A bikabornyú (Szavak száma: 280)
Eccer
vót, hun nem vót, az Óperenciás-tengeren is túl, ahun a
farkatlan malac tú, vót egy szegényember. Vót annak egy
riskate-
hene. A tehén megellett egy bikabornyút. A bikabornyú
nőttön
nőtt, valamennyi széna, szalma vót Magyarországon, mind meget-
te, de nagyon nagyra nőtt. Vót a szegényembernek három fia is.
Elővették a bikát, el akarták hajtani a Tiszára inni, mert a kútból
egy hörpintésre kiitta a vizet. Telefont szereltek a hátára, úgy haj-
tották. Egy ült a nyakán, egy a derekán, egy meg a farkán, oszt
úgy hajtották, hogy beleszóltak a telefonba:
— Üssed mán a farkát, üssed mán a derekát, üssed mán a fejit!
— olyan nagy vót.
Mikor odaértek a Tiszához, megkínálták vízzel. Mikor ihutt,
megkötötték egy ficfabokorhoz. Ők oszt leültek szalonnát sütni.
Ahogy ott sütik a szalonnát, hát arra repül egy nagy sas, lecsapott,
körme közé kapta és elragadta a bikát. Útközben, ahogy vitte a
sas a bikát, leejtette az egyik hátulsó sodorát. Egy gulyás éppen
arra legeltette a gulyát, ahogy leejtette, beleesett a gulyás szemibe.
Három hétig keresték nagyítóüveggel a szemibe, míg meglelték.
Bevitték a városba, mert épp ott vót közel, a város három hónapig
nem bírta felemészteni, annyi hús lett belőle. A csontját meg el-
dobták. Olyan homokos vidék vót. A szél fújta a homokot. A csontja
megtartotta a homokot, olyan egy homokhegy lett, hogy egy várost
építettek rá. Ezek a huncut rókák nagyon ügyesek, bejártak a vá-
rosszélre tyúkot lopni. Egy megéntelen bevájta magát a város alá.
Észrevette, vagy hogy meglelte a csontot, belerágta a végibe. A
fogával kezdte húzni. Kirántotta. Összedűlt a város. Még most is
láthatod, ha arra jársz. Ha nem hiszed, kérdezd meg éntüllem.
Olyan igaz, mint az öklöm.
Bizonyítja a könyököm.
Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella
