657. mese...

Afrikai mesék következnek.

Fordította: Dabi István

MAWU ÉS AZ Ő HÁROM GYERMEKE (Szavak száma: 540)
(Togo)

Hol volt, hol nem, volt, élt egyszer egy férfi, akit Mawunak hívtak. Három gyermeke volt: Kéz, Has és Láb. Ennek a családnak a tagjai nagyon szerették egymást, a gyerekeknek jól ment a soruk.

Mawu, amikor megöregedett, összehívta a családját, mert tudta, hogy ő csak egy vándor a Földön. Tehát egybehívta a gyermekeit, és így szólt hozzájuk.

- Öreg vagyok, visszatérek a hazámba, hogy ott éljem le a hátralévő éveket. Szeressétek egy­mást! Legyetek egymás támasza! Segítsétek tőletek telhetően a nyomorgókat, adakozzatok a koldusoknak, ne vessetek meg senkit, ne kövessetek el senkivel szemben semmi rosszat! Tiszteljétek mások feleségét! Így boldogságban fogtok élni. Ne feledkezzetek meg a taná­csaimról, azok kincset érnek. Én szinte irigyellek titeket. Megértettétek?

- Igen, apa - felelték. - A tanácsaid szerint fogunk élni.

Egy hét múlva Mawu arany ágyékkötőben felszállt egy pompás paripára, és egy csoda­szerkezeten felemelkedett a mennybe.

A három fivér, miután megnőttek, fényes helyzetbe került. Kéz egy előkelő várban lakott, Has egy pompás villában, Láb pedig egy négyemeletes házban. Kéz és Láb, eltelve saját maguk­tól és hogy fitogtassák a gazdagságukat, válogatás nélkül vették maguknak a feleségeket, egyiket a másik után, rendkívüli kiadásokba verték magukat, egy szóval romlott életet éltek, teljesen ellentétben az apjuk tanácsaival; megvetették a szerencsétleneket, megrugdosták a koldusokat. Has, rendkívüli gazdagsága ellenére, szerény volt; nagy emberszerető, bánkódott a szeren­csétlenek sorsa miatt, alamizsnát adott a koldusoknak, el-eljárt a fivéreihez, akik csak nagyon ritkán keresték őt fel. Meglátogatta őket, amikor betegek voltak. Mawu egy idő múlva, hogy lássa, hogy a gyerekei a tanácsai szerint járnak-e el, egy bronzos bőrű, bájos fiatal lánnyá változott. Kéz éppen csak megpillantotta a tündért, és azonnal udvarolni kezdett neki, el­halmozta ajándékokkal.

A lány ezután Láb háza előtt sétált, aki behívta magához, majd hosszan megcsodálta. A lány bement, és megállapította, hogy Lábnak hat felesége van.

Eltűnt, mintha elvarázsolták volna. Visszament Kézhez, aki egy masszív aranygyűrűt kínált fel neki, és feleségül kérte. Mawu elégedett volt a felfedezésével.

Eltűnt, és egy nyomorék koldusnak öltözött. Vérző sebekkel volt tele rücskös bőre. Megint elment Kézhez, alamizsnáért könyörgött; az elkergette. Elmosolyodott és elment Lábhoz. Ugyanaz történt. Elment Hashoz. Ő tárt karokkal fogadta, gondosan megmosdatta, szép ágyékkötőt adott neki, és az asztalához ültette, ahol megkínálta minden jóval. A koldust vendégül látó gazdának csak két felesége volt. Mawu meg volt elégedve.

Döntött.

Miután visszaváltozott valódi alakjába, Mawu megölelte a fiát, és behívta Kezet meg Lábat Has házába.

Így szólt hozzájuk:

- Mielőtt az égbe távoztam volna, drága tanácsokat adtam nektek. Viccnek fogtátok fel azokat, nem tartottátok hozzá magatokat. Amikor szép lánnyá változva elsétáltam a házatok előtt, megcsodáltatok, de amikor szegény koldusként élelemért kopogtam be hozzátok, el­kergettetek. Egyedül Has folytatott és folytat egészséges életet, a tanácsaimnak megfelelőt; mindjárt eljáratok veletek egy szép táncot, zene nélkül. Ezentúl majd tisztelni fogátok az apátok szavát.

- Has - kiáltotta -, állj ide középre!

