AZ ÁLLATOK MEGMENTIK A MOSTOHA LÁNYT (Szavak
száma: 1591)
Hol
volt, hol nem volt, élt egyszer egy özvegy, gonosz boszorkány.
Volt neki egy édes lánya és egy árva mostoha lánya. Az édes
lánya ugyanolyan rút volt, mint maga a boszorkány, hosszú, kampós
orra volt, elálló fülei, vastag ajkai, ragyás arca, míg a
mostoha csinos volt, szép volt az arca, és karcsú, mint a nádszál
a tóban. Ismeretes, hogy a rút lányra még csak rá sem nézett
senki, de a szép mostoha lányért csak úgy tülekedtek a legények.
Ez szörnyen fájt a boszorkánynak, és magában elhatározta, hogy
valahogyan elpusztítja a mostoha lányát.
Egy
nap az anya eloltott a házban minden tüzet, és elküldte a mostoha
lányát tűzért a kutyafejű várába, ami nem volt messze a
boszorkány házától. Tudta, hogy a gonosz kutyafejű a várában
darabokra tépi az embert. A jó, szófogadó mostoha lány mindjárt
tette is, amire utasították, futva futott az úton, a nagy
erdőn át a kutyafejű várába. Amint ment át az erdőn,
találkozott egy jól táplált tehénnel, aminek majd megpattant a
tőgye. A tehén megkérte: „Kislány, fejjél meg, mert ilyen
duzzadt tőggyel alig tudok menni.”
A
lány azonnal megfejte a tehenet, ahogyan csak tudta. A tehén
megköszönte, és mindketten folytatták az útjukat.
A
lány, az útját folytatva, találkozott egy fehér báránnyal,
aminek nagyon hosszú, összecsomósodott gyapja
volt, ami egészen a földig ért. A bárány megkérte: „Kislány,
nyírj meg, ezzel a sűrű gyapjúval nagyon nehéz nekem ilyen
melegben.”
A
lány azonnal meg is nyírta a bárányt, amilyen szépen csak tudta.
„Köszönöm, köszönöm” mondta a bárány, és mindketten
folytatták az útjukat.
Egy
idő múlva a lány megpillantott egy lovat, ami kötéllel egy
karóhoz volt kötve. A ló kérte: „Kislány, oldozz el!”
A
lány mindjárt el is oldozta a lovat, és ment tovább az útján a
kutyafejű vára felé tűzért. A kutyafejű vára egy szép,
kacsalábon forgó ház volt. A lány, amikor odaért, szépen jó
estét mondott, és tüzet kért. A kutyafejű így felelt: „Kapsz
tüzet, de itt vannak ezek a gombok, csörögj velük, és táncolj,
amíg ki nem alszom magam.”
Miután
ezt mondta, bement a másik szobába átgondolni, hogy hogyan is
tudja a legjobban kikészíteni a lányt, hogy ő még jobban
szórakozzon. De mihelyt az ördög kiment, a padló alól előbújt
egy kisegér és így szólt: „Kislány, add ide nekem a gombokat,
én segítek neked, te magad szaladj el, amilyen gyorsan csak tudsz,
át a mezőkön, erdőkön, egyenesen haza. Ha a vár ura kijön a
szobájából, téged kegyelem nélkül darabokra tép. Menj be a
konyhába, ott megtalálod a tüzet, és a ládán ott van két
pénzes zsák: az egyik nagy, a másik kicsi, mindkettőben
arany pénz van és drágakövek. Vedd magadhoz a kicsit, a nagy túl
nehéz lesz.”
A
lány odaadta az egérnek a gombokat, bement a konyhába, elvette a
tüzet és a kis pénzes zsákot és sietve távozott - át a
réteken, erdőkön, egyenesen haza.
Egy
idő múlva a kutyafejű előjött a szobájából, és látja, hogy
sehol sincs a lány, az egér játszik a gombokkal.
Megharagudott és nagy vaskarmaival el akarta kapni a kutyafejű az
egeret, de az gyorsan bemászott a padló alá, és a kutyafejű
hiába kaparta a falat, mint a macska az üres egérfogót. Ezután
átkutatott a lány után minden szobát és kamrát, de sehol sem
találta az egész várában, ekkor kiment és futni akart utána.
