706. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Mátyás király és a fiatal bíró (Szavak száma: 397)

Mikor Mátyás királ az országba járt-kelt, egy faluba nagy röndetlenségöt látott. Kérdözte, hogy ki itt a bíró. Mondták, hogy:

- Az öreg bírónak a fiát választottuk mög bírónak.

- Hát mé nem az öregöt? - kérdözte Mátyás királ.

- Öregembör bírónak nem való - mondták az embörök.

Bemönt osztán a községházáhon. Hát itt fiatal, gálánt bíró van. Aszongya Mátyás kirá:

- Nem bírónak való ilyen fiatal embör, nem tudom, mög tud-e felelni a bíróságnak?

Aszongya a fiatal bíró: mögfelel ű mindönnek.

- No, ha mög tud felelni, mikor én visszagyüvök, akkor hozzon ide neköm a községházára harminc farkast, negyven okost, hatvan bolondot!

Itt osztán, mikor hazamönt a fiatal bíró, nagyon szomorú lött. Nem köllött neki se innivaló, se önnivaló. Az apja nem állhatta mán. Kérdözi tűle: mér olyan szomorú?

- Hát - aszongya -, azé vagyok szomorú, aszonta Mátyás királ, mikor itt vót, hogy mikorára visszagyün, akkorára vigyek föl a községházára harminc farkast, negyven okost mög hatvan bolondot; mer ha nem viszök, kidob a bíróságbul.

Aszongya az apja:

- Ó, fiam, azon is töröd a fejedet? Hiszen ez sömmi!

De azé az öreg nem mondta mög a fiának. Gondolta, hogy törje a fejit rajta, úgyis bíró akart lönni.

De itt azé az öregembör csak összeszödött olyan harminc embört, aki éppen harmincéves, negyven olyan embört, aki éppen negyvenéves, hatvan olyan embört, aki éppen hatvanéves. Akkor mondta a fiának:

- Majd mögfelelök én!

Mikor ideér Mátyás királ, mögijedt a fiatal bíró, hogy minek gyün ez a sok embör. Talán űtet akarik nézni, hogy mos kidobi a bíróságbul Mátyás királ? Pedig az apja röndölte űket a községházáhom.

Mikor osztán odaértek, hogy mög köll felelni, Mátyás kérdözte:

- Itt van a harminc farkas, negyven okos mög a hatvan bolond?

A fiatal bíró elsápadt, sömmit se tudott felelni.

Akkor az öreg fölállt, és aszonta:

- Igönis itt van!

Mögmutatta Mátyás királnak a harminc fiatal embört: erőssek vótak, mind a farkas; a negyven okost, ezök is negyvenen vótak, negyvenesztendős vót mindegyik; mög a hatvan bolondot, ezök is hatvanan vótak, hatvanesztendős vót mindegyik.

- No, lássák! - mondta Mátyás királ. - Az öregnek csak több esze van, mint a fiatalnak.

Aszonta az öregnek:

- Mos te löszöl itt a bíró!

A fiát pedig csak elkergette, mert nem bírt mögfelelni. Kilükte a bíróságbul. Akkor mondta Mátyás királ:

- Látom, apád okosabb embör most is. A való bírónak, nem te!

 

554. mese...

 

A FARKAS, A KECSKE MEG A TÍZ KISGIDA (Szavak száma: 514)

A farkas gyomrát nemsokára megint kínozni kezdte az éhség. A gyökereket elátkozta, mert azok minden jó íz és aroma emlékét tönkretették benne, és megesküdött, hogy hátralévő életé­ben soha egyetlen gyökérhez sem nyúl többé, fenyegesse bár az éhhalál. A kocával való ka­land­ja még élénken élt emlékezetében, és ha rágondolt, majd megpukkadt mérgében.

„Micsoda pompás kismalacok voltak! És milyen galádul becsapott az anyjuk! Lassan minden hitemet elveszítem abban, hogy becsület is akad még a világon!”

