611. mese...

      A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀

A RÓKA MEG A FARKAS ARATNI MEGY (Szavak száma: 315)

Volt egyszer egy róka meg egy farkas. Elmentek aratni. Amint mentek az erdőn keresztül, találtak egy tőkében mézet. A farkas meg akarta enni, de a róka azt mondta:

- Jó lesz aratás után lakomára!

A farkas beleegyezett, mentek aratni. A rókának nagyon fájt a foga a mézre. Mindig szomorúbb lett. Kérdi tőle a farkas:

- Miért vagy olyan szomorú?

- Azért - mondja a róka -, mert komának hívnak.

- Hát menj el! - mondta a farkas.

A róka elment egyenesen az erdőbe, és jóllakott mézzel, aztán visszament. Kérdi tőle a farkas:

- Mi a neve a gyereknek?

- Megkezdettem! - mondja a róka.

Később megint szomorkodik a róka. Kérdi ismét a farkas, hogy mi baja. Megint azt mondta, hogy komának hívták, s a farkas megint elküldte a keresztelőbe. A róka másodszor is egyenesen az erdőbe ment, s jóllakott mézzel. Azután visszament. Kérdi a farkas:

- Mi a neve a gyereknek?

- Féligkinyaltam! - mondja a róka.

Harmadszor is mutatja a róka, hogy ő szomorkodik. Harmadszor is kérdi a farkas, hogy mi baja. Harmadszor is azt mondta, hogy komának hívták. A farkas harmadszor is elküldte a rókát keresztelőre, csak ne szomorkodjék. A róka csak az erdőbe ment mézet enni, azután visszament. Kérdi tőle a farkas:

- Mi a neve a gyereknek?

- Tisztárakinyaltam! - mondja a róka.

Elmennek aratás után az erdőbe, hát látja a farkas, hogy nincs méz. Akkor jut eszébe a gyermekek neve: Megkezdettem, Féligkinyaltam és Tisztárakinyaltam. Azt mondja a rókának:

- Hívjunk segítséget, és verekedjünk meg!

A róka hívta a récét, a kan pulykát, a kakast és a macskát, a farkas a medvét, az oroszlánt és az elefántot.

A macska, a kan pulyka és a kakas felment a fára, a réce meg lenn maradt. Mikor látták, hogy jönnek azok a nagy fenevadak, elkezdtek lármázni, és azok úgy megijedtek, hogy elszaladtak. Így aztán a róka nyert.

570. mese...

 

 A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀 

A MÉHEK A VONATON (Szavak száma: 1152)

Egyszer volt, hol nem volt egy közös gazdaság. Abban a gazdaságban volt többek között egy olyan ember is, akinek voltak idegen falubeli rokonai, s azok eljöttek látogatóba hozzá. Azok, hogy ne jöjjenek üres kézzel, hát hoztak neki két nyolcliteres uborkás üvegben mézet. Nagyon jól fogyott akkor az a méz, csak térültek-fordultak, vették elő a jó puha kenyeret, s vágták, mártották és ették.

Közben, amint ott eddegéltek, arról beszélgettek, hogy micsoda érdekes dolog a méhészet, hogy milyen kevés gond van a méhekkel, s a gazdaságnak micsoda nagy hasznot hajtanak.

Alig várta a mi emberünk, hogy legyen a közös gazdaságban gyűlés, és ő indítványozza, hogy a gazdaság vegyen méheket, és gazdálkodjanak azzal is.

Hát meg is lett a gyűlés, s az ember elő is hozta az indítványát, s olyan jól találta elmondani, hogy a vezetők meg is fogadták a szavát. Megkérdezték nyomban, még ott a gyűlésen, hogy van-e olyan ember a tagok közül, aki a méhekkel tudjon bíbelődni.

Akkor felállott egy ember, s azt mondta, hogy ő gyerekkorától fogva a méhekkel gazdálko­dott, ért is jól hozzájuk. Ha szükséges, be is tudja szerezni őket. Tudja, hogy honnan kell venni a méheket, adjanak neki pénzt, ő elmegy, megveszi, haza is hozza, s a gondjukat is viseli, ameddig él.

Nagy volt az öröm a közös gazdaságban. Kiszámolták, hogy mennyi pénz kell, s az embernek oda is adták, s az ember elment, hogy megvásárolja a méheket.

Messze kellett menjen, vonattal ment, s szerencsésen meg is vásárolt annyi kaptár méhet, amennyit be tudott pakolni egy vasúti kocsiba. Kifizette, kihordatta a kaptárokat az állomásra, berakatta őket a vonatba, s akkor behúzatta az egész kocsit tiszta pirosba, s magának is csináltatott egy egész rend ruhát, még a sapkáját is tiszta pirosból.

