701. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Mátyás király és a kis kakast felosztó szomszéd (Szavak száma: 365)

Mátyás királyhoz sokan folyamodtak különféle kérelmekkel. Egy ember kitüntetést szeretett volna kapni. Volt neki egy szép kis kakasa, elküldte a királynak, gondolta, hogy kap érte vala­mi kitüntetést. Mátyás király el is fogadta a kakast, azzal a feltétellel, hogy az ember is ott lesz az ebéden, mikor a kakast megeszik, és hogy ő osztja fel a kakast, de úgy, hogy aki ott lesz az ebéden, igazságosan kikapja a részét, ami őt illeti, mert ha nem, akkor nem jutalmat, hanem büntetést kap.

Nem is kellett az embernek egyéb! Szörnyen megijedt, törte a fejét nagyon, búsult, hogy ossza el a kakast. Elpanaszolta a szomszédjának a baját. A szomszédja azt mondta, hogy ő el tudná osztani, hogy ő elmenne a királyhoz helyette. Az ember szívesen beleegyezett, hogy a szomszédja menjen el, mert már annyira törte a fejét, hogy megfájdult bele.

Elment a szomszéd Mátyás királyhoz, megsütötték a kakast ebédre, s az asztalhoz ültek. Ott volt a király, királyné, két fia, két leánya meg a szomszéd. Mikor behozták a kakast, mondott a szomszéd egy tréfás beszédet a sült kakas felett, és elkezdte osztani.

Levágta a fejét, odaadta a királynak, mert:

- A feje a ház fejét illeti - mondta az ember.

Levágta a nyakát, odaadta a királynénak, mert:

- A nyaka a ház asszonyát illeti, a nyaka van a fejéhez legközelebb a kakasnak, mint a királyné a királyhoz.

Azután levágta a két szárnyát, odaadta a fiúknak, hogy jobban tudjanak írni. Levágta még a két lábát, és odaadta a leányoknak, hogy jó táncosok legyenek. Mikor így elosztotta, azt mondta:

- Most már mindenki kivette a részét, ami őt illette, csak még én nem.

Maga elé tette, ami megmaradt, és megette.

Mátyás király csak nézte, hogy fizeti ki őket az aprólékkal az ember, s mikor a kakas java maradékát maga elé tette az ember, azt mondta neki:

- Nem tudtam, hogy ilyen okos, hogy bennünket az aprólékkal kifizet!

A szomszéd aztán megmondta Mátyás királynak, hogy ő nem az az ember, aki a kakast küldte, ő csak a szomszédja. Erre még nagyobbat nézett Mátyás király, megtetszett neki az ember. Megajándékozta, és nekiadta, amit a másik embernek akart adni, aki a kakast küldte, a kitüntetést is.

 

22. mese

A has, és a tagok (Szavak száma: 483)

A has ellen pártot ütöttek a tagok,
Mondván hogy csak hever s ők izzadnak magok,
Mégis a mit gyűjtnek az egyedül eszi,
Sem kéz, sem láb, annak több hasznát nem veszi.
“Én mint strázsa reggel, mond a szem felkelek
Vigyázok egész nap, nyugalmat nem lelek.
A hajtól a talpig, mindenre ér gondom,
Ha mi bajt látok, azt előre megmondom.”
“Én is, felel a száj, soha meg nem állok,
Intek, dorgálódzom, s estvig kiabálok.
A kéz s lábak ámbár hozzám képest nagyok;
Mégis pártfogójok, s tútorok én vagyok.
Megsértik a lábat, főt, kezet vagy bokát
Ők nem tudnak szólni, én kérdem az okát.
Én sokszor éjjel is mond a fül, hallgatok,
Nappal nem heverek, tudjátok magatok.”
A kéz, egy óránál tovább perórála,
Monda hogy együtt sem érnek többet nála,
Hogy az ő munkája látszik a határon,
Hogy ő kaszál, ő gyűjt, s kapál egész nyáron.
“Hát én, felel a láb? én hordlak titeket,
Tíz mérföldre egy nap viszlek benneteket,
Megvallom, collégák! eluntam már várni,
Hogy mondjátok végre: a főn kén már járni.
De mivel dolgoztok nincs panaszom rátok,
Az egy hasban mint ti, én is hibát látok.
S a jó has bolondja nem is fogok lenni,
Ha tetszik, ne adjunk többé semmit enni.”
“Jó lesz biz a pajtás, a tagok mondának,
Ha eszik a jó has, keressen magának.”
A has a szakadást hogy eszébe vette,
E bolond tagokat okosan nevette.
“A mit nekem adtok, én azt nektek főzöm,
Minden tag szükségét híven megelőzöm.
Nap, éj, mindegy nekem, mikor ti nyugosztok,
Mintegy gondos szakács, nektek ételt osztok.
Ha azért az ételt tőlem megvonjátok,
Ti lesztek az elsők, kik azt megbánjátok.”
A has bölcs beszédét, a tagok nem hitték,
Rendes eledelét négy nap meg nem vitték.
Azonban lankadni kezdnek a tetemek,
Nehezen hall a fül, kápráznak a szemek.
A kéz, mely az előtt könnyen vitt két mázsát,
Nem tud felemelni a földről egy kását.
A láb valahová ha akar indulni,
Elesik, s helyéből nem tud kimozdulni.
Hogy nagyon hibáztak, akkor észrevették,
Hajdani tisztöket a hasnak megtették,
De a száj az ételt már le nem nyelhette,
S ez a gondos szakács azt be nem vehette.
Így ők, kik hasoknak eledelt nem adtak,
Mint egy levél, magok hamar megszáradtak.
A jól rendelt ország olyan méhkas vagy test,
Melyben egy tag sincsen tunya korhely vagy rest.
Hanem kész mindenik mindig a munkára,
Melyet a természet s ország mért számára.
A fő itt a király, ki vigyáz a testre.
Szereti a munkást, haragszik a restre.
Pap, katona, paraszt ebbe lábak, kezek:
Az ország javára dolgoznak mind ezek.
A pap int az Isten s király félelmére,
A katona kész s gyors hazánk védelmére.
A paraszt a földre vércseppeket csorgat,
S hogy bőven arasson, mély barázdát forgat.
A király kincse itt a has tisztét teszi,
Melyből mint kútfőből éltét minden veszi.

Az oly tagnak tehát éhen kén maradni,
Mely nem akar semmit a közjóra adni.