759. mese...

 MÁTYÁS ÉLETÉRŐL

Mátyás mint ostoros (Szavak száma: 181)

Mátyás király még gyermek volt. Hazajött az iskolából, tarsoly a keziben. Szép tavaszi nap volt, kiment a mezőre. Hát, hogy megy, lássa, hogy az öreg szánt, de az ökrök nem vonták jól az ekét. Az ostorost a barázda végén a hideg ütötte, rázta. Azt mondja Mátyás:

- Adjon Isten jó napot, öreg bátyám!

- Adjon Isten, édes fiam!

- Hogy megy a dolga?

- Fogadj Isten, rosszul, mivel magam vagyok. Nem állanál-e be hozzám? Jól megfizetem.

- Miért ne, jó pénzért megteszem, ami kell.

Hát egész nap szántott Mátyás, mert nagyon sajnálta az ostorost, akit a hideg rázott. Mikor estére értek, hát akkor azt mondja:

- Mondja csak, maga kifizet engem?

- Ki.

- Akkor az én részemet adja oda az ostorosnak, mert én nem akarok pénzt. Tudja, ki vagyok én?

- Honnan tudnám?!

- Mátyás diák!

Hát akkor úgy begerjedt az öreg, hogy majdnem kétségbeesett. Vigasztalta Mátyás, hogy nem lesz neki azért semmi baja. Kiskorában ment ő az ezreddel, vitte magával Hunyadi János mindenfelé. Hozzá volt ő szokva. Ő ismerte az öreget, csak az öreg őt nem.

 

730.mese..

MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL:

​AZ ÁLRUHÁS KIRÁLY

​Mátyás király és a betyárok (Szavak száma: 468)

Egyször egy napon Hetténybe egy lovascsapat érközött. Kigyüttek a népek az utcára, hogy mi van, kérdözték. A katonák azt mondták, gyün Mátyás király, mönnek Tömösvárra, de mög akarják nézni a zsombolyai vásárt. A lovasok mögérköztek, közöttük vót Mátyás király is. Rögtön odahajtották a hettényi csárdához, ott mán várta a nép, közöttük sok gyerök is vót. Egyet közülük fölvött Mátyás király a karjába, és kivött egy nagy zacskó aranyat, mindön­ki­nek adott egy-egy aranyat. Azután bemöntek a csárdába, és behívatta a régi öreg katonákat, akik részt vöttek a régi harcokba. Elmeséték, ki möre vót, melyik csatatérön, és így el­viccölödtek sokáig. Azután fölgyütt a beszédbe, hogy Zsombolyára akarnak mönni, mög akarják tekinteni a hirös vásárt. Most egy öreg harcos odaszót:

- Arra ne mönjönek, királyom, mert sok a rabló betyár!

Erre Mátyás király azt felelte, majd ő elintézi üket. Avva mán intézködött is. Egy öreg harcosnak azt mondta, nézzen három erős hettényi legényt és egy kocsit. A kocsi lögyön itten hajnalba és a legényök is. A kocsis egy hettényi legény lösz, aki tudja az utat, a másik kettő pedig fölöltözik rongyos ruhába Mátyás királlyal együtt. Egy másik lovas katona lösz a Mátyás király ruhájába fölöltözve. A kocsira töttek egypár élös kardot és tőröket. A kocsisnak adtak egy sípot is, hogy jelözzön, mikó mögtámadják üket a betyárok. Úgy is lött, korán hajnalba mán együtt vót a csapat. El is indultak a lovas katonák. Távolrul kísérték a kocsit, hogy mikó möghallják a síp jelzésit, akko tudják, hogy bajba jutottak.

Mátyásék möntek szép lassan az Ó-Böge folyó möntén, elérköztek egy kis erdőhöz, utána egy nagy sötét erdőhöz értek. Mostan kezdött virradni a keleti égbolton, mögjelönt a vörös-kékös szürkület. És mostan hirtelen a lovak a kocsiba mögijedtek. Ekkor már odaért a három alak lóháton, odaköszönnek:

- Kik kentök? Hova ilyen korán? Nem is fének kentök a rablóktul?

