910. mese...

)

 

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

TÖRTÉNETEK A RAVASZ NYULACSKÁRÓL

A RAVASZ NYULACSKA (1. rész, szavak száma: 631)

Volt egyszer egy róka. Volt annak a rókának egy darab földecskéje, kukorica termett rajta. A róka éjjel-nappal őrizte a kukoricáját, s aztán, még mielőtt beérett volna, eladta. Aztán újra meg újra eladta a lábon álló kukoricát, eladta az erdő minden állatának. Mikor végre beérett a kukorica, a róka letördelte, hazavitte, hogy majd a hátsó pitvarban megszárítja. De ekkor már szánta-bánta, hogy a kukoricáját annyiszor eladta, szerette volna megtartani az egészet, csak­hogy nem tudta, mit füllentsen azoknak az állatoknak, akik megvették tőle. Ahogy törte a fejét, arra jött a nyulacska.

- Jó napot, róka! - mondta udvariasan. - Mit csinálsz?

- Nem csinálok én semmit - mondta a róka. - Nem csinálok semmit, csak gondolkozom, mi­tévő legyek. Mert tudod, eladtam a kukoricámat, de még hányszor eladtam! De ez már régen volt, azóta meggondoltam a dolgot, szeretném magamnak megtartani a kukoricát. De mit csináljak azokkal, akik megvették?

- Ha feleségül veszel engem, megszabadítalak tőlük - mondta a nyulacska.

A róka nyomban feleségül vette a nyulacskát. A nyulacska leült a ház elé, a róka meg fölment a padlásra, és elkezdte morzsolni a kukoricát.

Megérkezett a svábbogár.

- Jó napot, nyulacska!

- Jó napot, svábbogár!

- Hol van a róka? - kérdezte a svábbogár.

- Fönt van a padláson, morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked.

- Igazán?

- Addig is kerülj beljebb - mondta a nyulacska.

Alighogy a svábbogár belépett, közeledett a tyúk.

- Jön a tyúk! - mondta a nyulacska. - Nem félsz, hogy megesz téged, ha itt talál?

- Jaj! - rémült meg a svábbogár. - Egész biztos, hogy bekap, ha meglát!

- Bújj hát el! - kiáltott rá a nyulacska. - Bújj el a tehénlepénybe!

A svábbogár megfogadta a nyulacska tanácsát. Alighogy elbújt, belépett a tyúk, és köszönt:

- Jó napot, nyulacska!

- Jó napot! - válaszolt a nyulacska.

- Hol van a róka? - kérdezte a tyúk.

- Fent ül a padláson, és morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked - válaszolt a nyulacska.

- Igazán?

- Kerülj beljebb - mondta a nyulacska. - Nem akarnál közben megenni egy svábbogarat?

- Szívesen - mondta a tyúk. - Hol az a svábbogár?

- A tehénlepény alatt. Keresd csak meg!

A tyúk kereste, meg is találta, be is kapta, le is nyelte a svábbogarat.

- Ízlett? - kérdezte a nyulacska barátságosan.

- Ízlett bizony! Pompás lakoma volt - mondta a tyúk, s leült a nyulacska mellé, hogy megvárja a rókát.

Kis idő múlva megszólalt a nyulacska:

- Nézd csak! Jön a prérifarkas! Nem fal az föl téged, ha itt talál?

- Dehogynem fal föl! - jajgatott a tyúk, s rémülten csapkodott a szárnyaival. - Valahányszor meglát, mindig fölfal!

- Bújj el gyorsan! - kiáltott rá a nyulacska. - Nézd, ott a sarokban jó magas a fű!

Rohant a tyúk, elbújt a magas fűben, s alighogy lekuporodott, belépett a prérifarkas.

- Jó napot!

- Jó napot, prérifarkas! - válaszolta a nyulacska.

- Hol van a róka?

- Fent van a padláson, morzsolja a kukoricát, amivel tartozik neked.

- Vagy úgy! - mondta a prérifarkas, s azzal se szó, se beszéd letelepedett, hogy megvárja a rókát.

- Nem vagy éhes? - kérdezte a nyulacska. - Míg a kukoricára vársz, nem ennél meg egy tyúkot?

- Dehogyisnem! - lelkendezett a prérifarkas. - Hol az a tyúk?

- Ott kuporog a magas fűben, keresd csak meg!

