653. mese...

 

Afrikai mesék következnek.

Fordította: Dabi István

MIÉRT NEM KÜLÖNBÖZNEK MÁR
AZ EMBEREKTŐL A VARÁZSLÓK? (Szavak száma: 865)
(Elefántcsontpart - djula)

Az öregek sokszor sóhajtoznak: „hajdanán, hajdanán”...

Ha hallod azt a szót, hogy varázsló, tudod, hogy a háza külön áll. Azon a napon, amikor vala­ki bement a kunyhójukba, az Isten megajándékozta őket. A varázslók itt vannak Kongban, a csőrük olyan hosszú, hogy innen Bouakéig ér. Itt ülhetnek, de elérnek valakit Bouakéban. Itt lehetnek, de elérhetnek valakit Korhogóban, és bár itt vannak, elérhetnek valakit Bounában.

Élt egyszer egy öregember, aki elment lovat venni a fiának. Mutatott neki egy utat ezekkel a szavakkal:

- Ezen az úton ne menj, ez a varázslók útja. Amikor arra indulsz, az Isten megajándékozza őket.

A fiú gyakran lovagolt. Egy nap, amikor igen nagy kedve támadt nyeregbe szállni, a tilos utat választotta, és eljutott a varázslókhoz. Azok elkapták, hopp, és bezárták egy hétszobás házba és így beszéltek hozzá:

- Kerestünk valakit, de eddig még senkit sem sikerült elfognunk. Mivel ma találtunk valakit, azonnal ki is ássuk az édesgyökeret.

A kovácsok háza is elkülönítve állt, ahol a vasat verték. Amikor azok a vasat verték, akkor sikerült elkapniuk a legényt, és bezárni a hétszobás házba. Így beszéltek:

- Mivel van most valaki, kiássuk az édesgyökeret, hogy együtt fogyasszuk el.

A földjük olyan messze volt tőlük, mint ide Koumassai, de elmentek kiásni a gyökeret. Miközben a földjükön voltak, hallották, hogy hangosan csapódik a kinyíló majd becsukódó ajtó. Ezért a legény mellett őrségben ott hagytak valakit, hogy vigyázzon az ajtóra, míg ők begyűjtik a termést. Tehát elmentek a földjükre, ami olyan messze van, mint ide Ghana.

Tehát, a fiatalember lóháton eljutott a varázslókhoz, akik elkapták és a lovával együtt bezárták. A legény mondta is:

- Az apám figyelmeztetett, hogy ne térjek le erre az útra, mert ez a varázslók útja.

A fiú a lova mellé állt, elgondolkodott, majd zokogva énekelni kezdett:

Az anyám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Az apám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Vágyódom az apám után.
Vágyódom az anyám után, tumènimè.

Az ének szövege kellemesen birizgálta az őr füleit, aki odament és kinyitotta az első ajtót.

Tehát az első ajtó kinyílt, de Ghanában eljutott az ajtócsapódás hangja az emberek, a termést begyűjtők fülébe, akik felkiáltottak:

- Hegyezzétek a fületeket, mert úgy hallottam, mintha kinyílt volna egy ajtó!

- Nem, tévedtek - mondták a többiek, és hozzátették: - siessünk a munkánkkal!

A fiú újból énekelni kezdett:

Az anyám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Az apám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Vágyódom az apám után.
Vágyódom az anyám után, tumènimè

Az őr betette a kulcsot a másik ajtóba, és azt is kinyitotta. A többiek a földeken így beszéltek:

- Figyeljetek! Igaz, amit az imént mondtál.

Egyesek ezt mondták:

- Igaz.

Mások ezt mondták:

- Nem igaz - és kezdték összecsomagolni a kiásott gyökereket. Amíg a csomagokat készí­tették, a fiú tovább zokogott, és énekelt:

Az anyám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Az apám mondta, hogy szálljak lóra, de kerüljem ezt az utat,
    tumènimè, tumènimè.
Vágyódom az apám után.
Vágyódom az anyám után, tumènimè

Az egyik varázsló megszólalt:

- Igaz, amit mondtál.

Az őr, aki a fogoly mellett maradt, betette a kulcsot egy másik ajtóba, és azt is kinyitotta. Amikor az ajtó kinyílt, a többiek felkiáltottak:

- De igen, tényleg igaz, igaz, valóban igaz! - és felkapták a csomagjaikat.

Felkapták a csomagjaikat, feltették a csőrüket, és egy olyan nagyot ugrottak, mint innen Tafiréig, hogy mielőbb odaérjenek, vagyis amikor feltették a csőrüket, és ismét akkorát ugrottak, mint Tafirétől Bouakéig, majd megigazították a csőrüket, és akkorát ugrottak, mint Bouakétől Yamoussokroig. Olyan mértékben jutottak előre, ahogyan a csőrüket igazgatták. Mindjárt olyan közel voltak, mint innen Tafiréig.

Az ifjú őr betette a kulcsot a hetedik ajtóba, és amikor azt kinyitotta, az az ajtó nagyon han­gosan csikorgott. Amint ez megtörtént, a fiú felugrott a lovára, a ló oldalába vágta a sarkan­tyú­ját, gyorsan átugrott az őr feje fölött. Abban a pillanatban, amikor sebesen kilovagolt, érkeztek meg csomagjaikkal a varázslók. Miközben ledobálták a csomagjaikat, a fiú gyorsan elvágtatott.

