425. mese

SÜLT CSIRKE VAJBAN ÚSZIK (Szavak száma: 251)
Hol volt, hol nem volt, egyszer egy lányhoz háztűznézőbe ment egy legény. A lány megtálalt. A fiú evett, és ezt mondogatta:
- Nálatok szegényesen esznek. Nálam a sült csirke vajban úszik.
A lánynak nagyon nem tetszett a fiú dicsekvése. Egyszer koldusasszonynak öltözött, és el­ment a legényhez. Nézi, nagyon egyszerű kis házikó, az ablakok ki voltak törve. Bement, és ott azt látta, hogy az emberek szegényesen élnek. Éjszakai szállást kért, de a nő ezt mondta:
- Befogadnálak, gyermekem, de nincs hová fektesselek.
- Nem számít, elalszom akár a padon, a kemencén.
- Rendben, feküdj a kemencére!
A lány felfeküdt a kemencére, és nézelődött, hallgatózott. Összegyűlt a család vacsorára, beszél­gettek:
- Mit főzünk vacsorára?
- Még kérditek - szólalt meg az asszony -, ha semmink sincs. Csak borsólisztünk van, főzzünk abból kását!
Megfőzték a borsólisztet, megkóstolták, mindegyik összerázkódott - semmi íze.
- A kamrában van még egy kis viaszgyertya, hozzátok ide, ízt adunk a kásának - mondta a nő.
Úgy is lett, behozták a gyertyát, megfőzték a kását és megették.
- Adjatok a koldusnak is - szólt a férfi.
- Mit adjunk, ha mind megettük, még a lábast is kinyaltam.
A lány átaludta az éjszakát, és reggel hazament. Pár nap múlva megint eljött a legény és állan­dóan csak dicsekedett:
- Nálam a sült csirke vajban úszik.
A lány pedig így szólt:
- Borsólisztben egy darab viaszgyertya.
Megértette a fiú, hogy a lánynak a tudomására jutott, hogy hogyan élnek, elment és soha többet nem látogatta meg a lányt.

19. mese

Pulyka és csirkéi (Szavak száma: 207)

Egy pulyka csirkéit vivén legelőre,
Szava sok hangjához szoktatta előre,
Hogy az zsinórmérték s intés gyanánt légyen,
Víg, vagy bús esetben kiki mit, s hogy tégyen.
“Ha kotyogok úgymond, akkor gyorsan jertek,
Mert valamely ritka étket tőlem nyertek.
Mikor sírva nyögök, a fűbe bújjatok,
Míg a ragadozó által megy rajtatok.”
Minden veszély nélkül így sok nap legeltek,
Estve puha ágyat anyjok alatt leltek;
De hogy erősödni kezdettek sokára,
Keveset hajtottak az anyjok szavára.
Egyszer hogy szökdöstek a hűvös térségen,
Vigyázó anyjok lát egy mocskot az égen.
Fel sem vette volna azt más állat szeme,
De ő tudta, hogy az nem jó felleg neme,
Sír, fut, nyög, lesippad, fűbe dugja fejét,
Hogy kiki keresse ott menedék helyét.
Az elrémült pulykák erre hasra hullnak,
A hol legsűrűbb volt a fű, meglapulnak:
De kettő a többit nevetvén, megállott;
Azonban mint gyors nyíl, a héjja leszállott,
Ezt orrába, amazt körmébe szorítá,
Úgy, hogy mind a kettőt, a vér elborítá,
S míg felfelé őket viszi csattogással;
Sírásokra anyjok így szól zokogással:
“Jótokra célozó szóm megutáltátok,
Makacsságtok bérét im megtaláltátok.”

Nem tudván sok mérges gyermek maga javát,
Megveti őt kérő atyja s anyja szavát.
Egy bűn után mást tész, úgy rohan vesztére,
Míg utól éri őt feslettsége bére.