Már akko három alak mög is fogták a kocsiba fogott lovakat, miután a rablók jól mögnézték üket.

- Aha, van itt egy úri fickó is! Ki a zseböket, ki az aranyakat!

Mátyás azt feleli erre:

- Mi szögény zsellérök vagyunk.

- Azok nem szögényök, akik a vásárra mönnek!

A Mátyás ruhájába őtözött katona odaadta a két aranyat. A rongyos ruhába Mátyásékná nem tanát aranyat, erre az egyik a tőréve beleszúrt a rongyos hettényi legénybe. És ekko mögszólalt a síp, és mán ott is termöttek a Mátyás lovasai, és elfogták a rablókat. Ezök megijedtek, könyörögni kezdtek, de Mátyás nem könyörült rajtuk.

- Ezt a kettőt akasszátok fejjel lefelé, a legmagasabb fára! Egyet engedjetök szabadon, hogy elmeséje ezt az esetöt, hogy ezután ne rabolják ki a szögény emböröket.

A két betyárt föl is akasztották a legmagasabb fára. Ott lógtak addig, míg nem hullottak le a csontjaik az erdei avarra, és ott a levelek betakarták. A nép mög azt az utat még ma is Betyár-országútnak hívja.

 

 

611. mese...

      A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀

A RÓKA MEG A FARKAS ARATNI MEGY (Szavak száma: 315)

Volt egyszer egy róka meg egy farkas. Elmentek aratni. Amint mentek az erdőn keresztül, találtak egy tőkében mézet. A farkas meg akarta enni, de a róka azt mondta:

- Jó lesz aratás után lakomára!

A farkas beleegyezett, mentek aratni. A rókának nagyon fájt a foga a mézre. Mindig szomorúbb lett. Kérdi tőle a farkas:

- Miért vagy olyan szomorú?

- Azért - mondja a róka -, mert komának hívnak.

- Hát menj el! - mondta a farkas.

A róka elment egyenesen az erdőbe, és jóllakott mézzel, aztán visszament. Kérdi tőle a farkas:

- Mi a neve a gyereknek?

- Megkezdettem! - mondja a róka.

Később megint szomorkodik a róka. Kérdi ismét a farkas, hogy mi baja. Megint azt mondta, hogy komának hívták, s a farkas megint elküldte a keresztelőbe. A róka másodszor is egyenesen az erdőbe ment, s jóllakott mézzel. Azután visszament. Kérdi a farkas:

- Mi a neve a gyereknek?

- Féligkinyaltam! - mondja a róka.

Harmadszor is mutatja a róka, hogy ő szomorkodik. Harmadszor is kérdi a farkas, hogy mi baja. Harmadszor is azt mondta, hogy komának hívták. A farkas harmadszor is elküldte a rókát keresztelőre, csak ne szomorkodjék. A róka csak az erdőbe ment mézet enni, azután visszament. Kérdi tőle a farkas:

- Mi a neve a gyereknek?

- Tisztárakinyaltam! - mondja a róka.

Elmennek aratás után az erdőbe, hát látja a farkas, hogy nincs méz. Akkor jut eszébe a gyermekek neve: Megkezdettem, Féligkinyaltam és Tisztárakinyaltam. Azt mondja a rókának:

- Hívjunk segítséget, és verekedjünk meg!

A róka hívta a récét, a kan pulykát, a kakast és a macskát, a farkas a medvét, az oroszlánt és az elefántot.

A macska, a kan pulyka és a kakas felment a fára, a réce meg lenn maradt. Mikor látták, hogy jönnek azok a nagy fenevadak, elkezdtek lármázni, és azok úgy megijedtek, hogy elszaladtak. Így aztán a róka nyert.

