910. mese...

)

 

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

TÖRTÉNETEK A RAVASZ NYULACSKÁRÓL

A RAVASZ NYULACSKA (1. rész, szavak száma: 631)

Volt egyszer egy róka. Volt annak a rókának egy darab földecskéje, kukorica termett rajta. A róka éjjel-nappal őrizte a kukoricáját, s aztán, még mielőtt beérett volna, eladta. Aztán újra meg újra eladta a lábon álló kukoricát, eladta az erdő minden állatának. Mikor végre beérett a kukorica, a róka letördelte, hazavitte, hogy majd a hátsó pitvarban megszárítja. De ekkor már szánta-bánta, hogy a kukoricáját annyiszor eladta, szerette volna megtartani az egészet, csak­hogy nem tudta, mit füllentsen azoknak az állatoknak, akik megvették tőle. Ahogy törte a fejét, arra jött a nyulacska.

- Jó napot, róka! - mondta udvariasan. - Mit csinálsz?

- Nem csinálok én semmit - mondta a róka. - Nem csinálok semmit, csak gondolkozom, mi­tévő legyek. Mert tudod, eladtam a kukoricámat, de még hányszor eladtam! De ez már régen volt, azóta meggondoltam a dolgot, szeretném magamnak megtartani a kukoricát. De mit csináljak azokkal, akik megvették?

- Ha feleségül veszel engem, megszabadítalak tőlük - mondta a nyulacska.

A róka nyomban feleségül vette a nyulacskát. A nyulacska leült a ház elé, a róka meg fölment a padlásra, és elkezdte morzsolni a kukoricát.

Megérkezett a svábbogár.

- Jó napot, nyulacska!

- Jó napot, svábbogár!

- Hol van a róka? - kérdezte a svábbogár.

- Fönt van a padláson, morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked.

- Igazán?

- Addig is kerülj beljebb - mondta a nyulacska.

Alighogy a svábbogár belépett, közeledett a tyúk.

- Jön a tyúk! - mondta a nyulacska. - Nem félsz, hogy megesz téged, ha itt talál?

- Jaj! - rémült meg a svábbogár. - Egész biztos, hogy bekap, ha meglát!

- Bújj hát el! - kiáltott rá a nyulacska. - Bújj el a tehénlepénybe!

A svábbogár megfogadta a nyulacska tanácsát. Alighogy elbújt, belépett a tyúk, és köszönt:

- Jó napot, nyulacska!

- Jó napot! - válaszolt a nyulacska.

- Hol van a róka? - kérdezte a tyúk.

- Fent ül a padláson, és morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked - válaszolt a nyulacska.

- Igazán?

- Kerülj beljebb - mondta a nyulacska. - Nem akarnál közben megenni egy svábbogarat?

- Szívesen - mondta a tyúk. - Hol az a svábbogár?

- A tehénlepény alatt. Keresd csak meg!

A tyúk kereste, meg is találta, be is kapta, le is nyelte a svábbogarat.

- Ízlett? - kérdezte a nyulacska barátságosan.

- Ízlett bizony! Pompás lakoma volt - mondta a tyúk, s leült a nyulacska mellé, hogy megvárja a rókát.

Kis idő múlva megszólalt a nyulacska:

- Nézd csak! Jön a prérifarkas! Nem fal az föl téged, ha itt talál?

- Dehogynem fal föl! - jajgatott a tyúk, s rémülten csapkodott a szárnyaival. - Valahányszor meglát, mindig fölfal!

- Bújj el gyorsan! - kiáltott rá a nyulacska. - Nézd, ott a sarokban jó magas a fű!

Rohant a tyúk, elbújt a magas fűben, s alighogy lekuporodott, belépett a prérifarkas.

- Jó napot!

- Jó napot, prérifarkas! - válaszolta a nyulacska.

- Hol van a róka?

- Fent van a padláson, morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked.

- Vagy úgy! - mondta a prérifarkas, s azzal se szó, se beszéd letelepedett, hogy megvárja a rókát.

- Nem vagy éhes? - kérdezte a nyulacska. - Míg a kukoricára vársz, nem ennél meg egy tyúkot?

- Dehogyisnem! - lelkendezett a prérifarkas. - Hol az a tyúk?

- Ott kuporog a magas fűben, keresd csak meg!

Fölpattant a prérifarkas, kereste, meg is találta, föl is falta a tyúkot.

- Ízlett? - kérdezte a nyulacska barátságosan.

- De ízlett ám! Pompás lakoma volt! - mondta a prérifarkas, s megnyalta a szája szélét, aztán leült a nyulacska mellé, hogy megvárja a rókát.

Kis idő múlva megszólalt a nyulacska:

- Jön a puma! Nem fal az föl téged, ha itt talál?

- De bizony fölfal! - mondta a prérifarkas, s körülnézett, hol bújhatna el.

771. mese...

 

 MÁTYÁS ÉLETÉRŐL

Mátyás és Pogandzivcsi (Szavak száma: 940)

Mikor Pogandzivcsi lakott a kamjanicai várban, akkor nagyon rossz dolguk volt a világon az embereknek.

Mikor a várat építették, minden gazdasszonynak édes tejet s tyúktojást kellett odavinnie, s abból csinálták a vakolatot, s a házat azzal falazták mész, homok és víz helyett. Vorocsovból is hordtak. Mikor a magyarok Ázsiából odamentek, már üresen találták a várat, s kijavították.

Ezt a Pogandzivcsit senki sem tudta onnét kiűzni, csak Mátyás király. Akkor még senki sem tudta, hogy valamikor király lesz. Orechovicán szolgált egy Galajda nevű kisorosz gazdánál. Együtt mentek szántani a mezőre. Amint szántanak - éppen akkor volt a királyválasztás. Sokan számítottak arra, hogy királlyá lesznek. A fiú azt mondta a gazdájának:

- Gazduram, gyerünk a koronázásra!

A gazda a földbe szúrta az ösztökét, s így szólt:

- No, ha ez az ösztöke kihajt addig, amíg egyet kerülünk, akkor fogom tudni, hogy kettőnk közül is lehet az egyik király.

Mire egyet kerültek, az ösztöke kihajtott, s csemete lett belőle. Felszedelődzködtek, s elmen­tek a koronázásra, ahol már folyt a választás. Elröpítették a koronát, s az repült, hogy akinek a fejére száll, az legyen a király. Hát, csak rászáll a korona arra a fiúra; a többi urak persze haragszanak. Háromszor volt ez a koronázás, s mindig csak reá szállt, de mégsem akarták megkoronázni, mert alacsony, szegény fickó volt, s hozzá még kisorosz. Erre aztán egy kovácshoz állt be szolgálatba. A kovács valahogy úgy fogta őt, hogy meglátta a vállát, s azon egy aranykereszt volt. Akkor a kovács így szólt:

- Én leszek a te szolgád, s nem te az enyém!

S attól az időtől fogva fegyvereket kovácsoltak - mert a kovács okos volt ám -, bajonetteket, kardokat s más egyebet csináltak, ami kell a háborúhoz.

Ekkor megint koronázás volt a városban. A korona akkor is reá szállott. Akkorra már úgy megnőtt, hogy úgy eszére, mint erejére nézve ugyancsak férfi lett. Pogandzivcsi még mindig a várban lakott, és senki sem tudta kiűzni. A várkapunál ágyúk voltak a falba illesztve - még most is ott vannak a rések -, a másik oldalról meg nem lehetett hozzáférni, mert egy magas hegyen álló sziklán volt építve, s aki onnan közeledett, megölte, és senkit a világon föl nem engedett. Mátyás már király lett, elnyerte a koronát, s háborúba kezdett Pogandzivcsivel.

Éjjel lovakat, ökröket, sertéseket, juhokat, kutyákat, libákat, tyúkokat, kacsákat szedett össze, s minden teremtményre csengőt kötött, s a hátukon gyertyát gyújtott. Az embereknek meg­hagyta, hogy töltsék meg a fegyvereket, s hogy éjfélkor úgy menjenek a hegy alá. Mindenféle hang keletkezett, mert minden állatnak más volt a hangja. Az emberek lövöldöztek, s úgy közeledtek. Ő megijedt, s azt hitte, hogy sok nép van ott. Aranybölcsője volt, s azt a kútba dobta. A kút felülről mérve éppen háromszáz öl volt; s minden kincsét abba hányta.

Pogandzivcsi aztán egy táltosra ült, s menekülni próbált, de Mátyás király egy másik táltoson utánafutott. Azok a lovak testvérek voltak, s így az első mindig megvárta az utána szaladót. S Mátyás egy erdőbe kergette a másikat, ahol igen nagy makkhullás volt, s Pogandzivcsi lova elcsúszott a makkon.

Pogandzivcsi megátkozta az erdőt, hogy ne teremjen több makkot. Amikor Mátyás utolérte, könyörögni kezdett:

- Neked nincs feleséged, nekem nincs uram, uralkodjunk együtt!

