564. mese...

 

 A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀 

KIRÁLY KIS MIKLÓS (Szavak száma: 1457)

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya. A hetvenhét éves szoknyának a hetvenhetedik ráncában volt egy hetvenhét éves kis könyv. A hetvenhét éves kis könyvnek a hetvenhetedik oldalán, a hetvenhetedik cikkén volt ez a kis mese, amit el akarok mondani.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király. A királynak volt három lánya. Minden reggel kiment az erdőbe sétálni velük. Egyszer feljön egy nagy fekete felleg. Azt mondja:

- Te király, add nekem a legnagyobbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a napot.

Azt mondja a király:

- Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!

Elment a felleg, elvitte a napot.

Másik reggel megint kimentek sétálni. Megint feljön egy nagy fekete felleg. Azt mondja:

- Te király, add nekem a középső lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a holdat.

A király nem adta, elvitte a holdat.

Harmadik reggel, mikor kimegyen a király újra sétálni, megint feljön a fekete felleg. Azt mondja:

- Te király, add nekem a legkisebbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a csillagokat.

Azt mondja neki a király:

- Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!

Elment a felleg, elvitte a csillagokat.

Na, hát ott nagy sötétség lett, s nagy sötétségben jártak...

Egyszer Király kis Miklós megyen az öccsével a királyudvarra vízért. Azt mondja az öccsének Király kis Miklós:

- Öcsém, én eléhoznám a napot, holdat, csillagokat, hogyha a király nekem adná fele király­ságát meg a legkisebbik lányát.

Ezt meg a király meghallotta. Odahívatta.

- Na, fiam - azt mondja -, ha elő nem hozod, amit mondtál, a fejedet levétetem.

- Hát, felséges király atyám, tessék adni egy lovat, mind a kettőnknek kardot, útnak indulunk.

Megindultak, mentek hetedhét országon. Egyszer elértek egy ezüsterdőt. Az erdő szélén meg­kötötték a lovat, a kisebbik fiú ott maradt. Ügyelt a lóra, hogy valami állatok meg ne egyék.

Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű sárkány:

- Kutyák, ebek igyák a véredet, hét esztendeje, hogy ezen a hídon járok, sose botlottál meg, mi oka ennek?

Azt mondja a ló neki:

- Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!

Leszállott a lóról a hétfejű sárkány, s azt mondja:

- Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!

Kimegy Király kis Miklós, azt kérdi tőle a hétfejű sárkány:

- Hogy menjünk? Ölre vagy kardra vagy botra?

Azt mondja rá Király kis Miklós:

- Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!

Kardra mentek.

Addig birkóztak, addig vágták egymást, hogy a vitéz levágott hat fejet. Azt mondja neki a hétfejű sárkány:

- Király kis Miklós, hagyd meg ezt az egy fejemet, odaadom a csillagokat!

- Na - mondja Király kis Miklós -, hol vannak?

- Ott a nyeregpokróc alatt, vedd ki!

Kivette Király kis Miklós a csillagokat, levágta a sárkánynak a hetedik fejét is. Elment az öccséhez, elkötötte a lovat, mentek tovább.

Elérték az aranyerdőt, ott megint megkötötték a lovat a fához,

Király kis Miklós elment az aranyhídhoz. Rávágott a kardjával, leszakadt két szál deszka. Elbújt a híd alá.

Jön a tizennégy fejű sárkány, menne keresztül rajta, megbotlik a lova. Az is azt mondja megint:

- Mi oka annak, hogy tizennégy éve erre járok, sose bírtál megbotlani, s most megbotlottál?

Az a ló is azt mondja:

- Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!

Leszállott a sárkány, s azt mondja:

- Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!

Kiment. Kérdi tőle a sárkány:

- Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra?

- Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!

Azzal kardra mentek. Addig-addig verekedtek, vagdalkoztak, hogy Király kis Miklós annak a sárkánynak is levágta tizenhárom fejét. Mikor levágta a tizenhárom fejet, azt mondja a sárkány:

- Király kis Miklós, hagyd meg azt az egy fejemet, odaadom a holdat.

