetett hozzáférni, mert egy magas hegyen álló sziklán volt építve, s aki onnan közeledett, megölte, és senkit a világon föl nem engedett. Mátyás már király lett, elnyerte a koronát, s háborúba kezdett Pogandzivcsivel.

Éjjel lovakat, ökröket, sertéseket, juhokat, kutyákat, libákat, tyúkokat, kacsákat szedett össze, s minden teremtményre csengőt kötött, s a hátukon gyertyát gyújtott. Az embereknek meg­hagyta, hogy töltsék meg a fegyvereket, s hogy éjfélkor úgy menjenek a hegy alá. Mindenféle hang keletkezett, mert minden állatnak más volt a hangja. Az emberek lövöldöztek, s úgy közeledtek. Ő megijedt, s azt hitte, hogy sok nép van ott. Aranybölcsője volt, s azt a kútba dobta. A kút felülről mérve éppen háromszáz öl volt; s minden kincsét abba hányta.

Pogandzivcsi aztán egy táltosra ült, s menekülni próbált, de Mátyás király egy másik táltoson utánafutott. Azok a lovak testvérek voltak, s így az első mindig megvárta az utána szaladót. S Mátyás egy erdőbe kergette a másikat, ahol igen nagy makkhullás volt, s Pogandzivcsi lova elcsúszott a makkon.

Pogandzivcsi megátkozta az erdőt, hogy ne teremjen több makkot. Amikor Mátyás utolérte, könyörögni kezdett:

- Neked nincs feleséged, nekem nincs uram, uralkodjunk együtt!

De Mátyás nem hajlott rá, hanem kihúzta a kardját, s levágta a fejét.

Ha ezt nem tette volna, ő öli meg Mátyást.

Feje hárommérföldnyire elugrált. Így lett nyugodalmuk az embereknek.

De ő Törökországból való volt, s ott megtudták, hogy meghalt. Mátyás király Törökországba ment valamit kikémlelni. Bement a török szultánhoz.

Így szólt hozzá a szultán:

- Honnan való vagy?

- Magyarországból.

- Hallottál valamit Mátyás királyról?

- Hallottam.

- Hát milyen az a Mátyás király?

- Akkurát olyan, mint én.

Mátyás király hegedülni is tudott, és hegedűvel ment a szultánhoz, és így folytatta:

- Hegedülni is úgy tud, mint én!

- Hej, csak kézre keríthetném! - felelte a szultán.

Felírta hát az ajtóra, hogy ő volt az. Mátyás eltávozott. Seregének azt mondta, hogy a határon várjon rá, míg ő a török szultánnál jár. De bizony őt, alighogy az ajtón kilépett, rögtön elfogták. Így szólt hozzá a szultán:

- Te ölted meg Pogandzivcsit, az én rokonomat?

- Igen.

- Én is lefejeztetlek vagy fölakasztatlak, ahogy akarod.

- Hát már csak akasztass föl!

- És hol akasztassalak föl?

- A határon.

- Jó, majd arccal a te Magyarországod felé fordíttatlak az akasztófán, hogy lássad, honnan jöttél.

A török szultán befogatott, s Mátyás királyt a szekérre tették, maga a szultán is feleségestől ült föl a kocsira, hogy halálát lássák. Mátyás király útközben egyre nevetett. A szultán megszólí­totta:

- Mit nevetsz?

- Azon nevetek, hogy a lovak csak az első kerekeket húzzák, s hogy az utolsók meg utánok szaladnak.

A határra értek, beásták az akasztófát, s föl akarták akasztani Mátyást. Mátyás ekkor így szólt a török szultánhoz:

- Szabad-e utolsó órámban valamit kérnem?

- Szabad - felelte a szultán.

Erre Mátyás király háromszor sípjába fújt, ami katonái előtt azt jelentette:

- Gyorsan, gyorsan, barátaim, mert a halál mögöttem van!

Katonái megértették, mert közel voltak, s mihamar ott termettek, körülfogták a szultánt, s arra az akasztófára kötötték fel, amelyet Mátyásnak készített.

