95. mese

A kis kukta (Szavak száma: 502)

A mama mindig mondta Zsuzsikának, hogy eredj innen cseppem, kicsi bogaram, a Paprika Jancsiddal, mert útjában állasz az édes mamának. - Zsuzsika nem ment el az asztal mellől, hanem nagy figyelemmel nézte a mamát, a ki épen az imént készítette el a tálban a kalácsnak való jóféle vajas tésztát.

- Menj el, kicsi lányom, - mondotta kétszer is a mama, - künn a kertben van a Pistika, eredj ki hozzá, lelkem és játszszál vele. Mutasd meg neki a Paprika Jancsit is.

A kis leány azonban csak húzódott féloldalvást az ajtó felé, de nem ment ki. Ne is küldje őt az édes mama, mert lám, olyan jól viseli magát, hogy még! Meg se mukkan. Oda kuczorodik le szépen az apa nagy széke mellé, tánczoltatni fogja a Paprika Jancsit és nem lesz útban. Bizony nem lesz útban...

A mamának pedig annyi most a dolga, hogy azt se tudja, melyiket igazítsa előbb. Apának nevenapja van; délire nagy vendégséget kell csinálni; itt lesz majd a tisztelendő úr, a kasznár bácsi, a néniék és még sokan a bácsik közűl. Szintúgy ég a munka. A mama ide is ügyel, oda is; egyik perczben a konyhában van, a másik perczben már ismét a szobában, mert mindenre magának kell vigyáznia, különben nem úgy készűlnek el az ételek, a hogy ő szeretné.

A kis Zsuzsika nagyon vigyázott arra, hogy ne kerűljön útba. Kiváncsisága azonban olyan nagy volt, hogy egy alkalmas perczben, a mikor a mama épen a konyhába ment, fölkapta a föld­ről a Paprika Jancsit, oda húzott az asztalhoz egy széket, arra felmászott és nagy kiván­csisággal nézett bele abba a tálba, a melyben a kalácsnak való jó vajas tészta épen kelőfélben volt.

Ni! milyen szép fehér tészta...

- Látod Jancsi! Ehez nem szabad ám hozzányúlni.

Paprika Jancsi azonban nem azért volt olyan rossznyelvű legény, hogy ezt az okos mondást válasz nélkűl hagyta volna.

- Nem ám annak, a ki nem mer!

- Hallgass, te csúnya! Mama mondta, hogy még útban lenni sem szabad.

- Dejszen, volnék csak én olyan nagy, mint te, majd megmutatnám én, hogy szabad. Még a kezemmel is megmerem. Meg én! Mama úgy sincs itt, még csak meg sem tudná. Tudod mit, Zsuzsika? Én még úgy sem kóstoltam ilyen jó tésztát, fogj meg és tégy bele.

- Nem teszlek biz én, Jancsi.

- Nincs merszed, úgy-e?

- Van; de -

- Nincs, nincs, nincs! - nyelveskedett csúfolkodva Paprika Jancsi.

Zsuzsika úgy megharagudott, hogy csak megfogta derékon a Jancsit és beletette a tésztás tálba. Jancsi pedig, a kisértő, nagyokat kaczagott magában, hogy ilyen könnyen rosszra csábí­totta a kicsi leányt és a karját emelgette.

- Bátor leányka vagy, Zsuzsika, - mondta hízelgő hangon a semmiházi.

Haj! de rossz vége lett ennek a dolognak nagyon. Az édes mama bejött, meglátta az elrontott tész­tát, áristomba zárta a szófogadatlan Zsuzsikát és a déli nagy vendégség alatt Zsuzsika bizony ott sírdogált egyedűl a gyerekszobában. Abban a perczben azonban föltette magában, hogy soha többé nem enged a kisértésnek és dícséretére legyen mondva, be is váltotta a szavát.

15. mese

A Ti-ta család. (Szavak száma: 189)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy óracsalád. A nevük így hangzott: Ti-ta. Volt egy Ti-ta papa, egy Ti-ta mama, két Ti-ta kislány és egy aranyos Ti-ta kisfiú. Az egész család nagyon boldog volt, egyebet se tettek álló napon át, csak tiktakoltak.

Egy reggel azonban Ti-ta mama arra ébred, hogy kisfia nem tiktakol. Ti-ta mama nagyon megijedt.