- Hol van? - kérdi a legény.

- Ott van a nyeregpokróc alatt, vedd ki!

Kivette Király kis Miklós a nyeregpokróc alól a holdat, eltette a csillagokhoz, akkor levágta a sárkány tizennegyedik fejét is. Elment az öccséhez, de nem mondotta, hogy már a hold is megvan.

Mennek, mendegélnek, úgyannyira, hogy elérték a gyémánterdőt.

A lovat újra megkötötték egy fához, Király kis Miklós elment a gyémánthídhoz.

Mikor odaért, rávágott a kardjával a hídra, ott már három szál deszka szakadt le. Elbújt.

Megyen a huszonnégy fejű sárkány, menne a hídon keresztülfele, hát megbotlott a lova annak is. Azt mondja:

- Mi oka ennek? Huszonnégy éve rajtad járok, sose botlottál meg!

Azt mondja a ló:

- Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!

Akkor leszállott.

- Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!

Kiment. Kérdi a sárkány:

- Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra?

- Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!

Addig verekedett a legény a sárkánnyal, hogy annak is levágta huszonhárom fejét. Mikor levágta a huszonhárom fejét, azt mondja a sárkány:

- Király kis Miklós, hagyd meg a huszonnegyedik fejemet, odaadom a napot.

Mikor megkérdezte tőle Király kis Miklós, hol van a nap, azt felelte a sárkány:

- Ott van a nyeregpokróc alatt!

Ennek a sárkánynak háromlábú lova volt, de az a három lábon is sebesebben tudott menni, mint más, akinek négy lába van. Király kis Miklós nem kivette a napot, hanem odatette a csillagokat meg a holdat a naphoz a háromlábú lónak a nyeregpokróca alá. A sárkány huszon­negyedik fejét levágta, felült a háromlábú lóra, s elment az öccséhez.

- Na, öcsém, most már megvan a nap, a hold meg a csillagok, mehetünk! - mondta.

Ahogy kifele értek az erdőből, leszólt egy kis ember egy fa tetejéről:

- Király kis Miklós, azt hiszed, a tied a nap és a hold meg a csillag?

- Hát kié?

- Az enyém!

Na, hát Király kis Miklós fogja magát, felmászik a fára, leveri a kis embert. Az meg, mire ő félig ért, ráugrott a háromlábú lóra, elment vele.

Király kis Miklós elküldte haza az öccsét, mondja meg a királynak, hogy s mint járt, ő meg folytatta egymaga az útját.

Megy, mendegél szegény fiú hetedhét országon keresztül. Egyszer talált egy embert. Sírt. Kérdi tőle:

- Hát te miért sírsz, te ember?

- Hogyne sírnék - mondja az ember -, ha kinyitom a szememet, keresztüllátom a világot, és nem látok tovább!

- Na, gyere velem, majd lesz módodban a nézés!

Mennek tovább ketten. Megint találnak egy másik embert, az is sír.

- Hát te miért sírsz, te ember?

- Hogyne sírnék - mondja az ember -, mikor egyet lépek, keresztüllépem a világot, és nincsen tovább hova menni!

- Na, gyere velem, majd lesz módodban a lépés!

Na, ahogy mennek, mendegélnek hárman, megint találnak egy embert, az is sír.

- Hát te miért sírsz?

- Hogyne sírnék - mondja az ember -, mikor hét öl fa ég mellettem, hét nagy ujjas van rajtam meg hét bunda, mégis majd meg fagyok!

- Na, gyere velünk, majd lesz módodban a melegedés!

