871. mese...

 Az égen felül érő cseresznyefa (3. rész. Szavak száma: 1309 )

Mikor János föloldotta, a farkas adott neki egy sípot és azt mond-
ta neki, ha bajba lesz, fújja meg ezt a sípot, ő majd ott lesz segít-
ségére.
János ballagott tovább. Talált egy rókát megkötözve egy fához.
A róka is könyörgött neki: Engedje el, még valamikor nagy segít-
ségére lehet. János ezt már könnyebben föloldotta, mikor föloldot-
ta, a róka is adott neki egy sípot, és azt mondta neki, ha bajba
lesz, fújja meg ezt a sípot.
Evvel János ballagott tovább, végtire odaért a boszorkány ta-
nyájához. De amint ment, figyelt mindenfelé, nem láthatná-e meg
valahol a vén boszorkányt a ház körül. És észrevette, hogy a bo-
szorkány a kertben hajladozik. Nagy hangon rákiált János: — Jó-
napot adjonisten, kedves öreganyám!
A vén boszorkány fölugrik: — Köszönd fiam az Istenednek, hogy
előbb észre vettél mint én téged. — Akkor a vén boszorkány azt
mondja: — Mi járatban vagy édes fiam?
Akkor János azt felelte: — Szolgálatot keresek, kedves öreg-
anyám.
A vénasszony azt felelte: — Jól van, édes fiam, nekem éppen
szolga kellene. Három nap lesz nálam három esztendő. Három lo-
vam van nekem, azt kell őrizni, és ha haza nem tudod Őket vezetni,
a fejedet veszem le. Nézz körül, itt a karókon mind emberfejek
vannak, egy karó van üresen, arra kerül a te fejed.
János kapott jó vacsorát. Másnap reggel fölkelt, tarisznyájába
is adott valamit és akkor a három lovat kellett neki vezetni, evvel
a szóval, ha nem tudja őket megőrizni, fejét leveszi, és abba az
üres karóba belehúzza.
János kiért a lovakkal a legelőre, szabadon engedte őket. Talált
egy forrás-kutat, oda letelepedett és megreggelizett. Amint regge-
lizett, egy sánta menyét meg odament hozzá, nézte, hogy mit csinál
János.
János dobott neki egy darab húst. A menyét azt fölvette és meg-
ette.
Megint csak nézett Jánosra, megint csak dobott neki egy darab
húst. Fölvette, megette. Ismét nézett Jánosra a menyét, János me-
gint dobott neki egy darab húst. Akkor elment a menyét a forrásra
és nagyot ivott rá és oda állt János elébe. Azt mondja: — Na, János,
mivel jól tartottál, adok neked egy sípot, ha bajba kerülsz, ebbe a
sípba fújj bele, mindjárt a segítségedre jövök.
Jánost egy kis levegő megkapta és elaludt. Mikor fölébredt egy
lova sem volt. János összevissza szaladta az egész legelőt, de lovait
nem találta. Jánosnak eszébe jutott a farkasnak a sípja, belefújt,
a farkas ott volt előtte és azt mondta neki: — Na, János, mi a baj?
János azt mondta neki: — Elvesztek a lovaim.
A farkas azt felelte: — Tudom én, hol vannak a te lovaid. Itt a
parton túl, ott van egy falka birka, azok között vannak. Birkává
változtatta a vénasszony. Most csak gyere velem, én azt a három
lovat kizavarom a birkák közül, te csak vágd a fejükhöz a kötőféket,
mindjárt lovakká változnak. Te csak hajtsd haza őket, mert többet
nem segítek.
Akkor odaértek a birkákhoz, a farkas kikergette azt a három
birkát, János a kötőféket a fejükhöz vágta, rögtön lovakká vál-
toztak. A fejükre tette a kötőféket, és hazahajtotta a lovakat. A
vénasszony már a kapuban várta meztelen karddal. Dühében, mér-
gében majd elpattant, mikor látta, hogy János hajtja haza a lova-
kat.
Másnap ismét kivezette a lovakat a legelőre. Megint megcsapta
egy levegő, ismét elaludt. Amikor fölébredt, egy lova sem volt. Ak-
kor befújt a rókának a sípjába, a róka ott termett előtte és kérdezte:
— János, mi a baj?
János azt felelte: — Elvesztek a lovaim.
A róka azt felelte: — Tudom én, hol vannak a lovaid, a vén-
asszony kacsává változtatta őket, itt úszkálnak az árokban. Én
majd a kacsákat kikergetem az árokból, te csak vágd a fejükhöz a
kötőféket, mindjárt lovakká változnak.
Akkor a róka kikergette azt a három kacsát. János a kötőféket
a fejükhöz vágta, rögtön lovakká váltak. A fejükre tette a kötőféket
és hazahajtotta őket. A vénasszony megint a kapuban várta mez-
telen karddal. Mérgében majd elpattant, mikor látta, hogy János
hajtja haza a lovakat.
Harmadik nap János megint kivezette a lovakat a legelőre. Ak-
kor már a kötőfékeket a bocskorának a szíjához kötözte, hogy el
ne tudjanak menni. Egy kis levegő Jánost megcsapta, elaludt. Ami-
kor fölébredt, egy lova sem volt. János belefújt a menyétnek a síp-
jába. A menyét rögtön ott termett nála és azt kérdezte: — János,
mi a baj?
János azt felelte neki: — Elvesztek a lovaim.
Azt mondta a menyét: — Tudom én, hol vannak a te lovaid. A
vén boszorkány tyúktojássá változtatta őket. Otthon vannak a
tyúkólban, a vénasszony meg rajtuk ül, mint kotlóstyúk. — Azt
mondta a menyét: — Idevigyázz, János! A vén boszorkány már egyik
lábamat kitekerte, de azért megpróbálkozom vele. Gyere most haza,
én majd bemegyek a tyúkólba, a kotlóst kihajtom, te meg a tojá-
sokat vedd ki, hozd ide a legelőre, a kötőfékeket tedd rájuk, lovakká
változnak, és vezesd őket haza, mert tovább nem segíthetek.
Jánosnál a három esztendő letellett. Másnap reggel fölébredt, a
vénasszonytól kapott jó frustukot. A vén boszorkány kérdezte Já-
nost: — Na, János, mivel ilyen hű szolgám voltál, most mi jutalmat
kívánsz éntőlem?
János azt felelte: nem akar egyebet, mint aki a szemétdombon
fekszik ló, a tyúkólban van egy nyereg meg egy rozsdás kard; ezt
a három tárgyat.
A vénasszony erre nagyot nevetett: — Mit akarsz, fiam, avval
a rongyos lóval, evvel belemész a sárba, benn marad!!
János azt felelte: — Ne törődjön vele, nekem más nem kell.
A vénasszony elhívta a kamrába, ott volt egy hordó arany, meg
egy hordó ezüst. Kínálta, hogy vihet belőle amennyit akar, mivel
hű szolga volt.
János nem engedett, azt felelte, neki más nem kell, mint a ló,
nyereg és kard.
A vénasszony beleegyezett, János a lovat fölemelte, kardot föl-
kötötte és fölült rá. Elballagtak. Amint mentek, egyszer beleértek
egy pocsványba. A ló nem tudott a pocsványból kimenni. Gyűgette
ám, gyűgette, de bizony a ló nem tudta a lábait fölemelni. János
erre megharagudott, leugrott a lóról és otthagyta. A ló megszólam-
lodott, utána kiáltott Jánosnak:
— János, ilyen kicsihitű vagy te énhozzám?! Minek tekintsz te
engem, talán semminek?
Azt felelte János: — Mit csináljak veled, ha még a sárból se
tudsz kijönni.
Azt felelte a ló: — Gyere vissza, ülj föl a hátamra, talán majd
ki tudunk jönni.
János visszament, fölült a hátára, a ló megrázkódott, aranyszőr-
ré változott minden szál szőre. A ló kiugrott a sárból, azt kérdezte
Jánostól: — Hová menjünk most, János, legelőbb?
Azt felelte János: — Szép Úrnőért!
Akkor a ló azt kérdezte Jánostól: — Hogyan menjünk, úgy mint
a szél, vagy pedig úgy, mint a gondolat?
János azt felelte: — Úgy, hogy se teneked, se énnekem bajom
ne legyen.
Mentek, odaértek a sárkánynak a lakására. Szép Úrnő az udvart
söpörte. János kérte a Szép Úrnőt, üljön föl a ló hátára, hagyja itt
ezt a rút állatot.
Szép Úrnő azt felelte: — Ergye János, mert én ettől meg nem
menekülhetek. Most még volt valaki, aki összerakott, de ha még-
egyszer szétszed ez a rút állat, senki se szed össze.
János nem engedett, Szép Úrnő fölült a ló hátára és mentek.
Vágta a tizekétfejű sárkánynak a lova à pallót, de erősen.
A sárkány kiment, kérdezte tőle: — Mi bajod? Nincs szénád vagy
abrakod?
— Szénám is van, abrakom is van, elvitték a Szép Úrnőt!
Sárkány azt kérdezte: — Öhetünk-e, ihatunk-e?
A lova azt felelte: — Se nem öhetsz, se nem ihatsz, de azért
talán még se éljük el őket.
Sárkány dühében kivezette a lovát, fölugrott a hátára, mentek
utánuk. Mikor annyira megközelítették Jánost, hogy közel értek,
a sárkány lova odakiáltotta a János lovának: — Vagy állj meg,
vagy menj olyan gyorsan, sohase lássalak többet, ne szakajts meg
egészen!
János lova azt kiáltotta neki vissza: — Vesd le azt a rútat a
hátadról és gyere velünk.
És akkor a sárkánynak a lova levetette a sárkányt a hátáról,
úgy, hogy amikor leesett, rögtön szurokká változott.
A sárkány lovát megvárták és akkor a kastélyhoz leszálltak. A
sárkány lova és a János lova egytestvérek voltak.
Akkor megtartották a hetedhét országra való lakodalmat. Olyan
lakodalom volt, hogy még a sánta kutyák is rúgták a port. És hogy-
ha még meg nem haltak, még máig is élnek.
Ez a vége.

 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella 

870. mese...

Az égen felül érő cseresznyefa (2. rész. Szavak száma: 1242 )

János a templomból kijött, a ló elvitte haza. Amint odahaza le-
szállt a ló hátáról, megint olyan piszkos ruhája lett, mint előbb
volt.
Szép Úrnő hazament a templomból és keservesen sírt.
János kérdezte: — Miért sírsz Szép Úrnő?
Szép Úrnő azt felelte: — Mit tűröm, tagadom, be kell vallanom:
mióta te itt vagy, mindig szebb és szebb ruhájú legény ült mellet-
tem, de anélkül, hogy megtudtam volna, hogy ki az, mert még a
mise végét sem várta meg.
Akkor János azt felelte: — Mit tűröm, tagadom, be kell valla-
nom: én voltam.
Szép Úrnő azt felelte Jánosnak: — Na János, ha te voltál, én
leszek neked feleséged, te pedig ennek a kastélynak lehetsz az ura.
A kastélyban volt tizenkét szoba. Tizenegy kulcsot a Szép Úrnő
Jánosnak átadott, a tizenkettediket nem adta neki. János ezen
sokat gondolkozott: miért nem kapja át az о feleségitol a tizenket-
tedik szobakulcsot. Egyszer, amint János a hálószobába bement,
a kulcs ott feküdt az asztalon. János a kulcsot fölkapta és szaladt
egyenesen a tizenkettedik ajtóig. Rögtön lenyitotta az ajtót, belé-
pett a szobába. Egy tizenkétfejű sárkány ott lánccal össze volt kö-
tözve. János megijedt, ki akart rohanni a szobából. A sárkány rá-
kiáltott: — Ne szaladj ki, segíts a bajomon, még valamikor valami
nagy bajból kisegíthetlek.

