A TÖVISDISZNÓ
Egyszer volt egy szegény ember meg egy szegény asszony, de nem
volt egy csepp gyermekük sem. Azt mondja az ember:
- Hallod-e, feleség, menj el a templomba az egyik úton, majd
én megyek a másik úton, s amit kapsz, kutyát, macskát vagy bármit, hozd haza,
hogy legyen nekünk is gyermekünk.
Elindulnak a két úton, s a vénember talál egy tövisdisznót
egy agyaglyukban. Hazaviszi.
- Na, vénasszony, kaptál valamit? Mert én kaptam ni, egy
tövisdisznót. Most már van nekünk is gyerekünk.
Megszólal a tövisdisznó:
- Apám s anyám, vegyenek disznókat, legyünk disznópásztorok.
- Ó, édes fiam - azt mondja a vénember -, ládd, mi öregek
vagyunk, ki hajtja ki a disznókat?
- Kihajtom én - mondja a tövisdisznó.
Hát jól van, vett a vénember disznókat.
- Vett, édesapám?
- Vettem, fiam.
- Jól van, apám, ha vett, vegyen még egy fehér kakast, egy
veres kakast és egy fekete kakast.
Vett az öregember, s a tövisdisznó mind ellátta a kakasokat,
vitt nekik, hogy egyenek s igyanak.
Telt-múlt az idő, tavasz lett, s a disznókat ki kellett
hajtsák.
- Hát ki kürtöl? - kérdi a vénember.
- Kürtölök én, csak adja ide, édesapám.
Felül a tövisdisznó a ház tetejére, s kürtöl, aztán ráül a fekete
kakasra, s kihajtja a csordát. Mikor kiértek az erdőbe, belegombolyodik egy
útilapuba, s a kakast megköti.
Éppen a fekete király utazott abban az erdőben, s ott érte a
sötétség. Elküldi a kocsisát, hogy keressen valakit, aki kivezesse az erdőből.
Megy a kocsis, és találkozik a tövisdisznóval.
- Ügyelj, te - azt mondja a kocsisnak -, nehogy rám lépj, mert
úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri!
A kocsis néz széjjel, hogy honnan beszélnek, s meglátja az úton
a tövisdisznót.
- Ki- s miféle vagy, te tövisdisznó? Nem tudnád kivezetni a fekete
királyt ebből az erdőből?
- Vagy ki biz én, miért ne? Csak adja ide a fekete király a
lányát feleségül s a fele királyságát.
- Na, csak szaporán, odaadja, hogyne adná!
- Előbb csináljunk írást, akkor majd kivezetem, de addig
nem.
Elmegy a kocsis vissza. Kérdi a király:
- Na kaptál valakit?
- Kaptam egy tövisdisznót, de ezt meg ezt kéri.
- Csak mondd neki, hogy megkapja. - Csinál írást a király, a
kocsis elviszi a tövisdisznónak.
- Nekem efféle írás nem kell - azt mondja -, kötlevelet
adjon, hogy a lányát s a fele királyságát nekem adja.
Mit volt mit csináljon, adott kötlevelet, s a tövisdisznó kivezette
az erdőből. Este hazahajtja a csordát, s azt mondja az apjának:
- Édesapám, holnap adjon enni a veres kakasnak, hogy menjek
avval.
Másnap felült a veres kakas hátára, kürtölt, s kihajtotta a
disznókat az erdőbe. A kakast megkötötte, s ő maga belegombolyodik a lapuba.
Akkor meg a veres király utazott arra, s a sötétség az erdőben
érte, s eltévelyedett. Elküldi a kocsist, hogy keressen valakit, aki kivezeti
az erdőből. Megy a kocsis, s megkapja a tövisdisznót, de először nem látta meg
a lapuban.
- Ügyelj, te - mondja a kocsisnak a tövisdisznó -, nehogy
rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy egyik szemed a másikat veri!
