A következő címkéjű bejegyzések mutatása: favágó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: favágó. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 9., szombat

1015. mese...

 A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

 

HAZUG MESÉK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK

PAUL BUNYAN, AZ ÓRIÁS FAVÁGÓ (1. rész. Szavak száma: 600)


Valamikor réges-régen, amikor dédanyáink dédanyái sem éltek, más volt a világ, mint ma. A hegyek, a völgyek, a folyók és a tavak még nem voltak a helyükön: zord sziklák között, vad vízesések zuhatagában óriások, varázslók és más csodalények éltek, s a ravasz nyulacska túljárt a ragadozó puma eszén. Abban az időben élt Észak-Amerikában Paul Bunyan, az óriás favágó, a favágómesterség felfedezője.

Történt pedig egyszer, hogy egyik télen kék hó esett fenn a magas északon. Eleinte csak gyéren hullott a hó, az enyhe téli szél zafírszínű pelyheket ringatott, s a pelyhek szálltak, repkedtek a hamuszínű égben. Halvány csillogásuk áttetszett az ezüst ködön. Gyönyörű volt a kék hó első órája.

Később a föld szürke színű kemény talaját sötétkék takaró borította, és a befagyott tavak, a csöndes völgyek és a szeles dombok mind égszínkék hótakaró alatt nyugodtak. Mire bealkonyodott, a nagy fenyőágakon úgy feküdt a nedves hó, mintha kék gyapotbála lenne.

Most már mind szaporábban hullott a hó, és vad szélvihar tombolt. Kavarogtak a hópihék, a fák remegtek, s a faágakról lehullott a kék takaró. A vastag hóréteg a fák körüli gödrökbe hullott, s betakarta az erdő növényeit s még az állatokat is.

Abban az időben, amikor először kezdett a kék hó hullani, az erdei állatok könnyen és szaba­don éltek. Még nem volt ember, aki vadásszon rájuk. A baj éppen az volt, hogy túlságosan is elszaporodtak az állatok. A jávorszarvascsordák olyan sűrűn követték egymást, hogy alig tudták az erdő rendjét fenntartani, s a húsevő állatok is éppen elég jó falathoz jutottak. Hiszen annyi volt a szarvas, hogy a csordák vezérei nem bánták, ha az állatok közül egy-kettőt elvisznek. A jávorszarvasoknak is akadt elég élelme, friss, nedves, jóízű moha nőtt a kék hó előtti időkben. Különösen boldogok voltak messze északon a szénfekete medvék. Nyáron az öreg medvék táncoltak és ugrándoztak a napos völgyekben, a kis mackók meg versenyt futottak az árnyas domboldalon. Ősszel, amikor jól teleették magukat, mindannyian elbújtak meleg odujukba, és mézízű álmok között aludták át a telet.

Abban az évben, amikor lehullott a zafírszínű hó, a medvék éppúgy aludtak, mint máskor, és talán észre sem vették volna, hogy nem fehér, hanem kék hó esik, ha valami közbe nem jön.

A jávorszarvascsordák ebben az időben még nem rendelkeztek megfelelő szépérzékkel, és gyávák is voltak. Megremegtek mind, amikor az első kék hópelyhek leestek, de úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, és békésen legelték tovább a mohát. A kék hócsíkokat ugyan kényesen szaglászták, és titokban egymásra pislogtak, hogy a többiek mit szólnak hozzá, de elhatározták, hogy nem mutatják egymás előtt félelmüket. Azonban amikor esteledett, és a szél is erősödött, és egyre több havat rázott le a fákról, a jávorszarvasok remegni kezdtek, és alig bírták egymás elől eltitkolni a szemükben ülő riadalmat. Amikor egy-egy félénk jávor­szarvas hátára ráesett egy csomó hó, akkor az egész csorda vad vágtába fogott.

Mire egészen besötétedett, már kevés kellett ahhoz, hogy pánikba essenek. A csorda vezére el­felejtette, hogy neki kell jó példát mutatni, félelmében hatalmasat ordított, és ekkor kezdődött a híres jávorszarvas-csata, a kék hó telének első nevezetes eseménye.

Egy kék hótól görnyedező faág eltört, és ráesett a vezérre, s betemette vastag kék hóval. A vezér üvölteni és futni kezdett, a csorda utána, s ekkor már valamennyi csorda eszét vesztve száguldott az erdőn keresztül.

