A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 18., kedd

908. mese...

 

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

MESÉK A PRÉRIFARKASRÓL

TEKNŐSBÉKA HARCBA INDUL (Szavak száma: 999)


Harcba indult a teknősbéka, s amint ment, mendegélt, találkozott a prérifarkassal. A préri­farkas megkérdezte:

- Hová tartasz, unokám?

A teknős így felelt:

- Harcba indulok.

A prérifarkas tovább érdeklődött:

- Merre mész? Veled tarthatnék?

- Arra megyek, ahol sok ember van - felelte a teknős -, és társakat keresek. Hadd lássam, hogy tudsz futni.


A prérifarkas sebesen nekiiramodott, a teknős azonban azt mondta:

- Nem futsz elég gyorsan. Nincs rád szükségem.

Továbbment a teknősbéka, és találkozott a rókával. Kérdezte a róka, hogy hová tart.

- Harcba indulok - felelte a teknősbéka. - Arra megyek, ahol sok ember van.

- Veled mehetnék? - kérdezte a róka.


A teknős azt mondotta:

- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz.

Szaladt a róka, de olyan gyorsan, hogy a teknős egy szempillantás múlva már alig látta, mégis azt mondta:

- Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.

A teknősbéka folytatta útját, és egy sólyom repült felette. A sólyom hallotta, hogy a teknős azt mormolja: „Harcba indulok, társakat keresek.” A sólyom megkérdezte:

- Mit beszélsz magadban, fivérem?

- Harcba indulok - mondta a teknős.

- Veled mehetnék? - kérdezte a sólyom.

- Hadd lássam, milyen gyorsan repülsz - felelte a teknős.


A sólyom olyan gyorsan repült, hogy a teknős nem is tudta szemével követni, mégis, mikor visszajött a sólyom, azt mondta:

- Nem repülsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.

Ismét ment, mendegélt a teknősbéka, és mondogatta magában: „Harcba indulok, társakat keresek.” Elébe termett egy nyulacska, és kérdezte:

- Elmehetnék veled?

- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz - mondotta a teknősbéka.


Szaladt a nyúl, szaladt, szaladt, de a teknősbéka neki is csak azt mondta:

- Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.

Továbbment a teknős, és egyre azt hajtogatta: „Harcba indulok, társakat keresek.” Hirtelen elébe állt egy kőkés, és azt mondotta:

- Fivérem, akarsz engem magaddal vinni?

- Hadd lássam, tudsz-e gyorsan szaladni - mondta neki a teknősbéka.


A kés szaladni próbált, de nem tudott.

- Jól van - szólt a teknős -, velem jöhetsz.

Folytatták útjukat, de a teknősbéka csak egyre azt mondogatta: „Harcba indulok, társakat keresek.”

Elébe állt egy hajkefe.

- Mit mondtál? - kérdezte a teknőstől.

- Harcba indulok - felelte a teknős.

- Veled jöhetek? - kérdezte a kefe.


A teknős azt felelte:

- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz.

A kefe szaladni próbált, de nem tudott. Erre neki is azt mondotta a teknősbéka:

- Jól van, velem jöhetsz.

Továbbmentek, mendegéltek, és a teknős csak mondogatta magában: „Harcba indulok, társa­kat keresek.”

Arra jött egy ár, az a hegyes szerszám, amelyet cipőkészítéshez használnak, és megkérdezte:


- Elmehetek veled?

A teknősbéka őt is biztatta, hogy fusson. Az ár szaladni akart, de nem tudott.

- Jól van - mondotta a teknős -, te is velünk jöhetsz.

Így mentek, mendegéltek négyen, amíg egy nagy településhez értek. A teknősbéka beküldte a kést a faluba. A kés a földre lapult, egy ember megtalálta, hazavitte, és miközben húst vágott, megvágta az ujját.

Eldobta haragjában a kést, a kés pedig visszament a teknőshöz, és azt mondta:

- Egy ember fölszedett, és amikor húst akart velem vágni, megvágta a kezét, és eldobott, Vissza­jöttem.

Akkor a teknős így szólt:

- Jól tetted, amit tettél. Nos, kefe fivérem, te is indulj, és lássuk, mire jutsz.

A kefe is bement a faluba. Egy fiatal lány felszedte, szép fekete haját kefélgette vele. A kefe rángatta a leányka haját, úgyhogy a lány haragos lett, s kidobta a kefét.

A hajkefe visszament a teknőshöz, és azt mondotta:

- Teknős fivérem, egy fiatal lányt találtam, akinek gyönyörű szép haja volt. Megpróbált velem fésülködni, rángattam a haját, és eldobott.

- Jól van - mondotta a teknős -, ár fivérem, most már csak te vagy hátra. Indulj te is harcba, és légy bátor.

Az ár bement a faluba. Egy öregasszony talált rá, megpróbálta a mokasszinját varrni vele, de az ár az ujjába akadt, és megsebezte. Az asszony haragos lett, eldobta az árt, az pedig vissza­tért, és azt mondotta:

- Teknős fivérem, egy öregasszonynak az egyik ujjába beakadtam, amikor mokasszinját varrta, s fájdalmat okoztam neki, így hát eldobott.

- Jól van, fivéreim, most rajtam a sor - mondotta a teknősbéka.

Azzal ő is bement a faluba, az emberek látták, és kérdezték egymást:

- Mit jelentsen ez? Nézzétek, egy teknősbéka, öljük meg és együk meg.

Foglyul ejtették a teknőst, és azt mondták:

- Jó parázs van, tegyük rá a teknősbékát.

- Jól van - mondotta a teknős -, ez éppen megfelel nekem. De ha a négy lábamat négyfelé meresztem, vigyázzatok, mert megégetlek benneteket.

A teknősnek így sikerült rászedni az embereket, akik egyre azon töprenkedtek, hogyan állhat­nának bosszút rajta. Végül azt gondolták ki, hogy egy üstöt tesznek a tűzre, és amikor forr benne a víz, akkor beledobják a teknőst.

Meghallotta ezt a teknős, azt felelte nekik:

- Jól van, ezt már szeretem, csak tegyetek be az üstbe, majd jól leforrázlak benneteket.

Az emberek tanakodtak, azt mondották:

- Akkor hát dobjuk be a folyóba.

A teknősbéka kiabált:

- Nem, ezt ne tegyétek velem, félek, félek!

Az emberek nevettek:

- Nézzétek, hogy fél a víztől a teknősbéka. Dobjuk hát bele!

De a teknős tovább könyörgött:

- Jaj, jaj, úgy félek, ne dobjatok a vízbe.

Az emberek erre bedobták a vízbe, a teknős a víz alá merült, majd a felszínre került, és onnan kiabált:


- Jól becsaptalak benneteket - és a nyelvét is kiöltötte.

Az emberek felszedték a kést, az árt és a kefét, és használták őket. A teknősbéka pedig a víz­ben maradt, és valahányszor az emberek közel mentek a vízhez, a teknősbéka így csúfolta őket:

- Jól becsaptalak titeket, hiszen a víz az én otthonom.

Az emberek kővel dobálták, de a teknősbéka a víz alá merült, s még most is vígan él a habokban.



2022. június 6., hétfő

620. mese...

 

    A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀  


A TÖVISDISZNÓ

Egyszer volt egy szegény ember meg egy szegény asszony, de nem volt egy csepp gyermekük sem. Azt mondja az ember:

- Hallod-e, feleség, menj el a templomba az egyik úton, majd én megyek a másik úton, s amit kapsz, kutyát, macskát vagy bármit, hozd haza, hogy legyen nekünk is gyermekünk.

Elindulnak a két úton, s a vénember talál egy tövisdisznót egy agyaglyukban. Hazaviszi.

- Na, vénasszony, kaptál valamit? Mert én kaptam ni, egy tövisdisznót. Most már van nekünk is gyerekünk.

Megszólal a tövisdisznó:

- Apám s anyám, vegyenek disznókat, legyünk disznópásztorok.

- Ó, édes fiam - azt mondja a vénember -, ládd, mi öregek vagyunk, ki hajtja ki a disznókat?

- Kihajtom én - mondja a tövisdisznó.

Hát jól van, vett a vénember disznókat.

- Vett, édesapám?

- Vettem, fiam.

- Jól van, apám, ha vett, vegyen még egy fehér kakast, egy veres kakast és egy fekete kakast.

Vett az öregember, s a tövisdisznó mind ellátta a kakasokat, vitt nekik, hogy egyenek s igyanak.

Telt-múlt az idő, tavasz lett, s a disznókat ki kellett hajtsák.

- Hát ki kürtöl? - kérdi a vénember.

- Kürtölök én, csak adja ide, édesapám.

Felül a tövisdisznó a ház tetejére, s kürtöl, aztán ráül a fekete kakasra, s kihajtja a csordát. Mikor kiértek az erdőbe, belegombolyodik egy útilapuba, s a kakast megköti.

Éppen a fekete király utazott abban az erdőben, s ott érte a sötétség. Elküldi a kocsisát, hogy keressen valakit, aki kivezesse az erdőből.

Megy a kocsis, és találkozik a tövisdisznóval.

- Ügyelj, te - azt mondja a kocsisnak -, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri!

A kocsis néz széjjel, hogy honnan beszélnek, s meglátja az úton a tövisdisznót.