Akárhogy
is rohant, nem érte utol a lányt, mert ő nem a mezőkön, az erdőn
át ment egyenesen, hanem körben az úton. Amint így szaladt,
találkozott a lóval, és megkérdezte, hogy nem látott-e egy
lányt. A ló elgondolkodott, majd azt mondta, hogy látott egyet. Az
abba a kacsalábon forgó várba szaladt, de visszafelé jönni
nem látta. A kutyafejű ekkor visszaszaladt a házához, ismét
átkutatott minden szobát és kamrát, minden zugot, de senkit sem
talált. Ekkor nagyon megharagudott, és ment újból az úton a lány
után.
Amikor
megtette a fele utat, a kutyafejű találkozott a báránnyal, és
megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A bárány
elgondolkozott, majd azt felelte, hogy igen, látott egyet. Az a
kacsalábon forgó vár felé szaladt. A kutyafejű lélekszakadva
futott vissza a várába, ismét átkutatott minden szobát fentről
le és lentről fel, minden sarkot, a legkisebb zugokat is, de amikor
sehol sem találta a lányt, dühtől fújtatva és majd szétrobbanva
rohant vissza az úton, hogy csak úgy szállt a por.
Miután
a fele útnál is többet megtett, a Kutyafejű találkozott a
tehénnel, megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A tehén,
miután hosszan elgondolkodott, azt felelte, hogy egyet látott.
Éppen itt sietett el a kacsalábon forgó vár felé. A Kutyafejű
azonnal visszarohant a várába, átkutatott minden szobát, kamrát,
minden sarkot, zugot, benézett az asztal alá, a pad alá,
mindenfelé körülnézett, de sehol sem találta a lányt. Ekkor
elhatározta, hogy megpihen egy kicsit, mert a nagy futkosásban
szörnyen kimerült. Azonban ekkor az eszébe jutott a pénzes
zacskója, amit előző nap a konyhában felejtett a ládán.
Bement
a konyhába a pénzért, de a kisebb zacskót nem találta, ezért
megértette, hogy a lány a kincse nagy részét magával vitte.
Haragjában szinte megzöldült és elkékült, a fogait
csikorgatva, a fejét mélyen lecsüggesztve lefeküdt, de
állandóan arra gondolt, hogyan is kaphatja el a lányt.
Ugyanekkor
az árva lány épen és egészségesen hazaért, átadta a
mostohájának a tüzet és elmesélte, hogy a Kutyafejű házában
nagy vagyont talált. A mostoha, mint minden boszorkány,
szörnyen éhes volt a kincsre, és egyszerre csak arra támadt
kedve, hogy az ő édes lánya menjen el a még nagyobb kincsért.
Megint eloltott a házban minden tüzet, és megparancsolta a
lányának, hogy menjen el a Kutyafejű várába tűzért.
A
boszorkány lánya sietett, egyenesen rohant át a nagy erdőn a
várba, hogy minél előbb megszerezze a sok aranyat és
drágakövet. Amint ment át az erdőn, találkozott a teli tőgyű
tehénnel. A tehén megkérte: „Lányom, fejjél meg!”
De
a lány elsietett a tehén mellett, magasba tartva az orrát. Miután
megtett egy kis utat, odaért a gyapjas bárányhoz. Az szépen
kérte: „Lányom, nyírjál meg!”
De
a boszorkány lánya dühösen rákiabált: „Eredj innen, nincs
kedvem senkivel sem bajlódni.”
Amint
még tovább ment, szinte nekiszaladt egy lónak, amelyik szorosan
egy cölöphöz volt kötéllel kötve. A ló szépen kérte:
„Lányom, oldozzál el!”
De
lány elszaladva mellette, csak haragosan dörmögte: „El az útból,
átkozott gebe! Nincs kedvem veled bajlódni.”
Amikor
odaért a Kutyafejű várához, még csak jó estét sem mondott
magának a Kutyafejűnek, azonnal tüzet kért. A Kutyafejű
mosolyogva mondta: „Kapsz tüzet, itt vannak a gombok - csörgesd
azokat és táncolj, amíg megkeresem a tüzet.”
