504. mese

A FÖLDESÚR FIA EGY MOSTOHA LÁNYT VESZ FELESÉGÜL (Szavak száma: 479)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy földesúr, akinek a fia meg akart nősülni, de nem tudta, hogy kit válasszon magának. Elment a jóshoz, aki ez mondta: „Járd be az egész országot, és találj magadnak egy olyant, aki szégyenében nem emeli rád a tekintetét!”

Rendben is van. Másnap átment egy falun, ahol két lány: egy édes lány és egy mostoha lány mosott. A mostoha lány mosott, csak mosott, fel sem emelte a tekintetét, míg a másik tágra nyitott szemmel nézte, hogy hová megy a legény. Ekkor a legény bement a gazdasszonyhoz: „Vezesd be a lányt, aki mos, fel sem néz! Feleségül akarom venni.”

A nő azonban a saját lányát vezette be. A legény megérezte, hogy a nő becsapja őt, ezért ismét elment a jóshoz tanácsot kérni. Az ezt mondta neki: „Mindkét lányt küldd ki a Daugava partjára, ott lesz egy nyírfa törzsében egy arany fejsze. Az lesz az igazi, aki elhozza a fejszét.”

Jól van. Először a nő édes lánya ment a Daugava partjára, ott megtalálta a nyírfát és a törzsé­ben a fejszét. Ki akarta azt venni, de a fejsze a levegőbe repült és nem hagyta, hogy a lány megfogja.

A lány sokáig kínlódott, majd szitkozódni kezdett: „Te gazember! Nem engeded, hogy meg­fogjalak!”

A fejsze még magasabbra repült, és a lány dolga végezetlenül ment haza.

Ezután jött a mostoha lány. A fejsze ekkor is felrepült a levegőbe, de a lány kérlelni kezdte: „Fejsze, fejszécske, ne repülj el! Mi lesz velem? Ne repülj el, kedves fejszécske!”

A fejsze hallgatott a lány szavára, visszatért a fa törzsébe, és megengedte, hogy a lány meg­fogja.

De a gazdaasszony már a kapuban azt nézte, hogyan ne engedje meg a mostoha lánynak, hogy bevigye az arany fejszét a házba. Be sem engedte a lányt a házba, mindjárt ráparancsolt, hogy hozzon vizet. A lány elment vízért, de közben az arany fejsze beleesett a kútba.

Ekkor a gazdasszony panaszkodni kezdett a legénynek, hogy milyen semmirekellő a mostoha lánya: az aranyat a kútba dobja. A legény erre így felelt: „És aztán! Most küldje el a lányokat a tengerpartra. Ott áll egy arany tölgyfa, amin gyémánt makk terem - azt veszem feleségül, aki idehozza a makkot.” A gazdasszony lánya azonnal kezdte volna szedni a makkot, de mi­helyt csak hozzáért egyhez is, a tölgyfa felemelkedett a levegőbe, a lány kiabálni kezdett: „Gazember! Nem engeded, hogy hozzád érjek?”

A fa pedig csak még magasabbra emelkedett, ezért a lány makk nélkül tért haza.

Ekkor elment a mostoha lány. Akkor is a levegőbe emelkedett a tölgyfa, de a lány kérlelni kezdte: „Tölgyfa, tölgyfácska, miért emelkedsz a magasba, miért nem szánsz meg engem? Add nekem a gyémánt makkjaidat!”

És a fa adott is neki egy halom makkot. A lány elindult hazafelé, a makkok csillogtak, és legény már messziről meglátta. Azonnal kiment a kapuba, a gyémántokat vivő lányt felkapta és hazavitte az apjához.