- Ki- s miféle vagy, te tövisdisznó? Nem tudnád kivezetni a fekete királyt ebből az erdőből?

- Vagy ki biz én, miért ne? Csak adja ide a fekete király a lányát feleségül s a fele királyságát.

- Na, csak szaporán, odaadja, hogyne adná!

- Előbb csináljunk írást, akkor majd kivezetem, de addig nem.

Elmegy a kocsis vissza. Kérdi a király:

- Na kaptál valakit?

- Kaptam egy tövisdisznót, de ezt meg ezt kéri.

- Csak mondd neki, hogy megkapja. - Csinál írást a király, a kocsis elviszi a tövisdisznónak.

- Nekem efféle írás nem kell - azt mondja -, kötlevelet adjon, hogy a lányát s a fele királyságát nekem adja.

Mit volt mit csináljon, adott kötlevelet, s a tövisdisznó kivezette az erdőből. Este hazahajtja a csordát, s azt mondja az apjának:

- Édesapám, holnap adjon enni a veres kakasnak, hogy menjek avval.

Másnap felült a veres kakas hátára, kürtölt, s kihajtotta a disznókat az erdőbe. A kakast megkötötte, s ő maga belegombolyodik a lapuba.

Akkor meg a veres király utazott arra, s a sötétség az erdőben érte, s eltévelyedett. Elküldi a kocsist, hogy keressen valakit, aki kivezeti az erdőből. Megy a kocsis, s megkapja a tövisdisznót, de először nem látta meg a lapuban.

- Ügyelj, te - mondja a kocsisnak a tövisdisznó -, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri!

- Hát te, kis tövisdisznó, téged nem is láttalak! A veres király eltévedt az erdőben, s most nem talál ki, nem tudnád-e kivezetni?

- Vagy ki, csak adja nekem a lányát s fele királyságát! De írást csináljon, mert különben nem mozdulok!

Visszamegy a kocsis, s elmondja, hogy kivel találkozott, s az mit kér, s a király ad neki egy kicsi írást.

Azt mondja a tövisdisznó:

- Nekem nem kell efféle írás, nekem kötlevél kell!

Mit csináljon a király? Küldött kötlevelet, akkor a tövisdisznó kivezette az erdőből. Az erdőszélen ráugrik a kakasra, s hazahajt.

- Édesapám, adjon annak a fehér kakasnak is enni, hogy menjek vele is.

Az öreg adott, s reggel kapja magát a tövisdisznó, felszökik a fehér kakasra, kürtöl, s kihajtja a csordát az erdőre. A kakast megköti, s belegombolyodik a lapuba.

Hát a fehér király éppen akkor utazott arra a lányával, s besötétedett az erdőben. Elküldi az inasát.

- Menj - mondja -, keríts valakit, hogy vezessen ki az erdőből.

Az inas elmegy, hogy keressen valakit, rátalált a tövisdisznóra, de a sötétben nem látta meg mindjárt.

- Ügyelj, te, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri! Ki- s miféle vagy, s mi járásod vagyon erre?

- Én a fehér király inasa vagyok, az én uram így és így járt, nem tudnád kivezetni az erdőből?

- Vagy ki, csak hozz egy írást, hogy a lányát s fele királyságát nekem adja.

Elmegy az inas vissza, s a király kérdi:

- Kaptál?

- Kapni kaptam egy tövisdisznót, de mit kíván: hogy felséges király a lányodat add neki s a fele királyságot.

- Odaadom, mit tehessek egyebet!

- De nem úgy van az, hanem írást kér a dologról.

Kérdi a lányát a fehér király:

- Na, lányom, elmész utána?

- Elmegyek, édesapám!

A király megadta az írást, s a tövisdisznó kivezette az erdőből.

Azután nekifogott, felkapott a fehér kakasra, s elhajtotta a csordát haza.

Mikor hazaértek, azt mondja:

- Na látja, édesapám, hogy megőriztem a csordát. Most már eltelt az esztendő - akkoriban három napból állott az esztendő -, vegyék fel a fizetést. Nekem pedig keressenek szekeret, hogy menjek és házasodjam meg.

- Ó, fiam - mondja az anyja -, ki jönne teutánad?

De azért csak hoztak vagy öt szekeret másnap reggelre. A tövisdisznó felkapott a fekete kakasra, s elment legelőször is a fekete király udvarába. Hát ott beszegezték a kaput, de a tövisdisznó megsarkantyúzta a paripáját, s berepült.

- Na né, én vezettem ki az erdőből, s most ugyan szépen várnak a vőlegényre! Még az sem jő, aki a lovamat elvegye! Nem azért jöttem, hogy itt üljek! Van nekem egy vén apám s anyám, azokra kell ügyeljek.