- Te akartál engem Magyarország felé fordítani - szólalt meg Mátyás -, most én fordítalak téged Törökország felé. A szekéren is azért nevettem, hogy én kénytelen voltam menni, de hogy te minek jöttél utánam? Most pedig nézz Törökország felé!

Azután Mátyás király seregével visszatért Magyarországra, s addig uralkodott, amíg meg nem halt. Feldúlta a huszti várat, feldúlta a királyhelmeci várat, feldúlta a szerednyei várat, feldúlta a kamjanicai várat, s azok most romokban hevernek. Aki nem hiszi, a maga szemével is meggyőződhetik róla, hogy úgy van. Különben ő megtartotta görög hitét, megtartotta a jámbor néppel együtt, s megvédte Magyarországot.


 

 

2022. október 16., vasárnap

731. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL:

​AZ ÁLRUHÁS KIRÁLY


Mátyás királ oskolája (Szavak száma:204)

Mátyás királ sokszor vándorlónak őtözött, oszt bejárta az országot. Látta, hogy a nép nem ölég okos, azér Budán oskolát állétott fő, hogy a jó tanulókat tanétsák. Akik onnét kikerültek, azok jutottak a legjobb hévatalokba.

Eccer Mátyás drótosnak őtözvel járt az országba. Möghallotta, hogy az egyik faluba a bíró fia szeretne beiratkozni a budai oskolába. Bekurgyál az ablakon:

- Van-e drótoznivaló?

- Van hát, mer a Jóska gyerök mindég etör valamit, ha a Pistára mögharagszik!

A drótostót ekezdött drótozni, de közbe kérdözött is.

- Hát, ki az a Jóska?

- Jóska az édös fiam! Szeretném főadni a királi oskolába.

- Hát, ki az a Pista?

- A Pista a néném árva fia, aki itt nyüglődik a nyakunkon! - felete a gazda.

Közbe mög tálatak, a drótost is az asztahó híttak. A Jóska gyerök főket az asztatu, mer má csak ü nem ül egy drótostótta egy asztana! A Pista is főket.

- Talán te is szégyüsz a drótostótta együtt űni?

- Nem, halom félök, hogy kevés az önnivaló, oszt nem lakik jó ez a böcsületes drótostót!

A drótos ledobta a gunyáját, oszt akkó látták, hogy Mátyás királ áll ott. Pistát evitte a királi oskolájába, és nagy úr lött belüle.

Jóska mög buta maradt.

 

2022. június 17., péntek

628. mese...

   A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀  

 


AZ AGÁRKUTYA HÁZA (Szavak száma: 224)

Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egy agárkutya egy gazdánál. Annak az agárkutyának pedig nem volt háza. Elérkezett a téli idő, összekucorodott az agárkutya, csak ekkora kicsi, kurta lett belőle (mutatja). Csak úgy reszketett, kocogott minden foga. Azt gondolta magában:

„Ha én egyszer megérem a nyarat, akkor én csinálok magamnak egy kis házikót, mert ni csak, mekkora házikó kell, milyen rövid vagyok!”

Eljött a tél után a nyár. Mikor kimelegedett az idő, az agárkutya is lefeküdt a melegre. Kinyújtózott jól, s három, négy, öt - olyan hosszú lett belőle, mint télen volt. Végignézett magán, s kezdte mondogatni:

- Ekkora házat ki tud csinálni? Nem is fogok neki, hogy ekkora házat csináljak, mert úgysem tudom bevégezni.

S eltöltötte a nyarat járkálva jobbra-balra. De hamarosan eljött a másik tél. Mikor eljöttek azok a nagy hidegek, akkor megint összekucorodott, úgy, mint tavaly, s megint kezdte mondogatni magában:

- Ejnye, milyen könnyelmű voltam, ni, milyen kicsi házban elférnék én most. De nem baj, mert élek én még egy darabig, s csinálok én magamnak házat. De különben nem töröm a feje­met tovább, végét hagyom mindennek, hiszen mikor eljön a nyár, akkor megint kinyújtó­zom, s megint restellek nekifogni a házépítésnek.

S így fázódott az agárkutya örökké, s ma is így fázódik, sohase csinál magának házat. Csak úgy éldegél lassan, ahogy lehet.