A RÁTARTÓ KIRÁLYKISASSZONY. (Szavak száma: 956)
Volt egyszer a világon egy igen szép királykisasszony. Mint
mondám szép volt a királykisasszony, mert biz az akár ki fia is megnézhette s
tudom, hogy nem hagyta volna egy tekintetre; de mi haszna, ha a zúzája gonosz
volt: mert az udvarló vitézekkel csakugy félvállról beszélt; ennek is hajított
oda egy szót, annak is vetett oda valamit, erre rá kancsitott, amarra mosolygott,
de isten bocsa bűnét, mintha kőből lett volna a szive, egyet sem szeretett
igazán. Különösen valami herczegfit, kit legjobban szivelhetett a többi
között, gyötört leginkább.
Itt a királykisasszony, mikor egyszer fésülködött, hogy hogy
nem, két kis állatkát fogott, melyeket aztán, hogy valjon mekkorára nőnének,
zsiros bögrébe tett.
Itt lelkem teremtette, a két kis állatka annyira megnőtt,
annyira meghízott a zsiros bögrében, hogy egy pár czipő kitellett a bőrükből.
Mondom, mikor a két kis állat akkorára meghízott, a királykisasszony
mindkettőnek lerántatta a kantusát, kikészitette s a cserzettbőrből aztán
czipőt varratott magának.
Mikor aztán felhúzta a lábára az uj czipőt,
ország-világszerte kihirdettette, hogy az, a ki kitalálja, legyen az szegény
ember, koldús, szóval bárki, hogy micsoda bőrből van készitve az ő két czipője:
senki más nem lesz a hitves ura.
Mondom, mikor ezt ország-világszerte kihirdettette: hét
világból gyűltek össze a házasulandó ifjak azzal a jó reménységgel, hogy majd ő
találja ki, hogy micsoda bőrből van a királykisasszony czipellője, s ekkor az
övé lesz a szép virágszál.
A királykisasszony szeretője a herczegfi, kapja a lelkét,
mit mit nem cselekedett, felöltözött koldús ruhába, s mint ilyen bebújt a
kályhalyukba.
A királykisasszonyt pedig ép ekkor vetkőztette a
szobaleánya, s csak elkezdi:
- Mit gondolsz Marcsa - mert közbe légyen mondva, igy hítták
a szobaleányt, mit gondolsz Marcsa, kitalálja-e valaki, hogy izébőrből van a
czipőm?
A koldus-ruhában felöltözött herczegfi pedig ezt mind jól
hallotta; de senkinek sem szólt a dologról semmit, hanem kibújt a kályhalyukból,
lefeküdt a szalmába s aludt kedvére.
Másnapra kelve, összegyűltek a házasulandó grófok, bárók,
herczegek, urak, urfiak, válogatott czigánylegények, hosszú süveges tótok, hogy
majd kitalálja ki, hogy micsoda bőrből van a királykisasszony czipője. Köztük
volt a koldus-ruhában felöltözött herczegfi is.
Mikor mindnyájan együtt voltak, bejött a királykisasszony,
letette a czipőjét a puszpángfa-asztalra. Ez is nézi, az is nézi; kézről kézre
jár. Ez is hozzá szólt, az is hozzá szólt, az egyik egyet mondott, a másik mást
mondott, de senkisem a dolog bibéjére, senkisem találta ki, hogy micsoda bőrből
van varrva a királykisasszony czipője. Ekkor felállt az ajtószegből a koldúsruhában
felöltözött herczegfi s szót kért.
- Fölséges királykisasszony! már látom hogy senkisem találja
ki, hogy mi bőrből van készítve e két czipő; már látom, hogy nekem is hozzá
kell szólnom a dologhoz s majd megmondom én: hát biz az nincs egyéb bőrből
varrva mint lisztes hátú bolhabőrből.
