A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sas. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 31., csütörtök

1009. mese...

 

 A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

A GONOSZ TESTVÉR (3. rész. Szavak száma: 605)


A férfiaknak, akárcsak a sasoknak, fehér arcuk és fejük volt, a fiataloknak, akárcsak a sas­fiókák­nak, sötétebb arcuk és fejük. Mindenfelé sastollak csüngtek a házakon, és az emberek, ha kedvük szottyant rá, egyszerűen felöltötték a sastollakat, és sassá változtak, elrepültek, majd amikor visszatértek, ismét emberré változtak.

A két leány, aki megtalálta őt, a Sas-törzs főnökének gyermekei voltak. Hazavitték a fiút apjukhoz, aki fiává fogadta a ládában érkezett gyermeket. Néhány év múlva, amikor megnőtt, feleségül vette a főnök nagyobbik lányát. Boldogan éltek, de gondolatai gyakran szálltak vissza szülőfalujába, és egyre többször gondolt szüleire. Ha eszébe jutott, hogy nagybátyja milyen kegyetlen volt hozzá, megfájdult a szíve.

Felesége észrevette, hogy férje időnként szomorú, és addig kérdezgette, amíg a férj elmesélt mindent ifjúkoráról, szüleiről és nagybátyjáról. Felesége megpróbálta felvidítani, de amikor látta, hogy ez nem sikerül, mindent elmondott szüleinek.

A Sas-főnök azt ajánlotta, öltse fel a fiú az ő sasöltözetét, repüljön magasra, amíg megtalálja szülőfaluját, és látogassa meg szüleit. A fiú úgy is tett, ahogy apósa tanácsolta. Fölvette az apósa tollöltözetét, magasra repült, és nemsokára megtalálta szülőfaluját. Mindenütt ismerő­söket látott a magasból, csak éppen szüleit nem találta köztük. Éjszaka visszaváltozott ember­ré, fogott egy hatalmas bálnát, és a partra tette, mert gondolta, hogy reggel a falu lakói eljön­nek a húsért. Az első, aki reggel a parton megjelent, a gonosz fivér volt, és amikor meglátta a bálnát, felkeltette az egész falut. Hamarosan mindenki megjelent a késekkel, felvágták és behordták a bálnát. De a fiú szülei csak nem kerültek elő. Őket ugyanis az irigy fivér nem engedte a bálna közelébe, és amikor a szomszédok a magukéból vittek egy kis húst nekik, szidalmazta őket, és megtiltotta, hogy még több húst vigyenek a házukba.

Megbocsátottam a gonosznak, hogy megölte a fivéreimet, megbocsátottam azt is, hogy az életemre tört. De azt nem bocsátom meg, hogy kegyetlenül bánik a szüleimmel” - gondolta a fiú. Sastollát felöltötte, és elröpült a falu fölött. Egy ideig a levegőben röpdösött, majd nagy­bátyja háza fölött csattogtatta szárnyait. Az ostoba, gonosz fivér azt gondolta, hogy a sas tudja, mennyire fontos ember ő a faluban, és húst kér tőle.

Ezt gondolva, egy darab húst vetett a sas felé.

Másodszorra a sas megint lefelé röpült, és egyre jobban közeledett a nagybácsi fejéhez, az azonban úgy tett, mintha ez megtiszteltetés volna a számára. Az emberek figyelmeztették, hogy óvakodjon a sas karmaitól, mert bajba kerül.

Harmadszorra a sas olyan közel került a bácsi fejéhez, hogy az arcra esett. Negyedszerre pedig lehajolt érte a sas, és felrepítette magával a levegőbe.

Nem messze a parton magas, meredek szikla állt. Annak a tetejére tette le a sas a nagybácsit, és leült szemben vele. Akkor levette a sastollakat, és a remegő fivér felismerte unokaöccsét. Ekkor így szólt a fiú:

- Megbocsátottam azt, hogy megölted fivéreimet, hogy engem is négyszer akartál megölni, de nem bocsátom meg, hogy rosszul bánsz szüleimmel. A bálnát szüleimnek, a falu népének és nem neked hoztam. De te egymagad akartad megenni, és nem engedted, hogy támasz nélkül maradt szüleim kapjanak a húsból. De rokonom vagy, így még egy alkalmat adok neked, hogy megmentsd az életedet. Ha vissza tudsz úszni a partra, akkor megkönyörülök rajtad.

Csakhogy a gonosz fivér nem tudott úszni. Könyörgött az unokaöccsének, hogy vigye vissza a partra. A fiú megkeményítette szívét. Felvette a sastollat, megragadta a nagybácsit, felemelte a levegőbe, és a magasból beledobta a tengerbe.

A falu lakói a partról nézték, hogy mi történik, és amíg besötétedett, addig figyelték a leve­gőben keringő sast. Mikor mind visszatértek a kunyhójukba, a fiú levette sastollait, és meg­látogatta szüleit. Rendre elmesélte, hogy mi történt vele, és meghívta őket, kísérjék el új hazájába. Korán reggel újra felöltötte a sastollat, szárnya közé ültette a szüleit, s elrepült velük a Sas-nemzetség lakóhelyére.

2023. január 31., kedd

836. mese...

 MESÉK

ÍRTA:
BENEDEK ELEK

 Az öreg meg az ifjú csudafa. (4. rész. Szavak száma: 611) 


Sokáig tünődött magában, gondolt erre, gondolt arra, egyszerre csak megpillant egy rettentő nagy sas madarat, aki egy hullott farkasból lakmározott, nem messze tőle. Hiszen egyéb se kellett Szikrának, egy szempillantásra ott termett a sas előtt, s mire a sas magához tért a csudálkozástól, a hátára pattant, jobbról-balról hatalmasan belevágott oldalába a sarkantyujá­val s mondá:

- Hé, hallod-e, sas apókám, a jóból is megárt a sok, így tartják azt az okosak, hagyj ebből a farkaspecsenyéből a feleségednek is, mert ni, látod-e, ott kereng feletted, te pedig, ha jót akarsz, szállj fel velem a Sárga szikla tetejére.

Hej, mérgelődött a sas, nagyot rúgott egyet a jobb lábával, egyet a bal lábával, bizony, Isten csudája, hogy Szikra le nem fordult róla, de hát Szikrát sem a gólya költötte s úgy meg­szorította a sas nyakát, hogy az csak úgy hápogott.

- Hallod-e, sas apókám, - mondá Szikra - tudd meg, hogy én a Nagy Bűbájosnak legkedve­sebb unokája vagyok, s ha felviszel hozzá, egy zsák arany lesz a jutalmad, akkor aztán nem kell döglött húst enned, friss pecsenyét ehetsz holtod napjáig.


Ez ugyan füllentés volt, egy szó sem volt igaz ebből, mert tán mondanom se kell, hogy Szikra nem volt unokája a Nagy Bűbájosnak, de hát mit nem cselekedett volna ő a kedves gazdájáért, csakhogy megtalálja. Elég az, hogy a sas elhitte azt, amit Szikra mondott, vállalkozott rá, hogy felviszi a Sárga szikla tetejére, de előre megmondta, hogy ha úgy szorítja tovább a nyakát, leejti a hátáról s a Nagy Bűbájos várhatja a világ végéig a legkedvesebb unokáját.

Hát ezt a kívánságát a legkönnyebben teljesíthette Szikra. A sas meg repült, repült szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben, olyan sebesen, hogy Szikra egészen nekitüzese­dett a nagy szélben, csak úgy szikrázott, pattogott, a szegény sas pedig majd elolvadt a nagy forróságban, s mit tehetett, még sebesebben repült, hogy mielőbb megszabaduljon Szikrától.

- Hiszen, ha én előre tudom, - morgott a sas, amikor nagy izzadtan leszállt a Sárga szikla tetején, - hogy félig megsülök, amig ideérek, bizony nem ülsz az én hátamra!

Csak úgy lerázta magáról, akár egy tollat s még mindig úgy füstölgött, mintha lángra akart volna lobbanni, de Szikra hamarosan végigdörzsölte hóval, így esett, hogy a szegény sas el nem égett.

- De most ide a zsák arannyal, - kiáltott rá a sas - amikor Szikra megköszönte a jóságát és búcsúzkodott tőle.

- Huja, huja, hopp, - kacagott Szikra, s kacagásától csak úgy zengett a Sárga szikla - éppen arra gondolok, hogy zsák aranyat adjak néked! Köszönd meg, hogy el nem égettelek, sas apókám, Isten veled!


Hej, megmérgelődött a sas, szétcsapta a szárnyát, úgy szétcsapta, hogy rettenetes szél kereke­dett, rikoltozva, vijjogva repült a szaladó Szikra után, de szerencsére, nem volt messze a barlang, ahol a Nagy Bűbájos lakott, rettentő, nagy fekete száját már tátogatta Szikra felé s hopp! Szikra egyet ugrott, kettőt szökött, bent volt a barlang szájában, a sas azonban visszahőkölt, nem merte oda követni. Egy jó darabig ott állt a barlang szája előtt, kiabált Szikra után, aztán mit tehetett okosabbat, szépen visszaszállott a Sárga szikla aljába.

- No, Szikra, - vakarta a fejét a legényke - idáig eljutottál, de most már jó volna tudni, hol van előre s hol van hátra.

Hát bizony ez lehetett erre is, arra is, jobbra is, balra is, de hogy merre, azt ugyan ki tudta volna megmondani ebben a vak sötétségben. Olyan sűrű volt itt a sötétség, hogy ha fejszét hozott volna magával, vághatta volna.