Ilyen gondolatok közepette igyekezett a farkas megint a falu felé. Az utcák legnagyobb ámula­tára teljesen kihaltnak látszottak. Barátunk kezdett megbékélni a gondviseléssel:

- Ha a látszat nem csal, ez egyszer talán kegyes lesz hozzám a sors - mondta magában.

A falusiak ugyanis éppen törvénynapot tartottak, a házaknál táncoltak a fiatalok, és mindenki jókedvű volt, ahogy már ilyen alkalmakkor lenni szokott estefelé - a kutyák meg folyton a konyha körül ólálkodtak.

A farkas egyszerre csak észrevette a falu végén az öreg kecskét tíz kis gidájával. A gidácskák szokásuk szerint most is vidáman és gondtalanul ugrándoztak a sütőkemence körül.

„Ez aztán a biztos zsákmány!” - gondolta magában a farkas, és pillanatok alatt ott termett.

- Ejnye! - kiáltott rájuk. - Most végre megfogtalak benneteket: ti rágtátok le a kertemben a fákról a virágokat és a lombot! Gyertek csak velem most, azonnal, a foglyaim vagytok!

- De kedves farkas, hogy illethetsz bennünket ilyen súlyos váddal, hiszen el sem mozdultunk innen?! - szólt könyörögve a kecskemama.

- Már pedig hiába igyekszel, be nem bizonyítod nekem az ellenkezőjét. Kár a sok beszédért!

Mikor a kecskemama látta, hogy hiába próbál tiltakozni az igazságtalan vád ellen, azt mondta:

- Kedves farkas, tudom, hogy nagyon szépen tudsz énekelni, hiszen te vagy a legjobb kántor az egész környéken. Kérlek, énekelj hát nekünk valamit! Lásd, mi annyira szeretünk énekelni. Ha aztán egyet énekeltünk együtt, oda vihetsz bennünket, ahova kedved tartja.

A farkas keble dagadt a büszkeségtől, hogy őt ilyen jó énekesnek tartják, így nem utasította vissza a kérést.

- Legyen hát - felelte.

Erre a kecskemama a tíz kisgidát beküldte a kemencébe, ő maga pedig felugrott a kemence tetejére. Aztán megkérte a farkast, hágjon föl a sütődeszkára, mert az a karvezető díszhelye.

Mikor valamennyien sorba álltak, a farkas verni kezdte az ütemet, és belekezdett abba a nótá­ba, amelyet a lakodalomban dalolt: „Ullulluh! Jujujuh!” A kecskemama és a kisgidák vele mekegtek.

Mikor a falusiaknak a füléig elért a vad „énekszó”, kinéztek az ablakon, s meglátva a farkast, valamennyien kiszaladtak a házakból. Asszony-ember mind furkósbotot, vasvillát, söprűt ra­ga­dott - ami éppen a kezük ügyébe akadt -, és nekirontottak a farkasnak. A kutyák is pillana­tok alatt előkerültek a konyhákból.

Mikor a farkas látta, hogy arrafelé tartanak, gyorsan leugrott a kántorszékből. Ez volt aztán a hajtóvadászat! Egész a szabad mezőig üldözték. Onnan az emberek visszafordultak, a kutyák azonban még jó ideig ugattak utána, de aztán mégis inkább visszasiettek a vidám ünnepségre.

A kecskemamának és kisgidáinak azonban még mindig remegett a szakálla a kiállott ré­mü­lettől. Így hát néhány Hoffmann-cseppet adtak nekik, attól hamarosan visszatért a jókedvük, és megint olyan vidáman ugrabugráltak, mintha sohasem látták volna közelről a farkast.

 

552. mese...

 

A FARKAS MEG A KOCA TIZENKÉT MALACÁVAL (Szavak száma: 498)

Alig tért magához a farkas a kecskekaland után, már megint gyötörni kezdte a szörnyű éhség.

