466. mese

AZ ÁLLATOK MEGMENTIK A MOSTOHA LÁNYT (Szavak száma: 1591)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy özvegy, gonosz boszorkány. Volt neki egy édes lánya és egy árva mostoha lánya. Az édes lánya ugyanolyan rút volt, mint maga a boszorkány, hosszú, kampós orra volt, elálló fülei, vastag ajkai, ragyás arca, míg a mostoha csinos volt, szép volt az arca, és karcsú, mint a nádszál a tóban. Ismeretes, hogy a rút lányra még csak rá sem nézett senki, de a szép mostoha lányért csak úgy tülekedtek a legények. Ez szörnyen fájt a boszorkánynak, és magában elhatározta, hogy valahogyan elpusztítja a mostoha lányát.

Egy nap az anya eloltott a házban minden tüzet, és elküldte a mostoha lányát tűzért a kutya­fejű várába, ami nem volt messze a boszorkány házától. Tudta, hogy a gonosz kutyafejű a várában darabokra tépi az embert. A jó, szófogadó mostoha lány mindjárt tette is, amire utasí­tották, futva futott az úton, a nagy erdőn át a kutyafejű várába. Amint ment át az erdőn, találkozott egy jól táplált tehénnel, aminek majd megpattant a tőgye. A tehén megkérte: „Kis­lány, fejjél meg, mert ilyen duzzadt tőggyel alig tudok menni.”

A lány azonnal megfejte a tehenet, ahogyan csak tudta. A tehén megköszönte, és mindketten folytatták az útjukat.

A lány, az útját folytatva, találkozott egy fehér báránnyal, aminek nagyon hosszú, össze­­csomó­so­dott gyapja volt, ami egészen a földig ért. A bárány megkérte: „Kislány, nyírj meg, ezzel a sűrű gyapjúval nagyon nehéz nekem ilyen melegben.”

A lány azonnal meg is nyírta a bárányt, amilyen szépen csak tudta. „Köszönöm, köszönöm” mondta a bárány, és mindketten folytatták az útjukat.

Egy idő múlva a lány megpillantott egy lovat, ami kötéllel egy karóhoz volt kötve. A ló kérte: „Kislány, oldozz el!”

A lány mindjárt el is oldozta a lovat, és ment tovább az útján a kutyafejű vára felé tűzért. A kutyafejű vára egy szép, kacsalábon forgó ház volt. A lány, amikor odaért, szépen jó estét mondott, és tüzet kért. A kutyafejű így felelt: „Kapsz tüzet, de itt vannak ezek a gombok, csörögj velük, és táncolj, amíg ki nem alszom magam.”

Miután ezt mondta, bement a másik szobába átgondolni, hogy hogyan is tudja a legjobban kikészíteni a lányt, hogy ő még jobban szórakozzon. De mihelyt az ördög kiment, a padló alól előbújt egy kisegér és így szólt: „Kislány, add ide nekem a gombokat, én segítek neked, te magad szaladj el, amilyen gyorsan csak tudsz, át a mezőkön, erdőkön, egyenesen haza. Ha a vár ura kijön a szobájából, téged kegyelem nélkül darabokra tép. Menj be a konyhába, ott megtalálod a tüzet, és a ládán ott van két pénzes zsák: az egyik nagy, a másik kicsi, mind­kettőben arany pénz van és drágakövek. Vedd magadhoz a kicsit, a nagy túl nehéz lesz.”

A lány odaadta az egérnek a gombokat, bement a konyhába, elvette a tüzet és a kis pénzes zsákot és sietve távozott - át a réteken, erdőkön, egyenesen haza.

Egy idő múlva a kutyafejű előjött a szobájából, és látja, hogy sehol sincs a lány, az egér ját­szik a gombokkal. Megharagudott és nagy vaskarmaival el akarta kapni a kutyafejű az egeret, de az gyorsan bemászott a padló alá, és a kutyafejű hiába kaparta a falat, mint a macska az üres egérfogót. Ezután átkutatott a lány után minden szobát és kamrát, de sehol sem találta az egész várában, ekkor kiment és futni akart utána.

Akárhogy is rohant, nem érte utol a lányt, mert ő nem a mezőkön, az erdőn át ment egyene­sen, hanem körben az úton. Amint így szaladt, találkozott a lóval, és megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A ló elgondolkodott, majd azt mondta, hogy látott egyet. Az abba a kacsa­lábon forgó várba szaladt, de visszafelé jönni nem látta. A kutyafejű ekkor visszaszaladt a házához, ismét átkutatott minden szobát és kamrát, minden zugot, de senkit sem talált. Ekkor nagyon megharagudott, és ment újból az úton a lány után.

Amikor megtette a fele utat, a kutyafejű találkozott a báránnyal, és megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A bárány elgondolkozott, majd azt felelte, hogy igen, látott egyet. Az a kacsalábon forgó vár felé szaladt. A kutyafejű lélekszakadva futott vissza a várába, ismét átkutatott minden szobát fentről le és lentről fel, minden sarkot, a legkisebb zugokat is, de amikor sehol sem találta a lányt, dühtől fújtatva és majd szétrobbanva rohant vissza az úton, hogy csak úgy szállt a por.

Miután a fele útnál is többet megtett, a Kutyafejű találkozott a tehénnel, megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A tehén, miután hosszan elgondolkodott, azt felelte, hogy egyet látott. Éppen itt sietett el a kacsalábon forgó vár felé. A Kutyafejű azonnal visszarohant a várába, átkutatott minden szobát, kamrát, minden sarkot, zugot, benézett az asztal alá, a pad alá, mindenfelé körülnézett, de sehol sem találta a lányt. Ekkor elhatározta, hogy megpihen egy kicsit, mert a nagy futkosásban szörnyen kimerült. Azonban ekkor az eszébe jutott a pénzes zacskója, amit előző nap a konyhában felejtett a ládán.

Bement a konyhába a pénzért, de a kisebb zacskót nem találta, ezért megértette, hogy a lány a kincse nagy részét magával vitte. Haragjában szinte megzöldült és elkékült, a fogait csikor­gatva, a fejét mélyen lecsüggesztve lefeküdt, de állandóan arra gondolt, hogyan is kaphatja el a lányt.

Ugyanekkor az árva lány épen és egészségesen hazaért, átadta a mostohájának a tüzet és elmesélte, hogy a Kutyafejű házában nagy vagyont talált. A mostoha, mint minden boszor­kány, szörnyen éhes volt a kincsre, és egyszerre csak arra támadt kedve, hogy az ő édes lánya menjen el a még nagyobb kincsért. Megint eloltott a házban minden tüzet, és megparancsolta a lányának, hogy menjen el a Kutyafejű várába tűzért.

A boszorkány lánya sietett, egyenesen rohant át a nagy erdőn a várba, hogy minél előbb meg­szerezze a sok aranyat és drágakövet. Amint ment át az erdőn, találkozott a teli tőgyű tehén­nel. A tehén megkérte: „Lányom, fejjél meg!”

De a lány elsietett a tehén mellett, magasba tartva az orrát. Miután megtett egy kis utat, odaért a gyapjas bárányhoz. Az szépen kérte: „Lányom, nyírjál meg!”

De a boszorkány lánya dühösen rákiabált: „Eredj innen, nincs kedvem senkivel sem bajlódni.”

Amint még tovább ment, szinte nekiszaladt egy lónak, amelyik szorosan egy cölöphöz volt kötéllel kötve. A ló szépen kérte: „Lányom, oldozzál el!”

De lány elszaladva mellette, csak haragosan dörmögte: „El az útból, átkozott gebe! Nincs kedvem veled bajlódni.”

Amikor odaért a Kutyafejű várához, még csak jó estét sem mondott magának a Kutyafejűnek, azonnal tüzet kért. A Kutyafejű mosolyogva mondta: „Kapsz tüzet, itt vannak a gombok - csörgesd azokat és táncolj, amíg megkeresem a tüzet.”

A Kutyafejű átment a másik szobába, és elgondolkodott, hogy hogyan is kínozza meg leg­ádázabb ellenségét. A padló alól ismét előbújt a kisegér és így szólt: „Kedves kislány, add ide nekem a gombokat, én segítek neked, de te magad fuss el, amilyen gyorsan csak tudsz. A vár ura, mihelyt kijön a szobájából, darabokra tép téged. Menj be a konyhába, ott megszerzed a tüzet, ott a ládán van két pénzes zsák: az egyik nagy, a másik kisebb. Vedd el a kisebbet, a nagy túl nehéz.”

A lány odaadta az egérnek a gombokat, besietett a konyhába, felkapta a nagy pénzes zacskót és szélvészként száguldott is hazafelé. Miután kigondolt valamit, a Kutyafejű is kijött a szobá­ból. Megpillantotta az egeret, amint a gombokat rázta és táncolt. Mint héja, lecsapott az egérre, és vaskarmaival apró darabokra tépte. Majd kirohant az ajtón, hogy üldözőbe vegye a szökevényt. Szaladt egy darabon, találkozott a lóval, megkérdezte, hogy nem látott-e egy lányt. A ló azonnal azt felelte, hogy nemrég szaladt erre egy, az erdő felé. A Kutyafejű még dühösebben rohant utána. Eljutott a bárányhoz, és megkérdezte, hogy látott-e egy lányt. A bárány azonnal azt felelte, hogy erre szaladt az erdő felé, talán még utoléri.

A Kutyafejű most úgy rohant, mintha az eszét vesztette volna, hamarosan ott volt a tehénnél, amit megkérdezett, hogy nem látott-e egy lányt. A tehén azt mondta, hogy éppen ott van a bokor mögött, és arra fordította a fejét, ahol a lány, aki a rengeteg pénzt cipelve nagyon ki­fáradt, alig szuszogva feküdt a földön. A Kutyafejű boldogan odaszaladt a lányhoz, és kitépte a kezéből a pénzes zsákot, amit szorosan a karmai között tartott. A lány, ahogyan csak tudott, ordított, harapott, kezével, lábával hadonászott és kénes nyálat köpdösött a Kutyafejű szemé­be, de semmi sem segített rajta. A Kutyafejű megragadta a boszorkány lányának a haját, vissza­vitte a várába és ott darabokra tépte.

Estefelé a vén boszorkány kiment várni a lányt az arany kinccsel. Várta, várta éjfélig, de az csak nem jött. Akkor megértette, hogy mi történt. A haragjába és bánatába azon a helyen bele is halt.

De az okos, szép, gazdag lányt mindenki dicsőítette, és énekeket szereztek róla. A híre eljutott az ország ifjú királyának a fülébe is, és feleségül vette. Nagy lakodalmat csapott.

Engem is meghívtak a lakodalomba. Én jól felkészültem: vettem két cukorlovat, egy mézes­kalács kocsit, a szabónál rendeltem színes papírból egy öltönyt, a fejemre vaj-sapkát tettem, a lábamra vékony lepényből cipőt, és útra keltem, mint egy parádés kocsis.

Útközben nagyon sütött a nap, elolvadt a sapkám. Másik sapkára volt szükségem, ezért meg­álltam a kocsma előtt. Amíg bent voltam, - volt, hol nem volt - egy nagy gyerekcsapat meg­ette a lovaimat és a kocsimat. Gyalog mentem tovább, de így elkopott a cipőm talpa.

Nagy eső kezdett esni, elázott a zakóm meg a nadrágom. Mit tegyek most? Hová menjek meztelenül? Hideg volt az eső. Szerencsére találtam az útszélen egy nagy csövet. Bemásztam és mivel nagyon fáradt voltam, átmelegedve hamarosan elaludtam. De ahol voltam, az egy ágyúcső volt. A katonák az eső elálltával gyakorlatozni kezdtek, ágyúból is lövöldöztek, hogy csak úgy remegett a föld.

Abból az ágyúból is lőttek, amiben én aludtam, és engem is kilőttek, így repültem vissza a saját falumba.

450. mese

ELENYTE (Szavak száma: 655)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi meg egy nő. Három fiuk volt meg egy lányuk, Elenyte. Az hetedhét országon túl ment férjhez. Ott élt, éldegélt, de egyszer nagyon vágyódott már a testvérei után. Bármerre is megy, bármit is tesz, egyre csak őrájuk gondolt. Ezért egyszer útra kelt, hogy meglátogassa a bátyjait. Megy, megy, találkozik egy nyúllal. Így szólt hozzá:

- Szállj fel, nyulacska, jobb lesz együtt utazni.

