438. mese

AZ IGAZI ÉS NEM IGAZI NŐVÉR  (Szavak száma: 664)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár, akiknek volt egy fiuk meg egy lányuk. A lány nagyon, de nagyon szép volt. A szülők meghaltak, a gyerekek nagyon fiatalon maradtak magukra. Telt az idő és ők felnőttek. A fiú csak ekkor látta meg, hogy sehol sem látott még egy ilyen szép lányt, mint amilyen a nővére.
- Tudod - mondta egyszer -, én azt akarom, hogy legyél a feleségem.
A lány tiltakozott:
- De ez nem lehet.
- No, másképpen nem lehet - mondta a fiú. - Én ilyen szépet még nem láttam, és nem is találok.
- Jól van - mondta a nővére -, ha így állunk, akkor eressz el engem, és én találok neked egy ugyanilyen szép lányt.
És a lány el is ment. Ment, mendegélt, eljutott egy erdőbe. Amint ment át az erdőn, meg­pillan­tott egy kunyhót. Bement, hát látta, hogy ott egy ugyanolyan szép lány volt, mint ő maga. Mintha csak tükörbe néznék - gondolta -, mintha csak magamat látnám. A lány pedig megijedt és rögtön megkérdezte:
- Hát te hogyan kerültél ide? Ez a boszorkány háza. Amikor hazarepül a boszorkány, széttép téged, felfal. Nem tudlak hová elrejteni.
- Rejts el, vagy ha nem, akkor fussunk el mindketten - mondta a lány.
- Már nem tudunk elfutni, már elkéstünk vele - mondta a másik.
Fogott egy nagy ezüst tűt és beleszúrta a kócba, amit font. Majd így szólt:
- Most a boszorkány nem lát meg téged.
Ebben a percben dörej hallatszott, és kinyílt az ajtó, berepült egy lapáton lovagolva a boszor­kány. Szaglászni kezdett.
- Emberszagot érzek - mondta.
- Eredj már! - mondta a lány. - Annyi embert felfaltál, hogy már magadnak is emberszagod van. Itt semmiféle szag nincs. Egyetlen egy ember sincs itt.
A boszorkány lefeküdt. Mihelyt elaludt, horkolni kezdett, és az a lány, akit elrabolt a boszor­­kány, megszólalt:
- Most fussunk!
Fogott egy kefét, egy törölközőt és egy gombolyagot, és elszaladtak.
Amikor a boszorkány felébredt, már nem volt ott a lány. Utána indult. Ment utánuk. Azok már meg is hallották, hogy dobogott a föld. Már-már utolérte őket a boszorkány. A lány, akit a boszorkány rabolt el, mondta a másiknak:
- Most dobd el a gombolyagot!
A lány eldobta, és abból a gombolyagból egy nagy hegy lett. A boszorkány, amikor odaért, csak a hegyet látta. Nem tudott rajta átmászni. Hazament egy ásóért, hogy utat ásson magá­nak, de közben a lányok már elszaladtak messzire. A boszorkány már-már ismét utolérte őket. Ekkor a lány ezt mondta:
- Most dobd el a kefét!
El is dobta. És abból a keféből sűrű erdő lett. A boszorkány nem tudott átmenni a erdő. Megint hazament, most egy fejszéért, kivágta a fákat. Majd fut tovább a lányok után. A lányok meghallották, hogy már ott van a közelükben, ezért a lány, akit a boszorkány elrabolt, így szólt:
- Most dobd el a törölközőt!
A másik eldobta. A törölközőből egy mély, széles folyó lett. A boszorkány odaért, de át nem tudott kelni rajta. Már nem volt semmije, amivel el tudta volna tüntetni a folyót, ezért le­feküdt, és inni kezdte. Itta a vizet, itta, végül annyira tele lett vele, hogy szétpattant. A lányok ekkor mindketten szerencsésen hazaértek a fiúhoz.
A fiú nézte őket: ketten voltak, és egyformák. Meg nem lehetett különböztetni őket. Ekkor megkérte őket:
- Áruljátok el, hogy melyik a nővérem és melyik az idegen? Melyiket vehetem feleségül?
Azok nem árulták el.
- Találd ki! - mondták.
A fiú nem tudta, hogy mit tegyen, hogy kiigazodjon közöttük. Elgondolkodott. Elővett egy tömlőt, megtöltötte vérrel, a mellére kötötte az inge alá.
- Utoljára kérem, mondjátok meg! Ha nem - mondta -, megölöm magam.
A lányok nem válaszoltak. Ekkor a fiú fogott egy kést, végighúzta a mellén, folyni kezdett a vér. A lányok azt hitték, hogy átvágta a mellét, és meg fog halni. Az idegen csak ott állt mellette, nézte, de a nővére felkiáltott:
- Testvérem!
A fiú felállt... Ezután feleségül vette az idegen lányt, és sokáig boldogan éltek mind a hárman együtt.