Fölpattant a prérifarkas, kereste, meg is találta, föl is falta a tyúkot.

- Ízlett? - kérdezte a nyulacska barátságosan.

- De ízlett ám! Pompás lakoma volt! - mondta a prérifarkas, s megnyalta a szája szélét, aztán leült a nyulacska mellé, hogy megvárja a rókát.

Kis idő múlva megszólalt a nyulacska:

- Jön a puma! Nem fal az föl téged, ha itt talál?

- De bizony fölfal! - mondta a prérifarkas, s körülnézett, hol bújhatna el.

908. mese...

 

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

MESÉK A PRÉRIFARKASRÓL

TEKNŐSBÉKA HARCBA INDUL (Szavak száma: 999)

Harcba indult a teknősbéka, s amint ment, mendegélt, találkozott a prérifarkassal. A préri­farkas megkérdezte:

- Hová tartasz, unokám?

A teknős így felelt:

- Harcba indulok.

A prérifarkas tovább érdeklődött:

- Merre mész? Veled tarthatnék?

- Arra megyek, ahol sok ember van - felelte a teknős -, és társakat keresek. Hadd lássam, hogy tudsz futni.

A prérifarkas sebesen nekiiramodott, a teknős azonban azt mondta:

- Nem futsz elég gyorsan. Nincs rád szükségem.

Továbbment a teknősbéka, és találkozott a rókával. Kérdezte a róka, hogy hová tart.

- Harcba indulok - felelte a teknősbéka. - Arra megyek, ahol sok ember van.

- Veled mehetnék? - kérdezte a róka.

A teknős azt mondotta:

- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz.

Szaladt a róka, de olyan gyorsan, hogy a teknős egy szempillantás múlva már alig látta, mégis azt mondta:

- Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.

A teknősbéka folytatta útját, és egy sólyom repült felette. A sólyom hallotta, hogy a teknős azt mormolja: „Harcba indulok, társakat keresek.” A sólyom megkérdezte:

- Mit beszélsz magadban, fivérem?

- Harcba indulok - mondta a teknős.

- Veled mehetnék? - kérdezte a sólyom.

- Hadd lássam, milyen gyorsan repülsz - felelte a teknős.

A sólyom olyan gyorsan repült, hogy a teknős nem is tudta szemével követni, mégis, mikor visszajött a sólyom, azt mondta:

- Nem repülsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.

Ismét ment, mendegélt a teknősbéka, és mondogatta magában: „Harcba indulok, társakat keresek.” Elébe termett egy nyulacska, és kérdezte:

- Elmehetnék veled?

- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz - mondotta a teknősbéka.

Szaladt a nyúl, szaladt, szaladt, de a teknősbéka neki is csak azt mondta:

- Nem futsz elég gyorsan, nincs rád szükségem.

Továbbment a teknős, és egyre azt hajtogatta: „Harcba indulok, társakat keresek.” Hirtelen elébe állt egy kőkés, és azt mondotta:

- Fivérem, akarsz engem magaddal vinni?

- Hadd lássam, tudsz-e gyorsan szaladni - mondta neki a teknősbéka.

A kés szaladni próbált, de nem tudott.

- Jól van - szólt a teknős -, velem jöhetsz.

Folytatták útjukat, de a teknősbéka csak egyre azt mondogatta: „Harcba indulok, társakat keresek.”

Elébe állt egy hajkefe.

- Mit mondtál? - kérdezte a teknőstől.

- Harcba indulok - felelte a teknős.

- Veled jöhetek? - kérdezte a kefe.

A teknős azt felelte:

- Hadd lássam, milyen gyorsan futsz.

A kefe szaladni próbált, de nem tudott. Erre neki is azt mondotta a teknősbéka:

- Jól van, velem jöhetsz.

Továbbmentek, mendegéltek, és a teknős csak mondogatta magában: „Harcba indulok, társa­kat keresek.”

Arra jött egy ár, az a hegyes szerszám, amelyet cipőkészítéshez használnak, és megkérdezte:

- Elmehetek veled?

A teknősbéka őt is biztatta, hogy fusson. Az ár szaladni akart, de nem tudott.

- Jól van - mondotta a teknős -, te is velünk jöhetsz.

Így mentek, mendegéltek négyen, amíg egy nagy településhez értek. A teknősbéka beküldte a kést a faluba. A kés a földre lapult, egy ember megtalálta, hazavitte, és miközben húst vágott, megvágta az ujját.

