528. mese...

 

MESE AZ ÖT LÁBUJJRÓL (Szavak száma: 77)

Tudod-e, hogy a nagy lábujjad miért olyan kövér, és a többi miért olyan sovány?

Elmondom neked a történetüket:

Ez (a kis lábujjad) elment egyszer az erdőbe, (ez a második) fogott egy nyuszit, ez (a középső) hazavitte, ez (a negyedik) megsütötte, és ez a csúf, kövér (a nagyujjad) egymaga megette az egészet.

Szép dolog volt ez? Bizony nem volt szép!

Ezért is nem szíveli a többi lábujjad mind a mai napig azt az egyet!

 

518. mese...

 

A RÓZSALÁNY (Szavak száma: 1715)

Volt egyszer egy asszony, aki az erdőben lakott. Ez az asszony szánalomból a házába fogadott egy szegény árva fiút, aki eltévedt az erdőben, és úgy gondját viselte, mintha édesanyja lett volna.

Mikor a fiú felnövekedett, egy napon így szólt az asszonyhoz:

- Anyám, nekem el kell mennem, hogy megkeressem a Rózsalányt!

- Ó, fiam, az a leány nagyon messze lakik, és ha sikerülne is eljutnod odáig, akkor sem igen tudnád elnyerni, mert egy sárkány őrzi!

A fiút azonban nem lehetett többé visszatartani. Így hát az anyja adott neki egy csengőt, ezek­kel a szavakkal:

- Ha valami kívánságod támad, rázd meg ezt a csengettyűt!

A fiú elindult, és ment, ment, egyre messzebb, és egyszer csak egy nagy méhrajhoz ért. Meg­kér­dezte a méhkirálynőt, nem tudná-e megmondani, merre lakik a Rózsalány? A méhkirálynő azt felelte, hogy ő ugyan nem tudja, de hamarosan tudomást szerezhet róla, és azzal vala­mennyi méhecskéjét elküldte, hogy kérdezősködjenek. A méhek azonban visszatértek anélkül, hogy bármelyikőjüknek is sikerült volna hírt hoznia a Rózsalányról.

Ekkor a méhkirálynő méhszámlálást tartott, és kiderült, hogy egyikük még hiányzik. Végül az elkésett alattvaló is megérkezett, útközben ugyanis lesántult. Ő azután meghozta a várva várt hírt, mivel éppen a Rózsalánynál járt. Így hát a királynő megparancsolta, hogy mutassa az utat a fiúnak.

A méhecske átvezette kísérőjét egy nagy-nagy réten. Azután egy erdőhöz értek. Az erdő szélén lakott a Rózsalány egy hatalmas kastélyban, a fiú tehát elszegődött a kastélyba liba­pász­tornak, és mindig a kert közelében legeltette a libáit. Itt mindennap látta a világszép Rózsalányt, aki ott járt-kelt a virágok között.

Fülébe jutott, hogy a Rózsalány minden este a városba megy bálba. Mikor beesteledett, elő­vette csengettyűjét, és megrázta. Abban a pillanatban előtte termett egy rézparipa, mellette hevert egy rézköpeny. A köpenyt nyomban magára öltötte, és belovagolt a városba. A bálban egyre a Rózsalánnyal táncolt, aki nagyon boldog volt a szép fiatalember karján.

Még mielőtt a bál véget ért volna, a fiú titkon kiosont, felült a lovára, és hazavágtatott.

A Rózsalány mesélt az anyjának a szép rézköpenyes fiúról, aki eközben már újra szegény pásztoröltözékében őrizte a libákat, és csak lopva mert egy-egy pillantást vetni a virágos­kertbe.

Másnap este a Rózsalány megint elment a bálba. A pásztorfiú újra megrázta a csengőt, és nyomban előtte állt egy ezüstparipa, és mellette hevert egy ezüstköpeny. Magára öltötte a köpenyt, és elvágtatott a városba, a bálra. Itt megint egész este a Rózsalánnyal beszélgetett, aki nagyon boldog volt. De még mielőtt a bál véget érhetett volna, a fiú kiosont, felült a lová­ra, és elvágtatott.

A következő nap reggelén a Rózsalány megint mesélt anyjának a szép fiatalemberről, aki ez alkalommal ezüstköpenyt viselt. A fiú eközben azonban már újra libáit őrizte, és csak lopva mert egy-egy pillantást vetni a virágoskertbe.

A leány anyja kíváncsi volt, szerette volna megismerni a szép ifjút, és megkérdezte a leányát, nem jelölte-e meg valamivel a fiút? A leány azt válaszolta, hogy az eszébe sem jutott.

- Akkor hát, édes lányom, legközelebb vigyél magaddal egy kis szurkot, és amikor veled táncol, kend bele a hajába.

