A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Toldi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Toldi. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. augusztus 26., péntek

683. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról


Mátyás király és Toldi (Szavak száma: 1130)

Mátyás király idejében a magyarok nagyon sokat verekedtek a törökökkel. Mátyás király meg a török basa egymást mindig viccelték. És abban a régi időkben a királyok olyanok voltak, hogy még olyan majdnem félbolond embereket is tartottak maguk mellett, akinek elmulattak a beszédein, tettein.

Hát, Mátyás királynak is volt egy Toldi nevű szolgája. Ez valami táltos fiú volt. Az csak úgy hívta Mátyás királyt: „Te, Matyi!” A többek között összekaptak, haragudtak, ezért Mátyás király elfogatta, és kő közé rakatta úgy, hogy csak annyi üredéket hagyott a rakásnak az oldalán, amin lélegzett Toldi.

De aztán a basa megint észhez kapott, kapaszkodott a Mátyás királyra való ellenkezésen. Küldött Mátyás királynak egy botot, amelyről azt kérte, hogy írja meg Mátyás király, hogy a botnak melyik fele könnyebb és melyik fele nehezebb.

Összehívta a tanácsot, de hiába, nem tudták megmondani semmiképpen, hogy melyik fele nehezebb és melyik fele könnyebb. Ezen nagy zsivaj volt a királyi udvarban. Toldinak meg a szeretője volt a szakácsné. Toldi is meghallotta azt a zsivajt. Mikor a szakácsné vitt neki eledelt, kérdezte tőle:

- Ugyan, kedvesem, miféle zsivaj ez?

A szakácsné azt mondta:

- No, ez a zsivaj azért van, a basa küldött neki egy botot, hogy írják meg, hogy melyik fele a nehezebb, és melyik fele a könnyebb.

- No - azt mondja -, kedvesem, azt mondd nekik, merjenek egy kád vizet, a botot dobják bele, majd a nehezebb fele leül, a könnyebb fele fönn marad. De meg ne mondd, hogy én mondtam, azt mondd, hogy te mintha álmodtad volna.

Csakugyan úgy lett. A szakácsné bement. A tanács neszezett, de nem tudtak mire menni. Odament a szakácsné, azt mondja:

- Király őfölséged, én szólhatnék bele? Szólnék, ha szóval nem sértenék - azt mondja. - Ebéd után lefeküdtem, elaludtam. Mindjárt azt álmodtam, hogy kell egy kád vizet merni, a botot beledobni, a könnyebb fele fönn marad, a nehezebb leül. De mintha csak úgy álmodtam volna.

És ez jóra jött, megfelelt a basa kérelmének.

Akkor a basa fölküldött három csikót. Az egyik akkora volt, mint a másik, az egyik olyan volt, mint a másik. Ember megválasztani őket, hogy melyik az idősebb, melyik a kisebb és melyik a középső, nem tudta. Már meg ezen nagy zsivaj lett. A szakácsné megint vitt ebédet Toldinak, Toldi megint megkérdezte, hogy:

- Miféle zsivaj van már meg a királyi udvarban?

A szakácsné elmondta neki.

- A - azt mondja -, mondd meg nekik, de ne úgy, mint én mondom, hanem úgy, ahogy te. Öntsenek ki egy határ búzát, egy határ rozsot és egy határ zabot!

Hát, akkor úgy történt, hogy öntöttek ki egy határ búzát, egy határ rozsot és egy határ zabot. Ráengedték a lovakat. A legidősebb a kettőt elverte a búzáról, a középső meg elverte a rozsról a legkisebbet. A legkisebb jutott a zabra. Ekkor aztán írásba tették, hogy így van. A basa különben nem tudott ellenük menni, mert úgy, ahogy kérte, meg tudták mondani, hogy melyik a legidősebb, melyik a középső és melyik a legfiatalabb.

Úgy ám! A basa akkor meg írt egy levelet, hogy Mátyás király küldje el Magyarországról a legjobb muzsikust őhozzá, vagy pedig a valagáról két font húst. A valaga partjáról. Akkor Mátyás azt gondolta magában:

„Ha lemegyek, a basa akkor is elveszi az életem (mert Mátyás volt Magyarországon a legjobb muzsikás), ha a valagam partjáról levágok két font húst, akkor is meghalok. Most mit csináljak?” Akkor odagondolt, hogy hátha él még a Toldi. Akkor odament, ahol Toldi be volt kövezve a rakásba:

- Élsz-e még, Toldi?

Toldi feleli:

- Élek ám, de csak kicsit!

Akkor mondta a kőműveseknek, hogy úgy kiszedjék Toldit, hogy még egy porszem se hulljon rája. Hát akkor bevitte. Vágatott neki göbölt, disznót, nagy hordó bort bevitetett hozzája. Azt mondja neki:

- Egyél, igyál és erősödjél!

Akkor tudatta vele, hogy hova kerülnek. Hát Toldi evett is, ivott is, de levesnek csak a levét ette. Ez Mátyás királyt sértette. Mondta neki:

- Hát a húsát is edd, ne csak a levit!

Akkor Toldi kapott egy tányér levest, rálottyantotta a falra, az a zsíros lé majd egy cseppig ráragadt a falra. Akkor fogott egy halom húst, odavágta a falhoz. A hús lepottyant.

- No, láttad, Matyi?

Azt mondja:

- Láttam. Hát akkor tégy úgy, ahogy akarsz!

Akkor evett-ivott Toldi a maga kényelme, kedve szerint. Mikor Toldi érezte, hogy ő most már elég erős, bejelentette Mátyás királynak. Akkor azt mondta neki Mátyás:

- No, gyere az istállóba, válaszd ki a legjobb paripát!

Elmentek az istállóba, a paripáknak a farkát megfogta, rángatta. Ráült mind a farkára. Azt mondja:

- Hol van az én szürkém?

- Jaj - azt mondja -, kinn van a ganéjdombon, a szemétvetőn.

- Hozasd be, etesd ki!

Behozatta, kietette. No, most már elég erős lesz a szürke is.

- Na, most gyere a fegyverraktárba, válaszd ki a legjobb fegyvert!

Mentek a fegyverraktárba, tördelte össze a fegyvereket, mint a virágszált az asszonyok.

- No, hol az én fegyverem, hol az én puskám?

- Jaj - azt mondja -, a tikok ülnek rajta valahol!

- Hozasd be, pucoltasd meg!

Mikor ez is megkészült, hát:

- Most elmenjünk - azt mondja - Törökországba!

Elmentek Törökországba a török basához. Hát Mátyás bemene, de Toldi nem ám. Elszaladt. Mátyás bement, beszélgettek. A basa vendégséget állított neki, mondta neki:

- Na, Mátyás, egyél-igyál, mert azután hátravan a feketeleves!

Hát ugye, gondolni való, hogy evett-ivott! Nagyon kelletlenül. Mikor megvolt a vendégség, akkor a basa azt kérdezte tőle, hogy milyen halállal akar kimúlni a világból. Akkor azt mondta:

- Nem bánom, akármilyennel pusztítol el, csak egy huszonnégy óra siralomházat, időt adjál!

Adott neki. Koporsóba záratta, azt a koporsót meg vaskoporsóba tetette és lezáratta. Úgy tette el a kamrába. Főtt ám Mátyásnak a feje, a seggibe a savó, hogy a Toldi megbosszulja rajta, hogy ő kő közé rakatta. De azért, mikor megjött az éjfél, a kamaraajtó zörgött, belépett Toldi. Kérdezte tőle, hogy:

- Mátyás, élsz-e még?

Mátyás úgy felelt, ahogy Toldi, mikor Mátyás kérdezte:

- Élek ám, de csak kicsit!

Akkor Toldi odament, a koporsó tetejét fölszaggatta, és akkor Mátyás fölkelt belőle. A szürke meg már ott állt a basa hálószobája ablakában. Akkor bementek Mátyás és Toldi, a basát feleségestül, ágyastul fölfogták, föltették a szürke hátára. Akkor még maguk is fölültek. Akkor azt kérdezte Toldi Mátyástól:

- Most hogyan menjünk, úgy-e, mint a szél, vagy úgy, mint a gondolat?

Erre Mátyás azt mondta:

- Ahogy te akarod.

Hajnalra kelve már a basa feleségestől Budán, Mátyás királynál volt. A házánál. Oda berakták, bevitték őt ágyastól.

Hajnalban kukorékoltak a kakasok. Meghallotta a basa felesége, mondta a basának:

- Kelj föl, nem jól van, magyarországi kakasszót hallok!

A basa azt mondja:

- Ugyan hagyj békémet, hagyj aludnom!

De az asszony nem hagyott neki, a basának. Megint hallotta a kakasszót. Megint csak mondja neki, de a basa megint csak azt felelte:

- Hagyj már pihennem!

Megint szóltak a kakasok, ekkor már a basa is fölébredt, ez is megértette, hogy a magyarországi kakasok szavát hallják. Azt mondta neki:

- Most már veszélyben vagyunk!

Mikor reggel lett, Mátyás király beállított a szobájába:

- Jó reggelt, basa!

Azt mondja:

- Jó reggelt ám, de nem jó reggel van!

- No, csak nyugodj, majd lesz reggeli.

Csináltatott neki.

- Nézd, itt van a feketekávé!

Megvendégelte a basát. Azt kérdezte tőle, hogy milyen halállal szeretne kimúlni a világból, mint a basa hogyan kérdezte meg tőle. Az is azt mondta:

- Nem bánom, akárhogyan pusztítol el, csak te is légy kegyelmes, hogy bár egy huszonnégy óráig siralomházat tölthessek!

Mátyás megadta neki. De a basáért nem mentek ám az ördögök se. Mikor lekerült a huszonnégy óra siralomház, megint bement hozzá Mátyás:

- No, basa, hát hogyan akarsz elpusztulni?

Akkor a basa könyörgött neki, hogy ne pusztítsa el az életét:

- Mátyás, ne pusztíts el a világról! Amíg török török lesz, meg a magyar magyar lesz, a török mindig egy pénzt fizet a magyarnak!

Azt beszéli róla a világ, hogy azt az egy pénzt még most is fizeti ám a török, de nincs, aki aztat fölvegye, így hát társzekerekre rakják, hogy aztán a világvégén elvigyük.

2012. november 1., csütörtök

359. mese


Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Ötödik rész) (Szavak száma: 206)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’
Ilosvai

17

Végre a nagy öröm, mely szivöket nyomta,
Mint a terhes fölleg, mérgét kiontotta,
Szemökből a zápor bőségesen hullott,
Akkor könnyült szívvel Toldiné így szólott:
   “Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom,
Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom;
Be szép vagy! be nagyon illel leventének!
Isten sem teremtett tégedet egyébnek.”

18

Miklós pedig monda: “Nem megjövendőltem,
Hogy előbb vagy utóbb bajnok lesz belőlem?
De nem köszönöm azt magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.
   Mármost Toldi Györggyel lakhelyet cserélünk,
Ő Nagyfaluba megy, mi pedig itt élünk:
Valaha tán ő is hozzám édesedik;
Ha nem, irígykedjék, míg el nem temetik.”

19

Így szerette anyját a daliás gyermek,
Szívét nem bántá még nyíla szerelemnek;
Nem is lőn asszonnyal tartós barátsága,
Azután sem lépett soha házasságra.
   Rettenetes vitéz támadott belőle,
Kalász-módra hullt az ellenség előtte,
Védte az erőtlent, a királyt, országot;
Csuda-dolgairól írtak krónikákat.

20

Senki sem állhatott ellent haragjának,
De ingét is odaadta barátjának,
S ha nem ellenkedett senki az országgal,
Örömest tanyázott a víg cimborákkal.
   Nem hagyott sok marhát, földet és kincseket,
Nem az örökségen civódó gyermeket:
De, kivel nem ér föl egész világ ökre,
Dicső híre-neve fennmaradt örökre. 

358. mese


Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Negyedik rész) (Szavak száma: 217)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’
Ilosvai

13

Megszólalt most Miklós: “Felséges királyom!
Bátyám birtokára egy cseppet se vágyom;
A magamé sem kell, legyen tied, bátya,
Teljék vele fösvény szived kivánsága;
   Csak azon könyörgök mostan felségednek:
Vegyen be sergébe, csupán közembernek;
Jó az Isten, jót ad: megszerezi kardom,
Amire szükségem leszen, avval tartom.”

14

Felelt a nagy király: “Ne légy olyan gyermek;
Hogyan vennélek én hitvány közembernek?
Királyi fejemhez választalak téged
S mán kezdve tizenkét lóra jár hópénzed.”
   De míg ezt elmondta, azalatt leoldott
Derekáról egy nagy cifra rezes kardot:
Gyémánt a cifrája, arany volt a reze,
Toldinak nyujtotta s monda: “Kösd fel, nesze!”

15

Semmit se mondhatna s adhatna királya,
Ami Toldinak ily örömet csinálna,
Pénzért, gazdagságért hej dehogy cserélne:
Dárius kincsének még oda sem nézne.
   Azért akarta is szépen megköszönni,
De a szó nem akart a nyelvére jönni,
A király azonban nem neheztelt érte,
Mert az együgyű szív nyelvén nagyon érte.

16

És hogy örömében ne maradjon hiány,
Hogy beteljék mindaz, amit szíve kiván,
Épen mintha álma kezdődnék most elől,
Anyját látja jőni a korlátok felől.
   Elfelejtett mindent és futott elébe,
Kimélve szorítá páncélos ölébe,
Nem szólott egyik sem, nem sírt, nem nevetett,
Csak az öreg Bence rítt a hátok megett. 

357. mese


Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Harmadik rész) (Szavak száma: 225)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’
Ilosvai

9

“Azt is tudom, hogy ő ingerlé a minap,
S úgy talált megütni egy bosszantó inast;
Kivallák szolgái, mi módon tartatott
A testvéröccsére embervadászatot.
   Nem úgy van, Toldi György? de úgy van! a király
Minek volna, ha nem tudná, ki mit csinál?
Egy ilyen testvérre annyi rosszat kenni,
Ki csupán magától ennyire bírt menni!”

10

Nagy tetszés követte a király beszédét,
Zsenge korához ily ritka bölcsességét:
Toldi György pedig lesüté fejét mélyen,
Csakhogy a föld alá nem bútt szégyenében.
   A király most szemét Miklósra vetette.
Vállát kegyelmesen meg-megveregette;
És monda nyájasan: “Ifju vitéz, állj fel:
Eladott a bátyád, de többször nem ád el.

11

“Én neked a földön ím kegyelmet adok;
Kérd Istent, remélem Isten is adni fog;
Bírjad békességben birtokod, ha rád száll,
Nem volt az, mióta megvan, jobb gazdánál.
   És hogy haragosod ne legyen a szomszéd,
Íme bátyád önként neked adja részét:
Vértagadó testvér! nemde úgy van? érted?
Hogy ősi birtokod öcsédnek igérted?”

12

György meredt szemeket vetett a királyra,
Hej dehogy mert nem-et mondani szavára!
Mert villogott szeme, és iszonyú pogány
Harag sötétellett a király homlokán.
   “Jól van”, mond a király, “igen a felelet?
Jól van! Erről még ma írsz öröklevelet;
Most pedig, miután így kipróbáltalak,
Mondom: udvaromnál többé ne lássalak.” 

355. mese


Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Első rész) (Szavak száma: 228)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’
Ilosvai

1

Mikor Toldi Miklós megfogá a csehet
És az ijedtében legott térdre esett,
Igen megörvendett a felséges király,
Könnybe lábadt szeme a nagy öröm miá,
   S így szólt az urakhoz, kik mellette voltak:
“Úgy hiszem, ez a cseh nem fog víni holnap;
Most akadt emberre, aki megtanítja:
Máskor hogy’ gyalázza a magyart s hogy’ szidja.

2

“De ki az a bajnok? nem ösmered Toldi?
Ki ismeri? Én nem tudom elgondolni;
Nincs egy jóravaló vitéz országomban,
Akit ne ismerjek s nevét meg ne mondjam:
   De ily erőt, mint amely van e vitézben,
Én nem tapasztaltam soha emberkézben;
Félek, nem magyar lesz; pedig nem lenne szép,
Ha más víná ki a magyar becsületét.

3

“Egyébiránt, legyen magyar avvagy német,
Nagy csapástól menti meg a magyar népet;
El is veszi tőlem jutalmát gazdagon,
Toldi gyilkos öccse részét neki adom.”
   Toldi György e szóra csak úgy hűle-fűle,
Szétnézett, hallja-e más is őkivűle?
Összesúgtak-búgtak az úri emberek:
Hogy gyilkos öccse van, annak örűltenek.

4

Mikor pedig Miklós a csehet kiszabta,
S kisebbik darabját kardján felmutatta,
Tüstént parancsolá király ő felsége,
Tizenkét aranyos vitéz menjen érte.
   El is mentek azok szép zászlós sajkával,
S vitték a királyhoz Toldit nagy pompával.
A király szólt: “Bajnok! nyisd fel sisakodat,
Mondd neved s mutassad vitézi arcodat.”

354. mese


Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Ötödik rész) (Szavak záma: 209)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’
               Ilosvai

17

Aztán megragadta Toldi csak úgy kézzel,
Rángatta a csehet szörnyü erejével,
Ropogott keze közt, elolvadt a teste;
Végre így könyörgött a cseh térdre esve:
   “Kérlek édes fiam! ne kivánd halálom,
Minden vagyonomat ím neked ajánlom,
,Tizenkét vitéznek drága sok marháját,
Vitézlő magammal minden apródságát.’”

18

Toldinak a szíve hajlott a kérésen,
“Legyen úgy” felelte, “marhádat elvészem,
De azt is korántsem magamnak kivánom,
Két vitézt megöltél: az anyjoknak szánom.
   Most, mint alamizsnát, megadom életed.
Hanem tégy hit alatt erős igéretet:
Hogy habár mély tenger nyelné el hazádat,
A mi országunkra mégsem teszed lábad.”

19

Mindent felfogadott a bajnok ijedten,
S békével mentek a csónak felé ketten:
Hát egyszer a nagy cseh, nekihúzakodva,
Toldihoz hátulról hozzávág orozva.
   Szerencse, hogy Toldi a Duna tükrében
Meglátta s megkapá a kardot kezében.
Leborult a nagy cseh: “Kegyelem! irgalom!”
“Eredj, kérd Istentől: útad megmutatom.”

20

S amely kardot ő az álnok csehtől elvett,
Avval adott néki örökös kegyelmet.
Íziben elmetszé fejét a testétől,
Piros lett a nagy kard gazdája vérétől.
   Toldi felmutatja a fejet a kardon,
Nagy rivalgás támad kétfelől a parton:
Tapsolnak, kiáltnak, zászlót lobogtatnak;
Buda nagy hegyei visszakurjongatnak. 

353. mese


Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Negyedik rész) (Szavak száma: 223)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’
               Ilosvai

13

Ezalatt a várba gyors híradók mentek.
A király lejött és sok nagyúri rendek,
A két bajnok pedig csónakon egyszerre
Indult s érkezett meg a bajvívó helyre.
   Ott Miklós, mihelyest partot ért a lába,
Csónakát berúgta a széles Dunába:
Mintha korcsolyázna, futott az a habon,
Partba vágta orrát a pesti oldalon.

14

Cseh vitéz kérdezé: miért cselekedte,
Hajóját a Dunán hogy eleresztette?
“Nem egyébért, vitéz” Miklós így felelt meg,
“Hanem hogy egy csónak elég egy embernek:
   Egyikünknek itt ma gyászos lesz a vége,
S nem lesz a halottnak hajóra szüksége.”
Monda Toldi, avval kezét összetette,
Buzgón fohászkodva Istent említette.

15

Azután így szóla: “Vitéz! addsza kezed:
Te sem bántál soha, én sem sértettelek;
Ha haragunnál is, egy órád sincs hátra,
S a halálos ágyon ki meg nem bocsátna?”
   Erre a cseh nyujtá vaskesztyűs tenyerét,
Hogy összeroppantsa vele Miklós kezét;
Észrevette Miklós a dolgot előre,
S a cseh barátságát jókor megelőzte.

16

Összeszedte Toldi roppant nagy erejét,
S megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét;
Engedett a kesztyű és összelapúla,
Kihasadozott a csehnek minden újja.
   S mint mikor tavasszal, ha lágy idő fordul,
A házak ereszén a jégcsap megcsordul:
Úgy csordúlt ki a vér minden ujja végén.
Elszörnyedt a bajnok Toldi erősségén. 

352. mese


Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Harmadik rész) (Szavak száma: 224)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’
               Ilosvai

9

A sátrak el voltak rekesztve korláttal,
Tilos volt parasztnak lépni azon által;
Kívül fegyveres nép és tömérdek ember
Az üres sátrakat majd elnyelte szemmel.
   Duna partjáig nyúlt a korlát kétfelül
Nagy üres tér maradt a korláton belül,
Olyan, hogy egy marhavásárnak is elég
Lenne, ha a marhát oda eresztenék.

10

Duna-partban egy nagy zászló volt felütve,
S tarka-barka csónak a nyeléhez kötve;
Nemkülönben pedig a pesti oldalon
Lobogó odafenn, csónak volt a habon.
   Széles utca a víz: ember a sövénye;
Közepén a sziget nyúlik fel beléje,
Gyilkos sziget volt ez: már hetednap óta
Vérrel élt, mikép a vérszopó pióca.

