A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szajkó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szajkó. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. január 4., szerda

809. mese...

 

A rab király szabadon
Fantasztikus állatregény
 Írta: Bársony István

Katasztrófa. (2. rész. Szavak száma: 751)

Ekkor uj szagot hozott feléje a szél, amitől elfintorította az orrát s csaknem prüszkölni kezdett.


Füstszag volt az. Átható, kellemetlen nyers füst, amilyen a nyirkos szalmáé, amely nem ég jól, csak úgy emésztődik.

Az oroszlán idegesen rázkódott meg tőle. Ha nem lett volna annyira tele a bosszú vágyával és reményével, rögtön visszafordúlt volna. De még így is gondolkodott. A füstöt nem állhatta.

Arra tért észre, hogy a bozótban, ahol a tigrist sejtette, mozgás támadt. A Bengáliai is meg­érez­hette az utálatos bűzt és nyugtalankodott. Halk dünnyögést hallatott, amitől végig futott a királyon a láz.

Már elfeledte volna a füstöt is és besietett volna a bozótba. De újra megállította valami. Egy hirtelen támadt, hosszasan elnyújtott, az egész erdőséget átjáró, megreszkettető ordítás, aminő ezernyi embertorokból szakadhat fel.

És rögtön rá megvilágosodott a rengeteg.

Egy óriási fényes gyűrű emelkedett fel és terjedt szét messze a fák között.

A Menydörgők felgyujtották az erdőt.


Ugyanazt a haditervet hajtották végre, amit a nádasban. Csakhogy most sokkal jobban kellett vigyázniok. Most gondoskodniok kellett arról, hogy visszafelé a tűz ne harapódzzék el. Mert különben szükségtelenül tettek volna nagy kárt, s magokat is veszedelembe dönthették volna.

Ugy kellett a gyűrűt megalkotniok, hogy mindenütt patak legyen a határa, vagy legalább könnyen szemmel tartható kopár tisztás, esetleg sziklafal. A tűzisten azután megteszi a többit. Amint a lángok sisteregve, ropogva, pattogva, zúgva és mindent megemésztve előre törnek: élőlény a gyűrűben nem maradhat. Ha sikerül is valamelyik fenevadnak kisurrannia a tűz között: egyenesen a Menydörgők puskája elé kell kerülnie.

Borzasztó biztosságggal volt megcsinálva a kegyetlen haditerv, az utolsó sakkhúzás.

Nagybajúszú nem hiába esküdött volt meg fáradt társainak előtte való este, hogy huszonnégy óra lefolyása alatt befejezi a hosszas háborút. Az itélet napja, íme, itt volt, ugyanegy időben a leszámolás órájával, amit a berber király annyira óhajtott.

A halálos csöndet, ami a Menydörgők diadalorditása után egy pillanatig beállott, nagy zene­bona váltotta föl.

A madarak sikoltozva, víjjogva, csacsogva, lármázva emelkedtek fölfelé, egyenes irányban, s nagy keveredéssel-kavargással vergődtek a füstgomoly fölibe, hogy menekülhessenek.

Ami négylábú a sűrűségben rejtőzött, valamennyi megrettenve iramodott neki a világnak; s minthogy nem tudták, miről van szó és merre lehetne elosonni: minduntalan egymásba ütődtek s ostoba kérdésekkel fakgatták egymást.


Lomha, a borz, elkésett volt az éjjel s nem hált otthon földalatt levő kunyhójában; most ész nél­kül tötyögött össze-vissza, s erőnek erejével egy rókalyukat akart elfoglalni nagy zavará­ban.

A mókusok tanácstalanúl ugráltak ki s be az odvaikba. Ösztönszerüleg érezték, hogy mene­kül­niök kellene, de hová? Hisz’ az ő rendes búvóhelyök csakis a faodú.


Egy ugrifüles nyúl bután rohant neki egy sompolygó rókának, s leült előtte, mintha maga kinálkozott volna: gyere, egyél meg, mert én úgy se tudom, hová legyek. A róka most egy csöppet se törődött vele. - Erigy a pokolba, ne álld el az utamat, förmedt a szegény nyúlra.