- Hát te, kis tövisdisznó, téged nem is láttalak! A veres
király eltévedt az erdőben, s most nem talál ki, nem tudnád-e kivezetni?
- Vagy ki, csak adja nekem a lányát s fele királyságát! De
írást csináljon, mert különben nem mozdulok!
Visszamegy a kocsis, s elmondja, hogy kivel találkozott, s az
mit kér, s a király ad neki egy kicsi írást.
Azt mondja a tövisdisznó:
- Nekem nem kell efféle írás, nekem kötlevél kell!
Mit csináljon a király? Küldött kötlevelet, akkor a
tövisdisznó kivezette az erdőből. Az erdőszélen ráugrik a kakasra, s hazahajt.
- Édesapám, adjon annak a fehér kakasnak is enni, hogy menjek
vele is.
Az öreg adott, s reggel kapja magát a tövisdisznó, felszökik
a fehér kakasra, kürtöl, s kihajtja a csordát az erdőre. A kakast megköti, s belegombolyodik
a lapuba.
Hát a fehér király éppen akkor utazott arra a lányával, s besötétedett
az erdőben. Elküldi az inasát.
- Menj - mondja -, keríts valakit, hogy vezessen ki az erdőből.
Az inas elmegy, hogy keressen valakit, rátalált a tövisdisznóra,
de a sötétben nem látta meg mindjárt.
- Ügyelj, te, nehogy rám lépj, mert úgy váglak pofon, hogy
egyik szemed a másikat veri! Ki- s miféle vagy, s mi járásod vagyon erre?
- Én a fehér király inasa vagyok, az én uram így és így
járt, nem tudnád kivezetni az erdőből?
- Vagy ki, csak hozz egy írást, hogy a lányát s fele királyságát
nekem adja.
Elmegy az inas vissza, s a király kérdi:
- Kaptál?
- Kapni kaptam egy tövisdisznót, de mit kíván: hogy felséges
király a lányodat add neki s a fele királyságot.
- Odaadom, mit tehessek egyebet!
- De nem úgy van az, hanem írást kér a dologról.
Kérdi a lányát a fehér király:
- Na, lányom, elmész utána?
- Elmegyek, édesapám!
A király megadta az írást, s a tövisdisznó kivezette az
erdőből.
Azután nekifogott, felkapott a fehér kakasra, s elhajtotta a
csordát haza.
Mikor hazaértek, azt mondja:
- Na látja, édesapám, hogy megőriztem a csordát. Most már eltelt
az esztendő - akkoriban három napból állott az esztendő -, vegyék fel a
fizetést. Nekem pedig keressenek szekeret, hogy menjek és házasodjam meg.
- Ó, fiam - mondja az anyja -, ki jönne teutánad?
De azért csak hoztak vagy öt szekeret másnap reggelre. A tövisdisznó
felkapott a fekete kakasra, s elment legelőször is a fekete király udvarába. Hát
ott beszegezték a kaput, de a tövisdisznó megsarkantyúzta a paripáját, s berepült.
- Na né, én vezettem ki az erdőből, s most ugyan szépen várnak
a vőlegényre! Még az sem jő, aki a lovamat elvegye! Nem azért jöttem, hogy itt
üljek! Van nekem egy vén apám s anyám, azokra kell ügyeljek.
Kérdi a fekete király:
- Itt esküsztök meg vagy otthon?
- Otthon, apám házánál.
Felpakol a fekete király egy láda gúnyát, pénzt s a lányát,
s útnak indultak. Az első szekéren ült a menyasszony, a tövisdisznó pedig a
fekete kakason. Odarúgtat a mátkájához.
- Szeretsz-e engem, lelkem? - kérdi a lányt.
- Ó, menj el, isten csúfja, ne is lássalak!
Megharagszik a tövisdisznó, visszakergeti a lányt az apjához,
a szekereket pedig a sok drágasággal elvitte haza. Mikor hazaértek, azt mondja:
- Na, apám, most már van pénz, csak asszony kell. Holnap
reggelre hozzanak négy-öt szekeret, hogy menjek a veres király lányáért.
