2011. november 22., kedd

1. mese


A kölestolvaj (Szavak száma:658)
Élt egy nagy városban egy gazdag kalmár. Volt egy pompás szép kertje, amelynek egy jó darabját kölessel vetette be. Tavaszodott, zöldült-zsendült minden a kertben, nem győzött a kalmár gyönyörködni benne. Hanem egy reggel, amikor a kölestáblához ért, elhűlt: egy vakmerő tolvaj kárt tett a kölesben az éjszaka.
Bosszankodott a kalmár, mert nagy kedve volt telt a zöldellő kölesben. Elhatározta, hogy megkeríti a tolvajt és megbünteti.
Magához hívta három fiát, és azt mondta nekik:
-       Ma éjszaka tolvaj dézsmálta meg a kölest a kertemben. Álljatok lesben egymás után három éjjel, fiaim. Amelyitek megfogja a tolvajt, nagy jutalmat kap tőlem!
Elsőnek a legnagyobbik fiú ment a kertbe virrasztani. Kardot, puskát vitt magával, ételt-italt bőségesen, még puha pokrócot is, és megágyazott magának egy bodzabokor tövében. Evett-ivott, várt egy darabig, hanem aztán elnyomta az álom.
Fényes nappal ébredt föl, s akkor látta, hogy az éjjel valaki még nagyobb pusztítást végzett a kölesben.
Mérgelődött az apja, s a következő éjjel a középső fiát küldte virrasztani.
Ellátta magát ez is mindennel, még láncot, kötelet is vitt magával. De éppúgy elnyomta az álom, mint a bátyját, s reggelre a kölesből már alig maradt valami.
Dúlt-fúlt a kalmár, s azt mondta, ha a harmadik fia se fogja meg a tolvajt, akkor egy szál se marad a kölesből, a tolvajt pedig soha többé nem keríti kézre senki.
A harmadik éjszaka a legkisebb fiúra került a sor. Ez nem vitt fegyvert magával, s okosan kigondolta, hogy kergeti el az álmot: szúrós ágakból vetett ágyat magának, s ha álomra hanyatlott volna a feje, felébresztették a tüskék.
Éjféltájban lódobogást hallott, egyre közelebbről. Egyszer csak megzizzent a köles.
Megvan a tolvaj! – gondolta fiú, s előhúzott egy kötelet, hogy gyorsan elfogja és megkötözze. Hanem amikor odalopakodott a kölestáblához, mit látott? Egy kedves, szelíd lovacska legelte a harmatos kölest jó étvággyal.
Nem is kellett megkötözni, olyan kezes volt, jámboran követte a fiút az istállóba. A fiú odakötötte a jászol elé, aztán visszament a házba és lefeküdt.
Reggel, amikor bátyái fölébredtek, ott látták öccsüket az ágyban, békésen aludt. Csúfolódtak vele:
-       Innen vigyáztad a kertet? Itt őrizted a kölest?
Öccsük azt felelte:
-       Gyertek csak utánam, megmutatom a kölestolvajt!
Vezette bátyjait az istállóba – ott állt a jámbor lovacska a jászol előtt, ropogtatta a szénát.
Egyikük sem tudta, ki jószága, honnan jött. Kicsi volt, de szép arányos, fehér a szőre, mint a hattyú tolla.
Megörült a kalmár, örömében a fiának ajándékozta a hattyúszőrű lovacskát.
Akkoriban vették hírét, hogy messze, messze, hetedhét országon túl, az üveghegy tetején egy elvarázsolt királykisasszony él egy száztornyú kastélyban. Az válthatja csak meg, aki a száztornyú kastélyt háromszor körüllovagolja. Hanem a kastélyhoz aligha juthat föl ember, mert ahányan próbálkoztak, mind visszacsúsztak az üveghegy síkos oldaláról. Sok-sok lovag próbálkozott már, de egynek se volt szerencséje.
Végigrepült a hír az egész országon, a kalmár házába is eljutott. Kedvet kapott a három testvér, hogy szerencsét próbáljon.
A két nagyobbik fiú nemes vérű, tüzes paripát nyergelt, a legkisebbik pedig a kölestolvaj lovacska hátára ült, úgy indultak útnak.
Ügettek, vágtattak hetedhét országon túl, végre elértek az üveghegy tövébe.
Nekiugratott a legnagyobb fiú, sarkantyúzta a lovát, de alig kapaszkodott egy darabkát, visszacsúszott a ló az üveghegy síkos oldaláról, s levetette lovasát. Szegény fiú alig tudott föltápászkodni, fájó csontjait tapogatta
Nekiindult a középső – hajszálra úgy járt, mint a bátyja.
A legkisebb fiú akkor megcsapta a lovacskáját, s az ügetni kezdett az üveghegyen fölfelé, sebesen, mint a szél, följebb, egyre följebb, csak úgy zengett az üveghegy a patái alatt. Mintha világéletében az üveghegy oldalán járt-kelt volna.
Fölrepítette egy-kettőre a lovasát, s megkerülte vele háromszor a száztornyú kastélyt.
Kitárult akkor a kastély kapuja, s kilépett az elvarázsolt királykisasszony talpig aranyban, selyemben. Kitárta karját a fiú felé, megölelte, megcsókolta szabadítóját.
Aztán a lovacskához lépett, átfonta a nyakát, és szelíden korholta:
-       Ej, te haszontalan, hát mért szöktél el tőlem? e tégy ilyet többé!
Akkor tudta meg a fiú, hogy a szépséges szép királykisasszony lovacskája a kölestolvaj.
A világszép királykisasszony lakodalmat ült szabadítójával, s boldogan éltek az üveghegy tetején, a száztornyú kastélyban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése