682. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Hogy osztotta be életét az öregember? (Szavak száma: 360)

Mikor Mátyás király egy faluba bement, a falu véginél tanált egy nyolcvanesztendős öregembert; az öregember sírt. Kérdezte tőle Mátyás király:

- Miért sír, bácsikám?

- Hogyne sírnék, mikor az apám megvert!

- Él még öregemnek az apja?

- Él - mondja az öreg.

- Szeretném látni, milyen ember!

Bementek az udvarra, megtanálták az apját. Köszönt Mátyás király, azt mondja:

- Bácsikám, mért verte meg ezt a fiukat?

Azt mondja:

- Hogyne, fikomadta, rossz kölyke, hogy megsértette az apámat.

Azt mondja Mátyás király:

- Mije? Hát még a maga apja él?

- Él ám!

- Szeretném látni!

Bementek a szobába, hát ott ül az öreg. Mátyás király azt mondja:

- Öreg! Látom, maga elég öreg, hogy élt ilyen szép időt? Hogy osztotta be az életét?

- Beosztottam az életet: háromat a hattal, hatot a kilenccel.

Azt mondja Mátyás király:

- Ezt meg ne fejtse senkinek, míg a képemet nem látja!

Akkor azt kérdezte tőle Mátyás király:

- Meg tudna-e fejni három bakkecskét?

- Meg!

Avval elment Mátyás király haza, azt mondta azoknak az uraknak, akik rangot kértek tőle, hogy fejtsék meg neki, hogy osztotta be az öregember az életét: háromat a hattal, hatot a kilenccel. Ha meg nem fejtik: a halál fiai! Avval az urak széjjelmentek az országba keresni az öreget. Egyszer az egyik úr ráakadt az öregre, kérdezte tőle:

- Nem tudná ezt meg ezt megfejteni?

- Meg én, de nem fejtem meg ingyen! - mondja az öregember.

Addig alkudtak, hogy ezer aranyat fizetett az úr. Mikor az úr odaadta, odaténfergett a másik, kérdezte az öregembert, meg tudná-e fejteni ezt meg ezt.

- Meg én! - mondja az öregember. - Ezer aranyért fejtettem meg ennek is.

Odaténfergett a harmadik úr is, ennek is ezer aranyért fejtette meg. Mentek aztán Mátyás királyhoz, megfejteni. Mikor megmondták, hívatta Mátyás király az öreget:

- Öreg! Mondtam, hogy ne fejtse meg, míg az én képem nem látja.

- Uram, nem egyszer láttam felséged képét, hanem háromezerszer.

Mikor kimutatta a háromezer aranyat, akkor elmondta Mátyás királynak, hogy fejte meg a három bakkecskét is: háromnapos kenyérnél puhábbat nem evett, hatéves bornál fiatalabbat nem ivott, és kilenc hónapban egyszer hált a feleségével.

 

495. mese

JÓ HAZUGSÁGOK (Szavak száma: 638)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy apának volt három fia: kettő okos és egy ostoba. Egyszer a három fiú elindult a nagyvilágba, és az útra ennivalónak vittek magukkal egy köteg nyers húst. Este az okos fiúk így szóltak: „Meg kellene sütni a nyers húst, de az erdőben honnan szerezzünk tüzet?”

„Majd szerzünk!” mondta az ostoba. „Én felmászom egy fenyő csúcsára, és az erdő fái fölött megnézem, hátha látok majd a messzeségben valamilyen tüzet.” Fel is mászott, körbenézett, és egy helyen látott is tüzet, szólt az idősebb bátyjának, hogy menjen az oda. A legidősebb testvér elment, és egy tűz mellett egy öregembert talált.

„Jó estét, apó, adjon nekünk egy kis tüzet, hogy megsüthessük a nyers húst!”

„Jó estét, fiam! De nagyon remélem, hogy megismerem a te leleményességedet - tudsz mon­da­ni nekem jó hazugságokat? Ha tudsz, kapsz tüzet, ha nem - a combodból kell egy darab hús.”

A legidősebb fiú gondolkodott, gondolkodott, de semmiféle hazugság sem jutott az eszébe. Ekkor az öregember kivágott a combjából egy darabot, és visszaküldte tűz nélkül.

Ez után a középső testvér ment el tűzért.

Elment az öreghez, aki e szavakkal fogadta: „Jó estét, fiam! De nagyon remélem, hogy meg­ismerem a te leleményességedet - tudsz mondani nekem jó hazugságokat? Ha tudsz, kapsz tüzet, ha nem - a combodból kell egy darab hús.”

A középső fiú gondolkodott, gondolkodott, de semmiféle hazugság sem jutott az eszébe. Ekkor az öregember kivágott a combjából egy darabot, és visszaküldte tűz nélkül.

Végül elment az ostoba.

„Jó estét, apó! Egy kis tüzért jöttem. Van egy kis húsunk, amit meg kellene sütni.”

„Jól beszélsz, fiú! Te talán ki tudsz találni jó hazugságokat? Ha igen, kapsz tüzet, de ha nem - három darab hús kell a combodból.”

„Öregapám! Ki nem talál ki hazugságokat? Jó igazságot kitalálni sokkal nehezebb. De hadd jelentsem ki mindjárt, hogy ha nem találok ki hazugságokat, maga nem ad nekem tüzet és kivág a combomból három szelet húst, de ha kitalálok, elveszem a tüzet és a maga combjából vágok ki három darab húst.”

„Rendben, megteheted, de beszélj már!”

„Mindjárt beszélni fogok, de előbb lenyelem a nyálamat. No, figyelj, öreg, egyszer az erdőben jártamban annyira megéheztem, hogy már majd’ megettem a saját nyelvemet. Akkor fel­emel­tem a tekintetem és a mélyben megpillantottam három vajpuhává sült galambot. Ki akartam venni a galambokat, de mi történt? Nem tudtam kihúzni a gödörből a kezemet. No, gondol­tam, lemegyek értük magam. Le is mentem, elfogyasztottam a galambokat, de ekkor meg akár­hogyan is próbálkoztam, nem tudtam kimászni. Annyit ettem, hogy meghíztam. Elgon­dol­kodtam és jó ötletem támadt: hazaszaladok egy ásóért. Úgy is tettem, kiszélesítettem a gödröt és gyorsan kimásztam.”

„Fiam, mindez lehetséges!”

„Várj csak! Ne mondd még, hogy mindez lehetséges! Hallgasd meg végig! És amint mentem ki az erdőből, hatalmas dörejt hallottam. Arra gondoltam, hogy ha a világ nem dől össze, valami itt mindjárt le fog zuhanni. Kíváncsian körülnéztem, hogy honnan ez a nagy zaj, hát láttam, hogy hét méh harcol nyolc farkassal. Oda akartam menni, hogy szétválasszam őket, a fülem majd megpattant a zajtól, mindegyik méh nyolc hordó mézet görgetett. Egyszerre kirántottam a kardomat, megöltem a farkasokat, megnyúztam őket, kikészítettem a bőrt, a hátamra vetettem és elindultam eladni.”

„Fiam, mindez lehetséges!”

„Várj csak! Ne szakíts félbe!... Mentem, mendegéltem, elértem egy hegyhez, felmentem a csúcsára, ott egy szakadék volt, beleestem, és mindjárt a piacon találtam magam. Eladtam ott a bőröket és körülnéztem, köröskörül holtak voltak. Ott volt a te apád és az én apám, de az én apámnak jobb a sora, a te apád hátán ült és szélvészként lovagolt.” „Ez nem igaz! Hogyan mondhattad ezt?” kiáltott fel az öreg. „Nos, természetesen ez nem igaz, de oly nagyon akarom a tüzet és annyi húst a combodból, amennyit a bátyáim combjából kivágtál.”

Nem volt mit tenni. Az öreg kénytelen volt tüzet adni, és meg kellett engednie, hogy a fiú három szelet húst vágjon ki a combjából.

480. mese

A VAK APA ALMÁI (Szavak száma: 1170)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon öreg, vak férfi, akinek három fia volt, kettő okos és egy ostoba. Az apának volt egy almafája, amin aranyalmák termettek. De attól az időtől kezdve, hogy a férfi egyszerre csak megvakult, minden éjjel eltűnt egy arany alma. Az apa végül kigondolta, hogy a két okos fia őrizze az almafát. De az álom kiterjesztette fölöttük a szárnyait, és elaludtak. Ekkor az apa az ostoba fiát küldte őrségbe. Az ott ült a fa mellett hajnalig, és semmi sem történt. Arra gondolt, hogy bemegy a lakásba, de akkor hirtelen meg­jelent egy kicsi, arany szárnyú madár és az belecsípett az arany almába. De az ostoba fiú rácsapott a madárra és az almával együtt be akarta vinni a házba. Az ajtóban az arany madár kérlelni kezdte, hogy eressze el. A fiú megsajnálta, ezért így szólt:

„Én elengednélek, nincs rád szükségem, de mit mondjak az apámnak?”

„Fiú, itt van az alma, itt van egy arany toll, és mondd ezt az apádnak: elkaptam egy kis madarat, elvettem az almát, elengedtem a madarat, itt van tőle egy toll!”

Reggel a fiú odaadta az apjának az almát, és megmondta, hogy mit mondott neki a madár. Az apja ezt hallván, sajnálkozva mondta:

„Miért eresztetted el, ő volt az én Szerencsém. Ha behoztad volna, visszanyertem volna a látásomat. Most, fiaim, eredjetek, mindhárman keressétek a Szerencsét!”

Mind a három elindult. A kapun kívül az okos fiúk már nem vitték magukkal ostoba öccsüket - ők együtt mentek tovább, a harmadik egyedül. Az erdőben az ostoba eltévedt. Találkozott egy szürke farkassal, és így szólt:

„Micsoda baj, hogy az okosak mennek. Szállj fel a hátamra, én elviszlek téged oda, ahol az a madár él. Az a madár tetszeni fog, de még jobban tetszik majd a kalicka. Azonban hallgass jól rám: a kalickát ne fogd meg, vedd el a madarat, és azonnal szaladj el vele!”

Az ostoba megígérte, de másképpen gondolta:

„Hogyan vegyem el a madarat kalicka nélkül? Elveszem mindkettőt.”

De a kalitka vékony arany szállal a király ágyához volt erősítve. Amikor az ostoba el akarta venni a kalitkát, a király felébredt és mindjárt hívta a szolgáit, hogy fogják el a tolvajt. A király azt a büntetést szabta ki az ostobára, hogy hozza el az arany sörényű, ezüst színű lovat. No most megjárta, nem tudta elvenni a kalickát, és ráadásul még újabb valamit kellett meg­keresnie.

Elment a farkashoz, aki így szidta:

„Nem figyelmeztettelek, hogy ne vedd el a kalitkát? Szállj a hátamra, elviszlek oda, ahol az a ló van. Szép a ló, de a lószerszám még szebb. Jól hallgass rám: ne vedd el a lószerszámot, vezesd el magát a lovat a zabla nélkül, és azonnal szaladj el vele!”

A fiú megígérte, de magában ezt gondolta:

„Hogyan lovagolhatok a lószerszám nélkül? Elveszem azt is.”

De a ló egy arany fonállal oda volt kötve a király ágyához. Mihelyt elvette a lószerszámot, a király felébredt, hívta a szolgáit, hogy fogják el a tolvajt. Az ostoba fiúra azt a büntetést szabta ki, hogy keresse meg azt a királylányt, aki olyan szép, mint az ágyánál lévő képen. No, így történt, nemhogy a lovat nem szerezte meg, a két keresett dolog után még egy harmadikat is meg kell keresnie. Elment megint a farkashoz, aki összeszidta:

„Nem megmondtam neked, hogy ne vedd el a zablát! Én elvinnélek téged ahhoz a király­lányhoz, de minek, ha úgysem hallgatsz meg.”

„Vigyél el, vigyél el - hallgatni fogok rád, hallgatni fogok rád!”

„No, akkor ülj fel a hátamra! Az a királylány a szépek szépe, de az ő kendője még sokkal szebb. De figyelj rám: a kendőt ne vedd el, csak kapd el a királylányt, és azonnal szaladj el vele!”

Az ostoba legény ez alkalommal szót fogadott a farkasnak. A farkas ekkor ezt mondta neki:

„Jól tetted, hogy hallgattál rám. Most vidd el a királylányt a királynak, de ne add oda neki mielőtt meg nem engedi neked, hogy az az arany ló mindennel, amit ráraksz, háromszor körbe járja a várat. A királylányt is ültesd a lóra. Amikor harmadszor lovagolsz a vár körül, akkor csapj rá a lóra, és a királylánnyal jöjj hozzám. A ló szél szárnyán fog szállni, és téged el nem kapnak.”

Az ostoba legény így is tett, és sikerült neki. A szürke farkas ekkor ezt mondta:

„Jól tetted, hogy hallgattál rám. Most én előre megyek a királylánnyal, te menj vissza a király­hoz, és mondd meg neki, hogy nem adod oda neki a lovat, mielőtt nem adja oda a madarat a kalitkával. A király sajnálni fogja a lovat, inkább odaadja a király az arany madarat, mint az arany sörényű ezüst lovat. Amikor előhozta a madarat, vedd azt át a kalitkával, és még utol­jára kérd meg, hogy még háromszor körbe lovagolhasd a várat. Ő ezt megengedi, de amikor harmadszor lovagolsz körbe, csapj a lóra, és a madárral együtt gyertek ide énhozzám!”

