720. mese...

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Vérré válik, mint barátban a lencse

Azt mondják Mátyás királyunk felől: hogy két barátot csak azért záratta bé szobáinak egyikébe: mert nála elöljárójok ellen azt merték megpanaszolni: hogy őket örökké lencsével tartja. Ezeket a’ király egy-két nap megkoplaltatván, harmadnapra lencsét adattatott nékik, megparancsolván a’ lencsehordó inasnak: vigyázna a’ fráterekre: mit szóllanának együtt. Ezek a’ lencséhez hozzálátván, azt jóízűen megették. Hogy az inas (ki deákúl nem tudott) szavokat meg ne értené, azt mondották magyaros deáksággal: Véréválet; azaz: bizon jó. Ezzel a’ szolga urához visszamenvén, azt mondotta neki: hogy a’ barátok jóízűen megették legyen a’ lencsét, szünetlen azt mondván: hogy vérréválik bennök.

 

 

685. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

A legjobb barát mög a legnagyobb ellenség (Szavak száma: 311) 

Mátyás királ egyik vezérét elcsapta. A vezérbül paraszt lött.

Eccör Mátyás arra járt, a vezért éppeg szántás közben taláta.

- No, mi csinyász? - kérdözi.

- Vetök, uram! - mondi a vezér.

- Gyere fő hozzám Budára alkalommal és nem alkalommal, hozd fő a legjobb barátodat mög a legnagyobb ellenségödet! Ha ezt megtöszöd, akkor mondok neköd valamit.

A vezér hazamönt, leőt egy borgyut, oszt jó összevérözte magát. Kérdözi a felesége:

- Mi csinyát kigyelmed, hogy ollan vérös az arca?

Odahajút a vezér a feleségihő, oszt hókkal mondi nekije:

- Megőtem az aranymívest, de ne szólj senkinek se, mer neköd is lösz ékszered.

Avval másnap főutazott Budára. Magával vitte a kutyáját is mög a feleségét is.

Mikor Budára ért, a vár alatt fél lábát a kutya hátára tötte, a fél lábával mög sántítva mönt. Úgy ért fő.

Aszondi a királ:

- Látom, hogy alkalommal és nem alkalommal gyüttél. No, hol a legjobb barátod?

A vezér erre jó mögverte a kutyát, oszt elkergette. Utána mög visszahítta. A kutya visszagyütt, oszt mögnyalta a kezét.

Aszondi a királ:

- Látom, ez a legjobb barátod. De hun a legnagyobb ellenségöd?

Arra a vezér a felesége felé fordul, oszt kiabálva, mérgössen szól rá:

- Hát te bizony mér kacsintgatsz előttem a királra?

Az asszonnak se köllött több. Elvörösödvel aszondi a királynak:

- Fölségös uram, még ez a gyilkos beszél ett, aki mögőte a fölségöd aranymívesit?

A királ az embört mingyár kérdőre vonta, hogy no hát, mi igaz ebbül.

Az csak annyit mondott:

- Fölségös uram, ebbül csak annyi igaz, hogy mögőtem egy bornyút, annak a vérivel bekentem magam, a feleségömnek mög azt mondtam, hogy az aranymívest őtem mög, de ne szóljon senkinek, mert neki is jut az ékszerbül. Mast má ebbül láthati fölségöd, hogy ki az én legnagyobb ellenségöm!

Aszondi a királ:

- Látom!

Avval mögbocsájtott a vezérnek, oszt visszafogadta.

604. mese...

     A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀

A KOLBÁSZ, A BÉKA ÉS AZ EGÉR (Szavak száma 431)

Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy béka. A béka összetalálko­zott az egérrel és a kolbásszal. Hárman kezdtek beszélgetni, s elhatározták, hogy ők örökös barátok lesznek.

Az egeret betették sepregetőnek, a békát beszerzőnek és a kolbászt szakácsnak. Így mentek a dolgok egy hónapig. A béka beszerzett, mert ő jól tudott ugrani, hamar tudott menni s jönni, az egér kisepregette a szobát, s hozott be fát meg vizet, a kolbász meg szakácskodott.

Hát olyan jó ételeket csinált a kolbász, hogy örökké csak nyalogatták a szájukat. Akármennyit ettek, nem tudtak jóllakni, mert nagyon jó volt az étel. Mikor letelt a hónap, azt mondja a kolbász:

- Na, hát a dolog az rendre jár, melyiketek lesz a szakács?

- Hát legyen a béka.

Megtették a békát szakácsnak. Nekifogott a béka, így is szakácskodott, úgy is szakácskodott, főzött ilyet, főzött olyat, de olyat nem tudott főzni, hogy a többieknek jólessék. Főzött vagy három-négy nap, s akkor felmondtak a szakácsnak. Azt mondták, hogy:

- Nem vagy jó szakács.

Megszégyellte magát a béka.

- Nahát akkor ki főzzön?

Azt mondja a kolbász:

- Az egeret tesszük oda.

Odatették az egeret. Ő is főzött vagy két-három nap, de ő se tudott jól főzni. Rászorították a kolbászt:

- Csak te főzzél!

A kolbász váltig mondta:

- Én az én hónapomat lefőztem, s hogyha nem akartok ti főzni, akkor inkább felmondjuk a barátságot.

Valahogy csak megkérlelték a kolbászt, mégis elvállalta, hogy még egy vagy két nap ő főz. A béka gondolta, addig ő megtanulja, hogyan főz a kolbász. Nekifogott, hogy meglesse, mit csinál.

Hát amikor a lé meg volt főve, egy darab idő múlva a kolbász, mikor látta, hogy nincsen sehol senki, beledobta magát a lébe. Megforgatta magát benne ügyesen, s akkor kijött.

„Hopp - gondolta a béka -, most már én is tudom, hogy kell csinálni! Azért olyan jó a leves, mert beledobta magát.”

Akkor ajánlkozott:

- Na, most már én leszek a szakács, most már én is tudok főzni!

Nekifogott, odatett egy jó nagy fazék vizet a tűzhöz. Jó tüzet csinált, s főzte, főzte. Mikor már úgy gondolta, hogy meg van főve az a mindenféle, ami bele volt téve, nem várta meg, hogy egy kicsit meghűljön a lé, hanem mikor a legforróbb volt, belészökött.

Hát alig tudott kiszökni, mind összeforrázódott, összefutott a hátán a bőr. Azóta van varasbéka.

Félreállott a főzésből, alig tudott mozogni, úgy összeégette a forró lé. A kolbász meg az egér, mikor megmondta nekik, hogyan járt, kikacagták.

Felbomlott a barátság, s attól fogva mindenki külön élt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.