Később fölneszeltek a lármára a medvék, kipislogtak barlangjukból, és látták a rémült jávorszarvasok futását. Észrevették a kék havat. Minden medvebarlang előtt medvék nézték a havat, a medvék jobbra-balra hajlongtak, bal lábukat fölemelve jobbra hajoltak, jobb lábukat felemelve balra hajoltak. A medvék is gyávák voltak. És amikor egészen kiment az álom a szemükből, elindultak a jávorszarvasok után. A szél egyre erősödött, s olyan sűrű volt a hó­esés, mintha ködben jártak volna. Reggelre kék szélvihar dühöngött; az erdő állatai fáradhatat­lanul futottak, menekülve a kék hó elől. S mögöttük futott Niagara, Paul Bunyan kutyája, legkedvesebb pajtása.

Ebben az időben Paul Bunyan a Mennydörgés-öböl környékén lakott. Lakhelye barlang volt, olyan hatalmas, hogy a legnagyobb templomtorony is belefért volna. De a barlang nem volt túl nagy Paul Bunyannak; egyedül lakott ugyan a széles vidéken, de akkora helyre volt szüksége, mint egy egész város lakóinak. Takarói a barlang padozatának egynegyedét elfoglalták. A barlang másik negyedében volt vadászruhája és csapdái, a barlangban még fennmaradó helyen pedig tűzhely volt és Paul Bunyan könyvei és irkái. Mert Paul Bunyan ebben az időben tanult. Elmúlt az az idő, amikor csak halászott és vadászott, hogy nagy készleteket halmozzon fel. Akkoriban, amikor a kék hó esett, éjjel-nappal a könyveket bújta. Ebben az időben elsősorban nyers jávorszarvashúst evett, és miután rábukkant Niagarára, a kutyára, már nem is kellett vadászni mennie. Minden este sötétedéskor Niagara útnak indult; először maga lakott jól, azután annyi szarvashúst cipelt be a barlangba, amennyire gazdájának csak szüksége volt.

2022. november 6., vasárnap

752.mes...

 

 MESÉK ÉS MONDÁK MÁTYÁS KIRÁLYRÓL:

​AZ ÁLRUHÁS KIRÁLY


Mátyás és a főbíró (Szavak száma: 406)

Mátyás király meghallotta, hogy egy főbíró a szegényeket behajtotta, oszt fát vágatott velük, de nem fizetett. Ha valamelyik pénzt kért, huszonötöt veretett a farára. Mátyás király meg­hallotta ezt. De nem hitt másnak. Ő mindég csak magának hitt. Meg akarta tudni, hogy igaz-e ez. Felöltözött szegény ruhába, rongyos ruhába. Elment abba a városba, oszt leült a hídra. A főbíró küldte a börtönőrt, hogy van-e most ott valaki. Hát Mátyás király ült ott.
- Gyere csak, te, ne ülj itt hiába! - mondta neki a börtönőr.
- Hova?
- Gyössz a szolgabíróhoz, a főszolgabíróhoz!
- No jó, de megfizetnek-e?
- Majd megfizet a főbíró!
Akkor oszt ment Mátyás király. Felvágott egy méter fát. Szépen fel is hasogatta. Aztán, mikor felhasogatta, azt mondja a börtönőrnek:
- No, eridj be, oszt mondd meg a gazdádnak, hogy egy métert már felvágtam. Fizesse ki, mert éhes vagyok, akarnék valamit enni. Fizesse ki, a többit aztán úgy vágom fel.
Akkor bement a szolga, ez a börtönőr, és mondja a főbírónak, hogy mit üzen a szegény ember. Azt mondja erre a főbíró:
- Gyere csak ki velem!
Kiment vele.
- Fogd le csak őt mindjárt, oszt adj huszonötöt a farára!
Akkor jól összepüfölte Mátyást a börtönőr. A főbíró meg mondta:
- No, itt van a fizetés, de a két métert még vágd fel!
Mit volt mit tenni, Mátyás királynak még fel kellett vágni a két métert. Fel is hasogatta osztán. Minden harmadikra ráírta, hogy: Mátyás király vágta. Azelőtt nem mindenki tudott olvasni. A szolga hordta be a fát, mert akkor még fával tüzeltek. Feltűnt a szolgának, hogy sok fán van valami írás. De hogy mi, ő nem tudta elolvasni. Azt mondja a főbírónak:
- Főbíró úr, kérem szépen, minden harmadik fán látom, hogy van valami írás.
- Hogyhogy? Hozzad csak ide!
Viszi oda. A főbíró olvassa, ő fel tudta olvasni, hogy Mátyás király vágta. Elsárgult, elsápadt.
- Mi lesz most velem, ha csakugyan ő vágta!
Mikor éppen sopánkodik, hát gyün hintón, gyönyörű szép hintón Mátyás király. Az udvaron kérdi:
- Hol van a szolgabíró?
A szolgabíró bent volt a szobában, reszketett, mint a kocsonya.
- Küldd csak ki!
A szolgabíró térdepelve könyörgött, hogy bocsásson meg neki Mátyás király.
- Nincs bocsánat! Nem fizettél a szegényeknek! Amiért dolgoztak, te összeveretted! Te bitang!
Akkor Mátyás király a főbíró hátán összehasogattatta a bőrt. Vér folyt a hátából. Addig verette, ütötte, míg csak teljesen vége nem lett. Így bánt el Mátyás király a főbíróval.
 

