401. mese

RÁMDŐL AZ ÉGBOLT (Szavak száma: 393)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öregasszony. Volt annak egy kismacskája. Egyszer ők ketten elmentek, hogy nyírfa gallyakat vágjanak fürdőseprűnek. Az öregasszony lehúzott egy ágat, és hopp, leesett róla egy levél a cica farkára. A kismacska felkiáltott:

- Anyóka, anyóka, ránk dől az ég, én elszaladok.

- Ne szaladj el, cicuskám, nem dől az ránk!

Egy másik levél azonban megint ráesett a kismacska farkára. Az megint felkiáltott:

- Anyóka, ránk dől az ég, szaladok.

Hát neki is ered, és szalad.

Találkozik a nyúllal:

- Nyulam-bulam, fussunk, fussunk, ránk dől az ég!

- Ki mondta ezt neked?

- Magam láttam. Már rádőlt a farkamra.

No hát futásnak erednek mindketten.

Találkoznak a rókával:

- Vörös róka, fussunk, fussunk, ránk dől az ég!

- Ki mondta ezt neked, cicuska?

- Magam láttam, már rádőlt a farkamra.

No hát futásnak erednek mindhárman.

Találkoznak a farkassal:

- Ordas farkas, fussunk, fussunk, ránk dől az ég!

- Ki mondta ezt neked?

- Én magam láttam, már rádőlt a farkamra.

No hát futásnak erednek mind a négyen.

Találkoznak a medvével:

- Buksi mackó, fussunk, fussunk, ránk dől az ég!

- Ki mondta ezt neked?

- Én magam láttam, már rádőlt a farkamra.

No hát futásnak erednek mind az öten.

Elszaladtak az erdőbe, találtak egy kunyhót, odamentek. Mindegyikük nagyon éhes volt, de itt nem volt semmi. Egyezkedtek, egyezkedtek, és végül megállapodtak, hogy meghívják ebédre a szarvast. Mondják:

- Most bújjunk el mindannyian, és amikor megjön a szarvas, rátámadunk és széttépjük.

A róka felmászott a kemencére, a kismacska felmászott egy oszlopra, a nyúl elbújt a söprű alatt, a farkas bemászott a kemence alá, a medve pedig bement a kemencébe.

Amikor mindannyian elbújtak, nem volt kinek elmenni a szarvashoz. Leugrott a kemencéről a róka, elment a szarvashoz, és mondja neki:

- Szarvas, kedves szarvas, gyere el ebédre, már mindent megfőztünk, elrendeztünk.

Visszaszaladt a róka és felmászott a kemencére. Megjött a szarvas. Mihelyt csak kinyitotta egy kicsit az ajtót, mindenki rávetette magát a megállapodásuk szerint. De a róka, sietségében, amint ugrott le a kemencéről, kitörte a nyakát. A macska, amint ugrott le az oszlopról, eltörte a lábát. A nyúl, amint mászott elő a söprű alól, kiszúrta a szemét. A farkas, amint bújt elő a ke­mence alól, összetörte a bordáját. A medve, amint mászott ki a kemencéből, eltörte a gerincét.

Egyedül a szarvas maradt életben, tehát nyugodtan hazament.

109. mese

Egy levél (Szavak száma: 213)

Messze, messze napkeletről, kelet kies vidékéről repült hozzám egy kis madár. Nyakán kes­keny piros szalag s a szalagon fehér levél. Aranynyal van írva szépen minden sora a levélnek. A ki írta a levelet, gyönyörű szép regét mond el.

Elolvasom a levelet, fiúk, lányok, hallgassátok, talán meg is tapsoljátok:

»Jó emberek, ez a madár ott született magyar földön. Magyar égbolt borúlt rája Tisza, Duna rónasíkján.

Nem oly régen hoztam én el hazátokból idegenbe, ide hozzánk, napkeletre.

Pompás, fényes házba tettem, aranyozott kalitkába, simogattam, etetgettem mindhiába, mindhiába!

A kis madár búslakodott, szomorkodott egyre jobban.

Minden reggel, minden este azt csacsogta, csicseregte:

Szülőföldem szép határa,
Meglátlak-e valahára?

Nagy volt szegény kis madárnak a honvágya, azért nem nyílt víg dalokra soha szája.

Ha biztattam, vigasztaltam, beczéztem, dajkálgattam, csak azt mondta, azt pihegte: szíve fáj, vonva vonja hazafelé a szülőföld, honi táj.

- Mindened van, kis madárkám, enni, inni, a mi kell, puha ágyad tollpihéből, maradj, ne menj innen el!

- Mindenem van, te is jó vagy, aranyos vagy, asszonyom, de valami csak azt mondja, azt súgja: jobb otthon.

- Megesett a szivem rajta s hogy ne legyen külföld rabja, elbocsátom, eleresztem s kis levéllel a nyakába, vígan röpűlt hazájába.

Repűlj, repűlj, kis madárkám! Dalold el a gyermekeknek, nincsen drágább a hazánál.«

55. mese

Utas, makk tök (Szavak száma: 219)

Egy utas hogy megállt egy erdő szélébe’,
Egy makk alatt nyögő tölgyfa tünt szemébe,
Gondosan vizsgálja, mi volna még belől,
S szörnyű nagy tököket lát jobb és bal felől.
E két célon sorra legelteti szemét,
Álmélkodva nézi gyümölcsüknek nemét.
Végre mond: ha minden jól van e világon,
Mért terem ily kis makk ez iszonyú ágon?
Mikor e kis plánta mázsás tököt nevel,
S húsz tölgyfa levéllel felér itt egy levél.
Töknek kéne inkább teremni e nagy fán;
S makknak e föld színén csuszkáló kis plántán.
Szint így nincs pedig rend az emberek között
Melyben habzó szívem sokszor megütközött.
Sok agyatlan fejek ülnek a fő sorban
A felséges elmék csúszkálnak a porban.
Jó előmente van az álnok erkölcsnek
Egy napról másra nincs kenyere sok bölcsnek.
Ezek kételkedni már tovább nem hagynak:
Hiszem, hogy mindenek történetből vannak.
Ily gondolatokkal a fa alá mégyen,
Hogy ellankadt teste déli álmot végyen.
Lerakja ruháját s fekszik a hátára.
Ott csakhamar egy makk esik az orrára.
Felserken, néz széjjel: hát bugyog a vére;
Akkor bezzeg ő is elméjére tére,
Mondván: “Hogy ha e makk disznó tök lett volna,
Izekre repedt szám több igét nem szólna.

Utaidban Isten! bölcsességid nagyok,
S hogy piszkáltam bennök, látom bolond vagyok:
Mert gáncsot kerestem kezed munkájában,
Holott nem voltam én titkaid házában.”