Odaszólt Kéznek:

- Te mássz fel Hasra!

Az rögtön meg is tette. Majd Lábnak mondta:

- Te vedd a hátadra a fivéredet, Hast!

Mawu ezután hozzátette:

- Has, te pedig a király vagy a két testvéred között. Ők a te szolgáid. Te nem dolgozol, de a kedved szerint ehetsz. Ez a fizetség, mert szófogadó voltál.

Attól kezdve a has tényleg olyan, mint egy király. A láb jár, és a kéz cipekedik meg dolgozik helyette.

 

 

 

22. mese

A has, és a tagok (Szavak száma: 483)

A has ellen pártot ütöttek a tagok,
Mondván hogy csak hever s ők izzadnak magok,
Mégis a mit gyűjtnek az egyedül eszi,
Sem kéz, sem láb, annak több hasznát nem veszi.
“Én mint strázsa reggel, mond a szem felkelek
Vigyázok egész nap, nyugalmat nem lelek.
A hajtól a talpig, mindenre ér gondom,
Ha mi bajt látok, azt előre megmondom.”
“Én is, felel a száj, soha meg nem állok,
Intek, dorgálódzom, s estvig kiabálok.
A kéz s lábak ámbár hozzám képest nagyok;
Mégis pártfogójok, s tútorok én vagyok.
Megsértik a lábat, főt, kezet vagy bokát
Ők nem tudnak szólni, én kérdem az okát.
Én sokszor éjjel is mond a fül, hallgatok,
Nappal nem heverek, tudjátok magatok.”
A kéz, egy óránál tovább perórála,
Monda hogy együtt sem érnek többet nála,
Hogy az ő munkája látszik a határon,
Hogy ő kaszál, ő gyűjt, s kapál egész nyáron.
“Hát én, felel a láb? én hordlak titeket,
Tíz mérföldre egy nap viszlek benneteket,
Megvallom, collégák! eluntam már várni,
Hogy mondjátok végre: a főn kén már járni.
De mivel dolgoztok nincs panaszom rátok,
Az egy hasban mint ti, én is hibát látok.
S a jó has bolondja nem is fogok lenni,
Ha tetszik, ne adjunk többé semmit enni.”
“Jó lesz biz a pajtás, a tagok mondának,
Ha eszik a jó has, keressen magának.”
A has a szakadást hogy eszébe vette,
E bolond tagokat okosan nevette.
“A mit nekem adtok, én azt nektek főzöm,
Minden tag szükségét híven megelőzöm.
Nap, éj, mindegy nekem, mikor ti nyugosztok,
Mintegy gondos szakács, nektek ételt osztok.
Ha azért az ételt tőlem megvonjátok,
Ti lesztek az elsők, kik azt megbánjátok.”
A has bölcs beszédét, a tagok nem hitték,
Rendes eledelét négy nap meg nem vitték.
Azonban lankadni kezdnek a tetemek,
Nehezen hall a fül, kápráznak a szemek.
A kéz, mely az előtt könnyen vitt két mázsát,
Nem tud felemelni a földről egy kását.
A láb valahová ha akar indulni,
Elesik, s helyéből nem tud kimozdulni.
Hogy nagyon hibáztak, akkor észrevették,
Hajdani tisztöket a hasnak megtették,
De a száj az ételt már le nem nyelhette,
S ez a gondos szakács azt be nem vehette.
Így ők, kik hasoknak eledelt nem adtak,
Mint egy levél, magok hamar megszáradtak.
A jól rendelt ország olyan méhkas vagy test,
Melyben egy tag sincsen tunya korhely vagy rest.
Hanem kész mindenik mindig a munkára,
Melyet a természet s ország mért számára.
A fő itt a király, ki vigyáz a testre.
Szereti a munkást, haragszik a restre.
Pap, katona, paraszt ebbe lábak, kezek:
Az ország javára dolgoznak mind ezek.
A pap int az Isten s király félelmére,
A katona kész s gyors hazánk védelmére.
A paraszt a földre vércseppeket csorgat,
S hogy bőven arasson, mély barázdát forgat.
A király kincse itt a has tisztét teszi,
Melyből mint kútfőből éltét minden veszi.

Az oly tagnak tehát éhen kén maradni,
Mely nem akar semmit a közjóra adni.