Fel is szállt a nyúl, és mennek tovább. Elértek egy folyóhoz, abban fürdött éppen egy boszor­kány, aki hívta a lányt:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

Elenyte már le is akart szállni a kocsiról, de megszólalt a nyúl:

- Ne menj, Elenyte, ez vérfolyó, a másik tejfolyó.

Meghallotta ezt az boszorkány, kiugrott a vízből és kitekerte a nyúlnak a lábát. Mennek tovább, és elértek egy másik folyóhoz, amiben egy boszorkány fürdött. Így szólt Elenytéhez:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

A nyúl figyelmeztette:

- Ne hallgass rá, Elenyte, ne menj: ez vérfolyam, a másik folyó tejfolyó.

És Elenyte nem ment oda. Akkor kiugrott a folyóból a boszorkány és kicsavarta a nyúl másik lábát. Ment Elenyte tovább, odaért a harmadik folyóhoz, és a boszorkány ismét hívta.

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

A nyúl így szólt:

- Ne hallgass rá, Elenyte, ne menj: ez vérfolyam, a másik folyó tejfolyam.

Elenyte hallgatott a nyúlra, és nem ment oda, ekkor a boszorkány kiugrott a folyóból, kiteker­te a nyúl harmadik lábát. Tovább ment Elenyte, és eljutott a negyedik folyóhoz. Ott fürdött a boszorkány és hívta:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

A nyúl megparancsolta a lánynak, hogy ne hallgasson a boszorkányra. Az meghallotta, ki­ugrott a folyóból, és kitekerte a nyúl negyedik lábát. Ment Elenyte tovább, eljutott az ötödik folyóhoz. Ott fürdött a boszorkány, és így hívta a lányt:

- Gyere húgocskám, fürödj meg,
  Ez tejfolyam,
  A másik folyóban vér folyik.

- Ne menj, Elenyte, ne hallgass a boszorkányra - mondta a nyúl -, ez vérfolyó, a másik a tejfolyó.

Kiugrott a boszorkány, kitekerte a nyúlnak a nyakát. Elenyte már nagyon fáradt volt, piszkos, ezért levetkőzött és bement a folyóba, hogy megfürödjön. A boszorkány gyorsan kiugrott a folyóból, magára vette Elenyte ruháját, beült a kocsiba és hazahajtott a lány bátyjaihoz. Elenyte pedig felöltözött a boszorkány rongyaiba, és ment legeltetni a bátyjai lovait.

A fiúk nagyon megörültek a húguknak, nem ismerték fel, hogy az boszorkány, és úgy szerették, mintha a húguk lett volna. Elenyte pedig a lovakat legeltette és énekelt:

- A boszorkány mézbort iszik,
  a kishúg meg a lovakat legelteti.

Meghallották a bátyjai, és elmentek megnézni. Akkor az egyik testvére megkérte, hogy keresse meg a fejét. Amint így kereste, sírva fakadt, és a könnycseppek a bátyja fejére kezdtek hullani. A fiú megkérdezte:

- Ez meg micsoda?

- Testvérkém, meleg eső esik - felelte a lány.

A fiúk megtudták, hogy ez a húguk, ezért hazavezették. Elenyte elmesélte nekik, hogy hogyan csapta be a boszorkány. A bátyjai megharagudtak a boszorkányra. Bekentek enyvvel egy lovat, a boszorkányt kivezették az ajtón, és ezt mondták neki:

- Gyerünk, húgocskám, járjunk egyet!

A boszorkány látja, hogy az ösvényen egy ló áll.

- Hogyan menjek, ha ott egy ló áll?

- Ha elhajtod, a ló elmegy.

A boszorkány hozzányúlt a lóhoz, a keze odaragadt. A fiúk mondták neki:

- Nyúlj hozzá a másik kezeddel is, akkor majd elmegy!

A boszorkány megtette, a másik is odaragadt.

- Rúgd meg a lábaddal, akkor biztosan elereszt.

Amikor a boszorkány megtette, a lába is odaragadt.

- Rúgd meg a másikkal is - tanácsolták a fiúk.

A másik is odaragadt.

- Most lökd meg a hasaddal, akkor teljesen elenged.

A boszorkány így teljesen a lóra ragadt. Ekkor a fiúk ráhúztak a hátára, hogy az teljes erővel futásnak eredt, és futott, amerre csak látott, összetörte a boszorkány csontjait. A húguk pedig ezután sokáig vendégeskedett a testvéreinél.

409. mese

A HOLLÓKKÁ VARÁZSOLT TIZENKÉT FIVÉR (Szavak száma: 2043)