408. mese

A KIRÁLYLÁNY MEG A KISGIDA (Szavak száma: 516)

Egyszer egy király sétált a tengerparton, és nagyon megszomjazott. Amikor lehajolt a vízhez, hopp, elkapta valaki a szakállát. A király kérte, hogy engedje el, de a vízből az a valaki így szólt:

- Ígérd meg, hogy tizennyolc év múlva ideadod azt, akit nem hagytál otthon, akkor elenged­lek.

A király gondolkodás nélkül meg is ígérte neki. Amikor hazatért, ott találta a lányát, aki éppen most született. Amikor a lánya tizennyolc éves lett, az apa felkészült, hogy kimegy a tengerre: jobb, ha nem látja a saját szemével a szerencsétlen lányt. Felkészült, és elment éjjel, a lányát ott hagyta, amint aludt. Reggel felkelvén a lány körbejár mindent szobát, sehol senkit sem talál, csak amikor benéz az ólba, látja, hogy ottmaradt egy kis kecske. A kecske mondja:

- Oldozz el engem, én elviszlek az apádhoz!

A lány el is oldozta. Csinált egy kis kocsit, rakott fel szénát magának, felültette a lányt és elindult. Ahogy mennek, lánykérőkkel találkoztak, akik éppen azért jöttek, hogy elvigyék a lányt. A lánykérők mondják:

- Kecske, kecskécske, hová mégy?

A kecske énekelve mondja:

- A vásárba, uraim, a vásárba.

- Kecske, kecskécske, mit viszel? - kérdezik a lánykérők.

- Szénát, uraim, szénát - feleli énekelve a kecske.

- Kecske, kecskécske, mi téged levágunk - mondják a leánykérők.

- Ne vágjatok le, urak, ne vágjatok le, elénekelek egy szép dalt nektek - és elkezdett énekelni:

Ül, ül egy lány
A padon az ablaknál,
Rutakoszorú a fején,
Aranygyűrű az ujján,
A kedvesét várja egyre.

A lánykérőknek nagyon megtetszett ez az ének, és tovább engedik a kecskét. Siet, szalad a kecske, hogy minél messzebbre kerüljön tőlük. A kecske látta, hogy újabb lánykérők jönnek vele szemben, nagyon megijedt, hogy elveszik tőle a királylányt. Kérdik a lánykérők:

- Kecske, kecskécske, hová mégy?

A kecske énekelve mondja:

- A vásárba, uraim, a vásárba.

- Kecske, kecskécske, mit viszel? - kérdezik a lánykérők.

- Szénát, uraim, szénát - feleli énekelve a kecske.

- Kecske, kecskécske, mi téged levágunk - mondják a leánykérők.

- Ne vágjatok le, urak, ne vágjatok le, elénekelek egy szép dalt nektek - és elkezdett énekelni:

Ül, ül egy lány
A padon az ablaknál,
Rutakoszorú a fején,
Aranygyűrű az ujján,
A kedvesét várja egyre.

Tetszett a kérőknek a dal és elengedték a kecskét a piacra, maguk pedig berontottak a kas­tély­ba. A kecske sietett, hogy minél gyorsabban eljusson a tengerhez. Amikor odaért, felkiáltott:

Király, király,
Fond a tiszta selymet,
Vesd át a tengeren,
Sajnáld meg a lányodat,
Essen meg a szíved a gyermekeden.

Meghallotta a király, hogy segítségért kiáltanak, elküldött egy hajót aranyszállal. Beszállt a kecske a királylánnyal a hajóba és elúszott. Miután kiúszott a tengerre, meglátta, hogy űzik őt a kérők. Odaszaladnak a kérők a partra és kiabálnak:

Király, király,
Fond a tiszta selymet,
Vesd át a tengeren,
Sajnáld meg a vejedet,
Essen meg a szíved a gyermekeden.