Akkor János kérdezte a sárkányt: — Hát hogyan segítsek raj-
tad? Levegyem a láncokat?
Azt felelte a sárkány: — Nem, csak egy pohár vizet hozzál, mert
nagyon szomjas vagyok.
Amint a sárkány a pohár vizet megitta, azt felelte: — Hozzál
még egy pohárral, még valamikor nagy segítségedre lehetek.
Amikor a második pohár vizet megitta, azt mondta a sárkány:
— Adjál még egy pohár vizet, még valamikor valami atyádfiát a
purgatériombu is kisegíthetem.
Mikor a harmadik pohár vizet a sárkány megitta, megrázkódott,
az összes láncok leszakadtak róla. Azt felelte Jánosnak, hogy az
enyém a Szép Úrnő, nem a tied. Azzal fölfogta, és már vitte is a
levegóЪe.
János kiszaladt a kertbe, sírt keservesen, haját tépázta. Meg-
szólította Jánost a rézszínű ló. Azt felelte Jánosnak: — János, gye-
re ülj föl a hátamra, én is tudok repülni, gyere, talán majd vissza
tudjuk hozni a Szép Úrnőt. János fölugrott a hátára és repültek,
mentek.
Amint odaérnek a tizenkétfejű sárkány barlangjához, a Szép Úr-'
nő éppen akkor akart vizet bevinni a sárkánynak. János megszó-
lította a Szép Úrnőt, üljön föl a ló hátára és menjen vissza velük.
Szép Úrnő azt felelte: — Ne mehetek János, én ettől az undok
állattól nem szabadulhatok. Te menj el innen, amíg valami bajod
nem lesz.
De János nem hagyott neki békét, fölült a ló hátára és mentek.
A tizenkétfejű sárkánynak is volt egy lova, az meg az istállóban
erősen vágta a pallót. Tizenkétfejű sárkány kiment a lovához:
— Mi bajod van? Nincs szénád vagy abrakod?
Azt felelte a ló: — Szénám is van, abrakom is van, elvitték a
Szép Úrnőt.
Akkor kérdezte a sárkány: — Ihatunk-e, öhetünk-e?
Azt mondja a ló: — Ihatsz is, meg öhetsz is, tizenkét mázsa
dohányt megpipázhatsz is, még akkor is utolérjük.
A sárkány evett is, meg ivott is, tizenkét mázsa dohányt meg-
pipázott, azután felült a lova hátára, még a fele útban se voltak,
amikor elérték.
Mikor elérték, sárkány a Szép Úrnó't a ló hátáról lekapta, vitte
vissza.
János mikor hazaért, a ló hátáról leszállt, ismét keservesen sírt.
Megszólította az ezüstszőrű ló Jánost: — Na János, én is tudok
repülni, gyere ülj fel a hátamra, talán majd vissza tudjuk hozni.
János fölült a hátára. Amint odaérnek a sárkánynak a bar-
langjához, Szép Úrnő akkor vitt be fát. János megszólította Szép
Úrnó't, üljön föl a ló hátára, jöjjön velük, hagyja itt ezt a rút
állatot.
Szép Úrnó' azt felelte Jánosnak: — Hiába próbálkozol, menj
vissza, mert még a sárkánnyal hátha valami bajod történhetik.
De János nem hagyott békét, fölültek és mentek hazafelé.
A sárkánynak a lova ismét vágta a pallót. A sárkány kimegy a
lovához:
— Mi bajod? Nincs szénád vagy abrakod?
— Szénám is van, abrakom is van, elvitték a Szép Úrnó't.
A sárkány erre azt felelte: — Ihatunk-e, öhetünk-e?
— Ihatsz is, meg öhetsz is, tizenkét mázsa dohányt megpiház-
hatsz, még akkor is elérjük.
A sárkány ivott is, meg evett is, tizenkét mázsa dohányt meg-
pipázott; fölült a lovára, fele úton már utolérték. Amint a sárkány
lekapta Szép Úrnó't, azt mondta Jánosnak: — Ha még egyszer bar-
langomba mersz jönni, ezer darabba darabollak.
Akkor János visszatért haza. Leszállt a ló hátáról, keservesen
sírt, haját tépázta. Megszólította az aranyszőrű ló: — Gyere, ülj
fel a hátamra, én is tudok repülni, talán majd vissza tudjuk hozni.