Egy úrnak meghalt a felesége, és otthagyott neki tizenkét fiút meg egy lányt.
Egy idő múlva az apa eltervezte, hogy feleségül vesz egy másik nőt. Az boszorkány volt. Mondja is neki:
- A lány hadd maradjon, de a fiaidat égesd el, a hamvukat szórd bele egy papírba, és küldd el nekem, akkor férjhez megyek hozzád.
Az apa gondolkodott így, gondolkodott úgy, és nem tudta, hogy mit is tegyen. Fogta magát, és mondta.
A mostoha fiai akkor éppen a pincében voltak, és rögtön mind, egyik a másik után, fel az ablakba, és huss, elrepültek.
A férfinak csak egy lánya maradt. Az semmit sem tudott a bátyjairól, az apa megtiltotta az udvari embereknek, hogy beszéljenek róluk.
Egyszer - a lány ekkor már tizenkét éves volt - az udvari emberek beszélgettek:
- Csak ez az egy lány volt a halott úrnőnek?
Az egyikük így felelt:
- Dehogy! Volt tizenkét fiuk, de amikor az úr feleségül vette a boszorkányt, az mindegyiket elvarázsolta. Mind hollóvá változott és elrepült.
A lány, amikor meghallotta az udvari emberek beszédét, elhatározta, hogy elmegy megkeresni a bátyjait. Varrt tizenkét inget, tizenkét nadrágot, tizenkét lepedőt, párnahuzatot és miután mindent összecsomagolt, útra kelt.
Ment, mendegélt mezőkön, erdőkön át. Bárkivel is találkozik, mindenkitől kérdezi, nem látta-e a bátyjait, akik hollóvá változva repkednek. Mindenki azt felelte, hogy nem látták őket. Amint így mendegélt át egy nagy erdőségen, eljutott egy remetéhez. Amikor odament hozzá, meg­kérdezte, hogy látta-e a bátyjait, akik hollók formájában repkednek. A remete így felelt:
- Én nem láttam, de én vagyok az összes felhő ura, töltsd nálam az éjszakát, reggel össze­hívom a felhőket, lehet, hogy lesz olyan, amelyik látta őket.
Reggel a remete össze is hívta a felhőket. Amikor ráborultak a kis kunyhójára, sötét lett, mintha éjszaka lenne. Kiment az udvarra a remete, és kérdi a felhőket:
- Nem láttatok tizenkét fiútestvért, akiket hollóvá varázsoltak?
Mindegyik azt felelte, hogy nem láttak egyet sem, és mind elindult tovább a maga útján. Ekkor a remete mondja a lánynak:
- Ha ma ezen az erdőn fogsz átmenni, akkor estére megtalálod a fivéremet, aki szintén remete: neki minden szél fölött van hatalma. Ő megkérdi a szeleket, talán azok fújták el a testvéreidet.
A lány elment. Megy, mendegél át az erdőn, estefelé eljutott egy másik remetéhez. Bement hozzá megkérdezni, hogy nem látta-e, nem hallotta-e a fivéreit, akik hollókká változtak. Az így felelt:
- Én semmit sem tudok. Töltsd nálam az éjszakát! Holnap reggel összehívom az összes szelet, talán ők lesznek, akik elfújták azokat, és akkor megmondják neked.
Reggel a remete összehívta az összes szelet. Azok erősen fújtak, zúgtak, háborogtak. Minde­gyiket megkérdezte, és mindegyik azt mondta, hogy egyikük sem látta őket, semelyik sem vitte el azokat semerre. Akkor a remete így szólt a lányhoz:
- Ha ma ezen az erdőn át mész tovább, eljutsz a harmadik testvérünkhöz. Őneki minden madár felett van hatalma. Lehet, hogy lesz egy madár, amelyik találkozott velük.
A lány megint elment.
Megy, mendegél egész nap és estefelé odaér a harmadik remetéhez. Ez is mondja neki:
- Töltsd nálam az éjszakát, holnap összehívom az összes madarat. Azok, ha valamerre látták, majd megmondják neked.
Reggel ez a remete összehívta az összes madarat. Akkor odaszálltak, odarepültek a nagy és a kis madarak is. Kiment hozzájuk a remete és megkérdezte mindegyiket. Azok mindannyian azt válaszolták, hogy egyikük sem látta őket sehol, egyikük sem tud semmiről. A remete el­bocsátotta a madarakat, és mind el is repült. Hamarosan odarepült egy sánta sas. A remete rákiáltott:
- Miért nem sietsz? Miért késlekedsz?
A sas így felelt:
- Egy vadász meglőtte a lábamat, nem tudtam gyorsan repülni.
A remete kérdezi a sast:
- Nem láttál valamerre tizenkét fivért, akiket hollóvá varázsoltak?
A sas így felelt:
- Láttam, és tudom: nappal holló formájában repülnek, de éjszakára emberekké válnak és egy hegyen laknak.
Akkor a remete a lánynak tizenkét botot adott, és ráparancsolt, hogy amikor majd mászik fel arra a hegyre, azokat egymás után szúrja be a földbe.
- Csak - mondja - vigyázz, nehogy bármelyik is kiessen a kezedből: ha akárcsak egy is kiesik, akkor már nem fogsz tudni felmászni a hegyre.
A sasnak pedig ezt mondja:
- Te pedig ügyelj arra, nehogy leessen és összezúzza magát!
És elment a lány azzal a sassal, aki nagy szárnycsapásokkal szállt. Elrepültek így kettesben ahhoz a hegyhez. A hegy nagyon magas volt, még az égboltnál is magasabb. A lány azonnal kezdte beszúrni a hegyoldalba a botokat, és ment felfelé. Szúrta, döfte, már alig félversztányi út maradt, már fel is mászott volna, de váratlanul leesett az egyik bot. A lány, amint nézte a lezuhanó botot, ő is majdnem leesett, de a sas, amelyik ott ült a hegy lábánál, azonnal fel­repült, az egészséges lábát beleakasztotta a lány batyujába, majd fel, fel, egészen a felhőkbe vitte őt. Elvitte egy nagy barlanghoz, majd ott letette.
- Itt van az a barlang, ahová este megérkeznek, és bemennek - mondta. - Te, ha oda bemész, találsz tizenkét ágyat. Terítsd le azokat lepedővel, és mindegyik párnára húzzál huzatot. Mindegyik inget és nadrágot tedd az ágyakra. Mindegyik ágy mellett találsz egy kis asztalt és az asztalokon egy-egy kenyeret. Azokból a kenyerekből levághatsz egy-egy szeletet és meg­eheted. Az ajtó mellett találod a legkisebb bátyád ágyát, mássz be alája. Ott te is eltöltheted az éjszakát.
A sas, miután mindezt elmondta, elrepült, a lány pedig bemászott abba a barlangba. Ott mindent úgy talált, ahogyan azt a sas elbeszélte neki. Lepedővel letakarta az ágyakat, felhúzta a párnákra a huzatot, a nadrágokat és az ingeket letette mindenkinek az ágyára, elvett minden kenyérből egy-egy szeletet. Bemászott a legkisebb testvére ágya alá és lefeküdt. Amikor be­köszöntött az este, azonnal meghallotta, hogy hollók kárognak. Leszálltak, és emberekké válva bementek a házba. Mindenki örült, hogy meg van ágyazva, és nadrágot meg inget is találtak. Minután rendbe tették magukat, mennek enni. Látják, a kenyerük fel van vágva. A legidősebb mondja:
- Az ágyakat és a ruháinkat is rendbe tette, ez jó, de hogy a kenyerünkből hiányzik, ez nem jó dolog. De mit tehetsz?
Eltöltötték az éjszakát. Reggel felkelvén károgni kezdtek, és elrepültek. Akkor az ágy alól előbújt a lány is. Rendbe tette az ágyakat, kitakarította a szobát, mindent elrendezett, és várja a testvéreit. Estefelé megint kárognak a hollók, és jönnek be a fivérei a szobába. A legidősebb mondja:
- Látod, a kenyérből megint evett valaki. Gonosz szellem járhatott itt. Most még semmit sem teszek, de ha harmadnap is így lesz, akkor akár az egész hegyet felszántom, de megtalálom.
Az ágy alatt fekvő lány megijedt, és elképzeli, hogy mi fog történni. Már mindegyik fivére alszik, horkolnak, de ő csak képtelen elaludni. Szenved, szenved, és végül kezdi keltegetni a legkisebb bátyját, húzza a lábát.
- Ki az? - kérdi a fiú.
A lány halkan feleli:
- Én, bátyuskám, a ti testvéretek. Eljöttem, megkerestelek benneteket. De mit tegyek most, hogy a bátyám haragszik?
A bátyja így felel:
- Nos, mit tegyél most? Tégy úgy, mint eddig tettél. Holnap majd meglátjuk.
Reggel az összes fivér felkelt, és már készülnek kifelé, amikor a legkisebb megszólal:
- No, bátyám, tegnap azt ígérted, hogy feltúrod az egész hegyet, felforgatod, de ha rokont, vagy nővért találnánk, mit tennél akkor?
A legidősebb fivér így válaszolt:
- Látom, hogy te már tudod, hogy ki van itt, no mondd meg, hogy kicsoda!
A kérdezett felemelte a takarót.
- Másszál elő húgocskám, lesz, ahogy lesz!
Akkor a legidősebb bátyó így szólt:
- Ha kibírtál volna otthon még egy évet, akkor otthon megvárhattál volna minket, de most, húgocskám, nekünk is, és teneked is, még tizenkét évet kell szenvednünk. Ha kibírsz ennyi időt, és közben nem szólsz senkihez, akkor még találkozunk.
Miután ezt elmondta, megparancsolta a húgának, hogy szálljon fel a hátára, majd mind­annyian hollóvá változtak, elrepültek. Elvitték a húgukat a nagy erdőbe, felültették egy fenyőfa csúcsára. Elbúcsúztak tőle, és otthagyták. Sokáig ült ott, a ruhája is teljesen elrongyo­lódott.
Egy szép napon abba az erdőbe jött a királyfi az udvaroncaival vadászni. A kutyák körül­vették azt a fát, amelyiken a lány ült, és elkezdtek ugatni. Azonnal odament a vadászokkal a királyfi. Látja, hogy a fán egy ember van. Így beszél hozzá, úgy beszél hozzá, de az csak hallgat. Akkor a királyfi mondja az egyik szolgájának: - Mássz fel, és hozd le! Meglátjuk, hogy ki az.
A szolga fel is mászott. A lány, úgy látszik, közölni akarja vele, hogy nincs ruhája. A vadász, miután lemászott, mondta a királyfinak, hogy a fán egy szép fiatal nő van, de ruhátlan. A királyfi adott ruhát a vadásznak, aki felvitte azt a lánynak. A lány felöltözött és lemászott. A királyfinak annyira megtetszett, hogy már semmi mást nem akart, csak mindig őt látni. Miután hazavitte, megmondta a szüleinek, hogy feleségül akarja venni. A szülők nem akartak néma menyet, de mivel a fiú sokáig kérlelte őket, beleegyeztek, és a királyfi feleségül vette a tizenkét fiú húgát.
Néhány év múlva fiuk született. Aznap a királyfi nem volt otthon, a fiatal királynéhoz a mos­to­­ha anyját, a boszorkányt hívták el segíteni. Ez a boszorkány kidobta a gyereket, felkapott egy kutyakölyköt, és megmutatta mindenkinek:
- Nézzétek, milyen gyereket szült!
Megijedtek a királyfi szülei, és írtak a fiuknak, hogy mielőbb jöjjön haza, és váljon el a fele­ségétől. A királyfi hazajött, megnézte a feleségét, és úgy döntött, hogy semmit sem tesz, mert az olyan jó, olyan szép.
Egy év múlva újabb fiuk született. A királyfi megint nem volt otthon, és a boszorkány, mihelyt csak megpillantotta a gyereket, kidobta, és felkapott egy macskakölyköt, és mutatja mindenkinek:
- Nézzétek, most milyen gyereket szült!
Mindenki csodálkozott, és a szülők írtak a fiuknak egy levelet. A fiuk írt haza, hogy semmit se tegyenek őnélküle. Hazajött a királyfi, és mondja, hogy a felesége nagyon szép, tetszik neki, és még tovább tartja.
Megint egy év múlva - a királyfi most sem volt itthon - megszületett a harmadik fiuk. A boszorkány, alig pillantotta meg, kidobta, és mindenkinek egy épp akkor született kutya­kölyköt mutatott. A szülők megint írtak a fiuknak, hogy sürgősen jöjjön haza, hogy így vagy úgy veszejtse el a nőt. A királyfi hazajött, de nagyon sajnálja elpusztítani a feleségét. Nem tudva, hogy mit is tegyen, mondja:
- Tudjátok, tegyétek meg, ahogyan kigondoljátok!
A bírók elítélik a nőt. Meghozták az ítéletet, hogy égessék el, mert ő boszorkány. Nagy mág­lyát raktak, meggyújtották, és vezetik oda a nőt, de hamarosan nagy eső támadt és eloltotta a tüzet. Megint megparancsolták, hogy hozzanak száraz fát. De ekkor már letelt a tizenkét év, csak egy óra hiányzik, mindjárt jönnek a fivérek. Amint csak kezdték meggyújtani a tüzet, látják, hogy repül arra tizenkét holló. Odarepültek és leereszkedtek. Mihelyt leszáll az első, emberré változik, és kézen fogva vezet egy hároméves kisfiút; leszáll a második és vezet egy kétéves kisfiút; leszáll a harmadik és hoz egy még pólyás újszülöttet. A fiúk mind oda­szaladnak a tűzhöz és kiáltják:
- Mit csináltok itt? Nem szégyellitek magatokat, hogy a mi ártatlan húgunkat el akarjátok pusztítani? Inkább a mostoháját, a boszorkányt vessétek a tűzre.
Elmesélték, hogy hogyan dobta ki a boszorkány az újszülött gyerekeket, és hogyan vették ők azokat magukhoz és nevelték fel... Most a húguk is mindent elmondott: nagyon szereti a báty­jait, és ezért hallgatott ilyen sokáig. Akkor mindnyájan megragadták a boszorkányt és bele­dob­­ták a tűzbe.
A király nagy lakomát rendezett. Én is ott voltam, és sokat láttam, ott ettem, ittam, a sza­kállamon végigcsorgott, a számba semmi sem került.

