902. mese...

 

A pap, a koldus meg a béres a másvilágon (Szavak száma: 282)

Egyszer meghalt egy pap, egy koldus meg egy béres. A másvi-
lágon találkoztak, azután mentek egyenesen Szent Péterhez. Azt
mondja a pap nekik:
— Váljatok csak, majd én eldre megyek, mert én mindig imád-
koztam!
Úgy is tett. Ahogy Szent Péterhez érnek, azt mondja a pap Szent
Péternek, hogy engedje be őket a mennyországba. Péter elővett
egy kancsót, odaadta a papnak.
— Van itt nem messze egy kút. Ha ezt a kancsót telehozzátok
vízzel, beeresztlek benneteket!
Elment a pap a kancsóval. Meg is akarta tölteni, de a kút meg
volt rakva könyvvel. Annyi volt rajta, hogy nem tudta leszedni.
Visszament az üres kancsóval, aztán elmondta, hogy a sok könyvet
a kútról nem tudta leszedni. Azt mondja neki Péter:
— Látod, az a sok könyv volt a te sok bűneid, akit elkövettél
életedbe! Azért nem tudtad a kancsót megtölteni. Menj innen!
A papot elkergette. A koldus is elment a kancsóval. Az meg a
kúton nagyon sok szelet kenyeret talált. Le akarta szedni az is, de
annyi volt, hogy nem bírt vele. Visszament az üres kancsóval, az-
tán elmondta, hogy mit nem tett, hogy a sok kenyeret a kútról
lehordja, de nem tudta. Azt mondja neki Péter:
— Az volt az a sok kenyér, akit életedben adtak, aztán eldobál-
tál! Te is mehetsz!
A koldust is elzavarta. A béres is elment a kancsóval. Útközben
eszébe jutott, hogy mennyit káromkodott egész életében. Ahogy a
kúthoz ért, megtöltötte a kancsót vízzel, aztán egyet jót ivott belőle.
El is aludt tőle. Már későn volt, mikor Péterhez ment. Elmondta,
hogyan aludt el. Azt mondja neki Péter:
— Azért, mert sokat dolgoztál másnak ingyen, azért aludtál el.
Te itt maradhatsz!
A béres bement a mennyországba. 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella   

 

893. mese...

 

A tudós kocsis  (Szavak száma: 569)