Eldobta haragjában a kést, a kés pedig visszament a teknőshöz, és azt mondta:

- Egy ember fölszedett, és amikor húst akart velem vágni, megvágta a kezét, és eldobott, Vissza­jöttem.

Akkor a teknős így szólt:

- Jól tetted, amit tettél. Nos, kefe fivérem, te is indulj, és lássuk, mire jutsz.

A kefe is bement a faluba. Egy fiatal lány felszedte, szép fekete haját kefélgette vele. A kefe rángatta a leányka haját, úgyhogy a lány haragos lett, s kidobta a kefét.

A hajkefe visszament a teknőshöz, és azt mondotta:

- Teknős fivérem, egy fiatal lányt találtam, akinek gyönyörű szép haja volt. Megpróbált velem fésülködni, rángattam a haját, és eldobott.

- Jól van - mondotta a teknős -, ár fivérem, most már csak te vagy hátra. Indulj te is harcba, és légy bátor.

Az ár bement a faluba. Egy öregasszony talált rá, megpróbálta a mokasszinját varrni vele, de az ár az ujjába akadt, és megsebezte. Az asszony haragos lett, eldobta az árt, az pedig vissza­tért, és azt mondotta:

- Teknős fivérem, egy öregasszonynak az egyik ujjába beakadtam, amikor mokasszinját varrta, s fájdalmat okoztam neki, így hát eldobott.

- Jól van, fivéreim, most rajtam a sor - mondotta a teknősbéka.

Azzal ő is bement a faluba, az emberek látták, és kérdezték egymást:

- Mit jelentsen ez? Nézzétek, egy teknősbéka, öljük meg és együk meg.

Foglyul ejtették a teknőst, és azt mondták:

- Jó parázs van, tegyük rá a teknősbékát.

- Jól van - mondotta a teknős -, ez éppen megfelel nekem. De ha a négy lábamat négyfelé meresztem, vigyázzatok, mert megégetlek benneteket.

A teknősnek így sikerült rászedni az embereket, akik egyre azon töprenkedtek, hogyan állhat­nának bosszút rajta. Végül azt gondolták ki, hogy egy üstöt tesznek a tűzre, és amikor forr benne a víz, akkor beledobják a teknőst.

Meghallotta ezt a teknős, azt felelte nekik:

- Jól van, ezt már szeretem, csak tegyetek be az üstbe, majd jól leforrázlak benneteket.

Az emberek tanakodtak, azt mondották:

- Akkor hát dobjuk be a folyóba.

A teknősbéka kiabált:

- Nem, ezt ne tegyétek velem, félek, félek!

Az emberek nevettek:

- Nézzétek, hogy fél a víztől a teknősbéka. Dobjuk hát bele!

De a teknős tovább könyörgött:

- Jaj, jaj, úgy félek, ne dobjatok a vízbe.

Az emberek erre bedobták a vízbe, a teknős a víz alá merült, majd a felszínre került, és onnan kiabált:

- Jól becsaptalak benneteket - és a nyelvét is kiöltötte.

Az emberek felszedték a kést, az árt és a kefét, és használták őket. A teknősbéka pedig a víz­ben maradt, és valahányszor az emberek közel mentek a vízhez, a teknősbéka így csúfolta őket:

- Jól becsaptalak titeket, hiszen a víz az én otthonom.

Az emberek kővel dobálták, de a teknősbéka a víz alá merült, s még most is vígan él a habokban.

907. mese...

 

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

MESÉK A PRÉRIFARKASRÓL

A TEKNŐSBÉKA VERSENYT FUT A PRÉRIFARKASSAL

A prérifarkas találkozott a teknősbékával. Eldicsekedett gyors lábával, s a teknőst bosszantotta a kérkedés. Így szólt:

- Fogadjunk, hogy gyorsabban futok, mint te.

A prérifarkas azt felelte:

- Holnap rendezzünk versenyfutást.

Hazamentek, hogy felkészüljenek a reggeli versenyfutásra. A teknősbéka nem tudott elaludni, úgy aggódott, hiszen tudta, hogy a dicsekvő prérifarkas valóban gyorsabban fut nála. Végül arra a gondolatra jutott, hogy elmegy a többi teknősbékához, és segítségüket kéri.

Felkereste hát a rokonait, megbeszélték, hogy milyen csellel járhatnak túl a prérifarkas eszén. Sok teknősbéka jelentkezett a rokonok közül, mert mind le akarta győzni a prérifarkast.