- Ó, fiam, fiam - azt mondja az anyja -, hogy tudnád te azt
elhozni? - De azért a szekereket csak elhozták.
Reggel felült a tövisdisznó a veres kakas hátára, s mennek a
veres király országába. Hát a kaput ott is beszegezték, nem tudtak be menni.
A tövisdisznó fogta magát, s berepült a kakassal.
- No né, én vezettem ki őket az erdőből, s most ugyan szépen
várnak a vőlegényre, még az se jő, aki a lovamat elvegye! Nem azért jöttem,
hogy itt üljek, van nekem egy vén apám s anyám, azokra kell ügyeljek.
Kérdi a veres király:
- Itt esküsztök vagy otthon?
- Otthon, az apám házánál.
A veres király felpakol egy láda gúnyát, pénzt s a lányát, s
útnak bocsátja őket. Az útban, ahogy mennek, odarúgtat a tövisdisznó a királylányhoz,
s kérdi:
- Szeretsz-e, lelkem?
- Hordd el magad, ne is lássalak! - kiabált a menyasszony.
Megharagszik a tövisdisznó, s egyszeribe visszakergeti a
lányt az apjához. A szekereket a sok drágasággal elvitte haza.
- Na, édesapám, most már van, amiből éljenek. Nekem meg
csináljanak egy olyan házat, mint a fehér királyé, mert én most a fehér király
lányáért megyek, hogy mire megjövök, készen legyen.
Hozzanak még kétannyi szekeret, mint az előbb, s édesapám
adjon enni a fehér kakasnak.
Hozott az apja másnap tizenkét szekeret, s a tövisdisznó rászökött
a fehér kakasra, s kommandérozta őket, hogy merre menjenek.
Hát a fehér király palotájában nyitott kapuval várták, s mindent
készítettek a vendégségre. Mindjárt elvették a lovát, s bevitték a hombárba,
hogy egyék. De a tövisdisznó azt mondja:
- Nem azért jöttem, hogy itt üljek, mert van nekem öreg apám
s anyám, azokra kell ügyeljek. Én a fehér király lánya után jöttem.
- Na ne siess, édes fiam - mondja a király -, ülj egy
cseppet nálunk is. Itt esküsztök meg?
- Itt esküszünk, felséges királyi apám! - S nagy vendégséget
csináltak.
A vendégség után felpakoltak sok mindent a tizenkét szekérre,
de még diskuráltak. Éppen aznap telt be a hét esztendő, ameddig a tövisdisznó
el volt átkozva. Mikor hazaértek, már akkor kész volt a szép ház, éppen olyan,
mint a fehér királyé. Azt mondja a tövisdisznó:
- Édesapámék feküdjenek ebbe a régi házba, mi majd a másik
házba megyünk.
Mikor bementek, elővesz a tövisdisznó egy nagy kést, s azt
mondja:
- Szívem szerelme, mikor pont tizenkét óra lesz, szúrj
belém, hogy egy csepp vér jöjjön, de ne feledkezzél meg, mert akkor még hét
esztendőt kell hogy ebben a formában legyek.
Aludt a tövisdisznó, s a királyleány sajnálta, de azért pontban
tizenkét órakor beleszúrta a nagy kést. Egyszeriben kihullott egy csepp vére, s
abban a pillanatban királyfi lett belőle.
Reggel sír az apja, sír az anyja, hogy hova lett az ő drága
tövisdisznójuk. Hiába mondta a királyfi:
- Én vagyok a fiuk, el voltam átkozva - mégiscsak siratták
az ő drága tövisdisznó fiukat.
A királyfi írt az apósának, hogy jöjjön el, s nézze meg, milyen
boldogságban vannak. El is jött az öreg király, s örvendett, hogy ilyen jó vége
lett a dolognak.
Meghallotta a fekete s a veres király is, hogy mi lett a
tövisdisznóból, s eleget bánták, hogy nem az ő lányuk lett a felesége.