De Mátyás nem hajlott rá, hanem kihúzta a kardját, s levágta a fejét.

Ha ezt nem tette volna, ő öli meg Mátyást.

Feje hárommérföldnyire elugrált. Így lett nyugodalmuk az embereknek.

De ő Törökországból való volt, s ott megtudták, hogy meghalt. Mátyás király Törökországba ment valamit kikémlelni. Bement a török szultánhoz.

Így szólt hozzá a szultán:

- Honnan való vagy?

- Magyarországból.

- Hallottál valamit Mátyás királyról?

- Hallottam.

- Hát milyen az a Mátyás király?

- Akkurát olyan, mint én.

Mátyás király hegedülni is tudott, és hegedűvel ment a szultánhoz, és így folytatta:

- Hegedülni is úgy tud, mint én!

- Hej, csak kézre keríthetném! - felelte a szultán.

Felírta hát az ajtóra, hogy ő volt az. Mátyás eltávozott. Seregének azt mondta, hogy a határon várjon rá, míg ő a török szultánnál jár. De bizony őt, alighogy az ajtón kilépett, rögtön elfogták. Így szólt hozzá a szultán:

- Te ölted meg Pogandzivcsit, az én rokonomat?

- Igen.

- Én is lefejeztetlek vagy fölakasztatlak, ahogy akarod.

- Hát már csak akasztass föl!

- És hol akasztassalak föl?

- A határon.

- Jó, majd arccal a te Magyarországod felé fordíttatlak az akasztófán, hogy lássad, honnan jöttél.

A török szultán befogatott, s Mátyás királyt a szekérre tették, maga a szultán is feleségestől ült föl a kocsira, hogy halálát lássák. Mátyás király útközben egyre nevetett. A szultán megszólí­totta:

- Mit nevetsz?

- Azon nevetek, hogy a lovak csak az első kerekeket húzzák, s hogy az utolsók meg utánok szaladnak.

A határra értek, beásták az akasztófát, s föl akarták akasztani Mátyást. Mátyás ekkor így szólt a török szultánhoz:

- Szabad-e utolsó órámban valamit kérnem?

- Szabad - felelte a szultán.

Erre Mátyás király háromszor sípjába fújt, ami katonái előtt azt jelentette:

- Gyorsan, gyorsan, barátaim, mert a halál mögöttem van!

Katonái megértették, mert közel voltak, s mihamar ott termettek, körülfogták a szultánt, s arra az akasztófára kötötték fel, amelyet Mátyásnak készített.

- Te akartál engem Magyarország felé fordítani - szólalt meg Mátyás -, most én fordítalak téged Törökország felé. A szekéren is azért nevettem, hogy én kénytelen voltam menni, de hogy te minek jöttél utánam? Most pedig nézz Törökország felé!

Azután Mátyás király seregével visszatért Magyarországra, s addig uralkodott, amíg meg nem halt. Feldúlta a huszti várat, feldúlta a királyhelmeci várat, feldúlta a szerednyei várat, feldúlta a kamjanicai várat, s azok most romokban hevernek. Aki nem hiszi, a maga szemével is meggyőződhetik róla, hogy úgy van. Különben ő megtartotta görög hitét, megtartotta a jámbor néppel együtt, s megvédte Magyarországot.

 

 

631.mese...

 

    A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀  

A SZEGÉNY EMBER ÉS A RÓKA (Szavak száma: 786)

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek két ökröcskéje s egy kicsi szántóföldje volt minden gazdagsága. Ez a föld is messze, kint az erdő szélén volt; mikor termett gabonát, mikor nem. Elmegy egyszer a szegény ember szántani, s amint szántogat, valami szörnyű ordítást meg keserves vinnyogást hall. Beszalad az erdőbe, hadd lássa, mi van ott. Hát, Uram teremtőm, még ilyet se látott világon való életében: egy lompos medve verekedett egy kicsi nyulacskával.

Nagyot kacagott a szegény ember, akkorát, hogy kacagásától zengett az erdő.

- No - mondta a szegény ember -, kenyerem javát megettem, de ilyet sem láttam, hogy a medve a nyúllal verekedjék.

Hej, szörnyű haragra lobbant a medve. Azt mondta a szegény embernek:

- Megállj, te hitvány féreg, azért, hogy kikacagtál, elpusztítom mind a két ökrödet, de elpusztítalak téged is!

Bezzeg a szegény embernek elment a kedve a kacagástól. Könyörgött a medvének, csak estig ne bántsa, estére megszántja a földjét, beveti búzával, legalább maradjon valami a gyermekei­nek.

- Jól van - mondta a medve -, meghagyom az életedet estig, csak eredj szántani.

Visszament a szegény ember az ekéhez, de majd felvetette a nagy búbánat, szomorú volt, mint a háromnapos esős idő. Történetesen arra vetődik egy róka, köszön s kérdi:

- Miért búsulsz, földi?

- Haj, ne is kérdezd, róka koma, nagy az én bánatom! Mikor a szántást elvégzem, idejön a medve, s elpusztít engem is, az ökreimet is.

Mondja a róka:

- No, azért ne ereszd búnak a fejedet, majd segítek én rajtad, hanem aztán mit fizetsz?

- Hát én mit tudjak fizetni - kesergett a szegény ember -, mikor semmim sincs az égvilágán.

- Na de mégiscsak van valamid - mondja a róka -, ahol van ökör, van ott tyúk is, kakas is.

„Az ám - gondolja magában a szegény ember -, van a feleségemnek kilenc tyúkja s egy kakasa, azt a rókának ígérem.”

Egyszeriben kezet csapnak, megegyeznek, hogy a szegény ember kilenc tyúkot s egy kakast ad a rókának, hogyha az megmenti az életét.

Azt mondta a róka:

- Hallgass ide, szegény ember. Én elbújok egy bokor mögé, s mikor jön a medve, kürtölök. A medve megijed, azt hiszi, hogy vadászok jönnek, még ő kér téged, hogy rejtsd el valahová. De míg estére kerekednék az idő, hozok én neked egy szeneszsákot a szénégetőktől, s abba a medvét belebújtatod. Akkor én előjövök a bokor mögül, kérdem tőled:

„Mi van abban a zsákban, te szegény ember?” Mondjad te, hogy szenestőke. „De azt már nem hiszem” - mondom én. „No, ha nem hiszed, mindjárt elhiszed” - mondjad te, s vágj a fejszéd­del, ahogy csak tudsz, olyan erővel a medve fejéhez.

Azzal a róka elszaladt, s egy óra sem telt belé, hozott egy szeneszsákot a szegény embernek, aztán elbújt a bokor mögé s várta a medvét.

Hát amikor a szegény ember elvégezte a szántást, jött csakugyan a medve, s messziről mormogta:

- No, szegény ember, most vége az életednek!

De bezzeg egyszeribe inába szállott a bátorsága, mert a róka a bokor mögött elkezdett kürtölni.

- Jaj, jaj, szegény ember, nem bántlak, csak bújtass el valahová!

- Én nem tudom - mondja a szegény ember -, hová bújtassalak, hacsak ebbe a szeneszsákba be nem bújsz.

- Ó, de jó - mondotta a medve -, itt nem találnak meg a vadászok!

Hirtelen belebújt a szeneszsákba, a szegény ember bekötötte a zsák száját; akkor jött a róka, s úgy, ahogy megegyeztek, kérdezte, mi van a zsákban. A róka nem hitte, a szegény ember pedig fogta a fejszéjét, úgy rácsapott a szenestőkére, akarom mondani a medve fejére, hogy az egyszeribe szörnyethalt.

- No, te szegény ember - mondotta a róka -, megmentettem az életedet, ne felejtsd el, hogy mit ígértél. Holnap elmegyek a kilenc tyúkért meg a kakasért.

- Csak gyere, róka koma, gyere - mondotta a szegény ember. Gondolta magában: „Hiszen ha neked van eszed, van nekem is, tanultam tőled valamit.”

Hazamegy a szegény ember, vacsorázik, lefekszik, de jó hajnalban, mikor a kakas elkezd kukorékolni, már jött a róka, kopogtatott az ajtón.

- Itt vagyok, szegény ember, eljöttem a kilenc tyúkért s egy kakasért.

- Várj csak, komám, várj - kiáltott a szegény ember -, egyszeribe felöltözöm!

De eszében se volt, hogy felöltözzék, hevert tovább az ágyban, s egyszerre csak elkezdett csaholni, mint egy kopó. Bekiált a róka:

- Talán bizony kopó van nálad, szegény ember?

- Jaj, lelkem komám, én nem tudom, honnét, honnét nem, két kopó az este besompolygott a szobába, s most nem bírok velük, megszagoltak téged, s rád akarnak törni.

Megijedt a róka, bekiáltott:

- Csak addig tartsd vissza, míg elszaladok!

Bezzeg nem kellett neki sem tyúk, sem kakas, szaladott, mintha szemét vették volna, árkon-bokron keresztül. Még talán most is szalad.

Itt a vége, fuss el véle!