A koldusforma ember találta ki, annak adtak igazat s az övé
lett a királykisasszony; de feltette magában a herczegfi, hogy megjátszik a
feleségével, mármint a királykisasszonynyal. Ezért a falu végén volt egy ronda
viskó; csupa szemét, csupa piszok s ide vitte a feleségét. A biboros-bársonyos
ruhát le kellett neki vetni s koldusasszony ruhába öltözködni. S mikor felöltözködött,
elhítta magával koldulni, hogy ő majd az egyik soron járja be a falut, az meg a
másikon.
Mit volt mint tenni a királykisasszonynak, vagy akart vagy
nem, el kellett az urával menni s koldulással keresni kenyerét.
Mikor aztán estvefelé hazajöttek, tüzet kellett az
asszonynak rakni s keménymagos levest kotyvasztani.
S ez igy ment napról napra, egyik nap csakúgy mint a másik
nap.
Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, nem
egyéb a nagy semminél, ott voltam a hol beszélték, ugy láttam mint most, de
pengyom tódítsuk és, mert biz majd elfogy ez, hát egyszer ennek meg ennek a
herczegnek, már mint a királykisasszony férjének a hajdúja a koldús ablakára
jön, hogy holnap a feleségét gyomlálni küldje a kertbe, mert különben kihánják
a putriból.
Mit volt mit tenni a királykisasszonyból lett koldús
asszonynak, vagy akart vagy nem, el kellett neki menni gyomlálni, - a férje ura
pedig jó eleve hazament s maga ügyelt fel a napszámosokra.
- No asszonyok, szólt a herczeg, csak sietni kell szaporán,
mert ha máma elvégzik a munkát, estvére jó vacsora lesz. Kendtek csak látom,
hogy igyekeznek, de annak a fiatal menyecskének ugyan felült a Laczkó a hátára.
Pedig szegényke ugy dolgozott, hogy szinte a hátán csorgott le a viz.
Mikor aztán estendefele elvégezték a munkát, a herczeg nagy
vacsorát adott a napszámosoknak; czifrán felterítettek a szegény asszonyok
számára: mindegyik elé czintányért tettek, e mellé ezüstkanalat, kést és
villát.
De egy koldús asszonynak, ki a királykisasszonyból lett
koldúsasszony mellett ült, meg volt hagyva, hogy egy ezüstkanalat csúsztasson
annak a zsebébe. Mit az is meg is tett.
Itt az inasok elszedik a tányért, összeolvassák az
ezüstkanalakat, hát egy híja a száznak. Ki lopta el, ki lopta el, rögtön
valamennyit megvizitálták, hát a királykisasszonyból lett koldusasszony
zsebébe csakugyan megtalálták.
A szegény eleget mentegetődzött, hogy igy nem tette, ugy nem
tette, de mindez nem használt semmit, hanem mars a tömlöczbe, kezét-lábát vasra
verték s ugy tették le a legmélyebb tömlöczbe. Ott sírt, ott rít a tömlöcz
fenekén. Egyszer nyilik az ajtó s belép rajta maga a herczeg, ki rögtön kiadta
a parancsolatot, hogy vegyék le róla a vasat.
- No ládd, szívem szép szerelme, hogy az isten a
legrátartóbbat is megalázza, te mikor még királykisasszony voltál, hányszor
gyötörtél engem s ha szóltam, még kinevettél. Ezért van ez mind. S most már azt
is megmondom, hogy és mint tudtam ki a titkodat: hát felöltözködtem
koldusruhába, bele bújtam a kályhalyukba s onnan kihallgattam, hogy miből van a
te híres czipőd s igy nyertelek el.
Szép szerével nem adtad nekem a kezedet, azért fortélylyal
kellett elnyernem.
Aztán a királykisasszonyt kivezették a mély tömlöczből,
ismét ráadták a biboros-bársonyos ruhát, felöltöztették szépen, s ekkor nagy
pompával és királyi czeremoniával másodszor tartották meg a lakodalmat.