A legény úgy is tett, ahogyan a farkas mondta, és övé lett a kincs, mert már nála van a madár, a ló és a királylány. A farkas kivezette az erdőből, és búcsúzáskor ezt mondta neki:

„Élj boldogan, de ne feledkezz meg énrólam!”

Amint így lovagolt, találkozott a két bátyjával, akik üres kézzel tartottak hazafelé. Azok irigy­ségből megölték az ostoba öccsüket, elvették a madarat, a lovat, a királylányt, és megegyez­tek, hogy az apjuknak majd azt mondják, hogy mind a hármat ők szerezték meg, ha nem, akkor magát a királylányt is megölik.

Az ostoba testvér ott feküdt a rőzserakás alatt három nap és három éjjel. A harmadik nap este megjelent a szürke farkas. Megszaglászta a leütöttet: vége van, vége. No, amikor nem moz­dult, felemelte a hátára és elvitte a csodaforráshoz. Egyszer beletette a forrásvízbe, lemos­datta: már megmozdította a kisujját. Lemosdatta másodszor: már lélegzett, lemosdatta har­mad­szor: már él, de még nem elég erős, hogy lábra álljon. Lemosdatta negyedszer is és már sebes, mint egy ló. A legény nem is tudja, hogy hogyan mondjon köszönetet a farkasnak, de az csak így szólt:

„Mit köszöngetsz itt, inkább siess haza, mert holnap az idősebb bátyád feleségül akarja venni a királylányt.”

Az ostoba amint ment hazafelé, arra gondolt, hogy csendben belopakodik az apja házába, de mihelyt belépett a kapun, a ló már felnyerített, a madár dalolni kezdett, a királylány pedig máris a nyakába ugrott. Ekkor az ostoba legény elmesélte az apjának, hogy mit tettek vele a bátyjai. Az apa haragjában elkergette az okos fiait, hogy azok teljes erejükből futásnak ered­tek, az ostobát meg átölelte, örömében a könnye hullott, és azon át visszanyerte a látását.

Az ostoba legény ekkor megtartotta a királylánnyal az esküvőt, majd ellovagoltak a lány apjá­hoz. Az megpillantva az arany sörényű ezüst lovat, nagy tisztelettel fogadta az ifjú párt, és királlyá tette a vejét. Az ifjú király elhívta az apját, hogy nála éljen, és mind a mai napig boldo­gan élnek.

Később eljött a szürke farkas is. A fiatal király azt gondolta, hogy vendégségbe jött, de a farkas így beszélt:

„Én nem vendégségbe jöttem, hanem az ezüst lóért és az arany madárért. Te azokon keresztül megtaláltad a boldogságot, és most visszaviszem a volt gazdáiknak, hogy azok se szomorkod­janak.”

Az ifjú király beleegyezett, és átadta a farkasnak az állatokat.

452. mese

AZ OKOS LÁNY (Szavak száma: 689)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi a feleségével. Volt nekik egy okos lányuk. Az a lány egy napon a szobájában szőtt. Akkor bement hozzá egy igazi úr, és megkérdezte: „Hol van az apád és az anyád?”

„Hol van apa? - Apa elment nyúlra vadászni: amelyiket lelövi, azt ott hagyja az erdőben; amelyik életben marad, azt hazahozza. És anya megint elment oda sírni, ahol tavaly énekelt.”

„És a bátyád hol van?” - kérdezte ismét az úr.

„A bátyám? A bátyám elment a mezőre, hogy bajt okozzon magának.”

Az úr csak hallgatta, hallgatta, képtelen volt megérteni, hogy a lány mi mindent fecsegett itt össze, és már akart tovább menni, de a lány nem eresztette, hogy maradjon még egy kicsit, akkor ad neki enni gyümölcsöt és nem gyümölcsöt.

Az úr ekkor még inkább zavarba jött. Gyümölcs és nem gyümölcs! Mi lehet az - gyümölcs és nem gyümölcs, mondja meg mindjárt!

„Micsoda ostoba!” - nevette el magát a lány. - „No itt van a kenyér, a tej - az talán nem gyümölcs? És itt a hús - nos, az vajon nem gyümölcs?”