A teknősök éjjel felsorakoztak a versenypályán. Az egyik teknősbéka egyenesen a célhoz ment, a másik a céltól innen, egy bizonyos távolságra helyezkedett el, a harmadik megint né­hány lépéssel errébb és így tovább.

A rajtvonalhoz az a teknősbéka állt, amelyik versenyre hívta a prérifarkast.

Mindegyik teknősbékánál volt egy bot. És mindegyik a földbe rejtőzködött. Másnap reggel a mi teknősünk már várta a prérifarkast.

A prérifarkas ide-oda futkosott örömében, mert biztosan hitte, hogy ő lesz a győztes. Megad­ták a jelt az indulásra. A prérifarkas elszaladt, a teknős meg elbújt egy lyukba. Alig ért egy kis dombhoz a prérifarkas, látta, hogy a teknős már ott van. Futott, futott a prérifarkas, hogy utol­érje a teknőst. Akkor a második teknős dobta el a botot, és bújt be a földbe. A prérifarkas futott, futott, megint elért egy dombocskához, és megint ott volt előtte a teknősbéka.

Ezt is utolérte a prérifarkas, és amikor elhagyta, ez a teknős is bebújt a földbe. Szaladt, szaladt a prérifarkas, megint fel a következő dombra, és amint leszaladt, látja, megint ott van előtte a teknős. Amikor elhagyta a prérifarkas, ez a teknős is bebújt a földbe. Végül lihegve a célhoz ért a prérifarkas, de a teknős már ott várta célnál.

Ekkor a prérifarkas odament hozzá, és beismerte:

- Te vagy a nyertes.

A történet tanulsága: többet ésszel, mint erővel.

906. mese...

 

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

MESÉK A PRÉRIFARKASRÓL

A PRÉRIFARKAS ÉS A FEKETERIGÓK

A feketerigók egyszer nagy táncba kezdtek. Egy dombon sorakoztak föl szép rendben: elöl az öregek, mögöttük a fiatalok, aztán nagy csivitelés, füttyszó közepette ugrándoztak le a domb tövébe, s ott így énekeltek:

Madarak vagyunk, táncolunk,
hegynek föl, völgynek le szálldosunk.
Füttyös madarak vagyunk.

Aztán kiterjesztették szárnyukat, fölröppentek, széles köröket írtak le a domb körül, a domb fölött, villámgyorsan csaptak le a domb tövében csillogó tótükörre, ismét fölröppentek, s kezdték elölről a rigótáncot.

Éppen arra járt a prérifarkas, s meglátta a madarak táncát.

- Ó, de szépen járjátok! Ó, de kedvesek, de szépek vagytok! Ó, ha csak egyszer is veletek száll­hatnék!

Jót nevettek a madarak, de a vezérrigó így szólt:

- Miért is ne tarthatnál velünk?

- Lefelé ugrálni a domboldalról meg énekelni már tudok mondta a prérifarkas -, de ha ti közben fölröppentek a levegőbe, én továbbra is itt csücsülhetek a domb tövében, a farkammal csapkodhatom a földet, és legföljebb még egyet énekelhetek, míg ti szárnyaitokkal hasítjátok a levegőt.

- Talán mégis ki tudunk okoskodni valamit, hogy te is velünk szállhass - mondta a vezérrigó.

- Igazán? - rikkantott boldogan a prérifarkas. - Kérlek szépen, kérlek, kedves rigó, intézd úgy, hogy én is veletek szállhassak! Gondold csak meg: a földkerekén én lennék a legelső préri­farkas, aki repülni tud!

- Azt hiszem, meg tudjuk szerezni neked ezt az örömet - mondta a vezérrigó. - Ide hall­gas­satok, madarak! Sok tolla van mindannyiotoknak, több is, mint kellene! Mindegyikőtök adjon egy-egy tollat a farkasnak, hadd tanuljon meg röpülni!

A rigók nyomban kitéptek egy-egy tollat a szárnyukból, ám véletlenül úgy esett, hogy vala­mennyi madár a bal szárnyából tépett tollat.

- Nem bánod, ha a bőrödbe tűzködjük a tollakat? - kérdezte a vezérrigó.

- Dehogy bánom, dehogy bánom - mondta a prérifarkas -, tűzködjétek csak!