11

Egyszer jön a nagy cseh Buda vára felől,
Táncol nagy lovával a korláton belől;
Káromkodik csúnyán, a magyart böcsmérli:
Hogy nincs, aki merje magát vele mérni.
   De ime hirtelen a pesti oldalon
Nagy örömzaj támad és nagy riadalom:
Ismeretlen bajnok fekete paripán
Vágtat a zászlóhoz és mérkőzni kíván.

12

Sisakellenzője le vagyon bocsátva,
Csúcsáról fehér toll libeg-lobog hátra;
Toldi (mert hisz’ ő volt) a tollat levészi,
Mindjárt ott teremnek a király vitézi,
   S eveznek a tollal, mint hogy tisztök tartja,
A cseh bajvívóhoz a budai partra;
Vérszín a cseh tolla, fölcseréli vele:
A bajra hívásnak volt e dolog jele. 

351. mese


Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Második rész) (Szavak száma: 226)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’
               Ilosvai

5

Hogy a csárdába ért, felöltözött szépen,
Tollas buzogányát forgatá kezében,
Akkor bútt fel a nap az ég karimáján,
Meg is akadt szeme a fiú ruháján.
   A Rigó sem az volt, aki tegnap estve,
Sárral, úti porral szürke színre festve,
Hanem fekete, mint a fekete bogár,
Elsikamlott szőrén a fényes napsugár.

6

Hát mikor ráadták a nyalka szerszámot,
Mint illett neki, hogy ragyogott, csillámlott!
Mikor hátára ült jó gazdája Toldi,
Körülnézte magát s elkezdett táncolni.
   Akkor “hopp!” s mint a szél, aki most szabadul,
Vitte Toldit a ló oly kegyetlen vadul;
Bence könnyes szemmel ballagott utána;
Fájt, hogy búcsút sem vett tőle kis gazdája.

7

Mi történt ezalatt a budai szélen?
Hallgassatok rá csak, azt is elbeszélem.
A király sátora vala ott felvonva;
Tiszta kék selyemből volt a sátorponyva;
   Róla, mint az öklöm (ha kicsit nem mondok),
Lógtak köröskörül oly nagy arany bojtok:
Messze kiösmerszett a többitől, bátor
Egymást érte ottan a sok úri sátor.

8

Drága karos rengők dagadóra tömve,
Bársonnyal bevonva, arannyal áttörve,
Álltak a sátorban gyönyörű szép renddel,
Kiknél szebbeket már nem képzelhet ember.
   Egy öreg szék is volt a kellő középen,
Fényes drágakővel kipitykézve szépen,
Nagy arany körmével a földet karmolta,
Mely bársony pokróccal szinte bé volt vonva. 

350. mese


Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Első rész) (Szavak száma: 219)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’
               Ilosvai

1

Fölvevé a hajnal piros köpenyegét,
S eltakarta vele az égboltnak felét,
De nem volt oly kényes a bársony ruhába’,
Hogy be ne pillantson a szegény csárdába.
   Betekint félszemmel egy törött ablakon,
Hát csak a cimbalmost látja benn egy padon,
Kinn sem lát egyebet az öreg szolgánál,
Aki dolgát végzi jó Rigó lovánál.

2

Aztán széttekinte Pesten és Budában,
Nézegette magát a széles Dunában:
Duna folyóvíznek piros lett a habja,
Közepén egy barna csónak úszott rajta.
   A csónakban Toldi, nem egyéb, evezett,
Messze felborzolta a lapát a vizet;
Fényes apró csöppek hulltak a magasból,
Mintha zápor esnék piros kalárisból.

3

Csakhamar is átkelt Toldi a nagy vízen,
Megköté csónakját a budai részen,
Kiszállott belőle s nagy-sebesen méne,
Hogy keressen olyat, ami neki kéne:
   Szép aranyos fegyvert és ruhát magának,
Cifra új szerszámot jó Rigó lovának,
A Rigónak, akit hozott hű szolgája,
Mert otthon is az volt kedves paripája.

4

Vett is amit kívánt: paizst, szépet, nagyot;
Dolmányán a szabó parasztot nem hagyott,
Mindenütt belepte az aranypaszománt;
Vett sisakot, páncélt, hét tollú buzogányt,
   Kopját is, gerelyt is, mindenféle fegyvert,
Melyeket Budán a legjobbik kovács vert;
Ezüstös, aranyos, sallangos szerszámot;
Egy szó annyi mint száz: mindent megvásárlott. 

