A MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
HAZUG MESÉK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK
PAUL BUNYAN, AZ ÓRIÁS FAVÁGÓ (4. rész. Szavak száma: 851)
Egy idő múlva elolvadt a szép, természetellenesen kék hó, Bébé ezüstös szőre azonban továbbra is kék maradt. A farka még ég-színkékebb volt, és Bébé nagyon büszke volt a szép kék farkára; csavargatta és hátrafordította a fejét, hogy kellőképpen gyönyörködhessék benne.
Amikor beköszöntött a tavasz, Paul Bunyan elhatározta, hogy útnak indul a kék ökörrel. Mindenképpen vándorútra kellett mennie, mert a vadállatok nem tértek többé vissza erre a vidékre. A favágó és a kék borjú mendegélt hegyen-völgyön át addig, ameddig olyan helyre jutottak, ahol nem esett kék hó. Gyönyörű erdőkben jártak, az erdők telve állattal, madárral, a folyókban halacskák úsztak. Nézte Paul Bunyan az erdőt, és akkor már tudta, hogy mi az a feladat, ami rá vár. Kivágja a fákat, és építőanyagot készít belőlük. Vagyis felfedezi a favágást.
Akkor Paul Bunyan elmondotta első nagy beszédét. Nem hallotta más, csak a kis kék ökör, ami nagy kár volt, mert kétségkívül nevezetes szónoki beszéd volt. Arról szólt a beszéd, hogy miképpen fogja a favágást elindítani. Először az volt a terve, hogy kézzel szaggatja ki a fákat, ráköti őket Bébé egyik oldalára, és másik oldalára egy homokzsákot köt, hogy egyensúlyban legyenek. Később felfedezte, hogy a másik oldalra is fákat köthet, és nincs szükség a homokzsákra. De ebben az időben Bunyan még maga sem tudta, hogy milyen nagyszerű módszereket fog kitalálni a favágásra, és arra sem gondolt, hogy később Franciaországból, Írországból és Skóciából, továbbá a skandináv országokból sok favágó jön majd el hozzá, és velük együtt fog hatalmas favágótelepet alapítani. Azt sem tudta, hogy később ő lesz az amerikai favágók őse. Nem, ebben az első beszédében Bunyan csak arról beszélt, hogyan fog ő Bébével együtt dolgozni. Azonban mások azt állítják, hogy ez a szónoklat nem volt hosszú, csak annyit mondott:
- Előre, Bébé! - és ők ketten leszállottak a hegytetőről a völgybe, és hozzáfogtak a favágáshoz.
Ebben az időben, amikor Bunyan munkához látott, nem voltak Amerikában még városok, csak hatalmas erdők és gyors folyású patakok, folyók, amelyeken a kivágott szálfákat útnak lehetett indítani. Ezeknek a szálfáknak a segítsége nélkül nem is lehetett volna felépíteni az amerikai városokat.
Paul Bunyan elhatározását tettek követték. Üzenetet küldött azokba a tengerentúli országokba, ahol favágók éltek, hogy jöjjenek át Amerikába. Hamarosan megalapította a világ leghatalmasabb favágótelepét. Vígan éltek a favágók a végtelen amerikai erdőkben: volt munka bőven, s volt fizetés is bőven.
E hatalmas tábor lakóit persze táplálni is kellett. A nehézségeket Paul Bunyan leleményessége győzte le.
Itt volt például a borsóleves históriája. A tábor közelében meleg forrás csörgedezett. Egyszer éppen egy zsák borsót hozott a vállán a szakács, és az úton megcsúszott, úgyhogy a borsó mind befordult a forrásba. Sopánkodott a szakács, de Bunyan azt mondotta, talán még jóra fordul minden. Valóban - a meleg forrásban megfőtt a borsó, tettek hozzá sót, paprikát, hagymát, és az egész télen ellátta levessel a tábor lakóit.
Volt a szakácsnak egy hatalmas tűzhelye. Ezen a tűzhelyen minden délben palacsintát sütöttek. Olyan óriási volt a tűzhely, hogy az egyik favágó, Joe, mindkét lábára szalonnát kötött, és egy óra hosszat korcsolyázott a tűzhely lapján, hogy megzsírozza, és megsüthessék a palacsintát. Azt is mondják, hogy egy napon Bébé, a kék ökör megízlelt egy palacsintát, s annyira ízlett neki, hogy kétszázötven palacsintát evett meg egy ültő helyében.
Más történetek Paul Bunyan és a fütyülő folyó kalandjáról szólnak. Ez a folyó a favágótelep közelében folydogált, és onnan kapta nevét, hogy minden reggel pontosan öt óra tizenkilenc perckor és minden este fél hat után tíz perckor felemelkedett a magasba, és olyan hangosan fütyült, hogy hatszáz mérföldre minden irányban lehetett a hangját hallani. Természetesen ha egyetlen ember ilyen messziről hallhatta a folyó hangját, akkor ebből világosan következik, hogy két ember kétszer olyan messzire hallotta. Azt mondják, hogy még a távoli Alaszkában is minden favágótáborban volt két-három vagy négy figyelő (ennyire volt ugyanis szükség, hogy a fütyülést erőfeszítés nélkül hallják), akik reggel és este figyeltek a folyó fütyülésére, hogy megigazítsák az órájukat.
De a folyó nemcsak azért volt ilyen nevezetes, mert ilyen pontosan fütyült, hanem más tudománya is volt. Úgy látszott, rendkívül szórakoztatja, hogy gyönyörű, egyenes szálfákat összegubancoljon, mégpedig olyan csomókat kötött rájuk, hogy negyvenhárom öreg tengerész sem tudta őket kioldozni. De mindezt még eltűrte volna Paul Bunyan, ha nem keveredik háborúságba ez a folyó az ő szakállával.
Így történt ez:
Úgy mondják, hogy Bunyan egy délután alacsony dombon ült, hosszú, göndör szakállát fenyőfával fésülgette, és téli munkatervét készítette. Hirtelen és mindenféle figyelmeztetés nélkül a folyó fölállt a hátsó lábára, és húszezer liter folyóvizet öntött Paul Bunyan szakállába. Természetesen Paul csodálkozott ezen, de semmit sem mondott, gondolván, ha nem vesz róla tudomást, majd csak nyugton hagyja a folyó. Ahogy leült, gondolkozott, és fésülte a szakállát, újra felágaskodik a folyó, és ez alkalommal a vízzel együtt teleszórta Bunyan szakállát teknősbékával, tizenhárom csukával, néhány vízipatkánnyal, és a szakállába ragadt egy tavalyi szálfarakomány is. Ekkor Paul Bunyan megharagudott, felugrott, és olyat kiáltott, hogy a messze Missouriba is elhangzott. Még a kezével is hadonászott, úgy kiabált:
- Hitemre, megfékezem én ezt a szemtelen folyót!
Átment egy másik dombra, és leült, hogy kigondolja, hogyan lehetne megfékezni a folyót. Három nap és még negyvenhét óráig ült itt mozdulatlanul, és egyre azon törte a fejét, hogyan tanítsa móresra a folyót.