De a király nem selyemszálat küldött nekik, hanem szöszt, ami, mihelyt a hajó kiúszott a nyílt tengerre, elszakadt, és mindannyian a vízbe fulladtak. A kecskegida pedig a királylánnyal elutazott, és mindenki boldogan élt. A királylány nagyon szerette a kis kecskét és sohasem vált el tőle.

406. mese

MESE A HÁROM NŐVÉRRŐL (Szavak száma: 1097)
Egyszer egy király kilovagolt vadászni, és az erdő közepén talált egy kis kunyhót. Közelebb ment, és nézi, hogy mi van bent. Ott három lány font és beszélgetett.
Az egyik mondja:
- Ha engem venne feleségül a király, egy szál lenből az egész királyi udvart felöltöztetném.
A másik mondja:
- Ha engem venne feleségül a király, egy rozskalásszal megetetném az egész királyi udvart.
A harmadik mondja:
- Ha engem venne feleségül a király, nagyon szép gyerekeket szülnék neki, a homlokukon nap, a tarkójukon hold, az arcukon pedig csillagok.
A király amint ezt meghallotta, hazatért, majd másnap küldi a szolgáit, hogy hívják el ezeket a lányokat az udvarába.
- Miről beszéltetek, lányok, amikor tegnap fontatok?
A nővérek megijedtek, leginkább a legfiatalabbik, de a király mondja neki:
- Ne félj, én feleségül veszlek téged, a másik kettőt pedig felfogadom szakácsnak és pék­mes­ternek.
Eltelt egy év, a király háborúba ment, a királyné pedig, miután egyedül maradt, egy fiúnak adott életet, aki olyan szép volt, mint ahogyan megígérte: a homlokán nap, a tarkóján hold, a két arcán pedig csillagok. A nővérei megirigyelték, hogy ő királyné és ilyen szép fiút szült. Éjjel ellopták tőle a gyereket, és a helyére egy kutyát fektettek. A királyné levelet küldött a férjének, hogy „fiam van”, de a nővérek átjavították, hogy „kutyám van”. Felébredt a király­né. Megrémült, keresi a kicsinyét, de sehol sem találja, hiszen a gonosz nővérei már elásták a kertben. Amikor hazatér a király, a nővérek mondják:
- Minek neked ilyen feleség? Vidd el az erdőbe!
A király csak nem vitte. Sírt, sírdogált a királyné, de egy év múlva lányt szült. Ugyanolyan szépet, mint a fia volt. A király ismét háborúban volt. A nővérek eltemették a kislányt is, a helyére pedig egy sulykot tettek.
Jön haza a király, mondják neki a nővérek:
- Vidd el az ilyen feleséget az erdőbe! Mi hasznod van belőle?
A király el is vitte, majd feleségül vett egy gonosz boszorkányt, akit a nővérek néztek ki neki.
Ott pedig, ahová eltemették a kisfiút meg a kislányt a kertben, kinőtt egy almafa meg egy körtefa. A király szedte le az almafáról az almát, a körtefáról a boszorkány a körtét. A körtefa mondja:
- Jó teneked, testvérkém, hogy téged az igazi apád szedett le, de engem a gonosz boszorkány.
Meghallotta a gonosz boszorkány a körtefa szavát, mondja a királynak:
- Keserű az alma, savanyú a körte, ki kell vágni ezeket a fákat, és ágyakat kell csinálni belőlük.
A király kivágatta az almafát és a körtefát, ágyakat csináltatott. Az almafaágyon aludt a király, a körtefaágyon a királyné.
Éjjel hallják, hogy beszélgetnek az ágyak. A körtefa mondja:
- Jó neked, testvérkém, hogy terajtad az igazi apád alszik, énrajtam a gonosz boszorkány.
Meghallotta a boszorkány és megdühödött:
- El kell égetni az ágyakat, megette a szú, széthullnak, mi hasznunk van belőlük.
A király szót fogadott a gonosz boszorkánynak, összevágatta az ágyakat és elégette. A bo­szor­kány pedig szitában kivitte a hamut és széthintette a kertben. Szaladt arra egy bárány, megnyalta a hamut, majd két kisbárányt ellett, amik olyan szépek voltak, mint amilyeneket eddig még nem láttak. A homlokukon nap volt, a tarkójukon hold, az oldalukon pedig csillagok. Az egyik barikát a király veszi a kezébe és simogatja, a másikat pedig a gonosz boszorkány. Az egyik kisbárány mondja a másiknak:
- Jó neked, testvérkém, téged az igazi apád simogat, engem pedig a gonosz boszorkány.
Meghallotta a boszorkány, hogy mit mondott a kisbárány. Megharagudott:
- Le kell vágni a bárányokat, csak bégetnek, bajt és kárt okoznak a kertben. Mi hasznunk van belőlük?
A király sajnálta a bárányokat, de hallgatott a boszorkányra és levágatta azokat. A vér kiöm­lött egy fadarabra. Odarepült egy sólyom, felkapta azt a fadarabot és elvitte a királynénak az erdőbe. A királyné felveszi azt a fadarabot, átdobja a vállán, majd a fején, és egyszerre ott állnak a gyerekek, mint amikor éltek, a nappal a homlokukon, a holddal a tarkójukon, a csillagokkal az orcáikon.
Felnővén a fiú, kérdi:
- Mama. Hol van a mi apánk? Él, vagy már meghalt?
- Az apád él és egészséges, csak egy gonosz boszorkányt vett feleségül. - És elmesélt mindent, ami velük történt.
- Én elmegyek, megnézem az apámat - mondta a fiú.
- Ne menj, a gonosz boszorkány és az én gonosz nővéreim felismernek a homlokodon lévő napról, a holdról a tarkódon és a csillagokról az orcáidon. Ha felismernek, almafává vagy báránnyá varázsolnak.
- Akkor adj rám sapkát.
A királyné varrt neki egy sapkát a saját ruhájából, és elengedte az apjához.
Amikor a királyi udvarba ért, a fiú éjszakai szállást kért. A király mondja:
- Itt töltheted az éjszakát.
A gonosz boszorkány mondja:
- Szűkösen vagyunk, nincs hely.
- Én a kemencepadkán is elalszom - kérlelte a fiú.
Akkor a király, mivel nem volt utódja, közhírré tette, hogy aki megszámolja a kosárban a diót, azé a fele királysága. Sok vitéz megpróbálta, de egyiknek sem sikerült. Akkor így szólt ez a gyerek:
- Add ide nekem, király, a diót, talán én összeszámolom.
- Vedd, gyermekem, számold! - mondta a király, de a boszorkány így szólt:
- Mássz fel a kemencére, ülj ott! Ha nem, fogom a söprűt és kisöpörlek innen, ha itt a bolondját járatod velünk.
- Volt egy király, két dió a kosárba, elment vadászni, két dió a kosárba, az erdőben talált egy kunyhót, két dió a kosárba, ülnek a lányok, fonnak és nevetgélnek, két dió a kosárba. Az egyik mondja: „Ha engem venne feleségül a király”, két dió a kosárba, „egy rost lennel az egész királyi udvart felöltöztetném”, két dió a kosárba, a másik mondja: „Ha engem venne a király feleségül”, két dió a kosárba, „akkor egy kalász rozzsal az egész udvart megetetném”, két dió a kosárba, a harmadik pedig mondja: „Ha engem venne a király feleségül”, két dió a kosárba, „szép gyerekeket szülnék neki”, két dió a kosárba, „a homlokán nap, a tarkóján hold” két dió a kosárba, „az orcáin csillagok” két dió a kosárba... - És a gyerek, amíg összeszámolta a diót, elmesélte az anyja történetét, és a saját meg a nővére szerencsétlenségét.
- Én vagyok a te fiad, két dió a kosárba - fejezte be a számolást és levette a fejéről a sapkát. Olyan fényesség lett, mint nappal: világít a homlokán a nap, a tarkóján a hold, az arcán a csillagok. A király átölelte a fiát és azonnal elment vele együtt az erdőbe, hogy elhozza az igazi feleségét, és megparancsolta, hogy vasboronán vigyék ki a gonosz boszorkányt és a gonosz nővéreket és szórják szét őket a földeken.
Másodszor is lakodalmat ültek. Én is ott voltam, bort és mézet ittam, a szakállamon végig­csurgott, a számba nem jutott. És amikor táncolni mentem, mindenki cipőjét összetapostam.