Mennek, mendegélnek tovább. Egyszer csak elérték a házat, ahol a kis csepp ember lakott. Bementek. Az öregasszony, a felesége már tudta, hogy az ő urát keresik. Adott nekik szállást, de egy szobát befűtött, mint a katlant, hogy égjenek meg benne mindahányan. De hát a fagyos ember szerette, annak nem volt melege, hanem a többiek, azok meg akartak sülni. Azt mondja Király kis Miklós:

- Hallod, te fagyos ember, ne hagyj bennünket megégni, csinálj velünk valamit.

Hát az csak egyet sóhajtott, egyszeribe olyan langyosság lett a szobában, hogy nem sültek meg.

Reggel, mikor kiengedte őket a vénasszony, azt mondja Király kis Miklós Messzinézőnek:

- Nézzél csak széjjel, nem látod valamerre ezt a bakarasznyi csepp embert a méternyi szakállával?

- Dehogynem - mondja Messzinéző -, a tenger közepén ül egy fűzfának a tetején.

- Na, lépjél csak érte - mondja Messzilépőnek Király kis Miklós.

Messzilépő tüstént odalépett, a kezére tekerte a csepp ember szakállát, odavitte Király kis Miklós elé. Az elvette tőle a napot, holdat meg a csillagokat, s azonnal fel is engedte a csillagokat az égre, hadd ragyogjanak.

Megköszönte a három embernek a segítséget, s megindult hazafelé. Feleúton felengedte a holdat is, s mikor már gondolta, hogy nem olyan messzire van, felengedte a napot is, hogy napvilágon érjen haza.

Mikor hazaért, a király nekiadta fele királyságát, a lányát is nekiadta, csaptak egy nagy lakodalmat, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.

 

359. mese

Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Ötödik rész) (Szavak száma: 206)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’

Ilosvai

17

Végre a nagy öröm, mely szivöket nyomta,
Mint a terhes fölleg, mérgét kiontotta,
Szemökből a zápor bőségesen hullott,
Akkor könnyült szívvel Toldiné így szólott:
   “Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom,
Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom;
Be szép vagy! be nagyon illel leventének!
Isten sem teremtett tégedet egyébnek.”

18

Miklós pedig monda: “Nem megjövendőltem,
Hogy előbb vagy utóbb bajnok lesz belőlem?
De nem köszönöm azt magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.
   Mármost Toldi Györggyel lakhelyet cserélünk,
Ő Nagyfaluba megy, mi pedig itt élünk:
Valaha tán ő is hozzám édesedik;
Ha nem, irígykedjék, míg el nem temetik.”

19

Így szerette anyját a daliás gyermek,
Szívét nem bántá még nyíla szerelemnek;
Nem is lőn asszonnyal tartós barátsága,
Azután sem lépett soha házasságra.
   Rettenetes vitéz támadott belőle,
Kalász-módra hullt az ellenség előtte,
Védte az erőtlent, a királyt, országot;
Csuda-dolgairól írtak krónikákat.

20

Senki sem állhatott ellent haragjának,
De ingét is odaadta barátjának,
S ha nem ellenkedett senki az országgal,
Örömest tanyázott a víg cimborákkal.
   Nem hagyott sok marhát, földet és kincseket,
Nem az örökségen civódó gyermeket:
De, kivel nem ér föl egész világ ökre,
Dicső híre-neve fennmaradt örökre. 

358. mese

Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Negyedik rész) (Szavak száma: 217)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’

Ilosvai

13

Megszólalt most Miklós: “Felséges királyom!
Bátyám birtokára egy cseppet se vágyom;
A magamé sem kell, legyen tied, bátya,
Teljék vele fösvény szived kivánsága;
   Csak azon könyörgök mostan felségednek:
Vegyen be sergébe, csupán közembernek;
Jó az Isten, jót ad: megszerezi kardom,
Amire szükségem leszen, avval tartom.”

14

Felelt a nagy király: “Ne légy olyan gyermek;
Hogyan vennélek én hitvány közembernek?
Királyi fejemhez választalak téged
S mán kezdve tizenkét lóra jár hópénzed.”
   De míg ezt elmondta, azalatt leoldott
Derekáról egy nagy cifra rezes kardot:
Gyémánt a cifrája, arany volt a reze,
Toldinak nyujtotta s monda: “Kösd fel, nesze!”

