816.mese...

 

A CSUDAFA

 MESÉK

ÍRTA:
BENEDEK ELEK

 Mirkó király és a Bűbájos. (3. rész. Szavak száma: 624) 

Oh, a szegény öreg király, hét országának a legutolsó embere is megsajnálta volna, ha most látja. Egész testében reszketett, mint a nyárfalevél. Fehér lett az arca, mint a haja, meg a szakálla, hebegve, alig érthetően mondta:

- Hallgass reám, te Bűbájos. A feleségem s a leányom semmit sem tudnak arról, amit igértem egykor neked. Senki sem ismeri az én emésztő titkomat, feleségemnek, leányomnak megsza­kadna a szivük, ha megtudnák, hogy te számot tartasz az én gyönyörű, az én egyetlenegy leányomra. Ismét mondom neked, hogy, amikor mindent igértem, nem tudtam, hogy leánnyal áldott meg az Isten. S ismét mondom azt is, hogy én a magam jószántából soha nem adom neked a leányomat, őriztetem, megvédelmezem a leányomat ellened s ha ezerszer Bűbájos vagy is, az én leányom nem lesz a tiéd soha!

Bűbájos arca valósággal eltorzult a haragtól: most volt még csak igazán szörnyű ez az arc. Ragyogó szeme csakúgy szórta a villámokat, égnek borzadt rőt haja, s mondá, amint követ­kezik:

- Őrizheted, védheted, föld alá is elrejtheted. Szeretem a leányodat s ő az egyetlen, aki meg­válthatja az én szomorú, magányos életemet. Tudd meg, király, hiába a hét országod, hiába a megszámlálhatatlan sok katonád, enyém lesz a leányod, senki másé.

Ezt mondván, eleresztette a ló zabláját, felvette a csunya fekete macskát, eltünt vele a renge­teg erdő sűrűjében, a király meg hosszan nézett utána, aztán nagy búsan elindult hazafelé. Ragyogott Isten áldott napja felette, mégis úgy tetszett neki, nehéz, fekete felleg borítja az eget. Vagy volt eddig bú éjjele s nappala vagy nem, mostantól kezdve csakugyan az lett. Most már az erdőbe sem mert menni, vadászattal sem űzhette el az ő nagy bánatát, félt, hogy találkozik Bűbájossal. Fel s alá járt-kelt a szobában, és senkinek sem volt szabad belépnie hozzá. Rettenetes volt a nappal, hát még az éjszaka, de a nappalok még csak elteltek valahogy, ha szüntelen töprenkedésben is, oh, de azok a rettenetes éjszakák, amikor nem mert elindulni, mert, amint elaludt, jött a szörnyű álom, a félelmetes álom! Alig hunyta le a szemét, alig szenderült álomba,

az ágya végén megjelent a fekete macska, amelyet lelőtt az erdőben, a száját rátátotta, hófehér fogait vicsorgatta, csattogtatta, aztán nyávogó, de mégis emberinek tetsző hangon mind ezt nyávogta: Szeretnél aludni, ugy-e, te gonosz lelkű király? Hát csak aludj, ha tudsz, ne félj, itt vagyok én s vigyázok reád, tőlem nem szabadulsz meg soha, minden éjjel megjelenek néked. Mi a kivánságod? Összeborzoljam szép fehér szakálladat? Bebujjak-e melegedni s téged is melegiteni selyem paplanod alá?

Szegény öreg király, valahányszor ezt az álmot látta, és minden éjjel látta, rémülten ijedt fel, tágra meredi szemmel nézett körül, s ha virradatkor riadt is fel, akkor is ott vélte látni a fekete macskát, s csak akkor tünt el az, amikor reszkető kezével bátortalanul feléje nyult s nyöszö­rögve hebegte:

- Sicc el, gonosz macska, sicc el!

Mind az inasokat bekiabálta, tűvé tették a szobát, tűvé tették az egész palotát, annak minden zeg-zugát, mind hiába, hire-nyoma sem volt a fekete macskának. Aztán visszafeküdt az ágyá­ba, ivott az altató folyadékból, újra elszenderült, de a reggeli álom is, amely egykor, régen a legédesebb volt, szörnyű volt most, mert alighogy elszenderült, nyomban megjelent a macska az ágya végén. Hófehér fogait vicsorgatta-csattogtatta, aztán nyávogó, de mégis emberi hang­nak tetsző hangon újra ezt nyávogta:

- Szeretnél aludni, úgy-e, gonosz lelkű király? Hát csak aludj, ha tudsz. Ne félj, itt vagyok én, vigyázok reád, tőlem nem szabadulsz meg soha; minden éjjen megjelenek néked. Mi a kiváltságod? Összeborzoljam szép fehér szakálladat? Bebújjak melegedni, s téged is melegítselek a selyem paplanod alatt?

Mindég és mindég ez volt az álom, ezt nyávogta a fekete macska. Szegény király már le sem mert feküdni az ágyába, a trónusán virrasztotta át az éjszakát. Két katona őrizte az álmát, ha el-elszenderült, együtt kergették a láthatatlan fekete macskát, amely nyomban eltűnt, amint szemét felnyitotta.

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

 Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-534-6 (online)
MEK-22729

357. mese

Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Harmadik rész) (Szavak száma: 225)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’

Ilosvai

9

“Azt is tudom, hogy ő ingerlé a minap,
S úgy talált megütni egy bosszantó inast;
Kivallák szolgái, mi módon tartatott
A testvéröccsére embervadászatot.
   Nem úgy van, Toldi György? de úgy van! a király
Minek volna, ha nem tudná, ki mit csinál?
Egy ilyen testvérre annyi rosszat kenni,
Ki csupán magától ennyire bírt menni!”

10

Nagy tetszés követte a király beszédét,
Zsenge korához ily ritka bölcsességét:
Toldi György pedig lesüté fejét mélyen,
Csakhogy a föld alá nem bútt szégyenében.
   A király most szemét Miklósra vetette.
Vállát kegyelmesen meg-megveregette;
És monda nyájasan: “Ifju vitéz, állj fel:
Eladott a bátyád, de többször nem ád el.

11

“Én neked a földön ím kegyelmet adok;
Kérd Istent, remélem Isten is adni fog;
Bírjad békességben birtokod, ha rád száll,
Nem volt az, mióta megvan, jobb gazdánál.
   És hogy haragosod ne legyen a szomszéd,
Íme bátyád önként neked adja részét:
Vértagadó testvér! nemde úgy van? érted?
Hogy ősi birtokod öcsédnek igérted?”

12

György meredt szemeket vetett a királyra,
Hej dehogy mert nem-et mondani szavára!
Mert villogott szeme, és iszonyú pogány
Harag sötétellett a király homlokán.
   “Jól van”, mond a király, “igen a felelet?
Jól van! Erről még ma írsz öröklevelet;
Most pedig, miután így kipróbáltalak,
Mondom: udvaromnál többé ne lássalak.”