„Apa? Apa elment tetveket agyonverni: amelyik elpusztul, az az erdőben marad; amelyik élet­ben marad, azt visszahozza haza. Anya megint elmegy a nővéréhez, tavaly esküvő volt ott, ő akkor énekelt a lakodalomban, de most ott temetés van, ezért elment sírni. A bátyám pedig elment a mezőre borsót vetni az országút mentén. Amikor az kinő, az arra járók hüvelyestől leszedik, tehát kára lesz.”

Ezt hallva az úrnak szörnyen megtetszett az ilyen találékony és okos lány. Mindjárt elvezette a várába, mint a feleségét és jól éltek ezután.

De egyszer ehhez az úrhoz elment két férfi, hogy tanácsot kérjenek tőle egy csikóval kapcso­lat­ban. Az egyiknek volt egy szekere, a másiknak egy kancája, de kié legyen a csikó: azé-e, akié a szekér, vagy azé, akié a kanca? Az úr gondolkodott így is, gondolkodott úgy is, de sehogyan sem tudta kitalálni, hogy melyiké legyen a csikó, melyiké ne. Végül, amikor eszébe jutott az ő okos felesége, tanácsot kérni elment hozzá. A nő így szólt:

„Ezt egész könnyen el lehet dönteni. Vigyétek fel a szekeret és a kancát a hegyre! Majd fogjá­tok ki a lovat, és eresszétek le a szekeret a hegyről. Ha a csikó a szekér után szalad, akkor az ahhoz tartozik, akié a szekér, nem pedig a kanca gazdájához; de ha a kanca után megy, akkor nincs mit tenni, akkor az a kanca csikója és azé, akié a kanca.”

Rendben, elengedték a szekeret, a csikó meg sem mozdult; elengedték a kancát, a csikó ott volt a nyomában. No rendben, így meg is egyeztek. De hamarosan az egész nép erről beszélt: az úr felesége okosabb, és mindent sokkal jobban megold, mint ő maga.

Jaj! Egy ilyen nagy úrnak, ez szégyen: még hogy a felesége okosabb?! Ő mintha senki sem lenne, tovább ez így nem mehet! Mit tegyen? Elgondolkodott: inkább visszavezeti az okos feleséget a szüleihez.

Rendben, legyen! Őneki ez teljesen mindegy. És egy nap kiviszi a hintót, befogja a lovakat, és elküldi. De úgy gondolja, hogy nem lehet elbúcsúzni egyetlen korty nélkül, meg kell inni minden cseppet. No, iszik, iszik - egy cseppet, még egyet, majd még egyet, de csak nem tud elválni: űzze már el ezeket a bajokat! Űzi, kergeti, és már kezd lerészegedni, és már maga sem tudja, hogy milyen nap is van. De mit fog kezdeni az én feleségem? No hát látja ezt, nem hagyja már egyedül, felszáll melléje a hintóba és mennek. Elvitte az apjához: de a szülőknél, mint a szegény embereknél, nincs annyi ágy, ahol akár ő maguk elférnének. Elgondolkodik - mi mást tehetne, ledől a kemény padlóra és fekszik ott, mintha agyonverték volna. Ott fekszik, fekszik - legalább kialussza a részegségét és akkor egyszerre: hogyan került ide, ki hozta el ide?

„Én!” mondta a felesége. „Hiszen tegnap te magad mondtad, vigyél el mindent, ami a tied, és eredj a szüleidhez! És akkor én elvettem mindent, ami az enyém, mindenekelőtt téged, majd minden mást, és eljöttem ide.”

Az úr, ezt hallva, nevetésben tört ki, és akkor minden haragja mintegy szertefoszlott, és ketten visszamentek a kastélyba, és még mindig boldogan élnek, ha meg nem haltak.

440. mese

A JÓ ÉLET TITKA (Szavak száma: 286)

Egy apa nagyon jól élt. Amikor megöregedett, a fia így szólt hozzá:

- Apa, ne halj meg úgy, hogy nem árultad el a titkát annak, hogy miért éltél ilyen jól. Mondd el nekem, hogy hogyan lehetséges, hogy mindened megvan. Én is jól akarok élni.

- Itt nincs semmi titok - mondta az apa. - Minden nagyon egyszerű. Senkinek se mondd, isten megsegéljen, minden reggel egyél mézet, és a régi prémre tegyél új huzatot!

A fiú mindjárt vett magának prémet, a prémekre huzatot húzott, minden régit egybegyűjtött. És amikor ment dolgozni, mindig hallgatott. Amikor találkozott emberekkel, akik dolgoztak, ő semmit sem mondott. Vett magának mézet, és minden reggel mézet evett. És mégsem jön a jó élet.