15

Semmit se mondhatna s adhatna királya,
Ami Toldinak ily örömet csinálna,
Pénzért, gazdagságért hej dehogy cserélne:
Dárius kincsének még oda sem nézne.
   Azért akarta is szépen megköszönni,
De a szó nem akart a nyelvére jönni,
A király azonban nem neheztelt érte,
Mert az együgyű szív nyelvén nagyon érte.

16

És hogy örömében ne maradjon hiány,
Hogy beteljék mindaz, amit szíve kiván,
Épen mintha álma kezdődnék most elől,
Anyját látja jőni a korlátok felől.
   Elfelejtett mindent és futott elébe,
Kimélve szorítá páncélos ölébe,
Nem szólott egyik sem, nem sírt, nem nevetett,
Csak az öreg Bence rítt a hátok megett. 

357. mese

Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Harmadik rész) (Szavak száma: 225)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’

Ilosvai

9

“Azt is tudom, hogy ő ingerlé a minap,
S úgy talált megütni egy bosszantó inast;
Kivallák szolgái, mi módon tartatott
A testvéröccsére embervadászatot.
   Nem úgy van, Toldi György? de úgy van! a király
Minek volna, ha nem tudná, ki mit csinál?
Egy ilyen testvérre annyi rosszat kenni,
Ki csupán magától ennyire bírt menni!”

10

Nagy tetszés követte a király beszédét,
Zsenge korához ily ritka bölcsességét:
Toldi György pedig lesüté fejét mélyen,
Csakhogy a föld alá nem bútt szégyenében.
   A király most szemét Miklósra vetette.
Vállát kegyelmesen meg-megveregette;
És monda nyájasan: “Ifju vitéz, állj fel:
Eladott a bátyád, de többször nem ád el.

11

“Én neked a földön ím kegyelmet adok;
Kérd Istent, remélem Isten is adni fog;
Bírjad békességben birtokod, ha rád száll,
Nem volt az, mióta megvan, jobb gazdánál.
   És hogy haragosod ne legyen a szomszéd,
Íme bátyád önként neked adja részét:
Vértagadó testvér! nemde úgy van? érted?
Hogy ősi birtokod öcsédnek igérted?”

12

György meredt szemeket vetett a királyra,
Hej dehogy mert nem-et mondani szavára!
Mert villogott szeme, és iszonyú pogány
Harag sötétellett a király homlokán.
   “Jól van”, mond a király, “igen a felelet?
Jól van! Erről még ma írsz öröklevelet;
Most pedig, miután így kipróbáltalak,
Mondom: udvaromnál többé ne lássalak.” 

356. mese

Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Második rész) (Szavak száma: 222)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’

Ilosvai

5

Térdre esett most a király lábainál
S így kezdette Miklós: “Oh felséges király!
Nem vagyok én bajnok, csak egy földönfutó,
Hogyan lettem azzá? tudj’ a mindentudó.
   Magam sem tudom hogy’, esém gyilkosságba,
S elzaklatott bátyám a széles világba:
Én meg idejöttem feladni tettemet,
S várni vagy kegyelmet, vagy büntetésemet.”

6

Ily bátran beszéle Miklós a királynak,
Felnyomá rostélyát acél sisakjának:
Halvány is, piros is volt az ábrázatja,
Mert bánat és öröm osztozának rajta.
   Tetszett a királynak szép fiatal képe,
Azért nyájasan ily kérdést tőn elébe:
“Nemdenem a Toldi Lőrinc fia volnál?”
Miklós a fejével ráütött e szónál.

7

Akkor az urakhoz fordult a felséges
Király s ekkép tartott hatalmas beszédet:
“Urak! hű vetézim! ide hallgassatok,
Mert nem tréfaság az, amit most hallotok:
   Toldi György testvére ez a vitéz gyermek,
S György azon van, hogyan ásson ennek vermet,
Hogyan zárhatná ki öccsét örökéből,
Hogy’ tagadhatná ki a nemzetségéből.

8

“Tudom minden csínyát, mert végére jártam;
Azért most szemébe mondom neki bátran:
Árván maradt öccsét parasztnak nevelte,
Mert nagy erőt sejtett benne s irígyelte,
   Mert attól félt, hogy a Miklós erős karja
Az ő hírét-nevét homályba takarja;
Mert - de’jszen tudja azt az ő gonosz lelke,
Öccsét rangja szerint miért nem nevelte. 

355. mese

Arany János: Toldi TIZENKETTEDIK ÉNEK (Első rész) (Szavak száma: 228)

,Király azért őtet fejéhez választá,
És tizenkét lóra neki hópénzt adata.’

Ilosvai

1

Mikor Toldi Miklós megfogá a csehet
És az ijedtében legott térdre esett,
Igen megörvendett a felséges király,
Könnybe lábadt szeme a nagy öröm miá,
   S így szólt az urakhoz, kik mellette voltak:
“Úgy hiszem, ez a cseh nem fog víni holnap;
Most akadt emberre, aki megtanítja:
Máskor hogy’ gyalázza a magyart s hogy’ szidja.

2

“De ki az a bajnok? nem ösmered Toldi?
Ki ismeri? Én nem tudom elgondolni;
Nincs egy jóravaló vitéz országomban,
Akit ne ismerjek s nevét meg ne mondjam:
   De ily erőt, mint amely van e vitézben,
Én nem tapasztaltam soha emberkézben;
Félek, nem magyar lesz; pedig nem lenne szép,
Ha más víná ki a magyar becsületét.

3

“Egyébiránt, legyen magyar avvagy német,
Nagy csapástól menti meg a magyar népet;
El is veszi tőlem jutalmát gazdagon,
Toldi gyilkos öccse részét neki adom.”
   Toldi György e szóra csak úgy hűle-fűle,
Szétnézett, hallja-e más is őkivűle?
Összesúgtak-búgtak az úri emberek:
Hogy gyilkos öccse van, annak örűltenek.

4

Mikor pedig Miklós a csehet kiszabta,
S kisebbik darabját kardján felmutatta,
Tüstént parancsolá király ő felsége,
Tizenkét aranyos vitéz menjen érte.
   El is mentek azok szép zászlós sajkával,
S vitték a királyhoz Toldit nagy pompával.
A király szólt: “Bajnok! nyisd fel sisakodat,
Mondd neved s mutassad vitézi arcodat.”

353. mese

Arany János: Toldi TIZENEGYEDIK ÉNEK (Negyedik rész) (Szavak száma: 223)

,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek;
Nem szükség a hajó oztán holt embernek.’

               Ilosvai

13

Ezalatt a várba gyors híradók mentek.
A király lejött és sok nagyúri rendek,
A két bajnok pedig csónakon egyszerre
Indult s érkezett meg a bajvívó helyre.
   Ott Miklós, mihelyest partot ért a lába,
Csónakát berúgta a széles Dunába:
Mintha korcsolyázna, futott az a habon,
Partba vágta orrát a pesti oldalon.

14

Cseh vitéz kérdezé: miért cselekedte,
Hajóját a Dunán hogy eleresztette?
“Nem egyébért, vitéz” Miklós így felelt meg,
“Hanem hogy egy csónak elég egy embernek:
   Egyikünknek itt ma gyászos lesz a vége,
S nem lesz a halottnak hajóra szüksége.”
Monda Toldi, avval kezét összetette,
Buzgón fohászkodva Istent említette.

15

Azután így szóla: “Vitéz! addsza kezed:
Te sem bántál soha, én sem sértettelek;
Ha haragunnál is, egy órád sincs hátra,
S a halálos ágyon ki meg nem bocsátna?”
   Erre a cseh nyujtá vaskesztyűs tenyerét,
Hogy összeroppantsa vele Miklós kezét;
Észrevette Miklós a dolgot előre,
S a cseh barátságát jókor megelőzte.

16

Összeszedte Toldi roppant nagy erejét,
S megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét;
Engedett a kesztyű és összelapúla,
Kihasadozott a csehnek minden újja.
   S mint mikor tavasszal, ha lágy idő fordul,
A házak ereszén a jégcsap megcsordul:
Úgy csordúlt ki a vér minden ujja végén.
Elszörnyedt a bajnok Toldi erősségén. 

349. mese

Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Hatodik rész) (Szavak száma: 175)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’

             Ilosvai

21

“Haj rá! haj! lakjuk el a búbánat torát;
Álmos a csaplárunk: igyuk meg a borát!
Igyál vén cimbalom: mindjárt rád locsolom.”
“Belém inkább uram: amúgy iszonyodom.”
   “Magadéból ingyen! hallod-e kocsmáros!
Tégy úgy, mintha innál.” “Uram! nem lesz káros?”
“Ha csak ennyit tudtok,” monda Miklós, “inni:
Igya meg a föld a maradékot: így ni!”

22

S végigönté a bort a szoba földjére:
Rázta fejét Bence s így tett rá, hogy: “éjnye!”
Toldi pedig rakta ugyancsak a táncát,
Verte a fejével a mestergerendát.
   Széles jókedvében kurjantott nagyokat,
Ivott, megint táncolt: megint ivott sokat;
De mértéket tartott az öreg cimbora:
Csak apránként fogyott a pintesből bora.

23

Egyszer elhallgatott, Miklós nem dorgálta;
Nehéz lett a feje, húzta a lócára,
Elszaladt előle a boglyakemence,
Felborult ültéből, úgy elgyengült Bence.
   Toldi is beléunt a mulatozásba,
Asztalon leborult két izmos karjára:
(Meztelen karjában dagadtak az erek)
Úgy aludt el, úgy hált a hatalmas gyerek. 

348. mese

Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Ötödik rész) (Szavak száma: 233)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’

             Ilosvai

17

Bence a tarisznyát béhozá ezalatt:
Miklósnak ugyancsak jól esett a falat,
Rakta is szaporán, alig győzte nyelni,
Három sem érkeznék vele versent enni.
   Mikor pedig a nagy kanna megérkezett,
Mint a birkozásnak, neki gyűrekezett;
Felhajtá majd félig az öt pintes pohárt;
Bence megsokalta: “Az Istenért! megárt.”

18

“Árt, nem árt, én azzal keveset gondolok,
Terád pedig kicsit tartozik a dolog;
Ha örül az ember, csak nyűg, hogy van esze,
Temessük el azt ma, itt van, igyál, nesze!”
   Avval odaadta az edényt Bencének:
Reszketett a keze az öreg legénynek,
Nem is bátorkodott inni egyszer sokat;
Mindig megolvasta titkon a kortyokat.

19

Míg ezek történtek a felső asztalon,
A kemencénél megpendült a cimbalom:
Egy öreg cimbalmos hevert a szurdékban,
Már alutt, de fölkelt, hallva, hogy vendég van.
   Toldi meg a kannát felkapá kezébe,
És kipattant vele vígan a középre:
Ivott is, táncolt is: majd leszakadt a ház,
Bence mindig mondta: “Megárt a bor, vigyázz.”

20

“Árt, nem árt, én avval nem gondolok! haj rá!” --
És az öreg kannát magasan felhajtá,
“Búsoljon a lovad, elég nagy a feje;
Nem volt ilyen kedvem, van száz esztendeje.
   Kannát nekem csaplár! pintet az öregnek!
Mert nehéz a kanna: kezei remegnek.”
Megfogadta a szót a bormérő ember:
Bence a pintesből iszogatott renddel. 