2022. augusztus 27., szombat

684. mese...

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

 



Máttyás király és a szegén favágó

Máttyás király eccer az erdőben amind sétált, hogy-hogy nem, elveszett. Bolyongott erre, ment arra, nem talált ki az erdőből. Meglátott egy szegén favágót. Odament, s köszönt neki.

- Segítsen az Isten, te szegény favágó!

- Hát biza reám es férne a segítség - mondja a szegén ember. De a szegén ember nem üsmerte meg, hogy kicsoda ez. Hanem csak egy úrnak nézte Máttyás királyt. Mondja neki Máttyás király:

- Hát, te szegén ember, vannak-e gyermekeid?

- Vannak biza, uram, négy, két szép fiam s két leányom.

- Hát aztán van-e pénzed?

- Hát az es van, amennyi eppe kell. De tudod, uram, én a pénzemet háromfelé osztom örökké.

- Hát azt te hogy csinálod? - kérdezi Máttyás király.

- Én úgy, hogy egyik részit örökké, az egyik részivel az adósságomat fizetgetem. A másik részit kőcsönadogatom.

- S hát a harmadik részit?

- Azt a sárba vetegetem.

- Ejnye hát, én még elyen beszédet nem es hallottam - mondja Máttyás király. - Hát mondd el nekem, hogy hogy értsem ezt, mit jelent?

- Úgy, uram, tudod-e, hogy az első részit, az adósságomat fizetgetem, az azt jelenti, hogy nekem még van édesapám s édesanyám, s azok felnöveltek. Azokat most én tartom el. Azétt fizetgetem a régi adósságaimot. A második, az meg, van két fiam, s azt kőcsönadogatom nekik. Hogy majd ha én megöregedek, akkor azok visszafizetik nekem.

- Hát a harmadik mit jelent?

- A harmadik azt jelenti, hogy a harmadik részit sárba vetegetem, mert azt a két leányomra kőtöm. Ruházom őköt, s azok nekem sose adják vissza. Férhez mennek, s otthagynak inge­met. S ez azt jelenti.

- Jaj, be éles eszed van! Vág, mind a beretva! - mondja Máttyás király. - De hallod-e, te szegén ember! Én ebbe a nagy erdőbe elvesztem. Nem vezetnél-e ki?

- Jaj, uram, nem érek én rea vezetgetni senkit se! A szegén embernek dógozni kell seetni.

- Megfizetem én neked a napszámodat, csak vezessél ki ebből az erdőből!

- Hát, úgy igen, pénzétt azt szívesen megteszem.

S avval elindultak az erdőn, hogy kivezesse Máttyás királyt a szegén favágó. Hát, amind mennek, ballagnak, beszélgettek. Kérdezi Máttyás király:

- Hát aztá, te szegén ember, láttad-e már a királyt?

- Nem én még, uram, sose láttam, de szeretném meglátni, amíg élek.

- Most kiérünk ebből az erdőből, s ott rettentő sokan lesznek, a mezőn dolgoznak, s mikor meglássák a királyt, mindenki leveszi a fejiről a kalapot. Csak a király lesz egyedül kalapba. Akkor ott meglátod.

Hát, erre a beszédre ki es értek ők az erdőből. Hát, csakugyan rengeteg sok nép dógozott, de amikor meglátták a királyt, mindenki lekapta a fejiről a kalapot. Aszongya a szegén ember:

- Jaj, uram, nézz oda, itt mindenki hajonfejt van! Csak mü ketten vagyunk kalapba! Hát most melyikünk a király? Én vagy te?

- Hát, egyikünk biztoson az - mondja Máttyás király, s megveregette a szegén embernek a hátát, s avval továbbmentek. Gazdagon megjutalmazta a szegén embert, s még ma es élnek, ha meg nem hótak.

Tiszta igaz vót, úgy láttam, mind most.