A KÉT HAZUG (Szavak száma: 541)
Egy szénavári embernek volt egy fia, az mindig hazudott, valahányszor
csak szóra nyitotta a száját, ezért az apja nagyon röstellte magát, adott hát
neki néhány krajcárt, és elküldte világgá. A fiú nem bánta, ment, ment, és egyszer
csak elért a nagyszöllősi malomhoz. Ott látott egy molnárlegényt, aki állt és a
garatba nézett. Nyomban megkérdezte tőle:
- Nem sodort erre a víz egy nagy malomkövet?
- Ej, dehogyisnem! - felelte a molnárlegény -, fogtam is a
fejszémet, belevágtam, és ki akartam halászni, de hiába, mert a víz sodra
magával vitte.
- No, mi aztán jól összeillünk - mondta a szénavári a
nagyszöllősinek. - Gyere, menjünk együtt szolgálni!
Így hát elindultak együtt, s nemsokára beértek a városba,
ahol elszegődtek egy úrhoz. Egyikük az urat, másikuk az úrnőt szolgálta.
Egy nap az úr elment hazulról a szolgájával együtt,
megmutatta neki a tornyot, és így szólt hozzá:
- Láttál-e már valaha életedben ilyen magas tornyot?
- Hát hogyne láttam volna! A miénk még magasabb, egészen az eget
veri rajta a kakas, és csillagokat csipeget!
- Hazudsz!
- Kérdezd csak meg a barátomat!
Hazaérve az úr menten megkérdezte a másik szolgát is, aki
teljes komolysággal így válaszolt:
- Igen, ez igaz. Ez azonban még mind semmi. De nálunk van
egy torony, éppen az ükapám tette fel rá a gombot. Az olyan magas, de olyan
igen magas, hogy még! Csak egyet mondok erre: az öregapám ledobott a tetejéről
egy fejszét, és mire az földet ért, a vasa berozsdásodott, a nyele meg
elkorhadt.
Az úrnő nagy kalácsot sütött egy másik alkalommal, és
megkérdezte a szolgájától:
- Tud-e a te anyád ekkora kalácsot sütni?
- Már hogyne tudna! Még sokkal nagyobbat is. Egyszer akkorát
sütött, hogy az egész szomszédság nem volt képes elmozdítani a helyéről
emelőfákkal sem!
- Hazudsz - mondta az úrnő.
- Kérdezze csak meg, asszonyom, a szolgatársamat!
Az éppen akkor lépett be az ajtón, így hát az úrnő nyomban
feltette neki a kérdést, mire az nagy komolyan így felelt:
- Ez bizony igaz. De ez még mind semmi. Az én anyám egyszer
akkora kalácsot sütött, hogy csupán abból, amit a széléről lekapart, tizenkét
konda valamennyi disznaja jóllakott!
Erre az asszony kiment a kertbe, és magával vitte a
szolgáját.
- Láttál-e már életedben ekkora kertet?
- Jaj, még sokkal nagyobbat is! Az én anyámnak van egy
kertje, az pontosan kétszer ilyen nagy, és abban egy akkora káposztafej,
amelyik akkorára nőtt, hogy a levelei kilógnak a kerítésen!
- Hazudsz!
- Ha nem hiszi, hát kérdezze meg a barátomat!
Amikor visszaértek az udvarra, éppen ott állt az úr
szolgája, és az asszony menten megkérdezte tőle, igaz-e, amit a szolgája
állított?
- Ez bizony színigaz - mondta az nagy komolyan. - De ez még
mind semmi! Az én anyám kertjében is termett egy nagy káposztafej, el sem tudja
képzelni, hogy az mekkora volt! Csak azt az egyet mondhatom, hogy odajött egy
csapat sátoros cigány, azok annak a tövénél ütötték fel a sátraikat, és ott
laktak, de mégis olyan messze voltak egymástól, hogy meg nem hallották egymás
hangját, amikor a vasat verték, vagy az asszonyaik civakodtak.
Az úr és az úrnő ezt már nem bírták tovább, mind a két
szolgának felmondtak, kijelentvén:
- Eredjetek! Igazán semmi szükség arra, hogy dolgozzatok,
hiszen a hazugságaitokkal sokkal többre viszitek az életben!