A
Kutyafejű átment a másik szobába, és elgondolkodott, hogy hogyan
is kínozza meg legádázabb ellenségét. A padló alól ismét
előbújt a kisegér és így szólt: „Kedves kislány, add ide
nekem a gombokat, én segítek neked, de te magad fuss el, amilyen
gyorsan csak tudsz. A vár ura, mihelyt kijön a szobájából,
darabokra tép téged. Menj be a konyhába, ott megszerzed a tüzet,
ott a ládán van két pénzes zsák: az egyik nagy, a másik kisebb.
Vedd el a kisebbet, a nagy túl nehéz.”
A
lány odaadta az egérnek a gombokat, besietett a konyhába, felkapta
a nagy pénzes zacskót és szélvészként száguldott is hazafelé.
Miután kigondolt valamit, a Kutyafejű is kijött a szobából.
Megpillantotta az egeret, amint a gombokat rázta és táncolt. Mint
héja, lecsapott az egérre, és vaskarmaival apró darabokra tépte.
Majd kirohant az ajtón, hogy üldözőbe vegye a szökevényt.
Szaladt egy darabon, találkozott a lóval, megkérdezte, hogy nem
látott-e egy lányt. A ló azonnal azt felelte, hogy nemrég szaladt
erre egy, az erdő felé. A Kutyafejű még dühösebben rohant
utána. Eljutott a bárányhoz, és megkérdezte, hogy látott-e egy
lányt. A bárány azonnal azt felelte, hogy erre szaladt az erdő
felé, talán még utoléri.
A
Kutyafejű most úgy rohant, mintha az eszét vesztette volna,
hamarosan ott volt a tehénnél, amit megkérdezett, hogy nem
látott-e egy lányt. A tehén azt mondta, hogy éppen ott van a
bokor mögött, és arra fordította a fejét, ahol a lány, aki a
rengeteg pénzt cipelve nagyon kifáradt, alig szuszogva feküdt
a földön. A Kutyafejű boldogan odaszaladt a lányhoz, és kitépte
a kezéből a pénzes zsákot, amit szorosan a karmai között
tartott. A lány, ahogyan csak tudott, ordított, harapott, kezével,
lábával hadonászott és kénes nyálat köpdösött a Kutyafejű
szemébe, de semmi sem segített rajta. A Kutyafejű megragadta
a boszorkány lányának a haját, visszavitte a várába és
ott darabokra tépte.
Estefelé
a vén boszorkány kiment várni a lányt az arany kinccsel. Várta,
várta éjfélig, de az csak nem jött. Akkor megértette, hogy mi
történt. A haragjába és bánatába azon a helyen bele is halt.
De
az okos, szép, gazdag lányt mindenki dicsőítette, és énekeket
szereztek róla. A híre eljutott az ország ifjú királyának a
fülébe is, és feleségül vette. Nagy lakodalmat csapott.
Engem
is meghívtak a lakodalomba. Én jól felkészültem: vettem két
cukorlovat, egy mézeskalács kocsit, a szabónál rendeltem
színes papírból egy öltönyt, a fejemre vaj-sapkát tettem, a
lábamra vékony lepényből cipőt, és útra keltem, mint egy
parádés kocsis.
Útközben
nagyon sütött a nap, elolvadt a sapkám. Másik sapkára volt
szükségem, ezért megálltam a kocsma előtt. Amíg bent
voltam, - volt, hol nem volt - egy nagy gyerekcsapat megette a
lovaimat és a kocsimat. Gyalog mentem tovább, de így elkopott a
cipőm talpa.
Nagy
eső kezdett esni, elázott a zakóm meg a nadrágom. Mit tegyek
most? Hová menjek meztelenül? Hideg volt az eső. Szerencsére
találtam az útszélen egy nagy csövet. Bemásztam és mivel nagyon
fáradt voltam, átmelegedve hamarosan elaludtam. De ahol voltam, az
egy ágyúcső volt. A katonák az eső elálltával gyakorlatozni
kezdtek, ágyúból is lövöldöztek, hogy csak úgy remegett a
föld.
Abból
az ágyúból is lőttek, amiben én aludtam, és engem is kilőttek,
így repültem vissza a saját falumba.