- Rossz csillagzat alatt születtem, hiába, nincsen szerencsém! - kesergett. - Bármihez kezdjek is, az mindig balul üt ki, s a végén kizárólag ütlegeket kapok. De hát mégis csak csillapítanom kell valahogyan ezt a rettentő éhséget, amely egyre fokozódik bennem, a végtelenségig!

Közel s távolban semmi zsákmány nem mutatkozott. Akkor eszébe jutott, hogy hiszen ősei régen, ínséges időkben állítólag gyökereken éltek. Ő is ehhez a táplálékhoz folyamodott tehát, de néhány nap alatt egy életre elege volt belőle, és átkozódva kiáltotta:

- Az ördög eszik ezentúl gyökereket! Kölyökkorom óta jobb falatokhoz szoktam. Ez igazán nem étel egy becsületes farkas számára. Végre akárhonnan is, de húshoz kell jutnom!

De hát mitévő legyen? Erdőn-mezőn semmi sem akadt, így azután el kellett szánnia magát rá, hogy veszedelmes vállalkozásra induljon a faluba. Egyszer-egyszer sikerült szerencsésen meg­közelítenie a kertek alját, de a kutyák nyomban megszimatolták, üldözőbe vették, és vissza­kergették a nyílt mezőre.

Egyszer aztán a molnár a városba ment a vásárra, és a kutyáit is magával vitte. A farkas észre­vétlenül odalopózott, és látta, hogy a molnár kocája tizenkét kismalacával gondtalanul turkált a malom fölött az árokban.

- Hej! - lelkendezett a farkas - tizenkét malac már nem is olyan sovány koszt. Ezzel kárpótol­hatom magamat az eddigi ínséges napokért!

Nekirontott hát a kocának nagy kiabálással:

- Ahá! Végre megvagytok! Te meg a pereputtyod túrtátok fel az én krumpliföldemet! Most hát ide a malacaiddal, elviszem őket túszokul.

A koca meghökkent. Először arra gondolt, hogy nekitámad a farkasnak, mikor azonban meg­látta az ordas éles fogait, megijedt, hogy ha harcra kerül a sor, valamelyik malackája veszély­be kerülhetne, így hát azt felelte:

- Úgy? Én nem emlékszem rá, hogy valaha is megfordultam volna csemetéimmel a krumpli­földeden. De ha mindenképpen az a meggyőződésed, hogy mi vagyunk a bűnösök, hát vidd el őket. Egyet kérek csak tőled: szegény kicsikéim még pogányok, mert mostanáig nem találtam papot, aki megkeresztelje őket. Látom azonban a kabátodról, hogy te „tisztelendő úr” lehetsz, s így biztosan tudsz keresztelni, kereszteld hát meg őket!

A farkas erre nem akarta azt válaszolni, hogy ehhez ő bizony mit sem ért, mert igen hízelgett a becsvágyának, hogy papnak nézték.

- Rendben van - mondta. - Mindjárt megkeresztelem őket!

Azzal odament a malomcsorgóhoz, lehajolt, belemártotta a jobb első lábát a vízbe, és sorra meg­ke­resz­telte a malackákat. Mikor az utolsó kismalachoz ért, és megint a víz fölé hajolt, a koca hatal­ma­sat lökött rajta az orrával. A farkas beleesett a vízbe, és nyelte-nyelte, addig nyel­te, míg a ma­lom­kerék alá került, s az jól megdögönyözte és összevissza zúzta. Átcsapó­dott a kerék túlsó olda­lá­ra, még egyszer megmerült a hideg vízben, és csuromvizesen, halálfáradtan került ki végre a szárazra.

Dühösen gondolt a kocára, és azon nyomban rá akart támadni, az azonban eközben már bemenekült malackáival a malomba, és jól elrejtőzött.

Nemsokára a molnár is hazaért a kutyáival. Most aztán újra kezdődött a hajsza a farkas ellen, és örülhetett, hogy szerencséje volt, és ép bőrrel eliszkolhatott.