447. mese

BAB (Szavak száma: 531)

Hol volt, hol nem volt, egyszer egy öregember babot őrölt. Egy babszem leesett a földre, ki­hajtott és elkezdett nőni. Nőtt, egyre csak nőtt, míg el nem érte a malomkövet. Áttört azon és nőtt tovább, míg el nem érte a mennyezetet. Áttört azon és nőtt, egyre csak nőtt, míg el nem érte az eget. Áttörte az égboltot és belenőtt az égbe. Akkor az öregember mondja az öreg­asszonynak:

- Menjünk fel az égbe!

Rendben. Másztak, másztak, míg csak fel nem értek az égbe. Mennek, mendegélnek ott, néze­lőd­nek - minden nagyon szép. Leszállt az éj. Ők akkor elmentek az istenhez és éjszakai szállást kértek. Az isten fogadta őket, bevezette a házba, ahol már meggyúrták a kenyeret, és megengedte nekik, hogy feküdjenek ott le, csak ne nyúljanak a tésztához. Mihelyt csak elaludt az isten, az öregasszony így szólt a férjéhez:

- Apjukom, apjukom, kóstoljuk meg, milyen kovászt csinált az isten!

Az öregember megfenyegette a feleségét, de az nem hallgatott rá. Egy ujjal belenyúlt a tésztába. Mihelyt a tésztához ért, az kezd emelkedni, emelkedni és kijött a dagasztóteknőből. A nő fogja, nyomja, teszi vissza a teknőbe, de semmit sem tehet, a tészta jön ki és folyik át a házon. Az öregember káromkodik, az öregasszony sír.

Reggel eljött az isten, látja, hogy a tészta mindent elöntött. Megértette, hogy az öregek nem fogadtak szót neki, kikergette őket a házból. Az öregember és az öregasszony ismét ott megy az égben és nézelődik mindenfelé. Beesteledett. Az öregember és az öregasszony megint el­ment az istenhez éjszakai szállást kérni. Az isten most a kertben fektette le őket, de megkérte, hogy ne nyúljanak az almafához. Az öreg lefeküdt és azonnal el is aludt. De az asszony sehogyan sem tudott elaludni, forgolódott egyik oldaláról a másikra, nagyon meg akarta kóstolni az isteni almát. Felkelt és leszakított magának egy almát. Mihelyt leszakította, hullani kezdett a többi alma. Mit tegyen most? Az öregember pár szálat tép ki az öregasszony hajából, és kötözi vissza az almákat, de alig köti azokat vissza, megint hullanak. Reggel jött az isten, látja, minden alma a földön hever. Szörnyen megharagudott az isten és kikergette az öregeket.

Megint megy az öregember a feleségével a mennyben, sétálnak. Leszállt az est, megint el­men­tek az istenhez éjszakai szállást kérni. Az isten már nagyon nem akarta befogadni őket, mégis beengedte. Az eresz alá fektette le őket, ahol az isten kocsija állt, és rájuk parancsolt, hogy ne szálljanak fel rá. Mihelyt az isten elment, az öregasszony felült az isten kocsijára. A kocsi azonnal elindult az égen. Mindenfelé kezd dörögni az ég, villámlani. Az angyalkák felébredtek, sírni kezdtek, féltek. A nő kiabált, de sehogyan sem tudta megállítani az isten kocsiját. Egész éjjel ott dübörgött a kocsival az öregasszony az égen, a felhőkben, a hegyeken. Mindenki szörnyen félt tőle. Csak reggel állította meg az isten a kocsit és elkergette az öreg­embert és az öregasszonyt a mennyből.

Akkor elmentek a réshez, hát látják, hogy a bab már elszáradt. Akkor a szenteknél füvet vettek és kötelet kezdtek fonni. Amikor másztak lefelé, a kötél elszakadt, az öregember mézbe zuhant, az asszony sárba. Az öreg valahogyan csak kimászott a mézből, hazament, fogott egy ásót, kiásta a feleségét. Ekkor mindketten hazamentek, és sokáig éltek, s mindenkinek arról meséltek, hogy látták a mennyországot.