- Apa - mondta az apjának -, te becsaptál engem. Amint mondtad, úgy teszek, mégsem lesz több a keresetem.

- No, akkor hogyan lehet? Mondtad „isten segéljen”?

- Nem mondtam. Szótlanul elmentem az emberek mellett.

- No, reggel mit ettél? Mézet?

- Minden reggelire mézet ettem.

- No, és a prémekkel mit tettél?

- Mindegyikre új huzatot húztam! Mégsem - mondta - lett semmi sem jobb.

Ekkor az apja így beszélt:

- Gyermekem, keljél fel te a legkorábban, hogy mások, látva téged, amint dolgozol, mondják neked: „isten segéljen!”. És ha a reggeliig kora hajnaltól fogsz dolgozni, minden reggelid méz­édes lesz. És azok a prémek - a régiek - új huzatokkal - igyekezz, hogy minden föld új legyen: vágd ki a bokrokat, szedd ki a tönköket! Szántsd fel, tedd rendbe, és vesd el a magokat - majd meglátod, milyen gabonád nő!

No, a fiú hallgatott az apjára, és úgy tett, amint az mondta. És maga is új életre kelt.

- Íme, ez a titok, a munka!

435. mese

VEREJTÉK NÉLKÜL NEM ESZEL KENYERET  (Szavak száma: 229)
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár. Egyetlen fiút neveltek, aki nagyon lusta volt. Az apja szép szóval, szidással egyaránt utasította, hogy dolgozzon, de az csak nem dolgozott, egyáltalán semmit sem tett. Az apa már megöregedett, nem tudott dolgozni. Már a szíve is kikészült, ezért elkergette a fiút hazulról:
- Menj, ahová akarsz! Jobb lesz nekem, ha nem foglak látni.
A fiú megebédelt, és elment hazulról. Ment egy darabig, talált egy nagy tölgyfát. Az árnyéká­ban lefeküdt. De mivel tele volt a hasa, csak hevert. Estig ott heverészett, de már jó lenne megvacsorázni, gondolta. De hol kap vacsorát? No, hát szenvedett egy kicsit. A fa alatt el­aludt, átaludta az éjszakát, de a reggel hideg. Felkelt a nap, ezért elhatározta, hogy kimegy a napra felmelegedni. De hol kap enni, azt már nem tudta. Tovább tűrt. Akkor eljött a dél. És akkor egyszerre megérezte, hogy az ágakon keresztül, plotty, plotty, csöpög le valami. Fel­nézett, hogy mi lehet az. Valamilyen kis cipó esett le. Jaj, de megörült:
- Megeszem ezt a kis cipót.
De lusta volt felkelni. Szerencsére nem nagyon messze a lábától esett le. Egy kicsit megtá­masz­kodott, és a lábával megérintette a kenyeret. Minél többször megérinti, a kenyér annál messzebbre került. Egyre jobban nyújtózkodik, próbálja elérni a kenyeret, de csak egyre éhesebb lett. Látván a kenyeret, enni akart, de csak nem érte el.