Mikor Tiszakarádon legelőször fogadtak papot, hát adtak neki

harminc hold földet is. Azt mondja a feleségének a pap, hogy már
meg szolgát kéne fogadni.
Járt is azután ott egy szolga. Hát a bíróval elmentek a paphoz, hogy
ez szolgálatot keres. Meg is fogadta. János volt a neve a szolgának.
Azt mondja egyszer Jánosnak a pap:
— Fiam, János, bemennénk Újhelybe.
— Minek, nagytiszteletű úr?
— Hát hoznánk — azt mondja — egy kis itókát, mert vendéget várok.
Több helyről jöttek oda hozzá vendégek, de még akkor a kisvasút
arra nem volt. Hát kocsival mentek.
— De elmegyünk, János, idejébe — azt mondja —, mert nyolc
órára legalább itthon legyünk, este.
— Jól van, nagytiszteletű úr — azt mondja —, pontosan akko-
rára itthon leszünk.
Újhelyben aztán a pap elment a dolgára, о meg beállt ott vala-
hova a Veres Ökörbe. Ott volt valami kocsma, hát о hozzáfogott
inni. De mindig félliter számra kérte az italt. Elmegy oda a pap:
— No, menjünk, János!
— Mindjárt, csak megiszom még ezt a félliter pálinkát.
No, megvárta a pap, hogy megitta. Még kért egy féllitert.
— Ejnye, János — azt mondja —, hát mennénk haza. Tudja —
azt mondja —, hogy vendégem lesz.
— Hazaérünk, nagytiszteletű úr, nyolc órára, ahogy otthon meg-
mondtam.
De már fél nyolc. Azt mondja a pap:
— Már mindegy akármikor megyünk haza, hát már időre úgy-
sem érünk. Tíz perc híja a nyolc órának.
Azt mondja a Jancsi:
— Na, nagytiszteletű úr, most mán menjünk, mert nyolcra ott-
hon kell lenni.
Hát a kocsmárosnak mondja a pap:
— Na, látja — azt mondja — berúgott, aztán már tíz perc múlva
nyolc óra, aztán nyolcra otthon akar lenni. Hát már mindegy, hát
megyünk haza, amikor érünk, akkor érünk.
Mikor kimennek mán a városból, azt mondja a kocsisnak:
— János, igen feltámadt a szél.
— Fel — azt mondja —, alszél.
Egyszer figyelmes a pap, lenéz, aztán látja, hogy a fák így ma-
radoznak el ni, alatta.
— Éló Isten — azt mondja —, valahol mi a levegőben megyünk!
Megáll a kocsi az udvaron, jönnek ki már a vendégek is, a fel-
esége is. Megnézi a pap az óráját, pontosan nyolc óra. Azt mondja
a pap:
— No, János — azt mondja —, mostantól fogva már elmehet,
nem kell nekem.
Ő meg fogta ki a lovakat. Akkor az egyik ló kidőlt. Meg van
dögölve. Nézik a vendégek is, hogy mi van ezzel a lóval? Azt mondja
a kocsis:
— Mit nézik? Hát már egy hónapja, hogy így járok vele dögölve.
Megiszonyodnak a vendégek is, de a pap is.
Egyszer nagy recsegés, ropogás van, odanéznek, hát az istálló-
nak az eleje kidőlt. Csak a levegőbe áll a tető, féloldalon végig. Azt
mondja a legöregebb vendég a papnak:
— Fiam, vond vissza a szavadat, mert nézd csak milyen nagy
kár van!
Nézik, elmennek oda, hát ki van dőlve az istálló fala. Azt mondja
a pap Jánosnak:
— János, hát meggondoltam, maradjon maga tovább nálam.
Akkor odament, a lovat oldalba rúgta, a ló felugrott, vezette be.
Hát nézik, hogy már vezeti be az istállóba, nincs fal. Nézik, hát
az istálló is egyben van már. Rendben van az is.
No, még oszt behívták Jánost, már részesüljön egy kis vacsorá-
ból. Hát ott kezdték faggatni, hogy mi ennek az oka, hogy a ló is
meg volt dögölve, mán meg él, a fal is ki volt dőlve, mán meg áll?
Hát azt felelte:
— Énnekem felmondani nem lehet, csak ha én felmondok, oszt
elmegyek. Ha nekem majd nem fog tetszeni — azt mondja —, akkor
elmegyek, de amíg tetszik, addig engem nem lehet elhajtani. 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella   

 

754. mese....

 

 MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL:

​AZ ÁLRUHÁS KIRÁLY

Mátyás és a kereszteletlen gyerek (Szavak száma: 170)

Máskor Mátyás király olyan házba tévedt, hol egy szegény nőnek nem régen gyermeke született. A csecsemő már egyhetes volt, s a pap semmiképp sem akarta megkeresztelni, mivel a keresztelési díjat nem tudta lefizetni. Mátyás király a csecsemő ruhájára s keresztelési költségeire pénzt adván, megmondta, hogy másnap menjenek a paphoz, s jelentsék nála ki, hogy a gyermeket - ugyancsak másnap - külön mise mellett kívánják megkereszteltetni. A bért fizessék le, s mondják meg, hogy a gyermeknek már van keresztapja is, már ti. maga Mátyás király. Másnap a keresztelésen Mátyás király is megjelent, mint keresztapa. Midőn a pap azt kérdezte, hogy mi legyen a gyermek neve, Mátyás király odafelelt:

- Mátyás legyen a neve!

