NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
AZ ÁLLATOK EREDETE
A
KOLIBRI (Szavak száma: 575)
Az észak-amerikai kopár fennsíkon élő kora indiánok mesélik a kolibriról ezt a mesét.
Anyánk, a Földistennő barna faháncsból, páfránylevelekből fészket csinált, a fészket magas fú közé rakta, s kibélelte lágy növényi rostokkal. Ebbe a fészekbe tette a kolibritojást. Egy idő múlva kikelt a kolibri. A magas fűben rátalált egy ember, elvitte magához, és fölnevelte.
Megtudta ezt az Ég fejedelme, s ráparancsolt az emberre, hogy adja neki a kolibrit, az lesz az ő követe. Az ember engedelmeskedett.
Az Ég fejedelme így szólt a kolibrihoz:
- Menj le a földre, nézz körül, hogyan élnek, mit csinálnak odalent, jól megy-e dolguk a földieknek. De vigyázz, nehogy megfogjanak!
A kolibri beröpülte a föld messzi tájait, s jól megjegyzett mindent, amit látott. Akkor visszaröpült az Égi Atyához, s így beszélt:
- Összeültek az öregek, és tanácskoznak, miként intézhetnék úgy, hogy Esőisten alkalmatos időben érkezzék, hogy megtermékenyítse a földeket, gazdagítsa a termést.
- Ezen ugyan kár törni a fejüket - mondta az Égi Atya -, majd úgy intézem, hogy Esőisten alkalmas időben érkezzék hozzájuk.
Egy más alkalommal az Ég fejedelme így szólott a kolibrihoz:
- Röpülj az Öregemberhez, s mondd meg neki, földi ideje lejárt, meg kell halnia.
A kolibri a földre szállt, s az Öregember kapujához röpült, hogy megvigye az üzenetet. Megharagudott az Öregember, megharagudott a hírvivőre, s ráparancsolt a háza népére:
- Fogjátok el, öljétek meg a kolibrit, nem akarom hallani a csicsergését!
Meghallotta a kolibri az Öregember szavait, fölröppent a ház elől, s elszállt messzire, olyan gyorsan szállt, hogy senki, semmi utol nem érhette.
A kolibri visszaröpült az Égi Atyához.
- Majdnem megfogtak!
Az Égi Atya nevetett:
- Nem lehet téged olyan könnyen megfogni, hiszen villámgyors vagy!
A kolibri nagyon örült az Égi Atya dicséretének.
Az Öregembernek közben eszébe jutott a kolibri meg az, hogy a kolibrinak köszönhetik, hogy Esőisten alkalmas időben érkezett hozzájuk. Ezért így szólt a háza népéhez:
- Keressétek meg a kolibrit, hadd kérjük meg ismét, menjen el Esőistenhez, beszéljen vele, hogy jöjjön el hozzánk.
Az Öregember nemzetsége kereste, kereste a kolibrit, kereste mindenütt, nagy fennhangon kiáltozva utána, fölverve a föld csöndjét. Az Égi Atya meghallotta a nagy kiáltozást, ismét a földre küldte a kolibrit, tudja meg, mit akarnak az emberek. Mikor a kolibri megérkezett a földre, az öregek így szóltak hozzá:
- Röpülj el, kolibri, röpülj el Esőistenhez, kérd meg őt, idejében jöjjön el hozzánk, s termékenyítse meg földjeinket.
- Az Égi Atya majd elküld hozzá alkalmas időben, az ő parancsa nélkül nem merném zavarni Esőistent, mert esetleg megharagszik rám, s haragjában bántani fog.
- Menj el hozzá, kolibri - kérlelték az öregek -, nem bánthat téged senki, hiszen olyan gyors szárnyú vagy, senki, semmi nem érhet utol.
Az öregek olyan állhatatosan kérlelték a kolibrit, olyan rettegve beszéltek arról, hogy mi lesz velük, ha Esőisten megfeledkezik róluk, hogy a kolibri végül hallgatott a szavukra, s félve ugyan, de elindult Esőistenhez.
Szállt a kolibri az égi vidékek nyugati tájai felé, oda, ahol Esőisten lakik. Mikor megérkezett, erős hangon kiáltozni kezdett:
- Itthon vagytok? Beszélni szeretnék veletek!
Az istenek meghallották a kiáltozást, s megkérdezték:
- Ki az, aki így kiáltozik? El kell fogni a vakmerőt!
Kinyitották ajtajukat, kiszáguldottak, fölpattantak a legerősebb szelek hátára, s üldözőbe vették a menekülő kolibrit. Hamarosan utol is érték, meg is ölték. De ha már egyszer elindultak, nem fordultak vissza, elszálltak az Öregember nemzetségének földjei felé, s mert úgyis itt volt az esőzések ideje, bőségesen megöntözték, hogy viruljanak, termékenyek legyenek. S a földek az esőzés után virultak, bőséges termést hoztak.