429. mese

KLIMAS, AZ OKOS TOLVAJ (Szavak száma: 812)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon okos tolvaj. Amit csak akart, mindent el tudott lopni. Egyszer így szólt hozzá a földesúr:
- Klimas, ha olyan okos tolvaj vagy, lopd el tőlem a legszebb lovamat.
- Rendben van, ellopom - felelte Klimas.
Az úr megparancsolta a szolgáinak, hogy jól zárják be a lovat, és ők maguk őrizzék. Este az udvarra bejött egy szörnyen szegény, bűzlő, nyomorék sánta és éjszakai szállást kért az úrtól. Hova engedne be az úr egy ilyen koldust? Az annyira könyörgött, hogy legalább az istállóban elalhatna.
- Jól van - egyezett bele végül az úr -, bemehetsz az istállóba, ott meleg van, van széna, elalhatsz benne.
Az a koldus pedig maga az okos tolvaj volt, Klimas. Bement az istállóba, beszélgetni kezdett a ló őreivel. Végül ezt mondta nekik:
- Ti feküdjetek le nyugodtan, aludjatok! Én nem vagyok álmos, majd vigyázok a lovatokra. Ha megjelenik a tolvaj, felkeltelek benneteket.
Mihelyt csak elaludtak az őrök, kiválasztotta a legszebb lovat, és ellovagolt. Reggel még aludtak a szolgák, amikor Klimas már bement az úrhoz. Az úr megkérdezte:
- No, mi van, Klimas, elloptad a lovat?
- Elloptam - felelte az.
Az úr nem hitte el, ezért bement az istállóba, ahol mindjárt meglátta, hogy az őrök alszanak, de a ló nincs sehol.
Ekkor az úr így szólt:
- Ha ilyen ügyes tolvaj vagy, akkor lopd el a szántó ökreimet!
- Jól van - felelte a tolvaj -, ellopom.
Az úr megparancsolta a legényeinek, hogy vigyázzanak az ökrökre. Rendben van, elmentek szántani, és közben állandóan nézik, hogy nem jön-e a tolvaj. Klimas pedig elkapott egy kutyát, farkas bőrébe öltöztette, és eleresztette nem messze a szántóvetőktől. A kutya szalad az emberekhez. Azok azt gondolták, hogy farkas, és kezdték kergetni, Klimas pedig eközben kifogta az ökröket és elvezette. Elment az úrhoz, aki megkérdezte:
- No, mi van, Klimas, elloptad az ökröket?
- Elloptam - felelte a tolvaj.
Az úr kiment a szántóföldre, és látta, hogy valóban ellopta. Ekkor így szólt:
- Ha te ilyen jó tolvaj vagy, akkor lopd el a feleségem gyűrűjét!
- Rendben - felelt Klimas - ellopom.
Az úr feleségének kicsi volt a gyűrű, szorította az ujját, ezért amikor lefeküdt, lehúzta a gyűrűt és a kis asztalra tette. Most azonban az úr ráparancsolt, hogy ne húzza le az ujjáról a gyűrűt, ő maga pedig puskával a kezében az ablakhoz állt, várta a tolvajt. Akkor a tolvaj el­ment a temetőbe, egy sírból kiásott egy zsidót, és az ablakon át betette. Az úr pedig piff! puff! - lelőtte. Akkor az úr fogta a holttestet, elvitte a temetőbe és eltemette. Hazament, és így szólt a feleségéhez:
- Most már leveheted a gyűrűt, a tolvajt lelőttem.
A nő lehúzta a gyűrűt az ujjáról, letette az asztalkára. Amikor az úr meg a felesége elaludt, Klimas bemászott az ablakon, és ellopta a gyűrűt. Reggel a tolvaj bement az úrhoz, aki megkérdezte:
- No, Klimas, elloptad a gyűrűt?
- El - felelte.
Nézi a nő, tényleg nincs ott a gyűrű.
- Klimas, te valóban jó tolvaj vagy - dicsérte meg az úr. - Most pedig lopd el a feleségemet!
- Rendben van, ellopom - felelte.
Az úr megparancsolta az embereinek, hogy vigyék el a feleségét egy másik kastélyba. Klimas a szolgáktól megtudta, hogy melyik úton viszik a nőt. Akkor ő bement a városba, és vett egy pár nagyon szép cipőt. Klimas az egyik cipőt besározta és felakasztotta egy fára az út mellett, a másikat arrébb vitte, és tisztán felakasztotta. Megy a nő a szolgáival a másik kastélyba, és meglátta, hogy a fán lóg egy szép cipő. Elküldte érte a szolgálólányát. Látja, hogy piszkos, ezért eldobta. Mennek tovább, látja, hogy ott lóg egy másik cipő. Nézi - tiszta. Akkor meg­parancsolta a szolgájának, hogy szaladjon el a másik cipőért.
- Lemosom és szép cipőm lesz - mondta magában.
Amikor a szolga elment, Klimas előugrott a bokorból, beült a hintóba és elvitte a nőt a pokolba. Körülállták az ördögök Klimast, és kérdezték:
- Kit hoztál nekünk?
- Ezt az asszonyt! - felelte.
Az ördögök megörültek, felkapták az asszonyt, és magukkal vitték. Klimas pedig elment az úrhoz, aki megkérdezte:
- No, Klimas, elloptad a feleségemet?
- Elloptam - felelte az.
- És hová tetted? - ijedt meg az úr.
- Elvittem a pokolba - mondta a tolvaj.
Az úr nagyon megsajnálta a feleségét. Megígérte a tolvajnak, hogy mindent ad neki, amit csak megkíván, csak hozza vissza a feleségét. Klimas elment a pokolba, ahol az udvaron egy bottal rajzolgatott, és közben ezt mormolta:
- Szétverem a poklot, felépítek egy templomot. Szétverem a poklot, felépítek egy templomot.
Meghallották az ördögök, megijedtek, és könyörögni kezdtek:
- Mindent adunk, amit csak akarsz, csak a poklot ne verd szét!
A tolvaj így szólt:
- Adjátok vissza a nőt!
Az ördögök rögtön elővezették a nőt, akit Klimas hazavitt a férjéhez. Az úr nagyon megörült, megdicsérte Klimast, sok pénzt és minden jót adott neki.