A FARKAS MEG A KOCA TIZENKÉT MALACÁVAL (Szavak száma: 498)
Alig tért magához a farkas a
kecskekaland után, már megint gyötörni kezdte a szörnyű éhség.
- Rossz csillagzat alatt születtem,
hiába, nincsen szerencsém! - kesergett. - Bármihez kezdjek is, az mindig balul
üt ki, s a végén kizárólag ütlegeket kapok. De hát mégis csak csillapítanom
kell valahogyan ezt a rettentő éhséget, amely egyre fokozódik bennem, a
végtelenségig!
Közel s távolban semmi zsákmány
nem mutatkozott. Akkor eszébe jutott, hogy hiszen ősei régen, ínséges időkben
állítólag gyökereken éltek. Ő is ehhez a táplálékhoz folyamodott tehát, de
néhány nap alatt egy életre elege volt belőle, és átkozódva kiáltotta:
- Az ördög eszik ezentúl
gyökereket! Kölyökkorom óta jobb falatokhoz szoktam. Ez igazán nem étel egy becsületes
farkas számára. Végre akárhonnan is, de húshoz kell jutnom!
De hát mitévő legyen? Erdőn-mezőn
semmi sem akadt, így azután el kellett szánnia magát rá, hogy veszedelmes
vállalkozásra induljon a faluba. Egyszer-egyszer sikerült szerencsésen megközelítenie
a kertek alját, de a kutyák nyomban megszimatolták, üldözőbe vették, és visszakergették
a nyílt mezőre.
Egyszer aztán a molnár a városba
ment a vásárra, és a kutyáit is magával vitte. A farkas észrevétlenül odalopózott,
és látta, hogy a molnár kocája tizenkét kismalacával gondtalanul turkált a
malom fölött az árokban.
- Hej! - lelkendezett a farkas -
tizenkét malac már nem is olyan sovány koszt. Ezzel kárpótolhatom magamat az
eddigi ínséges napokért!
Nekirontott hát a kocának nagy
kiabálással:
- Ahá! Végre megvagytok! Te meg
a pereputtyod túrtátok fel az én krumpliföldemet! Most hát ide a malacaiddal,
elviszem őket túszokul.
A koca meghökkent. Először arra
gondolt, hogy nekitámad a farkasnak, mikor azonban meglátta az ordas éles
fogait, megijedt, hogy ha harcra kerül a sor, valamelyik malackája veszélybe
kerülhetne, így hát azt felelte:
- Úgy? Én nem emlékszem rá, hogy
valaha is megfordultam volna csemetéimmel a krumpliföldeden. De ha mindenképpen
az a meggyőződésed, hogy mi vagyunk a bűnösök, hát vidd el őket. Egyet kérek
csak tőled: szegény kicsikéim még pogányok, mert mostanáig nem találtam papot,
aki megkeresztelje őket. Látom azonban a kabátodról, hogy te „tisztelendő úr”
lehetsz, s így biztosan tudsz keresztelni, kereszteld hát meg őket!
A farkas erre nem akarta azt
válaszolni, hogy ehhez ő bizony mit sem ért, mert igen hízelgett a becsvágyának,
hogy papnak nézték.
- Rendben van - mondta. - Mindjárt
megkeresztelem őket!
Azzal odament a malomcsorgóhoz, lehajolt, belemártotta a jobb első lábát
a vízbe, és sorra megkeresztelte a malackákat. Mikor az utolsó kismalachoz
ért, és megint a víz fölé hajolt, a koca hatalmasat lökött rajta az orrával. A
farkas beleesett a vízbe, és nyelte-nyelte, addig nyelte, míg a malomkerék alá
került, s az jól megdögönyözte és összevissza zúzta. Átcsapódott a kerék túlsó
oldalára, még egyszer megmerült a
hideg vízben, és csuromvizesen, halálfáradtan került ki végre a szárazra.
Dühösen gondolt a kocára, és
azon nyomban rá akart támadni, az azonban eközben már bemenekült malackáival a
malomba, és jól elrejtőzött.
Nemsokára a molnár is hazaért a
kutyáival. Most aztán újra kezdődött a hajsza a farkas ellen, és örülhetett,
hogy szerencséje volt, és ép bőrrel eliszkolhatott.
