Tapasztó Matyi kaladjai:
Matyi a levegőben.
(Szavak száma:848)
Egy
este Tapasztó-apa így szólt Matyihoz:
-
Holnap reggel bejösz velem a városba.
Matyi
még sohasem volt a városban.
Egész
éjjel azon gondolkozott, milyen lehet az a város. Azt hitte, hogy mézeskalács
minden; a házak, sövények, kardok, puskák, tornyok mind mézes kalácsból vannak.
Mert mézeskalácsot szoktak neki hozni a városból.
Bezzeg
elbámúlt másnap, mikor a városba érkeztek. Mézeskalácsos sátrak helyett nagy
házakat látott, de olyan nagy házakat, hogy odahaza a templom sem volt akkora
soha. Az egyik házon, - megolvasta, - épen hatvanhat ablak volt.
-
Apám, - szólott csodálkozva, - nagy fáradsága lehet annak, a ki itt lakik.
-
Miért? - kérdezte az apja.
-
Azért, - felelt Matyi, - mert hatvanhat ablakon kell neki kinézni az utczára,
holott nekünk két ablak is sok.
Azután
meg a boltok tábláin csudálkozott. A csizmadia előtt csizmát látott kifestve, a
fűszeres előtt mindenféle bolti szert, a hentes előtt nagy fölvágott disznókat.
-
Apám, - szólott, - sok kép van itt az utczán, több, mint nálunk a szobákban.
Akkor
az apja megmagyarázta neki, hogy ez a sok kép a kereskedőké meg az iparosoké, s
arra valók, hogy könnyen meg lehessen őket találni.
-
Itt ki lakik? - kérdezte Matyi egy nagy fehér házra mutatva, a hol a kocsi
megállott.
-
Egy jó barátom, - felelt az apa, - nyugalmazott katonatiszt.
-
Hát az miért nincs kifestve? - kérdezte Matyi. - Én úgy gondolnám, ki kellett
volna festeni, a mint a kanapén nyugszik.
Mikor
elhelyezkedtek Bandi bácsinál, a nyugalmazott katonatisztnél, Matyi az ablakon
át egy nagy csomó tarka golyót látott az utczán lengedezni.
-
Mi az? - kérdezte az apjától.
-
Léggolyók, - felelte az apja.
Bandi
kiszökött a szobából és a léggolyós után futott.
-
Megálljon csak, bácsi! - kiáltott utána.
Az
ember megállott.
-
Mennyiért ad egy golyót?
-
Tíz krajczárért.
-
Annyi pénzem nincsen, - szólt Matyi, - csak két krajczárom van.
-
Azért nem adhatok golyót, - felelt az ember.
-
Hát legalább csak megfogni engedje, - rimánkodott Matyi. - Én még sohasem
fogtam ilyen szép golyókat; nagyon szeretném egy kicsit a kezemben tartani.
-
Jól van, - felelt az ember, - úgyis be akarok menni ide a boltba, s a golyókat
nem vihetném be. Hát fogd, de erősen fogd ám.
Matyi
örömmel vette a kezébe a madzagokat s ugyanabban a pillanatban föl is lebbent a
levegőbe.
A
golyók fölemelték.
Matyi
megijedt, de nem bocsáthatta el a zsineget, mert mikorra észrevette, hogy
száll, már akkor messze volt a földtől, s kitörte volna a nyakát.
Mondom,
ugyancsak meg volt ijedve. Kezének minden erejével fogta a zsineget és csak úgy
félszemmel látta, hogy alant a tornyok is csudálkozva néznek fölfelé.
Dicséretére
legyen mondva, nem sokáig tartott az ijedtsége.
-
Csak legalább azt tudnám, hova repűlnek velem ezek a golyók? - így tünődött a
magasban. Jaj ha a csillagokig mennék! De szeretnék egypár fényes csillagot a
zsebembe dugni! Este előraknám a szobában és ragyognának nekem.
Csakhogy
az égen nem voltak fenn a csillagok. A nap sütött, Matyi csak a felhőket látta
maga fölött fehérleni.
Eszébe
jutott egy kép. Az angyalok voltak lefestve azon, a mint a felhők hátán
hemperegve játszottak.
Matyi
még sohasem játszott a felhők hátán hemperegve.
-
Bárcsak oda repűlnénk, - gondolta - szeretnék egypár jóképű kis angyallal
játszani.
-
Adjon Isten, Matyi! mondanák azok, a mint meglátnának.
-
Fogadj Isten, angyalkák, felelném én hozzájuk lépve.
-
Mit hoztál? - kérdeznék kiváncsian.
-
Szép színes léggolyókat, - felelném nevetve.
Azzal
közzéjök ülnék és a léggolyókat szétosztva játszadoznánk.
Így
gondolkozott Matyi az ég felé szállva, de a felhők még messze voltak és a
levegőben egyetlenegy kis angyal sem röpködött.
Matyi
lenézett. A föld a messze mélységben ócska mappa gyanánt tarkállott, megismerte
a saját faluját is. Akkorának látszott az csak, mint egy kis darázsfészek, az
emberek pedig olyan piczinyeknek látszottak, mint a hangyák.
A
mint így lefelé vizsgálódik, látja ám, hogy nagy sereg madár repűl utána. A
madarakat egy sas vezette. Nagy sas volt.
A
két kiterjesztett szárnya elfödhetett volna egy kisebb fajta háztetőt.
-
Jaj nekem! - szólt nevetve Matyi, - a madarak megválasztanak királynak.
Madárkirály lesz belőlem!
A
madarak csakugyan csudálkozással röpködték körűl Matyit. Bizonyosan azt hitték,
hogy ő is madár. Utólérték Matyit, rászállottak a léggolyókra és ott
himbálóztak, olyan csicsergéssel, a minőt a madarak választó gyűlésétől várhat
is az ember. A sas a legfelső léggolyóba kapaszkodott és ott billegett rajta.
A
léggolyók egymásután pukkadtak szét a körmei között, mire Matyi lefelé kezdett
ereszkedni, mert a megmaradt léggolyók már nem bírták el a súlyát.
A
madarak ijedten rebbentek szét. Maga a sas is megijedt. Azt hitték, Matyi
pukkadozik haragjában. Elrepűlt.
Matyi
pedig ereszkedett szép lassan lefelé.
A
saját faluját látta maga alatt mindinkább nagyobbodni.
A
házakból kiszaladtak az emberek az utczára és kiáltozva mondogatták:
-
Nini, micsoda madár jön!
-
Nem madár az, - szólt egy czigányasszony, - hanem sárkány!
Bezzeg
nagy volt a csudálkozás, mikor látták, hogy se nem madár, se nem sárkány, hanem
Tapasztó Matyi ereszkedik le nagy borzasan a magas egekből.
-
Honnan jösz, Matyi? - kérdezgették tőle.
Mire
Matyi nagybüszkén megfelelt:
-
Már csaknem a mennyországban jártam!
