A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sátor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sátor. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 1., csütörtök

352. mese


Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Harmadik rész) (Szavak száma: 224)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’
               Ilosvai

9

A sátrak el voltak rekesztve korláttal,
Tilos volt parasztnak lépni azon által;
Kívül fegyveres nép és tömérdek ember
Az üres sátrakat majd elnyelte szemmel.
   Duna partjáig nyúlt a korlát kétfelül
Nagy üres tér maradt a korláton belül,
Olyan, hogy egy marhavásárnak is elég
Lenne, ha a marhát oda eresztenék.

10

Duna-partban egy nagy zászló volt felütve,
S tarka-barka csónak a nyeléhez kötve;
Nemkülönben pedig a pesti oldalon
Lobogó odafenn, csónak volt a habon.
   Széles utca a víz: ember a sövénye;
Közepén a sziget nyúlik fel beléje,
Gyilkos sziget volt ez: már hetednap óta
Vérrel élt, mikép a vérszopó pióca.

11

Egyszer jön a nagy cseh Buda vára felől,
Táncol nagy lovával a korláton belől;
Káromkodik csúnyán, a magyart böcsmérli:
Hogy nincs, aki merje magát vele mérni.
   De ime hirtelen a pesti oldalon
Nagy örömzaj támad és nagy riadalom:
Ismeretlen bajnok fekete paripán
Vágtat a zászlóhoz és mérkőzni kíván.

12

Sisakellenzője le vagyon bocsátva,
Csúcsáról fehér toll libeg-lobog hátra;
Toldi (mert hisz’ ő volt) a tollat levészi,
Mindjárt ott teremnek a király vitézi,
   S eveznek a tollal, mint hogy tisztök tartja,
A cseh bajvívóhoz a budai partra;
Vérszín a cseh tolla, fölcseréli vele:
A bajra hívásnak volt e dolog jele. 

351. mese


Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Második rész) (Szavak száma: 226)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’
               Ilosvai

5

Hogy a csárdába ért, felöltözött szépen,
Tollas buzogányát forgatá kezében,
Akkor bútt fel a nap az ég karimáján,
Meg is akadt szeme a fiú ruháján.
   A Rigó sem az volt, aki tegnap estve,
Sárral, úti porral szürke színre festve,
Hanem fekete, mint a fekete bogár,
Elsikamlott szőrén a fényes napsugár.

6

Hát mikor ráadták a nyalka szerszámot,
Mint illett neki, hogy ragyogott, csillámlott!
Mikor hátára ült jó gazdája Toldi,
Körülnézte magát s elkezdett táncolni.
   Akkor “hopp!” s mint a szél, aki most szabadul,
Vitte Toldit a ló oly kegyetlen vadul;
Bence könnyes szemmel ballagott utána;
Fájt, hogy búcsút sem vett tőle kis gazdája.

7

Mi történt ezalatt a budai szélen?
Hallgassatok rá csak, azt is elbeszélem.
A király sátora vala ott felvonva;
Tiszta kék selyemből volt a sátorponyva;
   Róla, mint az öklöm (ha kicsit nem mondok),
Lógtak köröskörül oly nagy arany bojtok:
Messze kiösmerszett a többitől, bátor
Egymást érte ottan a sok úri sátor.

8

Drága karos rengők dagadóra tömve,
Bársonnyal bevonva, arannyal áttörve,
Álltak a sátorban gyönyörű szép renddel,
Kiknél szebbeket már nem képzelhet ember.
   Egy öreg szék is volt a kellő középen,
Fényes drágakővel kipitykézve szépen,
Nagy arany körmével a földet karmolta,
Mely bársony pokróccal szinte bé volt vonva. 

2011. december 27., kedd

36. mese


Tapasztó Matyi kaladjai: Matyi a levegőben. (Szavak száma:848)
Egy este Tapasztó-apa így szólt Matyihoz:
- Holnap reggel bejösz velem a városba.
Matyi még sohasem volt a városban.
Egész éjjel azon gondolkozott, milyen lehet az a város. Azt hitte, hogy mézeskalács minden; a házak, sövények, kardok, puskák, tornyok mind mézes kalácsból vannak. Mert mézeskalácsot szoktak neki hozni a városból.
Bezzeg elbámúlt másnap, mikor a városba érkeztek. Mézeskalácsos sátrak helyett nagy háza­kat látott, de olyan nagy házakat, hogy odahaza a templom sem volt akkora soha. Az egyik házon, - megolvasta, - épen hatvanhat ablak volt.
- Apám, - szólott csodálkozva, - nagy fáradsága lehet annak, a ki itt lakik.
- Miért? - kérdezte az apja.
- Azért, - felelt Matyi, - mert hatvanhat ablakon kell neki kinézni az utczára, holott nekünk két ablak is sok.
Azután meg a boltok tábláin csudálkozott. A csizmadia előtt csizmát látott kifestve, a fűszeres előtt mindenféle bolti szert, a hentes előtt nagy fölvágott disznókat.
- Apám, - szólott, - sok kép van itt az utczán, több, mint nálunk a szobákban.
Akkor az apja megmagyarázta neki, hogy ez a sok kép a kereskedőké meg az iparosoké, s arra valók, hogy könnyen meg lehessen őket találni.
- Itt ki lakik? - kérdezte Matyi egy nagy fehér házra mutatva, a hol a kocsi megállott.
- Egy jó barátom, - felelt az apa, - nyugalmazott katonatiszt.
- Hát az miért nincs kifestve? - kérdezte Matyi. - Én úgy gondolnám, ki kellett volna festeni, a mint a kanapén nyugszik.
Mikor elhelyezkedtek Bandi bácsinál, a nyugalmazott katonatisztnél, Matyi az ablakon át egy nagy csomó tarka golyót látott az utczán lengedezni.
- Mi az? - kérdezte az apjától.
- Léggolyók, - felelte az apja.
Bandi kiszökött a szobából és a léggolyós után futott.
- Megálljon csak, bácsi! - kiáltott utána.
Az ember megállott.
- Mennyiért ad egy golyót?
- Tíz krajczárért.
- Annyi pénzem nincsen, - szólt Matyi, - csak két krajczárom van.
- Azért nem adhatok golyót, - felelt az ember.
- Hát legalább csak megfogni engedje, - rimánkodott Matyi. - Én még sohasem fogtam ilyen szép golyókat; nagyon szeretném egy kicsit a kezemben tartani.
- Jól van, - felelt az ember, - úgyis be akarok menni ide a boltba, s a golyókat nem vihetném be. Hát fogd, de erősen fogd ám.
Matyi örömmel vette a kezébe a madzagokat s ugyanabban a pillanatban föl is lebbent a levegőbe.
A golyók fölemelték.
Matyi megijedt, de nem bocsáthatta el a zsineget, mert mikorra észrevette, hogy száll, már akkor messze volt a földtől, s kitörte volna a nyakát.
Mondom, ugyancsak meg volt ijedve. Kezének minden erejével fogta a zsineget és csak úgy félszemmel látta, hogy alant a tornyok is csudálkozva néznek fölfelé.
Dicséretére legyen mondva, nem sokáig tartott az ijedtsége.
- Csak legalább azt tudnám, hova repűlnek velem ezek a golyók? - így tünődött a magasban. Jaj ha a csillagokig mennék! De szeretnék egypár fényes csillagot a zsebembe dugni! Este előraknám a szobában és ragyognának nekem.
Csakhogy az égen nem voltak fenn a csillagok. A nap sütött, Matyi csak a felhőket látta maga fölött fehérleni.
Eszébe jutott egy kép. Az angyalok voltak lefestve azon, a mint a felhők hátán hemperegve játszottak.
Matyi még sohasem játszott a felhők hátán hemperegve.
- Bárcsak oda repűlnénk, - gondolta - szeretnék egypár jóképű kis angyallal játszani.
- Adjon Isten, Matyi! mondanák azok, a mint meglátnának.
- Fogadj Isten, angyalkák, felelném én hozzájuk lépve.
- Mit hoztál? - kérdeznék kiváncsian.
- Szép színes léggolyókat, - felelném nevetve.
Azzal közzéjök ülnék és a léggolyókat szétosztva játszadoznánk.
Így gondolkozott Matyi az ég felé szállva, de a felhők még messze voltak és a levegőben egyetlenegy kis angyal sem röpködött.
Matyi lenézett. A föld a messze mélységben ócska mappa gyanánt tarkállott, megismerte a saját faluját is. Akkorának látszott az csak, mint egy kis darázsfészek, az emberek pedig olyan piczinyeknek látszottak, mint a hangyák.
A mint így lefelé vizsgálódik, látja ám, hogy nagy sereg madár repűl utána. A madarakat egy sas vezette. Nagy sas volt.
A két kiterjesztett szárnya elfödhetett volna egy kisebb fajta háztetőt.
- Jaj nekem! - szólt nevetve Matyi, - a madarak megválasztanak királynak. Madárkirály lesz belőlem!
A madarak csakugyan csudálkozással röpködték körűl Matyit. Bizonyosan azt hitték, hogy ő is madár. Utólérték Matyit, rászállottak a léggolyókra és ott himbálóztak, olyan csicsergéssel, a minőt a madarak választó gyűlésétől várhat is az ember. A sas a legfelső léggolyóba kapasz­kodott és ott billegett rajta.
A léggolyók egymásután pukkadtak szét a körmei között, mire Matyi lefelé kezdett eresz­kedni, mert a megmaradt léggolyók már nem bírták el a súlyát.
A madarak ijedten rebbentek szét. Maga a sas is megijedt. Azt hitték, Matyi pukkadozik harag­jában. Elrepűlt.
Matyi pedig ereszkedett szép lassan lefelé.
A saját faluját látta maga alatt mindinkább nagyobbodni.
A házakból kiszaladtak az emberek az utczára és kiáltozva mondogatták:
- Nini, micsoda madár jön!
- Nem madár az, - szólt egy czigányasszony, - hanem sárkány!
Bezzeg nagy volt a csudálkozás, mikor látták, hogy se nem madár, se nem sárkány, hanem Tapasztó Matyi ereszkedik le nagy borzasan a magas egekből.
- Honnan jösz, Matyi? - kérdezgették tőle.
Mire Matyi nagybüszkén megfelelt:
- Már csaknem a mennyországban jártam!