Van-e kedved magadat ezer darabba daraboltatni?
Jánosnak nem volt kedve magát ezer darabba daraboltatni, de
Szép Úrnő nélkül sem tudott meglenni. Fölült a ló hátára és men-
tek.
Odaértek a sárkánynak a lakásához. Szép Úrnő akkor vitte ki
a szobából a szemetet. János megszólította, hogy üljön föl a ló há-
tára, menjenek vissza. Hagyja itt ezt a rút állatot.
Szép Úrnó'felelte: — Nahát János, volna kedved szétdaraboltat-
ni magadat ezer darabba. Én nem menekülhetek innen, csak ergye.
János nem hagyott neki békét: — Talán el tudunk menekülni!
Szép Úrnő felült a lóra és mentek.
Sárkánynak a lova vágta a pallót. Sárkány kiment a lovához:
— Mi bajod van? Nincs szénád vagy abrakod?
Azt felelte a ló: — Szénám is van, abrakom is van, elvitték a
Szép Úrnőt.
Akkor kérdezte a sárkány: — Ihatunk-e, öhetünk-e?
— Ihatsz is, meg öhetsz is, tizenkét mázsa dohányt megpipáz-
hatsz, még akkor is eléljük.
A sárkány bement, jóllakott, kivezette a lovát, azután fölült a
hátára. Éppen a kastélykert fölött voltak, mikor a sárkány elérte
őket, kezdtek leereszkedni a kertbe. Szép Úrnőt a ló hátáról le-
kapta, Jánost pedig ezer darabba darabolta, a teste széthullott a
kertbe.
És akkor repültek arra hollók a kert fölött. Látták a véres hús-
darabokat és elkezdtek enni. Azt mondja az egyik: — Ne bántsátok
ennek a szegénynek a testi maradékát, nem tudjátok hányszor
jóllaktunk ennek a véres ruháján a földön? — Azt felelte a holló a
többinek: — Jobb lesz, ha összerakjuk és ismét lesz belőle ember.
A hollók összeszedték, összerakták és ismét lett belőle ember.
Amikor összerakták sokkal szebb legény lett belőle, mint azelőtt
volt.
Amikor János életet kapott, a holló azt kérdezte: — Na, János,
fölébredtél?
Azt mondja János: — Föl. Miért nem is engedtetek aludnom,
mikor olyan jól aludtam.
A holló azt felelte Jánosnak: — Elhiszem, hogy aludtál, de ha
mi ide nem jövünk, alhattál volna örök mindig.
A holló azt felelte Jánosnak: — Te János, csak ergye mindig
délnek, találsz egy utat, azon csak mindig tarts. Az út mellett majd
lesznek vadállatok megkötözve lánccal, te azokat engesd el, azok
még majd téged kiszabadíthatnak. És amint mész az úton, majd
találsz egy szalmástetejű házat. Ott lakik egy boszorkány, annak
van három leánya. Az azokat a lányokat át tudja változtatni lo-
vakká. És arra vigyázz, hogy annak a vén boszorkánynak te tudj
előbb köszönni, mert ha az köszön neked előbb, akkor az a vén
boszorkány téged lefejez. Amikor odaérsz, kérj tőle szolgálatot. Há-
rom nap lesz nála három esztendő, eddig kell teneked ott szolgálni.
Amikor az időd letelik, téged a boszorkány ki akar fizetni ezüsttel,
arannyal, de te ne fogadj el tôle semmi mást, mint a szemétdombon
fekszik egy piszkos ló, a tyúkólban van egy nyereg meg egy rozsdás
kard, másba ne egyezz bele.
János útnak vette magát és ment a kijelölt útnak.
Amint ment, az út mellett egy farkas oda volt kötve egy fához,
könyörgött Jánosnak, hogy oldja el, még valamikor valami bajból
kiszabadíthatja. De János félt, mert a sárkánnyal is megjárta: el-
vitte a Szép Úrnőt. Azt felelte a farkasnak: — Nem szabadítlak el,
mert amilyen éhes vagy, te engem megeszel.
A farkas könyörgött neki: — Nem bántlak én, még valamikor
nagy segítségedre lehetek.

