705. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Mátyás király és a kutyák (Szavak száma: 158)

Eccer egy szegény ember Mátyás királynak úgy akart, hogy ajándékot adjon.

Hát, nem vót semmije, csak egy kutyája. Hát, gondóta magába, hogy elviszi azt a kutyát, ajándékba.

Hát, elvitte fel, a királynak, s bemutatták, hogy a szegén ember ajándékozni akarja. Hát, Mátyás király megajándékoztatta a kincstárnokával a szegén embert, hogy osztán nem lett szegén, hanem meggazdagodott belőle.

Ezt meghallotta a szegén embernek egy gazdag szomszédgya, hogy milyen ajándékot kapott a kutyáétt Mátyás királytól a szegén ember.

Fogta magát, s az egész községből összegyűjtött egy nagy csorda kutyát, hogy ő es azt ajándékba felviszi a királynak.

Fel es vitte, s a király elibe bocsátották, a király má előre tudta, hogy kivel van dóga, hát azt mondta:

- Hát, barátom, lekéstél, mett Budán csak eccer vót kutyavásár, s többet nem lett.

S így, a gazdag ember a sok pénzt kiontotta a kutyákétt, s avval maradott, mind az övé maradott, mett a király nem vette el.

 

691. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Mátyás király mögbünteti a gazdag embört (Szavak száma: 201)

Mátyás király rongyos ruhába, kocsiva, lóva járt egyik falubul a másikba. Útközbe etört az egyik kerék. De abba a faluba nem vót bognár, hát evitte a hátán egy másik faluba, ott jó pézé mög is csináták. Osztán mögén visszagyütt. Estelödött, emönt szállást keresni egy fukar gazdag embörhön. De a gazdag embör aszonta neki:

- Hogy én nem is üsmeröm kendöt, kend olyan csavargónak néz ki, hogy nem is annék kennek szállást.

- No, köszönöm.

Továbbmönt Mátyás király, és beszót egy kis viskóba, hogy kaphatna-e szállást.

- Kerűj beljebb, atyámfia, hallám, ki vagy! - mondta a szögény embör.

Mátyás király mikó bemönt, aszonta a szögény embör:

- Nézd, kedves barátom, egy ágy van, de beteg van benne. Ha az eresz alatt jó lösz mellettem a szalmán, akkó maradhatsz.

- Jó lösz, jó lösz!

Lefeküdtek, aludtak. Mikó mögvirradt, Mátyás király mögköszönte a hálást, és emönt. Hát, mikor a szögény embör viszi a szalmát az istálóba, a szalma közű kiesik egy zacskó arany. Mögijed a szögény embör, keresi a szálláskérőt, de nem tanája sehun. Csak mikó a Mátyás király mögbüntette a gazdag embört a fukarságáért, akkó tudta mög a szögény embör, hogy ki hagyta nála a zacskó aranyat.

 

579. mese...

 

 A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀 

 A REST LEÁNY (Szavak száma: 459)

Egyszer volt egy gazdag leány, aki sohasem dolgozott, mert az anyja kényesen nevelte. Sokan kérték feleségül, de az anyja a kérőket mind lebeszélte. Azt mondta:

- Hagyd el, ne kérd, mert dologtalan, s nem élsz meg vele.

Megint megkéri egy legény, s az anyja azt is le akarja beszélni, de ez azt felelte:

- Hát kigyelmed olyan anya, hogy a leányának nem akarja boldogságát? Jössz-e hozzám, húgom?

- Igen biz én jó szívvel! - feleli a leány.

A legény azt mondja:

- Gyere, menjünk s esküdjünk meg!

A legény a leányt elveszi az anyja ellenére is, elmennek, meg esküsznek.

A leány csak ahhoz tartotta magát, ahogy az anyjánál szokva volt, ott üldögélt egy helyben, szép kényesen, pirimókoson, nem dolgozott semmit álló napestig, csak a lábát lóbázta. Neki az is mindegy volt, ha az ura szidta is érte.

Gondolta az ura: „Hagyd csak el, ifiasszony, mert majd megtanítalak én téged dolgozni, ha az anyád meg nem tanított is!” Mert amikor hazajött a mezőről, az anyja is örökké panaszolta, hogy a menyasszony semmit sem dolgozik. Azt mondta:

- Evvel, édes fiam, soha meg nem élsz, mert semmi dologhoz nem nyúl. Úgy ül örökké, mint egy nagy grófné! Jobb lesz, ha elválsz tőle.

- Elválni nem válhatok el, anyámasszony, mert tudva úgy vettem el, mint dologtalant. Hanem bízza rám kigyelmed, majd megtanítom én őt dolgozni.

Másnap reggel az ifjú gazda elment ki a mezőre, s mikor hazajött, azt kérdezte:

- Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?

Az anyja azt felelte:

- Ketten, édes fiam!

- Na, hát ketten is együnk! - mondotta a fiú.

Ettek ketten, s az ifiasszony étlen maradt még este is s reggel is.

Reggel, mikor az ura elment, sírt egy jó nótát, azután sóhajtozni s gondolkozni kezdett. Egyszer azt kérdi az anyósától:

- Anyámasszony, ha a tüzet megszítom, dolog-e?

- Dolog, édes lányom, dolog!

Megszította hát a tüzet. Azután azt kérdezte:

- Hát ha a tűzre fát hozok be, dolog-e?

- Dolog az is, édes lányom - felelte az öreg.

Fát is hozott. Azután megint megkérdezte:

- Hát ha vizet hozok, dolog-e?

- Dolog, édes lányom, dolog!

- Hát ha kiseprem a házat?

- Az is dolog!

Vizet hozott, házat sepert, s az öreg megörvendett, hogy jól kezdi majd viselni magát, s elmagyarázta neki, hogy miféle dolgok vannak a ház körül, s azokba beindította, segítette, tanította.

A gazda hazajött, s mikor asztalhoz kellett ülni, kérdi az anyját:

- Ma hányan dolgoztunk, anyámasszony?

- Hárman, édes fiam - mondta nagy örömmel az öreg.

- Na, hát akkor hárman is együnk! - mondta a gazda is örömmel.

Asztalhoz ültek hát, az ifiasszony még nagyobb örömmel, mert másfél nap alatt éppen eléggé megehült.

Aznaptól fogva mindig hárman dolgoztak, s hárman is ettek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.