Leszámolás. (2. rész. Szavak száma: 1123)
A délamerikai korallkígyó kéjelgő gyönyörrel sziszegte:
- Tehát még nem késtem el! Én küldelek a másvilágra! Ravasznak köszönheted, aki már régóta ingerel ellened. Ebből a nagy tűzből látom, hogy igaza volt. Jó utat neked a pokol fenekére, szép Zulejka!...
A berber oroszlán melle cafatokban volt szétrongyolva, de ha minden tagja külön szakadt volna is le: most összeforrott volna.
Mit? hogy ez a jöttment, ez a méregzsák, akiben se bátorság, se erő, csak átkos titkos boszorkány-hatalom, beleavatkozzék az ő dolgába?!... Elvegye tőle a teljes diadalt? - Inkább a halált, mint ezt a szégyent.
Még egy hördüléssel, még egy utólsó rugaszkodással pattantotta ki acélizmait s lecsapott a Sátánra, mint a villám.
Szerencséje volt. Hatalmas talpa éppen a kígyó fejét érte.
A Vörös ördög egyet nyisszant, de a ránehezedő súlyos talp alól nem bírta többet kihúzni a fejét. Csak teste többi részével csavarodott tehetetlenül az oroszlán köré.
Szultán remegett az undortól, amint a kígyó síkos, hideg teste végigcsiklandozta. Végső elszántsággal hunyta be a szemét s egyet harapott a Sátán derekán, azután hátraugrott.
A kettészelt Sátán két külön teste elkezdett a fű közt ugrándozni, kalamajkát járni. Amint egymásra találtak, összefonódtak, mint a kötél; majd meg szétválni igyekeztek. Aközben a vonagló kígyótej egyre kereste, hogy mibe öntse az utólsó halált, amit még osztogathat. Nem volt előtte más, mint a saját teste: abba harapott bele. Többet azután nem is nyilt szét a borzasztó száj. Ugy maradt összecsukva, méregfogait enhusába mélyesztve.
Az afrikai hős ezt már nem várta meg. Jóval előbb odább állott, és amint a patakra rátalált, sebeit hűsítgetve lépdelt végig benne, kifelé az erdőből, olyan irányban, amerre a lángtenger közt egy kis tűzmentes ösvény látszott.
Az az ösvény két kopár szikla közé vezetett, amely mint két meredek fal emelkedett az égnek. Alig nőtt rajta néhány borókabokor. - A tűznek itt szét kellett válnia, hisz a sziklát csak fel nem gyujthatta.
Az oroszlán régóta ösmerte az erdő minden zúgát s most ezen a mély úton menekült.
Amerre ment, tenyérnyi vérnyomok maradtak utána a köveken.
A két sziklafalon túl téres erdei rét volt; ha azt eléri a király, akkor a lángok országából kiszabadúlt.
Mögötte minduntalan nagy roppanással dőltek össze az izzó faóriások.
A hőség olyan volt, hogy még a szaharai számum se forralhat különbet.
Még egy pár lépés, és az egyre keskenyedő sziklaösvényről tágas rónára jut ki a király.
Ekkor egy alacsony bokor fölött, közvetlenül előtte, megakadt a szeme valamin.
Egy fej volt ott, egy emberfej, amely a bokorból kiemelkedett.
A mozdúlatlan emberfejen hatalmas bajuszt lengetett a szellő.
Afrika hőse megállott. Eszébe jutott mindaz, amit Árnyék meg Csúnya mondott volt neki a Menydörgőkről, hogy van közöttök egy rettenthetetlen: a Nagybajúszú.
Nincs másképen: ez az!
Hosszú hónapok óta, amióta a rab király ismét szabaddá vált, ebben a pillanatban érezte először, hogy méltó ellenfél van előtte.
Ime a hős, aki egymaga állotta el a keskeny sziklaösvényt, amelyen minden számítás szerint jönnie kellett a királynak.
A berber oroszlánban megdobbant a hatalmas bátor szív.
Visszafelé nem volt többé útja, csak előre, egyenesen arra, ahol Nagybajúszú várta.
A szabadok királya fáradt volt és a sok vérvesztéstől gyöngülni kezdett, de azért nem hátrált. Elfogadta a kihívást az utólsó küzdelemre. Látta, hogy a bokorból egy fényes cső irányul rá, amelynek kis sötét üregéből a tűzdarazsak nagy pukkanás közt szoktak kiröpülni.
Az oroszlán villámgyorsan guggolt le és előre ugrott.
Abban a pillanatban erős, visszhangos dörrenés vegyült az égő őserdő ropogásába.
Az oroszlán látása elsötétült. A tűzdarázs éppen a szemébe csapott s azon keresztül az agyvelejébe hatolt.
A levegőben, hatalmas ugrása közben, érte a halál, a hősök halála.
Úgy bukott rá a kiszemelt bokorra, hogy Nagybajúszú, aki már nem tudott elég gyorsan félreugrani, elesett súlya alatt.
Egy pár pillanatig mozdulatlanúl maradt mind a kettő. Végre az egyik felemelkedett.
Az az egyik - Nagybajúszú volt.
Afrika hőse, a rabságából szabadult állatkirály, egyet hördült még, azután a horpasza lassú remegéssel esett be. Az élet utólsó szikrája is elszállt belőle.