- De micsoda Mátyás? - kérdé a pap.

- Azt ne kérdezze, csak Mátyás!

Mátyás a „zubbonyát” kigombolva, az aranykeresztjét mutatta neki, s azt mondta:

- Most kereszteltél utoljára, ezután nem fogsz lölkiatya lenni, dolgos ember lesz belőled, miután te így bánsz a szegénységgel!

A papnak ki kellett vetkőznie és „szegény emberré” lenni.

 

746. mese...

 

 MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL:

​AZ ÁLRUHÁS KIRÁLY

Gond nélkül élünk (Szavak száma: 383)

Eccer vót, hol nem vót, Kolozsváron vót, amikor Mátyás király lóháton szokott járni, mer ő lovag vót. Vót neki egy öreg fejér lova, s hát ment, s meglátott egy márványtáblát egy nagy épületen. Hát, ki vót arra írva, hogy gond nélkül élünk. Úgy felharagudt a király.

- Hát, én király vagyok, s én mennyi gondokval élek, s ezek gond nélkül élnek!

Bévágtatott az udvarra, hát kik vadnak ott? Ezek a ferencrendi szerzetes papok.

- Tü gond nélkül éltek?

- Igen, felség.

- Há, akkor hónap reggel gyertek el! Egy közülletek három kérdésre ha meg nem felel, akkor a fejeteket karóba húzatom!

Há, imá kezdtek gondolkozni a papok, busulni, hogy a király mit mondott nekik. Eccer egy cigánlegén vót az udvarukba, amelyik szokott nekik sepregetni s tüzet tenni. Észrevette, hogy a papok mennyire busulnak.

- Szerzetes urak, métt busulnak? - kérdi a cigánlegén.

- Hát, ne es kérdezd, úgyse tudsz segítteni rajta.

- Dehogynem, hátha megoldjuk a dolgot.

- Ne, mit mondott a király!

- Hát, akkor adjanak nekem egy leverendát, s azt a kicsi szürke lovacskát felnyergeljük, s elmenyek én, megfelelek a három kérdésre.

Hát, a papok nagyon örültek, hogy akadott, aki elmenyen, s felel a királynak.

Oda es ért. Az udvari bolondja csoszogott hátra a színy alá, ő az ablakon ki vót könyökölve, me korán fel szokott kelni. Köszönt illedelmesen neki, szépen köszönt, s fogadta.

- Na, szerzetes ur, eljött?

- Eljöttem, felséges királyom.

Hát, akkor le es jött a grádicson, s megkérdezte, hogy:

- Meg tudja-e szerzetes ur mondani, hogy hol a világ közepe?

Ez a cigánlegén, mivelhogy papnak vót őtözve, leverenda rajta, mutatott a ló lába elejibe le.

- Itt van, ne! Ha nem hiszi, mérje körül!

Gondolkozik a király.

- Hát akkor, szerzetes ur, mondja meg, hogy hát hán csillag van az égen?

- Hát, felséges királyom, annyi csillag van az égen, ahán szőrszál van ezen a kis szürke lónn, s ha nem hiszi, számolja meg!

Ez es elég vót a királynak. Hát a harmadik kérdés.

- Hát, mondja meg, szerzetes ur, hogy mit gondolok én?

- Hát, őfelsége azt gondolja, hogy pap vagyok, pedig én egy cigánlegén vagyok - azt mondja.

Hát akkor a királynak nem vót mit mondjon.

- Hát, szerzetes ur, elmehet, megfelelt a három kérdésre.

Így megmentődtek a papok a nagy gondtól.

 

567. mese...

 

 A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀 

A BOLONDOS LEGÉNY (Szavak száma: 572)

Volt egyszer egy szegény ember, aki holta után három fiára egy bikát hagyott.

A fiúk úgy egyeztek meg, hogy mind a hárman építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika belefut, azé legyen.