- Halljátok? - kiabáltak a varázslók. - Fogjátok meg! Fogjátok meg! Fogjátok meg!

Egyszerre mindenki talpon volt és egymást átugrálva rohantak. Igen, az egyik varázsló átugrotta az éppen előtte ugráló társát.

A kovácsok állandóan verték az üllőn a vasat. A fiú megértette, hogy el van veszve, nincs számára menekvés. A kovácsok tovább kovácsoltak. A táborhelyük hasonlít azokhoz a házakhoz, ahol most mi vagyunk. Abban a pillanatban, amikor a fiú megértette a helyzetét, egy csőr éppen átugrott a feje fölött, és amikor látta, hogy már el van veszve, beszaladt a kovácsok házába.

A kovácsok továbbra is kovácsoltak, még arra is alig volt idejük, hogy észrevegyék a lovat, ami villámként repült. Az egyikük felemelte a fejét, és maga fölött az egyik varázsló csőrét pillantotta meg. Az egyik kovács épp akkor fejezett be egy kést, amit egy vadász kért tőle, és éppen azt élesítette. Abban a pillanatban, amint a kést élezte, látta a feje felett átsuhanó varázslót, hogy elkapja a fiút, ezért kikapta a kést a tűzből és levágta a varázsló csőrét.

És pont ezért nem tudják azóta megkülönböztetni a varázslókat a becsületes emberektől. Így mesélte nekem a nagyapám.

 

 

499.mese

A VARÁZSSZÓ (Szavak száma: 466)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiatalember, aki egyszer elindult, hogy bejárja a vilá­­got. Egy este éppen egy erdőben járt, amikor rábukkant egy kunyhóra. A kunyhó üres volt, csak egy nagy láda volt benne. Azt remélte, hogy talál benne valamit, ezért kinyitotta, de nem volt benne más, csak egy másik láda, és abban egy másik, és így tovább, végül egy egészen kicsi dobozt talált, abban pedig egy kis papírszelet volt. Az írás kiszáradt, és úgy tűnt, mintha ezt kérdezné:

„Mit kívánsz, uram?”

Az utas azt mondta, hogy ételekkel teli asztalt szeretne. Mindjárt teljesült is a kívánsága: a kunyhóban megpillantott egy ételekkel telerakott asztalt. Evés után az utas arra gondolt álmosan, hogy ha a láthatatlan szolga adott egy asztalt ételekkel, most hozhatna egy ágyat. Most ezt olvasta: „Szolga!”

A szolga mindjárt megjelent és megkérdezte: „Mit kívánsz, uram?”

Puha ágyat kért. A kívánsága azonnal teljesült. Másnap reggel ismét szólt az utas: „Szolga!”

„Mit kívánsz?” hallatszott a hang.

Az utazó mindjárt azt felelte, hogy egy várat akar a király vára mellett, de az legyen előkelőbb és szebb a király váránál. Így is történt. A király vára mellett megjelent egy másik, annál elő­kelőbb és szebb vár. A királynak nem tetszett, hogy a vára mellett egy idegen, még pompá­sabb vár áll. A király hadat üzent az ifjú királynak. Az öreg királynak hatalmas hadserege gyűlt egybe, de a fiatalnak még hatalmasabb. Amikor ezt meglátta, az öreg úgy döntött, hogy nincs értelme a harcnak, békés úton kell rendezni az ügyet. Feloszlatták a hadseregeket és békét kötöttek.

A királynak volt egy szép lánya, akit azonban senki sem mert feleségül kérni. Egy nap az utazó megparancsolta a szolgájának, hogy hozza el az ágyával a királyi várból a királylányt, de úgy, hogy fel ne ébredjen.

Másnap reggel a király megparancsolta a szolgáknak, hogy hozzák vissza a lányát. Ekkor az utazó elment megkérni a kezét. A király nagyon gőgös volt, és ezért odaadta a lányát. Előkelő lakodalmat tartottak. Az esküvő után az ifjú király boldogan élt a feleségével, de egy napon megjelent a szolga a királynál: „Tisztelt uram, egész idő alatt csak téged szolgáltalak. Minden kívánságodat teljesítettem, de most én szeretnék kérni tőled egy apróságot.”

A király megkérdezte, hogy mit kíván. A szolga azt felelte, hogy szeretné visszakapni azt a kis papírt, ami a dobozban volt. „Ja, igen, vedd csak vissza!”

Éjjel az utazó felébredt és szörnyen fázott. Elcsodálkozott, hogy hogyan lehet a várban ilyen hideg. A királyné is felébredt, és ő is csodálkozott, hogy ilyen hideg van a várban. Amikor ki­világosodott, meglátták, hogy nem a várban vannak, hanem a régi kis kunyhóban. Ekkor az utazó így szólt a feleségéhez: „Menj vissza a szüleidhez, mert te hozzá vagy szokva az elő­kelő élethez, de én itt maradok és tovább megyek majd.”

És ezután mindketten a korábban megszokott módon folytatták az életüket.