571. mese...

 A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀 

 

A GYERMEK, A FARKAS ÉS A FAKANÁL

Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy szegény ember. Az a szegény ember fiatalkorától fogva örökkétig minden nyáron a marhákat őrizte a legelőn. Volt annak az embernek egy felesége meg egy fiacskája is, s azt az asszony mindig kivitte magával, mikor az embernek vitt ki ebédet, mert nem volt akire hagyja.

Egyszer, mikor kiérkeztek, hát a csorda egy erdő mellett volt. Lerakodott az asszony, vitt tejet, puliszkát, tálakat s kanalakat. Kitölti a tejet a tálba, s nekifognak hárman enni. Hát amint ott esznek, látja a pásztor, hogy a marhák jobb felől kezdenek bemenni az erdőbe. Azt mondja a feleségének:

- Eredj, fiam, térítsd félre a marhákat, mert ha beszűrődnek, bajosan lehet őket kihajtani az erdőből.

Az asszony elszaladt, s az ember ott maradt a gyermekkel, hogy egyék. Hát amikor bal felé néz, látja, hogy ott is szűrődnek befele a marhák az erdőbe. Hamar töltött még tejet a gyereknek, s azt mondta neki:

- Egyél, fiam, futok én is, hogy kihajtsam a marhát az erdőből.

Hát ahogy ott eszi a tejet, az erdőből kijött egy anyafarkas, s nekifogott az is a tálból enni a tejet s a puliszkát, ami még ott volt. Mikor elfogyott az étel, a gyereknek megfogta a derekát, s elvitte be az erdőbe. De a fakanalat a gyerek a kezéből nem eresztette el.

Addig vitte a farkas a gyereket, amíg oda nem érkezett vele az erdő kellős közepébe, ahol volt neki négy kis farkasa. A gyermeket odatette közéjük, s azután elment dolgára. Hát a kicsi farkasok elkezdték a gyereket böködni. Mikor az egyik megbökte, akkor a gyerek azt mondta:

- Eredj, mert mindjárt kapsz egyet! - S akkor ütött a fakanállal egyet.

Erre a farkas félrehúzódott, s akkor rákezdte a másik.

- Eredj, mert mindjárt kapsz egyet!

Akkor az is félrehúzódott. De hát a kicsi farkasok négyen voltak, s a kisfiú csak egyedül, kezdett belefáradni a nagy hadakozásba. Szerencsére egy ember járt arra az erdőben, valami görbe fát keresett ekeszarvnak. Ahogy ott válogatja a fákat, hallja, hogy egy gyermek azt mondja:

- Eredj, mert mindjárt kapsz egyet! - de már nagyon sírósan mondta.

Gondolta az ember, hogy itt valami baj lehet, odafutott, s látta, hogy négy kicsi farkas csipdes egy kicsi gyermeket. Gyorsan levágott egy hosszú rudat, közévágott a kicsi farkasoknak, felkapta a gyermeket, s elfutott, sietve ki az erdőből, nehogy előjöjjön az anyafarkas, mert avval már ő sem bírt volna.

Mikor kiérkezett az erdőből, látja, hogy a falu marhái elszéledtek az egész határon, s az ember s az asszony futottak összevissza, keresték a gyermeket.

Az ember a kicsi gyermeket bevitte a faluba, s ott megismerték, hogy a pásztornak a gyer­me­ke. Szaladtak ki a mezőre az emberek, s kürtöltek a pásztornak, hogy jöjjön elő. A kürtszóra előjött a pásztor s a felesége, hazafutottak, s megkapták a gyermeket. A marhákat össze­gyűjtötték, s az emberek a kárért megbocsátottak. Örvendtek, hogy a pásztornak megkerült a gyermeke.

A pásztor s a felesége nevelték tovább a kicsi fiút, s máig is élnek, ha meg nem haltak.