No, építenek is: a két nagyobb olyan cifrát, hogy még a pap is ellakhatott volna benne, a harmadik - az egy kicsit bolondos volt - hitvány nyírfavesszőből font egyet.

Eleresztik a bikát, s hát egyenesen a vesszőpajtába futott.

A két nagyobb legény eleget bosszankodott, de ők akarták így, oda kellett engedni a bikát a bolondnak.

A fiú egyszeribe kötelet vet a bika fejére, s annál fogva vezeti a vásárra.

Amint megy az országúton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas fűzfa elkezd nyikorogni, mint a csíki szekér.

„Hm - gondolja magában a bolondos legény -, ez bizonyosan meg akarja venni a bikát.”

Odakiált a fűzfának:

- Mit adsz érte, hé?

De a fűzfa csak nyikorgott, nyikorgott.

„Ehe - gondolja a legény -, ennek, látom, úgy kell, ha mind a két szarvát leütöm.” - Kapja magát, s a bikának mind a két szarvát leüti egy szempillantásra.

Hanem a fűzfa csak nyikorgott.

- Hát nincs most pénzed? Nem baj, csak szerencse! Majd eljövök a jövő héten.

Azzal megköti a bikát a fűzfához, ő meg elindul hazafelé.

Kérdik otthon a bátyjai:

- No, te bolond, eladtad-e a bikát?

- Meghiszem azt - felelte a bolondos legény.

- Kinek adtad el, te bolond? Mert tudom, hogy istenesen megcsaltak - kötekedik vele a legnagyobb testvér.

- De hiszen jó helyen van az, hékám! Eladtam egy horgas fűzfának negyven forintért.

- Hát a pénz hol van?

- Megadja majd a jövő héten, ha arra járok.

Kacagni kezd a két legény.

- No, te világ bolondja! Azt ugyan jól eladtad, majd megkapod az árát borjúnyúzó nagypénte­ken.

A bolondos legény nem is hederített a bátyjaira.

Elmegy egy hét múlva a fűzfához, kéri tőle a pénzt, de az még csak azt sem mondta, hogy Mihály bá!

- Úgy-e! - mondja a legény. - Hát ez a becsület?

Kapja a fejszét, üt egy istenest a fűzfára, s az gyökerestül kidől a földből. Nézi a helyét, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta!

Azt mondja a fűzfának a legény:

- No, hallod-e, ebből már elviszem a tartozásodat, a többit meg elviszem kamatnak. Úgy, amint volt, kiemelte az üstöt, belehúzta a fejsze nyelébe, fellódította a hátára, s hazáig meg sem állott.

Amikor megérkezik, meglátja a két másik legény a tenger pénzt, összesúgnak-búgnak, hogy az a pénz jobb volna nekik, mint annak a bolondnak.

Hanem a bolondos legénynek jó füle volt, s meghallotta, hogy miben járnak a bátyjai. Elszökött hazulról éjjel, s reggel egyenesen a királyhoz ment panaszra.

Ennek a királynak olyan lánya volt, hogy soha emberi lélek meg nem tudta kacagtatni, úgy búnak ereszkedett.

Mikor a bolondos legény elmondotta a panaszát, olyan hegyesen elkacagta magát, hogy az egész ház tájéka zengett belé.

Azt mondja erre a király:

- No, te legény! Én megfogadtam, hogy aki a lányomat meg tudja kacagtatni, annak adom, és nem is másítom meg a szavamat. Neked adom a lányomat s fele királyságomat, a testvéreidet pedig elkergetem az országból.

- Fölséges királyom! Ne kergesd el szegényeket, majd jók lesznek az udvarban béreseknek.

- Jól van, teljék kedved - mondta a király.

Csaptak aztán olyan vendégséget, de olyant, hogy hét nap és hét éjjel még a ló is bort ivott.

Azután a szerelmes pár felült egy tojáshéjba, letutajozott a Küküllőn, s ha kiszállnak, legyenek a vendégeitek!