347. mese

Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Negyedik rész) (Szavak száma: 236)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’

             Ilosvai

13

Mikor mind a ketten eleget örültek,
Megolvasni a pénzt egy sírdombra dültek;
Toldi a tokjából egyenként szedte ki,
Bence pedig tartá a két markát neki.
   És így szóla Bence: “No te öreg tenyér!
Ilyet sosem kaptál, bezzeg viszkethetnél.
De minek beszélek, a szám majd hibázik -”
Nem biz az, kerek szám lett: kijárta százig.

14

“Most hallgass szavamra, jámbor szolga Bence:
Nesze tedd el, itt van kilencvenkilence;
De a századikat könnyü helyütt hagyom:
Megisszuk, mivel most magas kedvem vagyon.”
   Váltig ellenkeznék benne a hű szolga,
Ha nyergén kulacsa ki nem száradt volna:
Kívül nedves ugyan, a harmat megeste,
De a belsejébe csiholni lehetne.

15

Nem is messze kellett fáradni avégett;
Csak közel találtak egy szegény csapszéket:
Szennyes is, rongyos is volt az öreg csárda,
Oda illett volna Hortobágy síkjára.
   Egy szomjú kútágas ácsorgott előtte,
Bence nyerges lovát amellé kötötte;
Toldi pedig bément: sötét volt a házba’,
Belevágta fejét a szemöldökfába.

16

“Hé kocsmáros! hol vagy? a teremburádat!
Alszol, vagy meghaltál? mért nem gyújtsz világot?”
“Dehogy alszom, (kit hoz a forgószél megint?)
Itt a mécs, bor is lesz: itce kell-e vagy pint?”
   “Nem kell pint, sem itce, hiába is adnád,
Egy csöppet se hozz, vagy hozz egy öreg kannát!”
Elühmgette magát a csaplár e szóra,
Gondolván magában: most akadt ivóra. 

346. mese

Arany János: Toldi TIZEDIK ÉNEK (Harmadik rész) (Szavak száma: 229)

,Anyja Tholdi Györgynek szolgát azon kéré,
Jó Tholdi Miklósnak ha lészen szüksége,
Akkor rozskenyeret eleibe tégye.’

             Ilosvai

9

“Édes anyádasszony ezt neked küldötte,
Maga dagasztotta, maga is sütötte,
És megparancsolta erős-kegyetlenül,
Hogy saját kezedbe adjam szegetlenül.”
   Azzal átaladta, kést is adott mellé;
Néki veti Miklós és ugyancsak szelné:
De nem hogy a cipó válna el derékon,
Hanem a kés tört el, pedig nem volt vékony.

10

Az öreg csodálta: “Ejnye! hogy a kőben
Fútta úgy meg a szél az átalvetőben!”
Nézte a kést: hová illik a darabja,
Gondolá: jó volna, ha összeragadna.
   Hanem Miklós bizony nem esett kétségbe,
Hogy éhen hal, midőn kenyér van kezébe’:
Feltöré a cipót tétovázás nélkül,
S íme egy darab vas hull ki közepébül.

11

Felvette a vasat lába mellől Bence:
Hát nem vas-darab volt, hanem vasszelence,
Könnyen felnyitotta, nem volt semmi zárja,
Bele nézett, hát csak elállt szeme szája:
   Vert arany volt benne, nem kettő, sem három,
Hanem amióta megvan a világon,
(Pedig kenyerének javát már megette)
Annyit sosem látott, azt erősítette.

12

Hát Miklós nem örült a váratlan kincsen?
Hogy ne örült volna, abból semmi sincsen,
Szörnyűképen örült, ugrált örömében,
A holnapi napot forgatá eszében:
   Hogy’ veszen majd fegyvert, szép ruhát magának!
Hogyan veszi fejét a cseh Mikolának!
Hogy’ lesz ez? hogy’ lesz az? - De hányféle hogy-ot,
Hányféle szép dolgot össze nem álmodott!