 

 

Megjelent az Intermix Kiadó gondozásában
Felelős kiadó: Dupka György
Felelős szerkesztő: Tirkánics Gabriella

 

603. mese...

    A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀

AZ ÉGIG ÉRŐ PASZULY (Szavak száma: 851)

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény asszony. Annak volt egy fia meg egy kis tehénkéje. Egyszer úgy elfogyott az ennivalójuk, hogy el kellett a kis tehénkét hajtsák a vásárra, hogy eladják. Mondja az anyja a kisfiúnak:

- Eredj, fiam, reggel hajtsd el. De vigyázz ám, hogyan adod el, nehogy károsak legyünk benne.

El is hajtotta a fiú a vásárra, hát mindjárt akadt is vevője. Meg is csinálta a vásárt a fiú, elcserélte a tehenet egy szem paszullyal.

Vitte haza a paszulyt a kisfiú, mutatja az anyjának, mit kapott. Az anyja sírt keservesen, hogy a tehénkét ennyiért adta oda. De a fiú vigasztalta:

- Ne búsuljon, édesanyám, azt mondta az öregember, aki megvette a tehenet, hogy még most, este ültessem el, s meglátom, hogy mi lesz belőle.

Elültette a kisfiú az ablak alá a kis kertbe a paszulyt, de még vacsorázni sem tudott, úgy várta, hogy mi lesz vele. Csak lefeküdt.

Hát reggel, mikor felébredt, látta, hogy kikelt a paszuly. Kinéz az ablakon, de nem is látta a tetejét. Gondolta, kimegy, megnézi kívülről.

Kiment s megnézte, de bizony őkegyelme hiába bámulta, nem látta a tetejét. Mondja az anyjának:

- Na látja, édesanyám, mennyit ér a paszuly. Megyek, felmászom a tetejére.

Az anyja mind kérelte, hogy ne menjen, de mégis elment. Délfele elindult, s ment felfelé a paszulyon. Addig ment, mendegélt, már olyan magasságban volt, hogy szinte szédült. Akkor egyszer csak elérte az égboltot.

Hát ott az égbolton volt egy kis nyílás. Bekukucskál a fiú, s lát ott valami világosságot. Azt gondolja magában:

„A paszulynak elértem a tetejét, de most már szeretném megnézni, mi van ott benn.”

Összeszedte a bátorságát, s belépett az ajtón. Hát látja, hogy ott nem is messze van egy kis házikó. Gondolja magában:

„Most már úgyis éjjel van, itt szállást kérek, s reggel megyek haza.”

Hát ahogy benyit, ott talál egy asszonyt. Felkérdi az asszony:

- Hol jársz itt, te kisfiú, mikor az én uram a hétfejű sárkány? Ha meglát téged, rögtön megesz!

Jaj, könyörgött a kisfiú, hogy bújtassa el, mert ő úgy fél a sárkánytól.

Kérdi az asszony:

- Éhes vagy te, kisfiú?

