2015. március 28., szombat

456. mese

A PAP FELJUT AZ ÉGBE (Szavak száma: 397)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy pap elevenen fel akart jutni a mennybe. Egy alkalommal vendége jött, akinek a pap elmesélte a szándékát, hogy egy halom pénzt fizetne, hogy élve feljusson a mennybe. Mindezt meghallotta a pap kocsisa. Az szólt a papnak, ha fizet neki nagyon sok pénzt, akkor ő elevenen felviszi a mennyországba. A pap nyugodtan ki is fizetett a kocsisnak annyi pénzt, amennyit az csak akart. Akkor a kocsis ezt mondta a papnak: „Ezen és ezen az éjjelen, pontban tizenkettőkor eljövök a templomba, és akkor felviszlek a mennybe.”
A megbeszélt éjjel a kocsis fogott egy zsákot és három gyertyát. Elsőnek bement a templom­ba, meggyújtotta a gyertyákat, és várta a papot. Éjfélkor megérkezett a pap a templomba, sok arany és ezüst tárggyal. A kocsis azt mondta, hogy az aranyat és az ezüstöt nem viheti magá­val a mennybe, hanem meztelenre le kell vetkőznie, majd bemászni a zsákba, azután ő felviszi a mennyországba. A pap szót fogadott a kocsisnak, levetkőzött, bemászott a zsákba. A kocsis a papot a zsákban többször körbe vitte a templom körül, majd ki a mezőre. A pap kérdezgetni kezdte, hogy messze van-e még a mennyország?
„Még egy hosszú darabon kell menni,” felelte a kocsis. Útközben volt egy tó. A kocsis több­ször körbejárta a pappal a tavat úgy, hogy a pap a vízen csússzon, ő maga pedig a parton ment. A pap, már nem tudva elviselni a nedvességet, megkérdezte a kocsistól, hogy mi ez, mert ő mindjárt elsüllyed.
„Légy türelemmel, légy türelemmel, türelem nélkül nem juthatsz fel a mennybe! Ez a Jordán folyó, ami elég széles.”
A kocsis elvitte a papot egy házba. A pap meghallotta, hogy birkák bégetnek, és megkérdezte: „Mik ezek a hangok?”
„Ezek a menny angyalai.”
A kocsis bevitte a papot a tehénistállóba, és a zsákban felakasztotta a kampóra, ahová éjsza­kára lámpát akasztanak a lányok számára, akik a teheneket gondozzák, és azt mondta a pap­nak, hogy maradjon türelemmel, mindjárt jön Szent Péter, aki majd beereszti a mennyország­ba. Miután ezt mondta, a kocsis el is ment. Reggel a lányok meglátták, hogy valami lóg a kampón, és mozog is, ezért más embereket kezdtek hívni. Miután többen is odamentek, leakasztották a kampóról a zsákot, és megtalálták benne a meztelen papot, akit hazaengedtek. A kocsis azonban meggazdagodott a sok pénztől és az arany meg ezüst tárgyaktól, és boldo­gan élt, míg meg nem halt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése