553. mese...

 

A FARKAS HAZAMEGY ERDEI OTTHONÁBA,
ÉS BŰNBÁNATOT TART (Szavak száma: 382)

A farkas leverten, rosszkedvűen baktatott az erdő felé. Átkozta a sorsát, hogy az mindig csak szerencsétlenséget juttat neki osztályrészül:

Mindennapi eledelem
Az ínség és a küzdelem!

- sóhajtotta. „Örökös éhség gyötör, soha nem lakhatom jól, s nem jut nekem sem megbecsülés, sem öröm! Mennyivel jobb dolga volt őseimnek, nekik mindig a legzsírosabb falatok jutottak! Bezzeg manapság már nem igen akad bőséges lakoma!”

Szóval hosszan lázadozott a sorsa ellen. Végtére azonban őszinte bűnbánat támadt fel benne:

- Ha jól meggondolom - dünnyögött magában -, tulajdonképpen csakis én magam vagyok oka a szerencsétlenségemnek: színészkedni akartam, és utánoztam a rókát, aztán mezőőr akartam lenni, később meg igazságot osztó iskolamester, pap meg kántor, pedig sem az apám, sem a nagyapám, sem az őseim nem értettek egyik mesterséghez sem. Gőgös együgyűségemben oko­sabb akartam lenni az őseimnél, s azt képzeltem, hogy értek az alakoskodáshoz, olvasás­hoz, birtokelosztáshoz, kereszteléshez és az énekléshez. Igazán méltó vagyok arra, hogy az Úristen tüzes villáma sújtson le rám!

Mialatt így elmélkedett magában, beért az erdőbe, és meglátva őt egy cigány, gyorsan föl­me­nekült előle a fára. A farkas éppen ez alatt a fa alatt futott el, amikor az Úristen tüzes nyilait idézte saját fejére. A cigány ebben a pillanatban elejtette ijedtében a fejszéjét, és az kupán találta a farkast.

- Ó, istenem - sóhajtotta a farkas. - Túlságosan gyorsan meghallgattad a kérésemet. Azért én nem egészen így képzeltem a dolgot!

De annyira megtört, hogy elhatározta: gyökeresen változtat eddigi életmódján. Mindennek tete­jében elfogta a honvágy is, így hát elhatározta, hogy hazatér otthonába annak ellenére, hogy a farka még mindig nem nőtt ki. Az volt a szándéka, hogy otthon majd hűséges szere­tettel veszi körül a feleségét, becsülettel nevelni fogja a gyerekeit, és saját maga lesz előttük az intő példakép. Elhatározta, hogy lemond ezentúl minden húsételről, csak ártalmatlan erdei bogyókkal és makkokkal fogja tengetni életét - csak gyökereket nem volt hajlandó enni ezután sem. Ezenkívül naponta háromszor ostorral akart végigverni saját hátán, szóval mindenképpen jámbor életet szándékozott ezután élni, hogy így levezekelje vétkeit, és majd boldogan hal­hasson meg.

Többet aztán nem is tudunk a farkasról, legföljebb annyit, hogy a farka újra kinőtt. A farkával együtt azonban valószínűleg visszatérhetett régi gőgös farkastermészete is, gyermekei nevelé­se ugyanis mindenképpen félresikerült, hiszen nemzetségének valamennyi sarja mind a mai napig tolvaj, gyilkos és erdei rabló.

547. mese....

 

HOGYAN TANÍTOTTA MEG A RÓKA
A FARKAST HALÁSZNI? (Szavak száma: 553)

A farkast olyan alaposan helybenhagyták a falusiak, hogy néhány napig az orrát sem merte kidugni. De nemsokára újra elfogta a szörnyű éhség, és ez kényszerítette, hogy élelem után induljon.

„Ha most az enyém lenne a fele annak a halnak, amennyivel múltkor többet ettem a kelleténél, most igazán beérném vele. De hát ennek a töprengésnek a világon semmi értelme! Tíz »lenne« nem ér fel egy »van«-nal!”

Ekkor eszébe jutott komája, a róka, és izzó bosszúvágy öntötte el:

„Most rögtön odamegyek, és alaposan megleckéztetem!”

Mikor odaért a róka kotorékja elé, az éppen az ajtó előtt heverészett, és egy angolnát rágcsált, amit a halászoktól lopott. Látta azonban közeledni a dühöngő farkast, és kissé beljebb húzó­dott a házába. A farkas észrevette, hogy ilyenformán nem árthat neki, ezért barátságos hangon szólt hozzá:

- Mit eszel, komám?

- Fölséges angolnát - felelte a róka. - Magam fogtam.

A farkasban ellenállhatatlanul tört fel az éhség, és szájában összefutott a nyál, amikor vissza­emlékezett rá, hogy milyen finom íze is volt a sok halnak legutóbb.

- De jó lenne, ha én is tudnék halakat fogni magamnak! Nem tanítanál meg arra, hogyan kell halászni?

- Tudod, komám, éppen elégszer volt már alkalmam tapasztalni, hogy tenálad hálára nem számíthat senki. De hogy lásd, milyen hűséges barátod vagyok, hát mégis megtanítalak halász­ni, és akkor annyi angolnát foghatsz, hogy hosszú ideig elélsz rajta. Előbb azonban esküdj meg, hogy semmi rosszat nem forgatsz a fejedben!

- Esküszöm hát az éjszaka világosságára, hogy énmiattam semmi rossz sem érhet téged!

Erre a róka előjött, és elvezette a farkast a jégre, amelyiken a halászok röviddel előbb az est folyamán léket vágtak.

- Na most engedd itt bele a farkadat jó mélyen a vízbe, és majd meglátod, mennyi halat fogsz vele egykettőre! De addig maradj csendben, amíg jó sok hal rá nem harapott, mert különben elriasztod őket.

A farkas úgy tett, ahogyan a róka mondta. Hideg, holdvilágos éjszaka volt, így a lék csak­hamar befagyott. Egy idő múlva a róka megkérdezte:

- Na, komám, van-e már rajta egynéhány?

A farkas megpróbálta kissé megemelni a farkát:

- Igen, úgy érzem, hogy már van rajta egypár.

- Maradj csöndben komám, nehogy elmenjenek - mondta a róka.

A farkas szívesen szót fogadott, mert szeretett volna jó fogást csinálni, és nagyon félt, hogy nem lesz elég sikeres a halászat.

Hosszú-hosszú idő után egyszer csak újra megszólalt a róka:

- Na, komám, most már elég lesz, különben nem tudod majd, mit is kezdjél a töméntelen hallal, és tudod jól: túl sokat enni nem egészséges!

A farkas erre elkezdte húzni a farkát, és eleinte örvendezett, hogy az olyan nehezen jön kifelé, mert azt hitte, hogy a sok hal az oka. De akármennyire erőlködött is, a farka csak nem moz­dult.

- Várj, mindjárt hozok segítséget - mondta neki a róka, és azzal elfutott a farakások irányába.

A favágók meglátva a rókát, dorongokat ragadtak, és elkezdték kergetni. Ravaszdi koma azonban sarkon fordult, és visszafutott oda, ahol a farkast hagyta.

- Jönnek már a favágók, komám, hogy segítsenek neked kihúzni a nagy fogást. Azt tanácso­lom azonban, hogy ne egyél belőle egyszerre túl sokat! - Azzal egy pillanat alatt eltűnt.

A szegény farkasra hamarosan minden oldalról rátámadtak, és még csak védekezni sem tudott. Akkor minden erejét összeszedve, újból rángatni kezdte a farkát. Végül ő maga megszabadult, a farka azonban örökre ott maradt jégbe fagyva.