677. mese...

 

KURD NÉPMESÉK

Fordította
PÓR JUDIT

A ló, a kakas, a bárány, a kisnyúl meg a farkas (Szavak száma: 773)

Egyszer a ló elhatározta, hogy felmegy a hegyek közé. Hallotta, hogy ott sok a jó fű. Ment, mendegélt, találkozott a kakassal. A kakas azt kérdezte:

- Hová mégy, te ló?

A ló azt felelte:

- A hegyek közé. Azt beszélik, hogy ott már nagyra nőtt a fű, hideg a víz. Mihez kezdjek nyáron a völgyben? A füvet mind kiégette a nap, vizet egy cseppet se lelni sehol. Felmegyek oda, ahol a hegycsúcsokon még hó is van.

- Vigyél magaddal - kérte a kakas -, én is szeretnék felmenni a hegyre, nekem is jobb lesz ott.

- Gyere hát, menjünk együtt - felelte a ló a kakasnak.

És ketten mentek tovább. Elöl a ló, utána a kakas. Csak nappal mendegéltek, éjjel pihentek, már ahogy a vándorok szokták. Mentek, mentek, találkoztak a báránnyal. A bárány meg­kérdezte a lótól:

- Mondd csak, ló testvér, hova mégy?

A ló azt felelte:

- A hegyre. Azt beszélik, hogy ott már nagyra nőtt a fű, hideg a víz. Mihez kezdjek nyáron a völgyben? A füvet mind kiégette a nap, vizet egy cseppet se lelni sehol. Felmegyek oda, ahol a hegycsúcsokon még hó is van.

- Vigyél magaddal - kérte a bárány -, én is szeretnék felmenni a hegyre, nekem is jobb lesz ott.

- Jól van, gyere velünk a hegyre - felelte a ló a báránynak.

És hárman mentek tovább: elöl a ló, a ló után a kakas, a kakas után a bárány. Csak nappal mendegéltek, éjjel pihentek, már ahogy a vándorok szokták. Mentek, mentek, találkoztak a kisnyúllal.

A kisnyúl megkérdezte a lótól:

- Mondd csak, ló testvérem, hova mégy?

A ló azt felelte:

- A hegyre. Azt beszélik, ott nagy a fű, hideg a víz. Mihez kezdjek nyáron a völgyben? A füvet mind kiégette a nap, vizet egy cseppet se lelni sehol. Felmegyek oda, ahol a hegy­csúcsokon még hó is van.

- Kérlek, vigyél magaddal engem is - kérte a kisnyúl -, nekem is felkopik itt az állam. Jobb lesz a hegyen.

- Jól van, menjünk együtt a hegyre - felelte a ló a kisnyúlnak.

És négyen mentek tovább: elöl a ló, a ló után a kakas, a kakas után a bárány, a bárány után a kisnyúl. Csak nappal mendegéltek, éjjel pihentek, már ahogy a vándorok szokták. Hanem egy reggel a lovat, a kakast, a bárányt meg a kisnyulat meglátta egy farkasfalka. A farkasok éhesek voltak és dühösek. Ahogy meglátták a lovat, a kakast, a bárányt meg a kisnyulat, mohón csattogtatni kezdték a fogukat.

- Rohanjátok meg őket! - üvöltött fel a legfiatalabb farkas. - Még őrizőjük sincs. Hej, de nagy lakomát csapunk!

A többi farkas vénebb volt, tapasztaltabb. Azt felelték a fiatalnak:

- Dehogyis rohanjuk meg őket! Tavaly is rárontottunk egy ménesre, és kicsibe múlt, hogy ott nem hagytuk a fogunkat. A lóval nem jó összeveszni.

- Hát ti csak maradjatok, én magam is elbánok velük! - kiáltotta a fiatal farkas, és kiugrott az útra.

- Mit akarsz tőlünk? - kérdezte a ló, és védelmezőn a kakas, a bárány és a kisnyúl elébe állt.

- Add ide a bárányt - mondta a farkas -, hadd tépjem szét. Megeszem a bárányt, téged nem bántalak.

- De buta vagy te, farkas! Hisz a báránynak csak csontja van meg gyapja, egyebe semmi. Ha éhes vagy, velem kezdd, majd megeheted aztán a bárányt is!

A farkas összecsattintotta a fogát, és nekirontott a lónak. Hanem az felágaskodott, nekiugrott, a mellső lábával megkapta a fejét, és leszorította a földre. A bárány odafutott, és hátulról csépelni kezdte a farkast a szarvával. A kakas a farkas hegyibe repült, vagdalta a csőrével és kukorékolt.

Csak a kisnyúl ijedt meg a fiatal farkastól, az kereket oldott.

A farkasból majd kiszorult a pára, mire kiszabadulhatott a ló patája alól, inalt is vissza oda, ahol a falka várta.

- No, hát megebédeltél, testvér? - kérdezték az öreg farkasok.

- Fussunk innen gyorsan, mert mindjárt utolérnek! - kiabálta a fiatal farkas, de meg se állt.

A falka megriadt, futott mind utána. Sokáig szaladtak, már nemigen bírta a lábuk. A leg­öregebb farkas felordított:

- Pihenjünk már, nem bírom szusszal!

Megálltak, és az egyik vén farkas azt mondta a fiatalnak:

- Azt mondd meg legalább, mi volt ott az úton, és ki kerget bennünket?

- Jaj, ne is kérdezd, még kimondani is rettenetes! Alighogy kiértem az útra, a ló a földnek szorította a fejemet, valaki meg bottal ütötte a hátamat. A harmadik szurkált valamivel és rikoltozott. A negyedik meg elrohant, nyilván az emberekhez, hogy ránk hozza a népet meg a kutyákat. Gyertek, fussunk tovább, különben utolérnek!

Hát így menekült meg a ló, a kakas, a bárány meg a kisnyúl a farkasfalkától.

 

631.mese...

 

    A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀  

A SZEGÉNY EMBER ÉS A RÓKA (Szavak száma: 786)

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek két ökröcskéje s egy kicsi szántóföldje volt minden gazdagsága. Ez a föld is messze, kint az erdő szélén volt; mikor termett gabonát, mikor nem. Elmegy egyszer a szegény ember szántani, s amint szántogat, valami szörnyű ordítást meg keserves vinnyogást hall. Beszalad az erdőbe, hadd lássa, mi van ott. Hát, Uram teremtőm, még ilyet se látott világon való életében: egy lompos medve verekedett egy kicsi nyulacskával.

Nagyot kacagott a szegény ember, akkorát, hogy kacagásától zengett az erdő.

- No - mondta a szegény ember -, kenyerem javát megettem, de ilyet sem láttam, hogy a medve a nyúllal verekedjék.

Hej, szörnyű haragra lobbant a medve. Azt mondta a szegény embernek:

- Megállj, te hitvány féreg, azért, hogy kikacagtál, elpusztítom mind a két ökrödet, de elpusztítalak téged is!

Bezzeg a szegény embernek elment a kedve a kacagástól. Könyörgött a medvének, csak estig ne bántsa, estére megszántja a földjét, beveti búzával, legalább maradjon valami a gyermekei­nek.

- Jól van - mondta a medve -, meghagyom az életedet estig, csak eredj szántani.

Visszament a szegény ember az ekéhez, de majd felvetette a nagy búbánat, szomorú volt, mint a háromnapos esős idő. Történetesen arra vetődik egy róka, köszön s kérdi:

- Miért búsulsz, földi?

- Haj, ne is kérdezd, róka koma, nagy az én bánatom! Mikor a szántást elvégzem, idejön a medve, s elpusztít engem is, az ökreimet is.

Mondja a róka:

- No, azért ne ereszd búnak a fejedet, majd segítek én rajtad, hanem aztán mit fizetsz?

- Hát én mit tudjak fizetni - kesergett a szegény ember -, mikor semmim sincs az égvilágán.

- Na de mégiscsak van valamid - mondja a róka -, ahol van ökör, van ott tyúk is, kakas is.

„Az ám - gondolja magában a szegény ember -, van a feleségemnek kilenc tyúkja s egy kakasa, azt a rókának ígérem.”

Egyszeriben kezet csapnak, megegyeznek, hogy a szegény ember kilenc tyúkot s egy kakast ad a rókának, hogyha az megmenti az életét.

Azt mondta a róka:

- Hallgass ide, szegény ember. Én elbújok egy bokor mögé, s mikor jön a medve, kürtölök. A medve megijed, azt hiszi, hogy vadászok jönnek, még ő kér téged, hogy rejtsd el valahová. De míg estére kerekednék az idő, hozok én neked egy szeneszsákot a szénégetőktől, s abba a medvét belebújtatod. Akkor én előjövök a bokor mögül, kérdem tőled:

„Mi van abban a zsákban, te szegény ember?” Mondjad te, hogy szenestőke. „De azt már nem hiszem” - mondom én. „No, ha nem hiszed, mindjárt elhiszed” - mondjad te, s vágj a fejszéd­del, ahogy csak tudsz, olyan erővel a medve fejéhez.

Azzal a róka elszaladt, s egy óra sem telt belé, hozott egy szeneszsákot a szegény embernek, aztán elbújt a bokor mögé s várta a medvét.

Hát amikor a szegény ember elvégezte a szántást, jött csakugyan a medve, s messziről mormogta:

- No, szegény ember, most vége az életednek!

De bezzeg egyszeribe inába szállott a bátorsága, mert a róka a bokor mögött elkezdett kürtölni.

- Jaj, jaj, szegény ember, nem bántlak, csak bújtass el valahová!

- Én nem tudom - mondja a szegény ember -, hová bújtassalak, hacsak ebbe a szeneszsákba be nem bújsz.

- Ó, de jó - mondotta a medve -, itt nem találnak meg a vadászok!

Hirtelen belebújt a szeneszsákba, a szegény ember bekötötte a zsák száját; akkor jött a róka, s úgy, ahogy megegyeztek, kérdezte, mi van a zsákban. A róka nem hitte, a szegény ember pedig fogta a fejszéjét, úgy rácsapott a szenestőkére, akarom mondani a medve fejére, hogy az egyszeribe szörnyethalt.

- No, te szegény ember - mondotta a róka -, megmentettem az életedet, ne felejtsd el, hogy mit ígértél. Holnap elmegyek a kilenc tyúkért meg a kakasért.

- Csak gyere, róka koma, gyere - mondotta a szegény ember. Gondolta magában: „Hiszen ha neked van eszed, van nekem is, tanultam tőled valamit.”

Hazamegy a szegény ember, vacsorázik, lefekszik, de jó hajnalban, mikor a kakas elkezd kukorékolni, már jött a róka, kopogtatott az ajtón.

- Itt vagyok, szegény ember, eljöttem a kilenc tyúkért s egy kakasért.

- Várj csak, komám, várj - kiáltott a szegény ember -, egyszeribe felöltözöm!

De eszében se volt, hogy felöltözzék, hevert tovább az ágyban, s egyszerre csak elkezdett csaholni, mint egy kopó. Bekiált a róka:

- Talán bizony kopó van nálad, szegény ember?

- Jaj, lelkem komám, én nem tudom, honnét, honnét nem, két kopó az este besompolygott a szobába, s most nem bírok velük, megszagoltak téged, s rád akarnak törni.

Megijedt a róka, bekiáltott:

- Csak addig tartsd vissza, míg elszaladok!

Bezzeg nem kellett neki sem tyúk, sem kakas, szaladott, mintha szemét vették volna, árkon-bokron keresztül. Még talán most is szalad.

Itt a vége, fuss el véle!