403. mese

A BOLOND NŐVÉR (Szavak száma: 1154)

Élt egyszer három nővér. A legfiatalabb gyengeelméjű volt, és ezért a nővérei sértegették, élősködtek rajta, bolondnak nevezték.

A legidősebbnek volt egy kisfia.

Egyszer az idősebb nővérek elmentek a folyóhoz, mosni a fehérneműt, és elvitték a kis­gyereket is, hogy megfürdessék. Odajött a bolond lány és mondja:

- Nővérkéim, miért mossátok a kisfiút ilyen fehérre? Ha meglátják a hattyúk, elviszik, mint a saját gyermeküket.

A nővérek nem válaszoltak a bolond húguknak. A gyereket nagyon fehérre mosták, lefek­tették a partra, majd mentek mosni a ruhát. Akkor odajött a hattyúvá változott boszorkány, és ellopta a gyereket. A nővérek, miután kijöttek a partra a fehérneművel, látják, hogy nincs ott a gyerek.

- Hol a gyerek? Hol a gyerek? - kiabáltak.

- Mondtam, hogy ne mossátok ilyen fehérre - mondta a bolond. - Amint lemostátok, iderepült a boszorkány hattyú képében, és elvitte a gyereket.

- Én elmegyek, megkeresem - mondta a fiatalabb nővér. Levágott magának egy darab szalon­nát, leszelt egy karéj kenyeret, és elindult. Abba az országba ment, ahol sok körte, alma, meggy termett, hogy az ágak csak úgy hajladoztak a rengeteg gyümölcstől.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcseimet, könnyítsd meg a terhemet - kérte egy körtefa.

- Nincs időm - felelte, és sietve tovább ment.

Ahogyan így haladt, elérte az almafát.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcseimet, könnyítsd meg a terhemet!

- Nincs időm - vágott vissza, és sietve tovább ment.

Távolabb egy süteménnyel teli kemencét talált.

- Kislány, húgocskám, szedd ki belőlem a süteményt, hogy el ne égjen!

- Nincs időm - felelte, és sietve tovább ment.

Végül eljutott egy tarka tehénhez a legelőn.

- Kislány, húgocskám, fejjél meg, könnyítsd meg a terhemet - kérte a tehén.

- Nincs időm - felelte, és sietve tovább ment.

Amint így ment, kezdett besötétedni. A lány meglátta egy lámpa fényét, és abban az irányban ment. Hamarosan eljutott egy kunyhóhoz. Ott az ajtó mellett állt egy kemence. A kemencén egy nagy cirmos kandúr szundított, a sarokban egy rakás fahasáb volt. A szoba végében, a padon feküdt a boszorkány és mellette volt hozzá simulva a gyerek. A boszorkány meg­pillantván a vendégét, mondja:

- Gyere, kislányom, vakard meg a fejemet. Ha nem akarod kézzel, vegyél egy fahasábot a sarokból.

A lány felemelt egy fahasábot, és vakarta a boszorkány fejét. A boszorkány elszundított, majd elaludt. Akkor a lány felkapta a gyereket, és kiszaladt. Felébredt a boszorkány, felült a kenyér­lapátra, és repült a lány meg a gyerek után. A lány már odaért a tehénhez. Hallja a mögötte repülő boszorkányt. Odaszaladt a tehénhez, és felkiáltott:

- Tarka tehénke, ments meg a boszorkánytól!

- Nem fejtél meg, nem mentelek meg - felelte a tehén.

A lány odaszaladt a kemencéhez:

- Kemence, kemencécske, ments meg a boszorkánytól!

- Nem szedted ki a süteményt, nem mentelek meg - felelte a kemence.

A lány odaszaladt az almafához:

- Almafa, almafácska, ments meg a boszorkánytól!

- Nem könnyítetted meg a terhemet, nem mentelek meg - felelte az almafa.

A lány odaért a körtefához:

- Körtefa, körtefácska, ments meg engem a boszorkánytól!

- Nem könnyítettél a terhemen, nem mentelek meg - felelte a körtefa.

A boszorkány utolérte a lány és elvette a gyereket.

A lány a gyerek nélkül tért haza, és mindent elmesélt. Akkor a bolond lány megszólalt:

- Ha adtok nekem egy kis szalonnát és kenyeret, akkor elhozom a gyereket.

Elgondolkodtak a nővérek:

- No, elmehetsz - mondták.