420. mese

A FARKASSÁ VÁLTOZOTT GYEREKEK (Szavak száma: 1355)
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy apa meg egy anya, akiknek három fiuk volt meg egy lányuk. Már nagyok voltak, de dolgozni nem akartak. Az anyjuk egyszer elátkozta őket:
- Bárcsak farkasokként elszaladnátok.
És hopp, azonnal mindegyik farkassá változott és, mint farkasok, szétfutottak. Elfutottak az erdőbe. Éjjel emberek, de nappal farkasok. Az erdőben felépítették a házukat, mindent el­rendeztek.
A lány egyszer megkérdezte:
- Mama, most miért vagyok egyedül? Hol vannak a bátyáim?
- Tudod - felelte az anyja -, egyszer azt mondtam, hogy szaladjatok el farkasokként - és ez egy varázsszó volt, így elátkoztam őket, és elfutottak.
- Nem tudná valaki megmenteni őket? - kérdezte a lánya.
- Nos - felelte -, kislányom, ha köpnék egyet és azt ismét lenyelném, ők visszaváltoznának gyerekekké, de én azt nem tudom lenyelni, mert szörnyen félek mindenféle kukactól, bogártól... Nem tudom megtenni.
Az a lány már nem volt kicsi, tudott fonni, szőni. Szőtt vásznat, a bátyjainak varrt fehérneműt és ágyneműt. És felkészült, hogy elmenjen a bátyjai keresésére. Amikor az anyja megmondta, hogy a fiúk merre futottak el, a lány is arra indult.
Megy, mendegél, egyre csak megy. Hosszú idő eltelt, míg elért az erdőbe. Látja, ott áll egy kunyhó. Bement a kunyhóba, de egy élő lelket sem talált ott. Az asztalon azonban ott volt három pohár teával, és mellette egy-egy abrakos tarisznya. És volt ott három ágy is. Ezt gondolta: „Biztosan itt lehetnek a bátyáim”. Akkor elővette az ágyneműt, rendbe tette az ágyakat, bevetette azokat és a fehérneműt is rátette az ágyra. Közben megéhezett. Odament az egyik pohárhoz, harapott egy kis kenyeret és ivott pár korty teát, a másik pohárnál is harapott egy kis kenyeret és abból is ivott teát, a harmadik pohárnál is ezt tette.
És egyszerre kopogást hallott. Már itt dobognak, látja, farkasok jöttek. Bemászott az egyik ágy alá. A farkasok, amikor a kunyhóhoz értek, emberekké változtak. Beléptek. Enni és inni kezdtek. A legnagyobb így szólt:
- No mi történt? A kenyerembe beleharaptak, a teámból ittak.
A második is megszólalt:
- No, mi történt? Énnálam is ez történt.
A harmadik szintén megszólalt:
- És ha megtalálnánk - kérdi a legkisebbik - mit tennénk vele ezért?
A legnagyobb mondja:
- Tudod mit? Széttépném, mint egy farkas.
A második ezt mondta:
- No, mit? Hiszen ha én nem vagyok farkas, agyonverném.
De a harmadik így beszélt:
- Ha én megtalálnám, megcsókolnám, ha ember, és hagynám, hogy mivelünk éljen. Nézzetek csak körül - milyen az ágyunk! És egy korty teáért agyonverni egy embert? Azt már nem!
Kezdték átnézni a szobát. A legidősebb az ágy alá néz - senki. A második is megnézi - az ő ágya alatt sincs senki. Benéz a sajátja alá a legkisebbik - ott van.
- Mássz elő!
A lány előmászott. A legkisebb fiú így szólt:
- Ez biztosan a húgunk. - Mindjárt meg is csókolta, amint megígérte. - Most meg - mondta - velünk fogsz maradni. Mi nappal farkasok vagyunk, de éjjel emberek. De, húgocskám, ha kimész az erdőbe, nem számít, hogy a testvérünk vagy, széttépünk, hiszen farkasok vagyunk. Habár ismerünk, nekünk, farkasoknak az a dolgunk, hogy embereket marcangoljunk szét.
- De én hogyan menthetnélek meg titeket? - kérdezte a lány. - Mit kell tennem, hogy ne legyetek többé farkasok?
- Ha három évig néma maradsz - mondták a testvérei -, akkor visszaváltozunk emberekké.
Mit tegyen? Rögtön elhallgatott, csak mutogatott, hümmögött - hm, hm, - mintha egy szót sem tudna. A fiúk megértették ebből, hogy a húguk elhatározta, hogy megmenti őket.
Kiment a kunyhóból egyszer. Szép, napos idő volt. Nem messze széles út vezet. Hallja, hogy lábak dobognak, és azt gondolta, hogy a farkasok jönnek. Mit tegyen? Felmászott egy fára, hogy szét ne tépjék.
De a királyfi jött arra, és amint jött arra, meglátta a lányt, és megkérte:
- Másszál le!
Ő csak némán mutatta, hogy lemászik. Lesegítették. Nagyon szép lány volt, a királyfi be­ültette a hintójába és elvitte. Elvitte azért, mert olyan szép volt, és feleségül vette, és együtt éltek tovább.
A királyfi anyja pedig boszorkány volt. Ráparancsolt a fiára, hogy utazzon el, a felesége akkor egy fiút szült. A királyfi anyja elvitte a kicsit az erdőbe, egy farkaskölyköt hozott a helyére. Amikor a fia hazajött, ezekkel a szavakkal fogadta:
- Ej, micsoda feleséget szereztél magadnak, aki farkaskölyköt szült.
A fiatalasszony csak szavak nélkül mutogatja, hogy a farkaskölyök nem az övé, egy szót sem akar szólni. Mutatta, hogy szép kisfiú volt. Az nem értette meg, de semmit sem csinált vele.
Másodszorra ikreket szült. Az anyósa ismét elvitte a gyerekeket, kicserélte.
- No, látod - mondta a fiának -, kit hoztál magadnak az erdőből?
A gyerekeket kivitte az erdőbe.
- Most te magad nézd jól meg - mondta az anyja -: a feleséged vadállat, és vadállatokat szül neked. Az egész királyságot ellepi vadállatokkal...
No, most mit tegyen? Habár szép volt a felesége, befogott a hintóba, gazdagon ellátta maga a király, mindent elfelezett, mindent elrendezett és a nőt elvitte az erdőbe.
Eltelt három év, a bátyjai már emberekként mennek haza. Hazamentek, de a testvérük nincs sehol.
Az pedig, amikor a király elvitte a palotából, ott járkált az erdőben. Meglátta, hogy egy nőstény­szarvas vette a gondjaiba a gyerekeit. Mind a hármat elvitte egy helyre. A gyerekei megnőttek, kunyhót építettek maguknak és éldegélnek.
Egyszer arra ment a király, és beesteledett. Meglátta a kunyhót, ezért odaszólt a kocsisának:
- Menj be, és kérj éjszakai szállást! De jól nézz körül, nehogy minálunk nagyobbak legyenek!
Bement a kocsis. Bent csak egy nő volt gyerekekkel. Éjszakai szállást kért nála. A nő be­fogad­ta őket. A nő mindjárt felismerte a férjét, de a férfi már nem ismerte meg a feleségét. Meg­ágyazott a nő a vendégeknek. A király meglepődött, hogy úgy ágyazott meg neki, mint egy királynak. A kocsis mindent megfigyelt. Enni adtak nekik, ugyanolyan kanalat kaptak, mint a királynál. Ez nagyon meglepte.
Amikor a király elaludt, a keze leesett az ágyról, a földig ért. A nő így szólt:
- Nagy fiam, menj oda, igazítsd meg az apád kezét. Apád elfáradt, elzsibbadt a keze.
A nagyobbik fiú odament, megigazította a király kezét.
A király tovább aludt, de hopp, a keze megint leesett. Odament a nő a másik gyerekhez és ezt mondta neki:
- Csókold meg apád kezét, és emeld fel, mert apád nagyon elfáradt, és elzsibbadt a keze!
A gyerek oda is ment, megcsókolta a király kezét, és feltette.
A kocsis így gondolkodott: „Ez egy egyszerű nő, és a királyt a gyerekei apjának nevezi?”
Hamarosan harmadszor is lecsúszott a király keze. Ekkor a nő a harmadik gyerekre parancsolt rá. Az is odament, feltette a király kezét, megcsókolta.
Reggel felkelt a király és a kocsis, megmosakodtak, a nő egy törülközőt adott neki, egy tükröt, fésűt - minden ugyanolyan, mint a királynál. Az azonban nem lepődött meg, mert azt hitte, hogy minden embernek ilyen holmija van.
Amikor elindultak, a kocsis elkezdett beszélni.
- Jó királyom, nem vettél észre semmit sem? - kérdezte.
- Mit kellett volna? - kérdezte a király.
- Amikor aludtál, az ágy olyan volt, mint otthon. Amikor mosakodtál, törölköztél - mint otthon, amikor ettél - az edények mind olyanok voltak, mint otthon. És - mondta tovább -, amikor lefeküdtél, én egész éjjel nem aludtam, arra vigyáztam, hogy nehogy történjen veled valami. Amikor aludtál, a kezed lecsúszott. A nő akkor így szólt: „Menj oda, Antas, csókold meg az apád kezét! Az apád keze nagyon elfáradt, elzsibbadhat.” A gyerek odament, meg­csókolta a kezedet, felemelte. Hamarosan megint lecsúszott a kezed. „Menj - mondta a nő -, Baltazár, emeld fel az apád kezét! Apád nagyon elfáradt, a keze elzsibbadt.” Az a gyerek odament, megcsókolta a kezedet, felemelte. Amikor aludtál, egyszerre csak megint lecsúszott a kezed. A nő így szólt: „Menj oda, legkisebb fiam, emeld fel az apád kezét, csókold meg! Az apád nagyon elfáradt, a keze elzsibbadt.” A legkisebb fiú is odament, felemelte a kezedet, és ezután már nem csúszott le a kezed, tovább aludtál nyugodtan.
„Hogyan - gondolkodott el a király - nevezhetett engem a gyerekek apjának?”. Visszament. A nő akkor elmesélte, hogy hogyan menthette meg a bátyjait, miért nem beszélhetett; a király anyja hogyan vitte el a gyerekeket az erdőbe, és hozott helyettük állatokat.
A király azonnal kocsit hozatott, mindent felrakatott, felültette a nőt a gyerekekkel, és haza­vitte őket.