349. mese


Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Hatodik rész) (Szavak száma: 175)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’
             Ilosvai

21

“Haj rá! haj! lakjuk el a búbánat torát;
Álmos a csaplárunk: igyuk meg a borát!
Igyál vén cimbalom: mindjárt rád locsolom.”
“Belém inkább uram: amúgy iszonyodom.”
   “Magadéból ingyen! hallod-e kocsmáros!
Tégy úgy, mintha innál.” “Uram! nem lesz káros?”
“Ha csak ennyit tudtok,” monda Miklós, “inni:
Igya meg a föld a maradékot: így ni!”

22

S végigönté a bort a szoba földjére:
Rázta fejét Bence s így tett rá, hogy: “éjnye!”
Toldi pedig rakta ugyancsak a táncát,
Verte a fejével a mestergerendát.
   Széles jókedvében kurjantott nagyokat,
Ivott, megint táncolt: megint ivott sokat;
De mértéket tartott az öreg cimbora:
Csak apránként fogyott a pintesből bora.

23

Egyszer elhallgatott, Miklós nem dorgálta;
Nehéz lett a feje, húzta a lócára,
Elszaladt előle a boglyakemence,
Felborult ültéből, úgy elgyengült Bence.
   Toldi is beléunt a mulatozásba,
Asztalon leborult két izmos karjára:
(Meztelen karjában dagadtak az erek)
Úgy aludt el, úgy hált a hatalmas gyerek. 

348. mese


Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Ötödik rész) (Szavak száma: 233)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’
             Ilosvai

17

Bence a tarisznyát béhozá ezalatt:
Miklósnak ugyancsak jól esett a falat,
Rakta is szaporán, alig győzte nyelni,
Három sem érkeznék vele versent enni.
   Mikor pedig a nagy kanna megérkezett,
Mint a birkozásnak, neki gyűrekezett;
Felhajtá majd félig az öt pintes pohárt;
Bence megsokalta: “Az Istenért! megárt.”

18

“Árt, nem árt, én azzal keveset gondolok,
Terád pedig kicsit tartozik a dolog;
Ha örül az ember, csak nyűg, hogy van esze,
Temessük el azt ma, itt van, igyál, nesze!”
   Avval odaadta az edényt Bencének:
Reszketett a keze az öreg legénynek,
Nem is bátorkodott inni egyszer sokat;
Mindig megolvasta titkon a kortyokat.

19

Míg ezek történtek a felső asztalon,
A kemencénél megpendült a cimbalom:
Egy öreg cimbalmos hevert a szurdékban,
Már alutt, de fölkelt, hallva, hogy vendég van.
   Toldi meg a kannát felkapá kezébe,
És kipattant vele vígan a középre:
Ivott is, táncolt is: majd leszakadt a ház,
Bence mindig mondta: “Megárt a bor, vigyázz.”

20

“Árt, nem árt, én avval nem gondolok! haj rá!” --
És az öreg kannát magasan felhajtá,
“Búsoljon a lovad, elég nagy a feje;
Nem volt ilyen kedvem, van száz esztendeje.
   Kannát nekem csaplár! pintet az öregnek!
Mert nehéz a kanna: kezei remegnek.”
Megfogadta a szót a bormérő ember:
Bence a pintesből iszogatott renddel. 

347. mese


Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Negyedik rész) (Szavak száma: 236)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’
             Ilosvai

13

Mikor mind a ketten eleget örültek,
Megolvasni a pénzt egy sírdombra dültek;
Toldi a tokjából egyenként szedte ki,
Bence pedig tartá a két markát neki.
   És így szóla Bence: “No te öreg tenyér!
Ilyet sosem kaptál, bezzeg viszkethetnél.
De minek beszélek, a szám majd hibázik -”
Nem biz az, kerek szám lett: kijárta százig.

14

“Most hallgass szavamra, jámbor szolga Bence:
Nesze tedd el, itt van kilencvenkilence;
De a századikat könnyü helyütt hagyom:
Megisszuk, mivel most magas kedvem vagyon.”
   Váltig ellenkeznék benne a hű szolga,
Ha nyergén kulacsa ki nem száradt volna:
Kívül nedves ugyan, a harmat megeste,
De a belsejébe csiholni lehetne.