- De ennek fele sem tréfa, - morgolódott magában Szikra, - aztán úgy gondolomra tapoga­tózott előre felé, ment, ment sokáig, sokáig, de bizony világosságot nem látott sehol. Végre is elfogyott a béketűrése, nagyot rikkantott:

Hé, valaki, gyújts világot,
Mert én egy szikrát se látok!


A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

 Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár
Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729

2023. január 17., kedd

822. mese...

 

A CSUDAFA

 MESÉK

ÍRTA:
BENEDEK ELEK

 A Nagy Bűbájos. (5. rész. Szavak száma: 531) 

Mosolygott a Nagy Bűbájos s ahogy most mosolygott, mintha nem is lett volna olyan rút az arca. Megcirógatta a Csengővisszhang aranyos, borzas haját, aztán elébe vezette Bűbájost.

- Még mindig a régi, bohó leányka vagy te, - cirókálta-morókálta Csengővisszhangot, - de ez egyszer komoly dologra hívtalak. Üljetek le mind ide körém, hadd mondom el, mit akarok tőletek.

Csengővisszhang egyszerre elkomolyodott, körüljártatta a tekintetét a varázsló szobán, leült a kemence-padkára, letelepedett a madarak királya is, aki egy kegyes szempillantással fogadta a bagoly alázatos köszönését. A pillangók királynője a Csengővisszhang vállára röppent, onnan várta nagy kíváncsian a Nagy Bűbájos parancsát.

- Megigértem az ifjú Bűbájosnak, kezdette beszédét a Nagy Bűbájos, - hogy megtanítom az én tudományomra, miképpen változzon át azzá, amivé átváltozni akar. Adj hát egy tollat a szárnyadból, madarak királya, adj egy pillét, pillangók királynője, te meg Csengővisszhang, adj a nyakadról három gyöngyszemet!


A madarak királya nyomban kicsippentett a szárnyából egy tollat, Bűbájos kezébe nyomta s mondá:

- Ha akármilyen madárrá akarsz lenni, csak vedd elő ezt a tollat, fujj reá s az a madár lesz belőled, amelyikre éppen gondolsz. Amikor megint vissza akarsz változni, csak annyit mondj magadban: az legyek, aki voltam - s abban a pillanatban ismét visszaváltozol emberré!

Most a pillangók királynője röppent le Csengővisszhang válláról Bűbájos kezére, ott a szárnyáról egy kis pillét lesurolt s mondta:

- Ha pillangó akarsz lenni, ezt a pillét dörzsöld meg a két ujjad között s mindjárt pillangóvá változol. S ha megint vissza akarsz változni emberré, dörzsöld össze két szárnyadat s az leszel, aki voltál.

Most felállt Csengővisszhang, bájosan, kedvesen odalebbent Bűbájoshoz, három gyöngy­szemet letépett a nyakáról, beletette arany iskátulyába, aztán kacagó hangon, amely minden szót tízszer vert vissza a szobában, mondá:

- Ha visszhang akarsz lenni, dobd fel ezt a bárom gyöngyszemet a levegő-égbe s olyan leszel, mint én. Tízszer csendül a szavad egymásután. Ha megint Bűbájos akarsz lenni, háromszor fordulj meg magad körül s újra Bűbájos leszel.

Hálásan megköszönte Bűbájos mind a háromnak a kedves ajándékot, aztán a Nagy Bűbájos felé fordult:

- Köszönet tenéked, oh, Nagy Bűbájos, hogy kérésem meghallgattad, hozzám eljövél! Neked köszönhetem majd, ha csakugyan enyém lesz a szép királykisasszony és én hűségesen meghálálom a te jóságodat, ha szükséged lesz én reám.

Nagy Bűbájos felállt, intett a madarak királyának, a pillangók királynőjének, Csengő­vissz­hangnak s ezek mind a hárman nyomban kiröppentek az ablakon. Nagy Bűbájos pedig mondá, amint következik:

- Most én is búcsúzom tőled, fiam. Ime, amit tehettem, megtettem érted, most már a többi a te dolgod.

Ezt mondván, a varázstükörbe lépett, mire az elhomályosodott s a Nagy Bűbájos eltünt nyomtalan.

Bűbájos a tükröt gondosan elzárta a szekrényébe, aztán végigterült az ágyán s mély álomba merült.

Mélységes csend borult a házikóra, mélységes csend borult a kertre is, csak a két öreg bagoly beszélgetett csendesen, igen csendesen a jegenyefán.


- Uhu, huhu, - huhogott az öreg bagoly - most még többet tud a gazdánk, mint ennekelőtte tudott.

- Uhu, huhu, - huhogott a másik - most már bizonyosan övé lesz a szép királykisasszony.

Közben elővánszorgott a hold a fellegek mögül, lepislantott a kertbe, s kövér arca, mintha még kövérebb lett volna, egészen neki gömbölyödött. Úgy látszott, mosolygott a két bagoly beszélgetésén, aztán tovább ment, mendegélt, folytatta útját szépen, csendesen.

 


A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

 Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár
Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729