Estére kelve a Rózsalány megint elment a bálba, és vitt magával szurkot. A pásztorfiú pedig elővette csengőjét, és megrázta. Nyomban ott termett egy aranyszőrű paripa, s mellette hevert egy aranyköpeny. A fiú gyorsan magára öltötte a köpenyt, felpattant a ló hátára, és egykettőre a városban termett. A bálban megint egyenesen a Rózsalányhoz ment, és csak vele táncolt. Közben a lány ügyesen a haja közé kent egy kis szurkot.

Mikor a bál már vége felé járt, a fiú kiosont, felpattant a lovára, és hamarosan hazaért.

Reggel a Rózsalány ismét mesélt anyjának a szép ifjúról, hogy most meg milyen gyönyörű aranyköpeny volt rajta, és elmondta, hogyan csempészte tánc közben a fiú fürtjei közé a szurkot. A fiú pedig eközben csak lopva mert be-bekandikálni a sövényen át a kertbe. Mikor azonban délfelé hazaért, a leány hosszan nézett rá, és észrevette, hogy a haja kócos és szurkos.

- Te vagy hát a mi megmentőnk! - kiáltotta aztán boldogan.

- Boldog leszek, ha megmenthetlek benneteket! - felelte a fiú.

A leány anyja így szólt:

- Induljunk hát, hogy elmenekülhessünk, mert most még alszik a sárkány, nemsokára azonban felébred, és akkor elvesztünk!

Akkor a pásztorfiú kiment, és háromszor megrázta a csengőjét: a következő pillanatban már ott állt útra készen a réz-, az ezüst- és az aranyszőrű paripa. Akkor a Rózsalányt felültette az aranyparipára, és ráterítette az aranyköpenyt, a leány anyját az ezüstparipa nyergébe emelte, nekiadva az ezüstköpenyt. Végül ő maga felpattant a rézparipára, és beburkolózott a réz­köpeny­be, aztán mindhárman egyszerre elvágtattak.

Benn a kastélyban egy óriási hordó állt három hatalmas vasabronccsal, abban aludta egész éves álmát a sárkány. Az év éppen most járt le. Először az első abroncs pattant el, nemsokára a második és a harmadik, és valahányszor egy-egy abroncs elpattant, akkora csattanás hallat­szott, mintha mennydörögne. Aztán a sárkány álmos szemét dörzsölve körülnézett:

- Hol van az én Rózsalányom? - De senki sem felelt a kérdésre.

Akkor felugrott, végignézte az összes szobákat meg a kertet, de sehol nem talált egyetlen lelket sem. Aztán az istállóba sietett, elkötötte a csődörcsikóját, s miközben a hátára pattant, így szólt hozzá:

- Vigyél engem toronyiránt a rablóhoz!

Nem tartott sokáig, s utolérte a menekülőket. Azoknak abban a szempillantásban meg kellett állniuk, mintha megbabonázták volna őket, s nem tudtak tovább menni. Akkor megszólalt a sárkány:

- Te apró földi féreg! Szétmorzsolhatnálak, de hát ez nem volna számomra valami nagy dicsőség!

Azzal elvette a fiútól a csengőt, a három paripát, s a Rózsalánnyal és anyjával együtt elindult visszafelé. Még egyszer visszafordult, és gúnyolódva azt mondta neki:

- Megszabadíthatnád ugyan a Rózsalányt, ha egy ugyanolyan lovat kapnál az anyámtól, mint az enyém, de ebben hiába reménykedsz!

Azzal hazament, és visszafeküdt a hordójába, hogy megkezdje újabb egész éves álmát, s a vasabroncsok ismét maguktól a hordó köré fonódtak.

A Rózsalány és anyja megint magukra maradtak. A leány napközben virágait ápolgatta, esténként azonban nem ment el többé a bálba, hanem szüntelenül megmentőjére gondolt.

A fiú pedig eközben egyre ment, ment, és kereste a sárkány anyját. Ekkor meglátott egy ma­dár­hálóba gabalyodott hollót. A madár könyörgött a fiúnak, segítsen neki kiszabadulni, egy­szer majd meghálálja. A fiú kiszabadította a hollót, s az elrepült.

Amint ment tovább, meglátta őt egy keservesen vergődő, csapdába esett róka.

- Segíts nekem! - mondta -, s meglásd, meghálálom majd!

A fiú kiszabadította a rókát, és az elszaladt, be az erdőbe.

Akkor a fiú a tenger partjára ért, ahol egy nagy hal vergődött a szárazon.

- Tégy vissza engem a vízbe, és meghálálom neked!

A fiú teljesítette a hal kérését, és nemsokára meglátott az erdőben egy házikót; abban lakott a sárkány anyja. Bement és megkérdezte, nem akarja-e felfogadni őt szolgának?