A madarak körbefogták a prérifarkast, s a bőre alá tűzdelték a tollakat. Kínlódott a prérifarkas kegyetlenül, de meg se nyikkant, tűrte a fájdalmat, s egyre csak az járt a fejében, hogy hama­rosan együtt szállhat a madarakkal. Kis idő múlva mégis megkérdezte:

- Készen vagytok már?

- Igen, azt hiszem, elég tollad van már - mondta a vezérrigó. - Tarts hát velünk, próbálj velünk repülni!

A madarak ismét összegyülekeztek a dombtetőn, fölsorakoztak, belekezdtek a rigónótába, s szökdécseltek le a domboldalon, a domb tövéből meg fölröppentek a levegőbe.

A prérifarkasnak ugyan inába szállt a bátorsága, a taktusból is kiesett, ügyetlen szárnycsapá­sokkal nagy bátran mégis fölröppent. De mert a rigóktól csupa olyan tollat kapott, amit azok a bal szárnyukból téptek ki, szegény prérifarkas nagyon sután röpült, s hamarosan a földön találta magát, úgy zuhant le, hogy ijedtében, fájdalmában még a lélegzete is elakadt.

- Álljatok meg! Álljatok meg! Földre estem! - kiáltozott a prérifarkas a madarak után.

A madarak leszálltak, körbefogták a pórul jártat, s így beszéltek:

- Mikor röpülni tanul a rigófióka, éppen olyan ügyetlen, mint te vagy. Mert tudod, a szárny nem minden, a röpülést tanulni kell! Meg alighanem ritka a tollazatod.

- Tűzködjünk még tollakat a bőrébe! - mondta a vezérrigó. - De ügyeljetek, hogy most a jobb szárnyatokból adjatok neki! És faroktollakra is szüksége van, hogy kormányozni tudja a röptét.

Újabb tollakat szúrtak a prérifarkas bőre alá, az ügyesebb rigók meg a farktollakat szúrták be oda, ahova kellett. A boldogtalan prérifarkas most még keservesebb kínokat állt ki, de most sem panaszkodott, vigaszul ezt mondogatta magának: „Hej, milyen pompás prérifarkas vagyok én! Nem akad párom a földkerekén! Ugyan ki hallott már olyan prérifarkasról, aki röpülni tud?”

Ahogy betűzték az utolsó tollat is, a rigók meg a prérifarkas ismét a dombtetőre mentek. Csivitelve szökdécseltek le a domb tövébe, s onnan fölröppentek: középen szállt a prérifarkas. Egyre magasabban köröztek a domb fölött, de a prérifarkasnak már semmi sem volt elég, még magasabbra, egyre magasabbra akart szállni. Az utolsó kör után valamennyien lecsaptak a tó tükrére, aztán a tóparti sziklára telepedtek.

- No látjátok, éppen olyan jól tudok röpülni, mint ti - mondta a prérifarkas, és faroktollaival farkas módján csapkodott.

- Valóban, egész jól ment - mondták a rigók. - Nem volna kedved még egyszer fölszállni?

- Ahányszor csak akarjátok! - mondta a prérifarkas. - Örömömben eláll a lélegzetem, ha csak rágondolok, hogy szállni tudok! Milyen pompás farkas vagyok én!

A rigók összesúgtak:

- Ez egy kevély bolond! Most majd olyan messzire, olyan magasra röpülünk, hogy kifullad, aztán olyasmi esik meg vele, hogy mindörökre megemlegeti!

Ismét elkezdték a rigótáncot, ezúttal az öntelt farkas vezette a madársereget. Egyre messzebb, egyre magasabban szálltak. A prérifarkas már nem bírta szusszal, elmaradt a rigók mögött, majd hamarosan segítségért kiáltozott.

- Megyünk már! - kiáltották a rigók.

- A tollainál fogva tartsátok fenn! - parancsolta a vezérrigó, a fiatal rigók meg úgy tettek, mintha valóban segíteni akarnának a prérifarkason. De nem segítettek, valahány rigó hozzáért, mind kirántotta egy-egy tollát. A rettegő farkas észre sem vette, hogy egyre fogynak a tollai.

Végül alig-alig maradt néhány szál toll az irhájában, s a prérifarkas zuhant, zuhant, és egyszer csak puff! - elterült a sziklán. Az a néhány szál megmaradt tolla mentette meg attól, hogy ízzé-porrá zúzódjék.