403. mese

A BOLOND NŐVÉR (Szavak száma: 1154)

Élt egyszer három nővér. A legfiatalabb gyengeelméjű volt, és ezért a nővérei sértegették, élősködtek rajta, bolondnak nevezték.

A legidősebbnek volt egy kisfia.

Egyszer az idősebb nővérek elmentek a folyóhoz, mosni a fehérneműt, és elvitték a kis­gyereket is, hogy megfürdessék. Odajött a bolond lány és mondja:

- Nővérkéim, miért mossátok a kisfiút ilyen fehérre? Ha meglátják a hattyúk, elviszik, mint a saját gyermeküket.

A nővérek nem válaszoltak a bolond húguknak. A gyereket nagyon fehérre mosták, lefek­tették a partra, majd mentek mosni a ruhát. Akkor odajött a hattyúvá változott boszorkány, és ellopta a gyereket. A nővérek, miután kijöttek a partra a fehérneművel, látják, hogy nincs ott a gyerek.

- Hol a gyerek? Hol a gyerek? - kiabáltak.

- Mondtam, hogy ne mossátok ilyen fehérre - mondta a bolond. - Amint lemostátok, iderepült a boszorkány hattyú képében, és elvitte a gyereket.

- Én elmegyek, megkeresem - mondta a fiatalabb nővér. Levágott magának egy darab szalon­nát, leszelt egy karéj kenyeret, és elindult. Abba az országba ment, ahol sok körte, alma, meggy termett, hogy az ágak csak úgy hajladoztak a rengeteg gyümölcstől.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcseimet, könnyítsd meg a terhemet - kérte egy körtefa.

- Nincs időm - felelte, és sietve tovább ment.

Ahogyan így haladt, elérte az almafát.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcseimet, könnyítsd meg a terhemet!

- Nincs időm - vágott vissza, és sietve tovább ment.

Távolabb egy süteménnyel teli kemencét talált.

- Kislány, húgocskám, szedd ki belőlem a süteményt, hogy el ne égjen!

- Nincs időm - felelte, és sietve tovább ment.

Végül eljutott egy tarka tehénhez a legelőn.

- Kislány, húgocskám, fejjél meg, könnyítsd meg a terhemet - kérte a tehén.

- Nincs időm - felelte, és sietve tovább ment.

Amint így ment, kezdett besötétedni. A lány meglátta egy lámpa fényét, és abban az irányban ment. Hamarosan eljutott egy kunyhóhoz. Ott az ajtó mellett állt egy kemence. A kemencén egy nagy cirmos kandúr szundított, a sarokban egy rakás fahasáb volt. A szoba végében, a padon feküdt a boszorkány és mellette volt hozzá simulva a gyerek. A boszorkány meg­pillantván a vendégét, mondja:

- Gyere, kislányom, vakard meg a fejemet. Ha nem akarod kézzel, vegyél egy fahasábot a sarokból.

A lány felemelt egy fahasábot, és vakarta a boszorkány fejét. A boszorkány elszundított, majd elaludt. Akkor a lány felkapta a gyereket, és kiszaladt. Felébredt a boszorkány, felült a kenyér­lapátra, és repült a lány meg a gyerek után. A lány már odaért a tehénhez. Hallja a mögötte repülő boszorkányt. Odaszaladt a tehénhez, és felkiáltott:

- Tarka tehénke, ments meg a boszorkánytól!

- Nem fejtél meg, nem mentelek meg - felelte a tehén.

A lány odaszaladt a kemencéhez:

- Kemence, kemencécske, ments meg a boszorkánytól!

- Nem szedted ki a süteményt, nem mentelek meg - felelte a kemence.

A lány odaszaladt az almafához:

- Almafa, almafácska, ments meg a boszorkánytól!

- Nem könnyítetted meg a terhemet, nem mentelek meg - felelte az almafa.

A lány odaért a körtefához:

- Körtefa, körtefácska, ments meg engem a boszorkánytól!

- Nem könnyítettél a terhemen, nem mentelek meg - felelte a körtefa.

A boszorkány utolérte a lány és elvette a gyereket.

A lány a gyerek nélkül tért haza, és mindent elmesélt. Akkor a bolond lány megszólalt:

- Ha adtok nekem egy kis szalonnát és kenyeret, akkor elhozom a gyereket.

Elgondolkodtak a nővérek:

- No, elmehetsz - mondták.

Adtak a bolondnak egy darab szalonnát meg egy szelet kenyeret, és eleresztették.

Megy a bolond lány, és szalonnát eszik kenyérrel. Odaér a körtefához.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcsöket, könnyítsd meg a terhem - kérte a körtefa.

- Milyen szép körte! - csodálkozott a bolond lány. - Jól van, fácska, azonnal.

És a lány megrázta a fát, lerázta a körték nagyobb részét. Szedett magának egy kötényre való körtét, és ment tovább. Közben jóízűen eszegetett.

Aztán odaért az almafához.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcsöket, könnyítsd meg a terhem - kérte az almafa.

- Milyen szép alma! - csodálkozott a bolond lány. - Jól van, fácska, azonnal.

És a lány megrázta a fát, lerázta az almák nagyobb részét. Szedett magának egy kötényre való almát, és ment tovább. Közben jóízűen eszegetett.

A bolond lány hamarosan eljutott a kemencéhez.

- Kislány, húgocskám, szedd ki a süteményt, nehogy megégjen - kérte a kemence.

- Milyen szép sütemény! - csodálkozott a bolond lány. - Jól van, kemencécske, azonnal.

A bolond lány kivette a sütemény a kemencéből. Vett magának egy kötényre való süteményt.

Végül a lány odaért a tehénhez.

- Kislány, húgocskám, fejjél meg, könnyítsd meg a terhem - kérte a tehén.

- Jól van, tarka tehénke, megfejlek, megkóstolom a meleg tejet - felelte a lány.

A sütemény héjába fejte az édes tejet, ivott belőle, és ment tovább.

Amint így megy, kezd sötétedni. A bolond lány megtalálja az erdőben a boszorkány kunyhó­ját. A boszorkány a lócán feküdt, és mellette volt a gyerek. Meglátta a vendéget és mondja neki:

- Gyere, kislány, vakard meg a fejemet! Ha nem akarod kézzel, vegyél a sarokból egy fahasábot.