- Dehogynem! Őrizni fogod a kancámat. Mennyi bért kérsz egy esztendőre? - tudakolta az öreg­asszony.

- Nem kérek egyebet, csak egy csikót! - válaszolta a fiú.

- Rendben van! - mondta az öregasszony. - Ha azonban csak egyetlenegyszer is nem hozod haza a kancámat este, akkor vége az életednek!

A boszorkány már sok szolgát felfogadott, és valamennyi az életével lakolt eddig.

A fiú tehát reggel kiment a kancával a mezőre, s ott az állat hamarosan eltűnt a szeme elől, egész estig hiába kereste, sehol sem találta. Ekkor meglátta a hollót, és megszólította:

- Segíts nekem, ha tudsz! - és azzal elmesélte, milyen nagy bajban van.

A holló nyomban azt felelte:

- A kanca fönn van a felhőkben, és megcsikózott. Jöjj, ülj fel a nyakamba, odaviszlek hozzá!

A fiú úgy tett, ahogy a madár mondta, és haza is hozta a kancát a csikajával együtt, hogy a vén­asszonynak elállt szeme-szája a csodálkozástól.

Másnap, amikor a fiú kihajtotta a kancát a rétre, megint csak úgy járt. A kanca a csikóval együtt egyszerre csak szőrén-szálán eltűnt. Kereste őket egész estig, de sehol sem találta. Akkor összetalálkozott a rókával, és elpanaszolta neki nagy baját. A róka nyomban azt mondta:

- A kanca a hegy barlangjában van, és ott megcsikózott. Jöjj, üljél fel a farkamra, s én oda­viszlek!

Úgy is tett a fiú, és végül egy rókalyukon keresztül bejutott a barlangba, és hazahajtotta a kancát és a két csikót. A boszorkánynak most is tágra nyílt a szeme ámulatában.

Mikor a harmadik napon kihajtotta a kancát és két csikaját, azok megint egyetlen pillanat alatt eltűntek a szeme elől. Egész alkonyatig kereste, de sehol sem találta őket. Akkor a tenger partjára ért, és gondterhelten bámult bele a vízbe. Hát egyszer csak jött ám úszva a nagy hal, és megkérdezte tőle, miért olyan szomorú, és a fiú elmondta neki nagy baját.

- A kanca lent van a tenger fenekén, és ott megcsikózott, de én majd mindjárt odavezetlek hozzá!

Azzal a hal szájába vette a fiút, és levitte magával, így hát megint csak haza tudta hajtani a kancát és a három kiscsikót. A vénség egyik ámulatból a másikba esett, és nem értette, hogyan is történhetett mindez. Most már nem volt többé hova elrejtenie a kancát meg a csikókat, így hát a fiú kint a mezőn legeltette őket, míg csak le nem telt az esztendő.

Akkor az öregasszony így szólt hozzá:

- No, most hát válasszál magadnak egy csikót!

A fiú a legöregebbet választotta, az egy év alatt abból már szép fiatal kanca lett. Annak a hátán lovagolt el, hogy megszabadítsa a Rózsalányt.

Alig ért a kastély közelébe, amikor a kancája elkezdett nyeríteni. Meghallotta ezt a sárkány csődörcsikaja az istállóban, s az is visszanyerített, és úgy dobogott a lábával, hogy minden rengett belé. A nagy robajra fölébredt a sárkány is a hordóban, mivel éppen most járt le az esz­ten­dő. A három abroncs nagy csattanással lehullott, s a sárkány meghallva a nyerítést, fel­ugrott és az istállóba rohant. A csődörcsikó azonban már elszabadult, és éppen ki akart futni a kanca elé. Erre a sárkány belekapaszkodott a sörényébe, fenn termett a hátán, és meg akarta fékezni, a ló azonban erőteljesen védekezett. A sárkány földre zuhant, a tomboló csődör patái alá került, és az egyetlen pillanat alatt halálra taposta. Aztán átugrott a kastély falán, és a kanca után iramodott.

A fiú pedig, amint a kastélyhoz ért, nyomban leugrott a lováról, átmászott a sövényen a kertbe, hódolattal köszöntötte s aztán a karjába zárta a Rózsalányt.

Kancája nyomban visszafordult, és visszanyargalt a vén boszorkányhoz, nyomában a csődör­csikóval, amelyik csak akkor tudta már beérni, amikor hazaértek az öreg kancához és a másik két csikóhoz.

Ettől kezdve a fiú lett a kastély ura, és újra visszakapta a csengőjét meg a három csodaparipát. Aztán megülte lakodalmát a Rózsalánnyal, és nagy pompában és boldogságban éltek tovább.