Kérdi a fekete király:

- Itt esküsztök meg vagy otthon?

- Otthon, apám házánál.

Felpakol a fekete király egy láda gúnyát, pénzt s a lányát, s útnak indultak. Az első szekéren ült a menyasszony, a tövisdisznó pedig a fekete kakason. Odarúgtat a mátkájához.

- Szeretsz-e engem, lelkem? - kérdi a lányt.

- Ó, menj el, isten csúfja, ne is lássalak!

Megharagszik a tövisdisznó, visszakergeti a lányt az apjához, a szekereket pedig a sok drágasággal elvitte haza. Mikor hazaértek, azt mondja:

- Na, apám, most már van pénz, csak asszony kell. Holnap reggelre hozzanak négy-öt szekeret, hogy menjek a veres király lányáért.

- Ó, fiam, fiam - azt mondja az anyja -, hogy tudnád te azt elhozni? - De azért a szekereket csak elhozták.

Reggel felült a tövisdisznó a veres kakas hátára, s mennek a veres király országába. Hát a kaput ott is beszegezték, nem tudtak be menni.

A tövisdisznó fogta magát, s berepült a kakassal.

- No né, én vezettem ki őket az erdőből, s most ugyan szépen várnak a vőlegényre, még az se jő, aki a lovamat elvegye! Nem azért jöttem, hogy itt üljek, van nekem egy vén apám s anyám, azokra kell ügyeljek.

Kérdi a veres király:

- Itt esküsztök vagy otthon?

- Otthon, az apám házánál.

A veres király felpakol egy láda gúnyát, pénzt s a lányát, s útnak bocsátja őket. Az útban, ahogy mennek, odarúgtat a tövisdisznó a királylányhoz, s kérdi:

- Szeretsz-e, lelkem?

- Hordd el magad, ne is lássalak! - kiabált a menyasszony.

Megharagszik a tövisdisznó, s egyszeribe visszakergeti a lányt az apjához. A szekereket a sok drágasággal elvitte haza.

- Na, édesapám, most már van, amiből éljenek. Nekem meg csináljanak egy olyan házat, mint a fehér királyé, mert én most a fehér király lányáért megyek, hogy mire megjövök, készen legyen.

Hozzanak még kétannyi szekeret, mint az előbb, s édesapám adjon enni a fehér kakasnak.

Hozott az apja másnap tizenkét szekeret, s a tövisdisznó rászökött a fehér kakasra, s kommandérozta őket, hogy merre menjenek.

Hát a fehér király palotájában nyitott kapuval várták, s mindent készítettek a vendégségre. Mindjárt elvették a lovát, s bevitték a hombárba, hogy egyék. De a tövisdisznó azt mondja:

- Nem azért jöttem, hogy itt üljek, mert van nekem öreg apám s anyám, azokra kell ügyeljek. Én a fehér király lánya után jöttem.

- Na ne siess, édes fiam - mondja a király -, ülj egy cseppet nálunk is. Itt esküsztök meg?

- Itt esküszünk, felséges királyi apám! - S nagy vendégséget csináltak.

A vendégség után felpakoltak sok mindent a tizenkét szekérre, de még diskuráltak. Éppen aznap telt be a hét esztendő, ameddig a tövisdisznó el volt átkozva. Mikor hazaértek, már akkor kész volt a szép ház, éppen olyan, mint a fehér királyé. Azt mondja a tövisdisznó:

- Édesapámék feküdjenek ebbe a régi házba, mi majd a másik házba megyünk.

Mikor bementek, elővesz a tövisdisznó egy nagy kést, s azt mondja:

- Szívem szerelme, mikor pont tizenkét óra lesz, szúrj belém, hogy egy csepp vér jöjjön, de ne feledkezzél meg, mert akkor még hét esztendőt kell hogy ebben a formában legyek.

Aludt a tövisdisznó, s a királyleány sajnálta, de azért pontban tizenkét órakor beleszúrta a nagy kést. Egyszeriben kihullott egy csepp vére, s abban a pillanatban királyfi lett belőle.

Reggel sír az apja, sír az anyja, hogy hova lett az ő drága tövisdisznójuk. Hiába mondta a királyfi:

- Én vagyok a fiuk, el voltam átkozva - mégiscsak siratták az ő drága tövisdisznó fiukat.

A királyfi írt az apósának, hogy jöjjön el, s nézze meg, milyen boldogságban vannak. El is jött az öreg király, s örvendett, hogy ilyen jó vége lett a dolognak.

Meghallotta a fekete s a veres király is, hogy mi lett a tövisdisznóból, s eleget bánták, hogy nem az ő lányuk lett a felesége.