A bolond lány vett a sarokból egy fahasábot, és megvakarta a boszorkány fejét. A boszorkány elszundított, majd elaludt. A lány a padlóról felvett agyaggal betapasztotta a boszorkány szemét, a macskának adott egy kis szalonnát, ami még megmaradt. Felkapta a gyereket, és elszaladt. Felébredt a boszorkány, leugrott a lócáról, de nem tudta kinyitni a szemét. Amikor megértett, hogy a szemét leragasztották agyaggal, felkiáltott:

- Jaj, az a gonosz, itt volt, leragasztotta a szemem. Cicuskám, gyere ide, vakard le!

- Nem, nincs időm - nyivákolt a macska. - Szalonnát eszem.

- Majd később megeszed, cicuskám. Gyere gyorsabban és vakard le a szememről az agyagot.

- Nem, nincs időm - nyivákolt megint a macska. - Szalonnát eszem. Majd ha megettem, levakarom.

A boszorkánynak várnia kellett, míg a macska meg nem ette a szalonnát. Amikor a macska levakarta a szeméről az agyagot, a boszorkány felült a kenyérlapátra, és elrepült a bolond lány után. A lány már a tehén mellett volt, amikor meghallotta, hogy jön a boszorkány. Odaszaladt a tehénhez, és felkiáltott:

- Tarka tehénke, ments meg a boszorkánytól!

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte a tehén. Elállta az utat, öklelni kezdett, és nem engedte tovább a boszorkányt.

A bolond lány odaszaladt a kemencéhez.

- Kemence, kemencécske, ments meg a boszorkánytól!

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte a kemence, és tégladarabokkal verni kezdte a boszorkányt, nem engedte tovább.

A bolond lány odaszaladt az almafához.

- Almafa, almafácska, ments meg a boszorkánytól!

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte az almafa, és az ágaival kezdte verni a boszorkányt, nem engedte tovább.

A bolond lány odaszaladt a körtefához.

- Körtefa, körtefácska, ment meg a boszorkánytól.

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte a körtefa, és elállta a boszorkány útját, az oldalával lökdöste.

A boszorkány már kifogyott az erejéből. Lezuhant a körtefa alá a földre, és kilehelte a lelkét. A bolond lány boldogan vitte a gyereket épen és egészségesen az anyjához.

402. mese

AZ ÁRVAGYEREK MEG A BOSZORKÁNYOK (Szavak száma: 742)
Egyszer egy árva fiú világgá ment szerencsét próbálni. Ment, mendegélt, és eljutott egy nagy birtokra. Azon a birtokon élt két öregember. Megkérte őket, hogy náluk tölthesse az éjszakát. Az öregek beleegyeztek, de megjegyezték:
- Nem lesz jó neked, gyermekem, minálunk, mert itt sok a boszorkány, akik a mi szemünket is kiszúrták. Veled is megtörténhet ez.
A fiú azonban nem félt, és az öregeknél maradt. Azok megkérték, hogy legeltesse a kecskéi­ket. Csinált a fiú magának egy furulyát, letört egy suhogó vesszőt, és kihajtotta a kecskéket. Legelteti azokat, legelteti, hát látja, hogy kiabálva arra repül egy boszorkány:
- Miért legelteted a kertemben a kecskéket? Kiszúrtuk a szemét az anyádnak, az apádnak, a tiedet is kiszúrjuk.
A fiú nem ijedt meg.
- Mit tehetek? - mondja. - Ha kiszúrjátok, ki lesz szúrva, de előtte engedjétek meg, hogy játsszam a furulyámon.
A boszorkány megengedte. A fiú elkezdett játszani a furulyán, a boszorkány meg táncra perdült. Táncol, táncol, amíg el nem fárad, majd miután elfáradt, kezdett a hasán csúszkálni. Akkor a fiú odaszaladt a boszorkányhoz, felkapott egy botot, és agyonverte. Hazahajtotta a kecskéket, és elmesélte az öregeknek, hogy mi történt. Az öregek nagyon megörültek, hogy a fiú ilyen bátor...
Másnap a fiú megint kihajtotta a kecskéket, és megint repült kiabálva egy boszorkány:
- Miért legelteted a kertemben a kecskéket? Kiszúrtuk a szemét az anyádnak, az apádnak, a tiedet is kiszúrjuk.
A fiú nem ijedt meg.
- Mit tehetek? - mondja. - Ha kiszúrjátok, ki lesz szúrva, de előtte engedjétek meg, hogy játsszam a furulyámon.
Ez a boszorkány is beleegyezett. Alig emelte a fiú a szájához a furulyát, a boszorkány elkez­dett táncolni. Táncol, táncol, amíg el nem fárad, majd miután elfáradt, kezdett a hasán csúsz­kálni. Akkor a fiú odaszaladt a boszorkányhoz, felkapott egy botot, és agyonverte.
Következő nap ismét kihajtotta a fiú a kecskéket, és odarepült kiabálva az utolsó boszorkány.
- Miért legelteted a kertemben a kecskéket? Kiszúrtuk a szemét az anyádnak, az apádnak, a tiedet is kiszúrjuk.
A fiú nem ijedt meg.
- Mit tehetek? - mondja. - Ha kiszúrjátok, ki lesz szúrva, de előtte engedjétek meg, hogy játsszam a furulyámon.
Ez a boszorkány is beleegyezett. Alig emelte a fiú a szájához a furulyát, a boszorkány el­kezdett táncolni. Táncol, táncol, amíg el nem fárad, majd miután elfáradt, kezdett a hasán csúszkálni. Akkor a fiú odaszaladt a boszorkányhoz és mondja:
- Add vissza a szemét az apámnak és az anyámnak. Akkor eleresztelek.
A boszorkány mondja:
- Menj be a fürdőbe. A kék dobozban ott találod az apád szemét, a pirosban pedig az anyádét. Ott, egy üvegben, vér is lesz, amit csöpögtess rájuk, mielőtt a helyükre tennéd a szemeket.
Amikor a boszorkány mindent elmesélt, a fiú agyonverte. Hazahajtotta a kecskéket, és kérdi az öregeket:
- Vissza akarjátok kapni a szemeteket?
- Hogy is ne akarnánk, fiacskám, világosságot? - mondják.
Akkor a fiú begyújtott a fürdőben, megmosdatta az öregeket, belocsolta vérrel, majd a helyük­re tette a szemeket. Az öregemberek nagyon örültek a fénynek, köszönetet mondtak a fiúnak.
Egyszer odarepül egy holló az öregekhez. Károg:
- Kár, kár, esküvőre hívlak titeket.
Az öregek süteményt sütöttek, majd felültek egy kecskebakra, és elmentek az esküvőre. Csak a fiút hagyták otthon egyedül. Minden kulcsot odaadtak neki, csak egyet akartak megtartani maguknak, a fiú kérlelni kezdte őket:
- Apácska, annyi jót tettem nektek: kiváltottam a kertet a boszorkányoktól, visszatettem a szeme­teket, mégis sajnáljátok itt hagyni nekem a kulcsot.
Elszégyellte magát az öregember. Odaadta a fiúnak a kulcsot. Amikor a fiú egyedül maradt a házban, azonnal kinyitotta azzal a kulccsal a szobát, ahová bemenni megtiltották neki. Meg­pillantott egy nagyon szép lovat. Kivezette azt, megnyergelte és világgá ment, hogy szeren­csét próbáljon.
Visszajöttek az öregek az esküvőről. Látják, hogy nincs a házban sem a ló, sem a fiú. Elkezdték kergetni a fiút. Kergetik, kergetik és utol is érik: kérik, hogy adja vissza a lovat. De a fiú így beszél:
- Apácska, annyi jót tettem nektek: kiváltottam a kertet a boszorkányoktól, visszatettem a szemeteket, mégis sajnálod tőlem ezt a lovat.
Elszégyellte magát az öregember, és hazament. Otthon az öregasszony összeszidja az öreg­embert, hogy odaadta a lovat. Ismét ráparancsol, hogy menjen a fiú után. Kergeti az öreg, kergeti a fiút. Utoléri. És a fiú megint könyörgött az öregembernek, hogy ne vegye vissza a lovat tőle. Dolga végezetlenül tért vissza az öregember. Megint szidja a felesége, mondja neki, hogy megint menjen el a lóért. Az öreg elment. Kergeti, kergeti a fiút, de utol nem éri.
A fiú pedig lovagolt, lovagolt, és sohasem tért vissza.