Jó ideig eszméletlenül hevert a sziklán. Mikor magához tért, megrázta a fejét, és behúzott farokkal sietett haza. Zuhantában olyan halálfélelmet állt ki, hogy a hátába sorba tűzködött sötét tollacskák, mintha tűz pörkölte volna meg, összepöndörödtek, és valahány prérifarkas a világra jön, mind a hátán viseli az öntelt prérifarkassal esett nagy kaland emlékét: a sötét csíkot.

905. mese...

 

 

NÉPEK MESÉI
A MESEMONDÓ SZIKLA

VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA

MESÉK A PRÉRIFARKASRÓL

A NYULACSKA ÉS A PRÉRIFARKAS

Rég múlt időkben történt, amit most elbeszélek.

Egy kert végében ült egy nyulacska. Arra ment a prérifarkas, és megkérdezte:

- Mit csinálsz, nyulacska?

- Semmit. Csak üldögélek, pihengetek.

- Akkor én most fölfallak téged - mondta a prérifarkas.

- Kérlek, ne falj föl, hiszen sohasem ártottam neked!

- Akkor is fölfallak!

- Hát nem bánom, ha egyszer nem jut okosabb az eszedbe. De nem tartanánk előbb verseny­futást? Tudod, szeretek versenyt futni!

- Jó - mondta a prérifarkas. - Szaladj háromlépésnyit előre, aztán majd utolérlek!

A nyulacska vagy háromlépésnyit előreszaladt, aztán nyomban visszafordult.

- Öregszem - nyögdécselte. - Nem tudok olyan jól futni, mint hajdanán.

Még egyszer próbálkozott, futott egy darabkát, de megint csak visszafordult, sóhajtozott:

- Hiába, nem megy!

Aztán harmadszor is próbálkozott, de ekkor már messzire futott, vissza se jött soha többé, a prérifarkas meg ült a kert végében, ült estig, ült hajnalig, de hiába várta vissza a nyulacskát.

Egyszer aztán, sokkal-sokkal később, a prérifarkas ismét összetalálkozott a nyulacskával. Mikor a nyulacska meglátta a közelgő prérifarkast, megragadott egy ócska fazekat, s ráállította egy kőre. Tett a fazékba három követ, aztán fogott néhány darazsat, azokat is a fazékba tette, majd faleveleket szedett, azzal takarta le a fazekat. Mire mindezzel elkészült, a prérifarkas éppen odaért, a nyulacska meg a farkával nagy buzgón legyezett, mintha tüzet szítana a fazék alatt.

A prérifarkas megkérdezte:

- Mit művelsz itt, nyulacska? Tudod-e, hogy ma fölfallak, akármilyen fortélyos légy is?

- Kérlek szépen, ne falj még föl! Lagzira készülök, látod, éppen málét főzök. Hallgasd csak, mindjárt főni kezd! - Azzal a fülét a fazékhoz hajtotta, melyben mérgesen zúgtak a bezárt darazsak. - Segíts nekem - folytatta a nyulacska -, a farkaddal szítsad te is a tüzet, hogy gyor­sabban lobogjon, mert látod, az én farkam nagyon kurta! Míg te a tüzet szítod, én elmegyek az emberekhez, kérek tőlük tejet, hogy legyen mit innod a máléhoz, tejjel sokkal jobb ám az íze!

Elment a nyulacska, a farkas meg nagy buzgón legyezett a farkával, szította a tüzet. A nyulacs­ka azonban nem ment messzire, hamarosan vissza is lopózkodott, elbújt az egyik fa mögött, onnan leste a prérifarkast. Az meg legyezett, legyezett szorgalmasan, s közben az utat figyelte, nem jön-e még a nyulacska a tejjel. Végül elunta a legyezést, s így beszélt:

- Ha a nyulacska nem hozza a tejet, hát megeszem a málét tej nélkül! - Azzal az orrával le­lökte a fazékról a faleveleket. Több se kellett a bezárt darazsaknak! Kiszabadultak, nekimen­tek a prérifarkasnak, csípték, ahol érték, az meg kínjában táncot járt. Ezt már nem állhatta nevetés nélkül a nyulacska. Nevetett, nevetett, de nevethetett nyugodtan, a prérifarkas nem hallhatta már, a dühös darazsak hetedhét határba kergették.

A nyulacska, mikor jól kinevette magát, ment tovább a dolgára.