Akkor megismertette magát a méhekkel, s kezdett velük beszélgetni, ki-kinyitotta az ajtót, a méhek jöttek-mentek, jól érezték magukat. Mikor eljöttek úgy feleútig, hát egyszer csak a vonatot egy negyedik vágányra félrevitték, s a mozdony elment, otthagyta a vonatot. Ezt látta a méhész. Bement az állomásfőnökségre, s megkérdezte a főnöktől:

- Főnök elvtárs, miért ment el a mozdony?

- Mert - azt mondja a főnök - olyan parancsot kapott.

- Hát meddig lesz itt a vonat ezen az állomáson?

- Hát én azt honnan tudjam?

- Velem ne tessék olyan félvállról beszélni, főnök,  mert én egy vagon méhet viszek, s ha tudom, hogy itt lesz ma egész nap a vonat, akkor kieresztem a méheimet, hogy levegőzze­nek s egyenek.

- Itt lesz az még három nap múlva is!

Erre a beszédre kiment a méhész, s ügyesen kinyitotta a kaptár ajtókat.

- Na, gyerekek, kifele, kifele, levegőzni! Keressetek élelmet magatoknak! S este naphaladat előtt egy darab idővel jöjjetek ide vissza!

A méhek zim-zum, zim-zum, zim-zum, szépen kifolytak a kaptárakból mind, s elmentek ki a mezőkre. Alig mentek el a méhek, egyszer csak kapja a főnök a parancsot, hogy küldje a vonatot. Látja a méhész a vonat tetejéről, hogy jön a mozdony, összeakasztják a kocsikkal, s várják, hogy a főnök adjon jelt az indulásra. Odaszalad a méhész, s felpanaszolja:

- Hát ez meg mi? Hiszen nem ezt mondta az előbb a főnök!

- Parancsot kaptam, hogy indítsam a vonatot.

- De hisz azt nem lehet, az én méheim még kint vannak a mezőn!

- Mi közöm van nekem a maga méheihez - feleli amaz -, én állomásfőnök vagyok, nem méhész!

- De hát nem lehet itt hagyni a méheket, az egy egész vagyon - mondja a méhész.

- Nekem ahhoz semmi közöm!

- Hát ha már el kell küldje a vonatot, legalább a méhek kocsiját hagyja itt ezen az állomáson, s holnap egy másik vonathoz oda csatolják.

- Nem lehet, kérem - mondja a főnök. Azzal jelt adott az indulásra, s elment a vonat, vitte a méhek kocsiját is. Ment vele a méhész is a piros ruhában.

A méhek közben megjárták magukat, gyűjtöttek egy kicsi mézet, nyalakodtak ott a mezőn, s akkor egy csoport visszajött az állomásra, hogy megnézze, nincs-e valami baj a vonattal, az ő kaptárjaikkal. Hát látják, hogy a vonat nincs ott!

Visszamentek a mezőre, s jelentették a többi méhnek is, hogy baj van, a kocsijuk eltűnt. Akkor jött a többi méh is a mezőről, mind, amennyi volt. Mikor odaérkeztek az állomásra, lefele repültek, felfele repültek, de a vörös kocsit sehol sem látták.

A váróteremnél ott állt egy csomó ember, várták a személyvonatot, hogy elutazzanak vele. Hát a méhek azt gondolták, hogy azok az emberek lopták el a kocsit. Megrohanták őket, csípték-marták, ahol érték. Segítségért kiáltottak az emberek. Meghallja a főnök a nagy kiáltozást, kifut az irodájából, akkor reá is egy csoport méh, kezdték szúrni. Ő is elkezdett segítségért kiáltozni. Meghallja a felesége fenn az emeleten, kinyitja az ablakot, hogy lássa, mi történik. Verik a férjét, vagy mi van vele? Mikor kinyitotta az ablakot, akkor a méhek mind reá. Visított az asszony is, ahogy a torkán kifért. A főnök meghallotta, felszaladt a lépcsőn, hogy lássa, mi van a feleségével, miért sikoltozik az ott fent.

Hát látja, hogy a szoba is tele van méhekkel. Be kellett bújjanak a pokróc alá, úgy mentődtek meg valahogy, de feldagadt mind a kettőnek az arca, keze, úgy összemardosták őket a méhek.

Azok a szegény emberek, akik a vonatra vártak az állomáson, elfutottak haza a faluba. A méhek utánuk. Amikor az emberek meghallották a nagy kiáltozást, kifutottak az utcára, hogy lássák, mi történt. Hát ahogy kifutottak, azokra is rászálltak a méhek, azok is kezdtek segítségért kiáltozni. Felfutottak a toronyba, s félreverték a harangokat.

- Segítség, vége az egész falunak!

Nagy sokára észbe kapott a főnök, s utána telefonált a piros kocsinak, hogy azonnal küldjék vissza. Utána akasztották egy személyvonat után, s gyorsan visszahozták. S akkor a piros ember, a méhész, fölállott a kocsi tetejére, s elkezdett fütyörészni, szólogatta a méheket:

- Gyertek, gyertek, gyerekek, itt van a kocsitok, itt van a kaptárotok!

A méhek, mikor meghallották a gazdájuk hangját, odagyülekeztek, odamentek, megnyugod­tak, mert beszélgetett velük a méhész. Ügyesen belementek a kaptáraikba, már akik még életben voltak, mert belőlük is sok odapusztult a nagy háborúban.

Mikor mind benn voltak a kaptárakban, akkor a méhész bezárta a kaptárajtókat, s bement az állomásfőnökhöz. Hát nem ismert a főnökre, ekkora volt az arca (mutatja) neki is meg a feleségének is.

Azt mondja a méhész:

- Megérdemelte, ami történt, s még ennél rosszabbul is járhatott volna! Ugye, hogy kértem szépen, hagyja itt a méhek kocsiját, de maga nagy büszkén csak foghegyről beszélt velem. Hát nem tudja, főnök, hogy ilyen nagy vagyonra hogy kell vigyázni?

Odakerekedett a dolog, hogy a végén a főnök kért bocsánatot a méhésztől. Elbúcsúztak egymástól, s hazament a méhekkel. Mikor hazaérkezett, otthon elmondta nagy kacagva, hogy ebben és ebben a faluban a főnök hogy megjárta a méhekkel. Kacagtak mind, s akkor a méhész a kaptárakat leszedte, rendet csinált, s kieresztette a méheket a mezőre.

Kezdett velük gazdálkodni. Annyi hasznot hajtottak a méhek annak a közös gazdaságnak, mint az összes többi állat együttvéve. S aztán éldegéltek lassan, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

 

457. mese

A RÓKA MEGETTE A MEDVE MÉZÉT (Szavak száma: 291)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy medve, akinek két szolgája volt, egy róka-lány és egy farkas-fiú. A medve egyszer sétára indult, és eljutott egy helyre, ahol méhkasok álltak. Elvett egyet, elvitte a házába, és felállította a rét szélén. De a róka is mindenféleképpen meg akarta kóstolni a mézet. Most ott van a méz a rét szélén, de hogyan jusson hozzá? A medve egy pillanatra sem engedi el a munkából. De végül így szólt: „Jövő vasárnap estefelé keresztelőbe kellene mennem - eressz el!”
„Jól van,” felelte a medve, „mosogasd el az edényeket, akkor elmehetsz.”
A róka elmosogatott, és elment. De nem, amint mondta, a keresztelőbe, hanem a rét szélére, a medve méhkasához, hogy mézet egyen.
Reggel a medve megkérdezte: „Kit kereszteltek meg?”
„Az első gyereket megkeresztelték; de a következő vasárnap megint keresztelőbe kell men­nem.”
„Jól van. Ha elmosogatsz előtte, elmehetsz.”
Vasárnap estefelé elmosogatott a róka és megint elment mézet enni. Reggel a medve meg­kérdezte: „Kit kereszteltek?”
„A középsőt; de a következő vasárnap megint keresztelőbe kell mennem.”
„Jól van. Ha elmosogatsz előtte, elmehetsz.”
Vasárnap estefelé elmosogatott a róka és megint elment mézet enni. Reggel a medve meg­kérdezte: „Kit kereszteltek?”
„Megkeresztelték az utolsót.”
A róka teljesen kiürítette a kast, és egy tányér mézet még a házba is bevitt. Másnap a farkas délben egy gerendán feküdt. A róka fogta a tányér mézet, csendben odalopakodott a farkas­hoz, bekente a száját mézzel, majd odaszólt a medvének: „Nézd csak, nézd, a te jó szolgád mit tett! Kinyalta a méhkasodat és most egy gerendán elterülve hever - a szája még fényes a méztől.”
A medve ezt hallva, szörnyen ordítani kezdett; megragadta a farkas hátsó lábait, és rázta, rázta, meg sem kérdezve, hogy bűnös-e vagy ártatlan.