558.mese...

 

A RÓKA ELVESZÍTI A BUNDÁJÁT,
ÉS KÖZBEN MEGBÁNJA VÉTKEIT (Szavak száma: 307)

Hej, megörült a vadász, mikor látta, hogy jönnek a kopók a rókával.

- Ó, te gonosz pára! Hát te vagy az, aki az én nyulaimat fölfalja? Ide a kabátodat zálogba!

Azzal így szólt a magával hozott szűcshöz:

- Intézd el a rókát, ahogy megérdemli! - és tovább vadászott a kutyáival.

A szűcs pedig nyomban felakasztotta a rókát a fára, és nekikészült, hogy leveti róla a bundát. Mivel azonban jókedvű fickó volt, mint a legtöbb szűcs, megkérdezte a rókát:

- Nos, kedves ravaszdi uram! Hát hogy ízlik a halál?

- Hát ez bizony keserű falat! - sóhajtotta a róka, és ide-oda ficánkolt abban a reményben, hogy így talán sikerül elszabadulnia.

- Gyorsan bánd meg a bűneidet, ha a mennyországba akarsz jutni! - szólalt meg újra a szűcs.

- Én bizony sokat vétkeztem életemben - kezdte el a gyónást a róka -, de szánom-bánom minden bűnömet! Egyet kérek csak tőled, te kegyetlen ember: ha elveszed is a kabátomat meg a sapkámat, ne fossz meg legalább a kesztyűimtől, mert nem tudok anélkül járni!

- Legyen! - mondta kegyesen a szűcsmester, és gyors mozdulatokkal fente a kését, ami nagyon nyugtalanította a rókát.

- Mire gondolsz most, kedves róka koma? - kérdezte aztán.

- Ejnye, hát arra, hogy mennyivel szívesebben lennék most szűcs, mint róka!

A szűcs nevetve néhány gyors vágást csinált, ahogy az már mesterségéhez tartozik, aztán meg­fogta a róka farkát, és lehúzta a bundáját. Mikor éppen a fülén húzta keresztül a prémet, újra megkérdezte:

- Hogy érzed magadat, róka koma? És mire gondolsz most?

- Arra, hogy mindenhol van átmenet! - felelte halálra szántan a róka.

A szűcs ezekkel a szavakkal kötötte fel az útilaput, mikor elvégezte a dolgát:

- Namármost vigasztaljon az isten az utolsó harcban, kedves róka, amikor a lelked elválik a testedtől!

Azzal elsietett ura, a vadász után.

136. mese

Vadász, szűcs, medve (Szavak száma: 228)

Egy pénzetlen vadász egy szűcscsel alkudott
Egy medve bőrére, kit egy helyen tudott.
A medve még él, mond: de ha az erdőre
Kimegyek, meglövöm, s enyim lesz a bőre.
Puskám töltetlen volt, ma hogy rám jött szemben
Bánom, mert oly szép bőrt nem láttam éltemben.
A szűcs kapván rajta, nagy árát igéri,
S másnap az erdőre a vadászt kiséri.
Hogy lássa a megvett bőr urának végét,
S csudálja a vadász bátor vitézségét.
A hajnal cseppjei földre még nem szálltak,
Hogy a csere szélén nagy bátran megálltak.
Ott egy kölykeitől megfosztatott medve,
Nekik megy, s a szűcsnek elvész minden kedve.
“Ez az, mond a vadász, a kit megalkudtunk,
De látom, hogy dühös, jönni roszkor tudtunk.”
A szűcs lélektelen mász egy görbe fára,
A vadász mint egy holt fekszik a hátára,
Tudván, hogy ez a vad nem bántja a dögöt,
Nem mozdítá tagját, nem lehelt, nem nyögött.
A medve az útját a vadásznak veszi,
S fülét hallgatózva a szájára teszi,
Látván, hogy nem szuszog, vizell az orrára,
Ott hagyja a holtat, s elébb megy dolgára.
Akkor a szűcsbe is vissza tér a lélek,
Leszáll, s kérdi: “Pajtás hogy vagy? én még élek;
De csak most mehessek élve a szállásra,
Nem jövök én többé medve vadászásra.
De hát neked, mond meg, mit súgott füledbe?”
“Ezt: Ne idd be bőröm, míg nincs a kezedbe.”