15

Nem is messze kellett fáradni avégett;
Csak közel találtak egy szegény csapszéket:
Szennyes is, rongyos is volt az öreg csárda,
Oda illett volna Hortobágy síkjára.
   Egy szomjú kútágas ácsorgott előtte,
Bence nyerges lovát amellé kötötte;
Toldi pedig bément: sötét volt a házba’,
Belevágta fejét a szemöldökfába.

16

“Hé kocsmáros! hol vagy? a teremburádat!
Alszol, vagy meghaltál? mért nem gyújtsz világot?”
“Dehogy alszom, (kit hoz a forgószél megint?)
Itt a mécs, bor is lesz: itce kell-e vagy pint?”
   “Nem kell pint, sem itce, hiába is adnád,
Egy csöppet se hozz, vagy hozz egy öreg kannát!”
Elühmgette magát a csaplár e szóra,
Gondolván magában: most akadt ivóra. 

346. mese


Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Harmadik rész) (Szavak száma: 229)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’
             Ilosvai

9

“Édes anyádasszony ezt neked küldötte,
Maga dagasztotta, maga is sütötte,
És megparancsolta erős-kegyetlenül,
Hogy saját kezedbe adjam szegetlenül.”
   Azzal átaladta, kést is adott mellé;
Néki veti Miklós és ugyancsak szelné:
De nem hogy a cipó válna el derékon,
Hanem a kés tört el, pedig nem volt vékony.

10

Az öreg csodálta: “Ejnye! hogy a kőben
Fútta úgy meg a szél az átalvetőben!”
Nézte a kést: hová illik a darabja,
Gondolá: jó volna, ha összeragadna.
   Hanem Miklós bizony nem esett kétségbe,
Hogy éhen hal, midőn kenyér van kezébe’:
Feltöré a cipót tétovázás nélkül,
S íme egy darab vas hull ki közepébül.

11

Felvette a vasat lába mellől Bence:
Hát nem vas-darab volt, hanem vasszelence,
Könnyen felnyitotta, nem volt semmi zárja,
Bele nézett, hát csak elállt szeme szája:
   Vert arany volt benne, nem kettő, sem három,
Hanem amióta megvan a világon,
(Pedig kenyerének javát már megette)
Annyit sosem látott, azt erősítette.

12

Hát Miklós nem örült a váratlan kincsen?
Hogy ne örült volna, abból semmi sincsen,
Szörnyűképen örült, ugrált örömében,
A holnapi napot forgatá eszében:
   Hogy’ veszen majd fegyvert, szép ruhát magának!
Hogyan veszi fejét a cseh Mikolának!
Hogy’ lesz ez? hogy’ lesz az? - De hányféle hogy-ot,
Hányféle szép dolgot össze nem álmodott! 

2012. október 31., szerda

345. mese


Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Második rész) (Szavak száma: 219)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’
             Ilosvai

5

Az öröm, a panasz jó sokáig tarta,
Elbeszélte Miklós, ami történt rajta,
De tudnivaló, hogy nem beszélt folytában:
Anyját kérdte minden tizedik szavában.
   “Hogy’ van édesanyám? nem beteg-e szegény?
Búskodik-e nagyon elveszett gyermekén?
Nála dőzsöl-e még s mit csinál a másik?
Jaj! szegény anyámmal úgy-e rosszul bánik?”

6

De értésül adta Bence a fiúnak,
Magát anyja miatt sose adja búnak,
György sem háborítja, odahagyta másnap,
Nem is repeszté meg szivét a nagy bánat;
   Csak látni szeretné Miklóst minden áron,
És ha feltalálja széles e világon,
Fölkeresi, bizony-bizonnyal igérte,
Ha ötven mérföldet kell is menni érte.

7

“Nem is egyébiránt indított el engem
Fölkeresni téged, Miklós, édes lelkem,
Hanem hogy legyek hű ápoló cseléded,
Gondoskodjam róla, mikor mi szükséged.
   Akármerre jársz-kelsz, ott legyek sarkadnál,
Legyek segítségül, ha bajba akadnál...”
Ezt mondotta Bence s ezenkívül mennyit!
Ki győzné azt versbe szedni valamennyit!

8

Arra határozták, hogy csak ott meghálnak;
Bence egy abrakot adott a lovának,
Abrak is, kenyér is volt a kápa mellett,
Nem röstelte Bence az efféle terhet;
   Egy öblös tarisznyát is emelt a kápa,
Könyökig nyúlt Bence a nagy tarisznyába;
Kihúzott valamit, és így szóla: “Itt van;
Nesze, szolgám, madár-látta cipót hoztam.