A bogarak zúgva szálltak ki a lomb közül, s a levegő úgy megtelt velök, hogy nem is lehetett tudni, melyik a sok fekete pont közül a perje, melyik a bogár.

Égett az erdő; s a tűz, az ellenállhatatlan, borzalmas gyorsasággal közeledett a Vöröskő felé.

Amint a Menydörgők vészordítása végig zúgott az erdőn, Zulejka rögtön előrohant a dágvá­nyos mellett elterülő bozótból. Ösztönszerüleg ugyanarra készült visszavonúlni, amerről idejött.

Alighogy a tisztás széléig ért, borzasztó orditás állitotta meg. Egy másodperccel később egy hatalmas sötét tömeg szinte röpülve toppant le eléje, alig két ölnyire tőle.


India gyöngye előtt ott állott a berber oroszlán, a rabságából kiszabadúlt király, és az égő rengeteg zúgásával, pattogásával, a faóriások ropogásával s a menekülő szabadok jajongásá­val ebben a pillanatban semmit sem törődve, nézett farkasszemet azzal, akit gyűlölt.

A tigris felhörrent s első meglepetésében rögtön lelapúlt. Szemében cikázó villámok zöldes nyilait lehetett látni. Minden szál szőre égnek meredt. Izmait megfeszítette, borzasztó karmait kinyújtotta, farkával a gyepet verdeste. Várt.


Most nem hízelgett. Meg sem próbálta, hogy simulással, alázkodással békitse a királyt. Tudta, hogy minden hiába volna: a nagyhatalmak koronás feje ő neki többé meg nem bocsát. Benne volt ez a király hangjában, amely úgy talán még sohasem dörgött, mint az imént. De látszott szemének a lángjából is; - és kiérzett abból, ahogy a hercegnőt vad haragjának a megelégedé­sével mereven szemlélte.

Egy pár szajkó röpült át felettök s lekárogott hozzájok: - Hát ti mit bámuljátok egymást? Fussatok, vagy megégtek, elpusztúltok!...

A tigris tele volt ideges rémülettel. A tűztől még sokkal jobban félt, mint az oroszlántól. A füstszag szörnyen nyugtalanította. Meglepetése már elmúlt, s a lángoktól való borzadás gyors elhatározásra serkentette. Oldalt pillantott, hogy merre ugorhatna el az oroszlán elől, akivel párbajra kelni most legkevésbé sem ért rá.

A király kitalálta a szándékát s rá orditott: - megállj!

 

2012. január 13., péntek

53. mese


Szarkák és szajkó (Szavak száma: 204)
Egy mezőben vígan ugráltak sok szarkák,
S a szajkó nézgélte, mely szép tarka‑barkák,
Mely kevélyen rázzák félsinges farkukat,
Elébb tovább rakják táncra nőtt sarkukat.
Mely gyors sebességgel nyelveik peregnek!
Mikor örvendező kacajjal cseregnek. - -
Addig tekergette rájok irigy szemét,
Hogy mellettek kezdte unni saját nemét.
Elhúllt tollakat hát magára foldozta,
Fél rőfnyire ő is farkát kitoldozta,
E lopott köntösben, mihelyt felkészüle,
Egyszer hajnal előtt sergökbe repüle.
Ott még kevélyebben farkát billegteti,
Szarka módra lábát furcsán illegteti,
Hol repdes, hol tölti az időt sétálva,
Régi pajtásira néz vissza utálva,
De hogy a többekkel elkezdett cseregni,
Lapos nyelve késett, nem tudott peregni.
A melyből a szarkák nemét megismerték,
S mérges csípések közt nyájukból kiverték. -
E szemtelen szajkót mindazok követik,
Kik nemzetök s nyelvök rútabbért megvetik.
Sok magyar nemestől magyar szót bár hallj ma,
Szégyenl így beszélni e franc s német majma.
Magyar táncot bálban nem kell tőle várni,
Majom ő, német s franc kontradánszt fog járni.
Plundrán cserélte el jeles köntöseit.
Mindenkép gyalázza nagy lelkű öseit. -
Mint pillékké válnak a selyem bogarok:
Úgy lassan más néppé lesznek a magyarok.
A nagyok el kezdték: közel az ideje,
Hogy e híres népnek lesz csak a hült helye.