- Jaj, bizony éhes én - felelte a kisfiú -, még tegnap se ettem semmit.

Az asszony adott vacsorát a kisfiúnak, a kisfiú megköszönte szépen a szívességet.

- Namármost gyere, rögtön bújjál el, mert jön haza az uram, s ha meglátja, hogy itt vagy, mind a kettőnket megöl. De hová? - gondolkozik az asszony. Hova bújtassa el a kisfiút? Gondolja magában, behozza a dagasztóteknőt, beteszi az ágy alá, s aláborítja a kisfiút.

Álmos volt a kisfiú, de úgy meg volt ijedve, hogy nem mert elaludni. Hát mikor üti az óra a tizenkettőt, támad nagy dörömbölés, zúgás. Jön haza a hétfejű sárkány, hoz egy fekete tyúkot a hóna alatt. Leteszi az asztalra, s mondja:

- Tojj egyet!

Hát rögtön tojt a tyúk egy aranytojást. A sárkány megint rákiáltott.

- Tojj még egyet!

Ameddig mondta a sárkány, addig mindig tojt a tyúk. De a sárkány nagyon éhes volt.

- Asszony, vacsorát ide! - kiabálta.

Ad az asszony vacsorát, vacsorázik a sárkány. Mikor megvacsorázott, azt mondta a feleségének, hogy adja oda a muzsikáját. Amint ott muzsikál, egyszer csak elkezd szaglálni.

- Te asszony, miféle idegen szag van ebben a házban?

- Csak nyugodjék, lelkem, muzsikáljon, nincs itt semmiféle idegen.

- Dehogy nincs. Nekem rögtön add elő, mert különben téged is széjjeltéplek.

Az asszony addig csitította, amíg belenyugodott, s amint ott muzsikált, egyszer csak elérte az álom, s ahogy ott ült a karszékben, szép csendesen elaludt. Még nem is horkolt. Gondolta magában az asszony, jó lesz neki is lefeküdni, mert mindjárt megvirrad, s még nem is aludt.

A kisfiú, mikor észrevette, hogy mind a ketten elaludtak, kibújt a teknő alól, hóna alá fogta a fekete tyúkot, a másik kezébe a muzsikát, s gyerünk, szaladt vele ki a házból. Szaladt. Mikor jött volna be a lyukon, ahol felment, gondolja magában, visszanéz, vajon nem jön-e a sárkány a tyúk után. Hát úgy megijedt, mert a nagy sárkány egészen a nyomában volt már, úgy szaladt.

A kisfiú gyorsan leeresztette magát a szál paszulyon, a szekerce éppen künn volt a karfán, vette, s hamar kivágta a szál paszulyt vele. A sárkány lebucskázott, keze-lába kitörött, s a kisfiú agyonütötte s elégette. Többet nem kell féljen tőle senki.

Akkor bement az anyjához, aki nagyon búsult miatta, hogy hova lett.

- Ne búsulj, anyám, lesz ezután mit együnk, lesz pénzünk, aranyunk elég!

- Jaj, honnan lenne, fiacskám? - kérdi az anyja. - Mikor a tehenet elhajtottad, nem adtak érte csak egy szem paszulyt; ha a tyúkot eladjuk, azért nem kapsz csak egy felet.

- Jaj, dehogy adom én el ezt a tyúkot - mondja a kisfiú.

Bevitte a házba, felállította az asztalra, megsimogatta, s mondta neki:

- Tojj egyet!

Hát a kis tyúk rögtön tojt egy aranytojást a kisfiúnak is. Az anyjának tátva maradt szeme-szája a nagy csodálkozástól. Addig tojatták, amíg meggazdagodtak. Csináltak szép házat, csűrt, vettek sok szép jószágot a pajtába, s vettek sok szép ruhát maguknak. A kisfiú egész nap csak muzsikált, az anyja meg csak hallgatta.

Aki nem hiszi, járjon a végére.