Adtak a bolondnak egy darab szalonnát meg egy szelet kenyeret, és eleresztették.

Megy a bolond lány, és szalonnát eszik kenyérrel. Odaér a körtefához.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcsöket, könnyítsd meg a terhem - kérte a körtefa.

- Milyen szép körte! - csodálkozott a bolond lány. - Jól van, fácska, azonnal.

És a lány megrázta a fát, lerázta a körték nagyobb részét. Szedett magának egy kötényre való körtét, és ment tovább. Közben jóízűen eszegetett.

Aztán odaért az almafához.

- Kislány, húgocskám, szedd le a gyümölcsöket, könnyítsd meg a terhem - kérte az almafa.

- Milyen szép alma! - csodálkozott a bolond lány. - Jól van, fácska, azonnal.

És a lány megrázta a fát, lerázta az almák nagyobb részét. Szedett magának egy kötényre való almát, és ment tovább. Közben jóízűen eszegetett.

A bolond lány hamarosan eljutott a kemencéhez.

- Kislány, húgocskám, szedd ki a süteményt, nehogy megégjen - kérte a kemence.

- Milyen szép sütemény! - csodálkozott a bolond lány. - Jól van, kemencécske, azonnal.

A bolond lány kivette a sütemény a kemencéből. Vett magának egy kötényre való süteményt.

Végül a lány odaért a tehénhez.

- Kislány, húgocskám, fejjél meg, könnyítsd meg a terhem - kérte a tehén.

- Jól van, tarka tehénke, megfejlek, megkóstolom a meleg tejet - felelte a lány.

A sütemény héjába fejte az édes tejet, ivott belőle, és ment tovább.

Amint így megy, kezd sötétedni. A bolond lány megtalálja az erdőben a boszorkány kunyhó­ját. A boszorkány a lócán feküdt, és mellette volt a gyerek. Meglátta a vendéget és mondja neki:

- Gyere, kislány, vakard meg a fejemet! Ha nem akarod kézzel, vegyél a sarokból egy fahasábot.

A bolond lány vett a sarokból egy fahasábot, és megvakarta a boszorkány fejét. A boszorkány elszundított, majd elaludt. A lány a padlóról felvett agyaggal betapasztotta a boszorkány szemét, a macskának adott egy kis szalonnát, ami még megmaradt. Felkapta a gyereket, és elszaladt. Felébredt a boszorkány, leugrott a lócáról, de nem tudta kinyitni a szemét. Amikor megértett, hogy a szemét leragasztották agyaggal, felkiáltott:

- Jaj, az a gonosz, itt volt, leragasztotta a szemem. Cicuskám, gyere ide, vakard le!

- Nem, nincs időm - nyivákolt a macska. - Szalonnát eszem.

- Majd később megeszed, cicuskám. Gyere gyorsabban és vakard le a szememről az agyagot.

- Nem, nincs időm - nyivákolt megint a macska. - Szalonnát eszem. Majd ha megettem, levakarom.

A boszorkánynak várnia kellett, míg a macska meg nem ette a szalonnát. Amikor a macska levakarta a szeméről az agyagot, a boszorkány felült a kenyérlapátra, és elrepült a bolond lány után. A lány már a tehén mellett volt, amikor meghallotta, hogy jön a boszorkány. Odaszaladt a tehénhez, és felkiáltott:

- Tarka tehénke, ments meg a boszorkánytól!

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte a tehén. Elállta az utat, öklelni kezdett, és nem engedte tovább a boszorkányt.

A bolond lány odaszaladt a kemencéhez.

- Kemence, kemencécske, ments meg a boszorkánytól!

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte a kemence, és tégladarabokkal verni kezdte a boszorkányt, nem engedte tovább.

A bolond lány odaszaladt az almafához.

- Almafa, almafácska, ments meg a boszorkánytól!

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte az almafa, és az ágaival kezdte verni a boszorkányt, nem engedte tovább.

A bolond lány odaszaladt a körtefához.

- Körtefa, körtefácska, ment meg a boszorkánytól.

- Mivel meghallgattál engem, én is segítek rajtad - felelte a körtefa, és elállta a boszorkány útját, az oldalával lökdöste.

A boszorkány már kifogyott az erejéből. Lezuhant a körtefa alá a földre, és kilehelte a lelkét. A bolond lány boldogan vitte a gyereket épen és egészségesen az anyjához.