-       Beteg a kisfiam! – kiáltotta, és sírni kezdett.

Több se kellett a két Ti-ta kislánynak, mikor anyjukat sírni látták, nosza, ők is itatni kezdték az egereket.

Ti-ta papa rájuk szólt:

-       Hagyjátok már abba! Még berozsdásodtok a sok sírástól. Az üvöltés, jajgatás mit sem segít, el kell vinnünk öcsit a doktor bácsihoz.

Az óradoktor kézbe vette Ti-ta öcsikét, meghallgatta, megkopogtatta, aztán így szólt:

-       Nem, nem. Szó sem lehet róla. A kisfiú nem beteg, egyszerűen elfelejtették felhúzni!

Fel is húzta azon nyomban a kis Ti-ta fiúcskát, aki aztán el is kezdett rögtön tiktakolni.

Ti-ta mama és a két Ti-ta nővérke abbahagyták a sírást, és Ti-ta papa is nagyon elégedett volt az eredménnyel. Az egész család álló napon át újra boldogan tiktakolt. Így:

-       Tik-tak, tik-tak, tik-tak, tik-tak…

13. mese

Kicsi mese (Szavak száma:421)

Az erdőben, bokrok árnyékában ült egy kicsi medve, és unatkozott. „Mit csináljak így magamban – búslakodott -, hiszen én csak egy kicsi medve vagyok.” Arra jött egy másik kicsi medve, az is letelepedett a bokrok árnyékában, s együtt unatkozott az egy kicsi, két kicsi medve. Arra jött a harmadik, és megkérdezte:

-       Mit csinál itt ez az egy kicsi, két kicsi medve?

-       Unatkozunk – mondta az egy kicsi, két kicsi medve, és most már hárman unatkoztak. Azután egyszer csak megszólalt az első kicsi medve:

-       Építhetnénk egy házikót!

-       Építsünk! – mondta a második kicsi medve.

-       Szép, nagy házat építsünk! – mondta a harmadik kicsi medve.

És ekkor az egy kicsi, két kicsi, három kicsi medve munkához látott. Az első kicsi medve kidöntött egy nagy-nagy fát. A második kicsi medve deszkát fűrészelt a fából. A harmadik kicsi medve meggyalulta a deszkákat; aztán az egy kicsi, két kicsi, három kicsi medve együttes erővel fölépített egy takaros kis házikót. Volt abban a házikóban egy kicsi, két kicsi, három kicsi szoba, a három kicsi szobában egy kicsi, két kicsi, három kicsi ágyacska, egy kicsi, két kicsi, három kicsi asztalka meg szék, és mindegyik szobácskának volt egy kicsi, két kicsi, három kicsi ablaka. A medveházikónak így hát sok ablaka volt, hogy az egy kicsi, két kicsi, három kicsi medve szobájába mindig besüssön a nap. No de gondolni kellett a télre is! Télen hideg van, fűteni kell. Ezért az egy kicsi, két kicsi, három kicsi medve rakott a három szobácskába három kályhát. Aztán kimentek fát gyűjteni télire. Az egyik kicsi medve összegyűjtötte a fát, a második kicsi medve hazavitte, a harmadik kicsi medve a fáskamrába hordta. Aztán az egy kicsi, két kicsi, három kicsi medve leült a házikó elé.

-       Mi most unatkozunk? – kérdezte az egyik kicsi medve.

-       Igen, mi most unatkozunk – mondta a második kicsi medve.

-       Bizony, nagyon unatkozunk – brummogott a harmadik kicsi medve.

-       Mit is kellene csinálnunk, hogy ne unatkozzunk? töprengett az egyik kicsi medve.

-       Nem is tudom, mitévők lehetnénk – mondta a második kicsi medve.

-       Unatkozni rossz – mondta a harmadik kicsi medve.

Aztán az egy kicsi, két kicsi, három kicsi medve kórusban mondta:

-       Szaladjunk haza a mamánkhoz, a mamánknál majd jó lesz nekünk, sohasem unatkozunk!

Visszatotyogott a mamájához az egy kicsi, két kicsi, három kicsi medve, otthagyták a takaros kis házikót az erdő közepén. A házikó azóta magányosan búslakodik, s várja, hogy hátha arra téved és az egy kicsi, két kicsi, három kicsi szobájába beköltözik az egy kicsi, két kicsi, három kicsi unatkozó, csacsi medve.