390. mese

A KILENCFEJŰ (Szavak száma: 502)

Élt egyszer kilenc fiútestvér és volt nekik egy húguk. Mindegyik fiú lóháton elment a hábo­rú­ba, a húguk otthon maradt a mostoha anyjukkal, aki boszorkány volt. Ez a boszorkány ismert az erdőben egy kilencfejű sárkányt. Egyszer elküldte a lányt, hogy keresse meg a háborúban a bátyjait. Valójában azért küldte el, hogy a kilencfejű sárkány elkapja és felfalja. Miután el­küldte a lányt a fivérei keresésére az erdőbe, a boszorkány maga is elment utána, mert meg akarta tudni, hogy mi is fog történni.

Amikor rátámadt a kilencfejű, a lány felmászott egy vadalmafára. A kilencfejű elkezdte rágni az almafát. Rágja az első fejével, rágja a másodikkal, elfárad. Ezért rágja a harmadikkal, és tovább, így rágja mind a kilenc fejével.

Jön a medve

- Istenem, kilencfejű, mit csinálsz itt?

- Sült hús ül az almafán, rágom a fát, hogy a húst leszedjem, megegyem.

- Pihenj egy kicsit, majd én rágom helyetted.

A kilencfejű lefekszik a földre, pihen. A medve pedig szalad az almafa körül és énekel:

Megnyúzlak, kiváglak, almafácska,
Kettő, három, elég!

A kakukk kakukkol:

Kakukk, kilenc fivér,
Kakukk, gyertek gyorsan,
Kakukk, a ti nővéretek,
Kakukk, a zöld erdőben,
Kakukk, az almafán,
Kakukk, a kilencfejű rágja,
Kakukk, mindjárt elrágja.
Kakukk, már csak egy szál,
Kakukk, már csak egy szál!

A boszorkány megijeszti:

- Hess, hess, mit énekelsz itt?

Közben futkos a medve az almafa körül, szól a kakukk, a boszorkány meg kergeti a kakukkot.

A kilencfejű fekszik, mind a kilenc feje a földön nyugszik, és egyszerre csak hallja, hogy remeg a föld.

Mondja:

Mi zúg ott, mi dobog itt
A királyi föld alatt?

A kakukk a földre száll, és így beszél:

Hadd zúgjon, hadd dobogjon,
A fivérek jönnek jó lovon.

A kilencfejű sárkány azonnal felemelte a földről az egyik fejét. Látja, hogy az almafa, amit megrágott, háromszor olyan vastag, mint amilyen az elején volt. Utasítja a medvét, majd maga is tovább rágja.

Szalad oda a róka:

- Istenem, kilencfejű, mit csinálsz itt?

Így felel:

- Sült hús ül az almafán, rágom a fát, hogy a húst leszedjem és megegyem.

A róka így szól:

- Feküdj csak le, kilencfejű, majd én elrágom helyetted!

De az így felel:

- Te is úgy akarsz tenni, mint a medve.

- Nem, én azt nem teszem!

A kilencfejű megint lefeküdt, a róka meg futkos és énekel:

Megnyúzlak, kiváglak, almafácska,
Kettő, három, elég!

A kakukk megint kakukkol:

Kakukk, kilenc fivér,
Kakukk, gyertek gyorsan,
Kakukk, a ti nővéretek,
Kakukk, a zöld erdőben,
Kakukk, az almafán,
Kakukk, a kilencfejű rágja,
Kakukk, mindjárt elrágja.
Kakukk, már csak egy szál,
Kakukk, már csak egy szál!

A boszorkány megint kergeti a kakukkot:

- Hess, hess, mit énekelsz itt?

A kilencfejű megint mondja:

Mi zúg ott, mi dobog itt,
A királyi föld alatt?

A fivérek már egész közel vannak.

A kakukk megint szól:

Hadd zúgjon, hadd dobogjon,
A fivérek jönnek jó lovon.

Ebben a percben megjelent mind a kilenc bátor fivér páncélban, karddal - a kilencfejűnek mind a kilenc fejét levágták, és levették a húgukat az almafáról. A boszorkányt meg hozzá­kötötték a fához és elégették.