NÉPEK MESÉI
A
MESEMONDÓ SZIKLA
VÁLOGATTA, SZERKESZTETTE
DÖMÖTÖR TEKLA
NYÚLFI KÓPÉSÁGAI
Volt egyszer, élt egyszer egy nyúlfi, és talált egy gyönyörű kertet, amely telis-tele volt ízletesebbnél ízletesebb zöldséggel. Odament hát minden reggel, és azt mondta a kertben játszadozó kislánynak:
- Apád azt mondta, engedj be a kertbe, tizenkettőkor pedig engedj ki.
Minden reggel odament, a kislány minden reggel beengedte, tizenkettőkor pedig kiengedte.
Fogyott, fogyott, egyre fogyott a zöldség a kertből.
A kislány apja így szólt:
- Valaki, úgy látszik, rákapott a zöldségemre.
Megkérdezte a kislányt, nem tudja-e, hová lett a sok ízletesebbnél ízletesebb zöldség.
- Apa - felelte a kislány -, a nyúlfi jön ide minden reggel, azt mondja, te akarod, hogy beengedjem a kertbe, tizenkettőkor pedig engedjem ki.
- No - mondta a kislány apja -, hát ha ma is jönne, engedd csak he, de tizenkettőkor ki ne engedd, hadd maradjon csak itt, amíg haza nem jövök.
Úgy is lett.
Tizenkettőkor megszólalt a jóllakott nyúlfi:
- Kislány, kislány, tizenkettő van már. Tizenkettő van, engedj ki, kérlek.
A kislány azonban nem engedte ki nyúlfit a kertből. Aztán hazajött a kislány apja.
- Mit csinálsz itt, nyúlfi? - kérdezte mérgesen. - No, majd ellátom a bajodat, de előbb idehívom a rókát meg a medvét.
Mikor a róka meg a medve megérkezett, így szólt a kislány apja:
- Róka koma, mondd csak: ki ette meg a zöldségemet?
- Én biztosan nem - felelte a róka -, nem kedvelem az efféle ételt.
Medveapó azt felelte:
- Hogyan ehettem volna meg én? Hiszen tudod, hogy fönt jártam északon!
- No, akkor csak nyúlfi lehetett - mondta a kislány apja.
Nyúlfi csak kuksolt némán, azt leste, hogyan, merre menekülhetne. De a kislány apja nyakon csípte, s már vitte is. Fölmászott vele egy hatalmas ősöreg fára, annak a fő ágára kötötte föl nyúlfit, hogy megbüntesse a lopásért. Mikor a kislány apja lemászott a fáról, nyúlfi ott maradt himbálózva az ágon.
Mennybe szállok, úgy hintázok, úgy hintázok,
mennybe,
mennybe, mennybe szállok.
Róka koma és medveapó hallottak énekét. Róka koma így szólt medveapóhoz:
- Menjünk oda hozzá, nézzük meg, mi van vele.
Mikor odaértek, így szólt a nyúlfi:
- Medveapó, kérlek, úgy megszomjaztam, mióta itt hintázok a fán, nem tennéd-e meg, hogy fölmászol, és idekötöd magad, amíg én iszom egyet? Azonnal visszajövök.
Medveapó fölmászott, odakötötte magát az ághoz, nyúlfi pedig elszaladt inni, de csak nem érkezett vissza. Telt-múlt az idő, de nem jött, úgyhogy medveapó énekelni kezdett unalmában:
Mennybe szállok, hinta-hinta-palintázok,
mennybe, mennybe,
mennybe szállok.
A kislány apja meghallotta medveapó énekét, észrevette, hogy ez már nem nyúlfi hangja. Odament, hogy megnézze, mi történt. Mikor odaér, látja ám, hogy medveapó hintázik a fán.
- Mit csinálsz odafönt, medveapó? - kérdi.
- Nyúlfi megkért, hogy helyettesítsem, amíg vissza nem tér.
- No, majd én jól ellátom a bajodat, amiért elfoglaltad nyúlfi helyét!
Ezzel leszedte medveapót a fáról, és alaposan eldöngette.
Nyúlfi közben hazaért.
Medveapó jajgatva nyúlfi háza felé vette útját. Nyúlfi ott ült a verandán, keresztbe tett lábakkal szivarozott.
Medveapó rávetette magát, de nyúlfi fürgébb volt, ügyesen félreugrott, nemhiába nagy sportember hírében állott.
Ekkor nyúlfi, hogy megvigasztalja medveapót, így szólt:
- Tudod mit? Inkább mutatok neked egy remek helyet, ahol jóllakhatsz hússal.
Elindultak hát együtt arrafelé.
- Nézd csak - szólt nyúlfi -, ott hever egy döglött öszvér. A te farkad hosszabb és erősebb, hozzákötöm a farkadat az öszvér farkához.
Úgy is tett.
Ekkor nyúlfi lehajolt, fölvett egy hegyes karót, nagyot bökött vele az öszvér oldalába. Az alvó öszvér üvöltve riadt fel, talpra ugrott, és eszeveszett vágtába kezdett.
Nyúlfi biztatta:
- Tartsd csak, tartsd csak, medveapó!
- Hogy az ördögbe tudnám tartani - kiáltotta medveapó -, hiszen a lábam se éri a földet!
Nyúlfi pedig úgy kacagott, hahotázott, hogy nevettében megfulladt.
