710. mese...

 

MESÉK ÉS MONDÁK

Mátyás királyról

Mátyás király és az aratók (Szavak száma: 241)

Kocsin utazott Mátyás király, nagyon meleg volt, éppen aratás volt, azt mondja a kocsisnak:

- Nézd, ezün a kocsin milyen meleg van, mennyit szenvedek!

Azt mondja a kocsis:

- Hát, ha ott aratni kéne, ahun azok az embörök aratnak!

- No, hajts oda! - mondta Mátyás király.

A kocsis odahajtott, Mátyás király leszállt a kocsirúl, odaköszönt, kérdözte:

- Nehéz-e az aratás?

- Bizony, izzadunk!

- Van-e elégségös élelem mög innivaló?

- Önni-innivalónk van ölégségös; de nincs pihenőidőnk! - mondták az aratók.

- No, hát pihenjenek, majd most én vágom a búzát; én is éltem vele valamikor.

- Mit akar itt köztünk - mondták az aratók -, még mög sem tudja fogni a kaszát!

- Mölyik a legjobb kaszás, az mönjön elöl, én mög utána!

Adtak neki kaszát. Mátyás király hozzáfogott, annyira hajtotta az első kaszást, hogy egyször csak azt mondja ám:

- Uram, maga pihent embör, bele ne vágja a lábomba a kaszát!

De Mátyás király csak hajtotta az első kaszást, szöröncsére gyütt az uraság, az is mondta Mátyás királynak:

- El ne vágja a sarkát!

Akkor néztek az embörök, hogy mit tud Mátyás király, űk mög azt mondták neki, hogy mit akar itt köztük.

Mikor eljött az uzsonnázás ideje, Mátyás király is leült uzsonnázni, melege volt, a fölső­kabátot kigombolta, akkor ijedtek meg, hogy baj lösz, amiért úgy beszéltek.

Mátyás király oszt mögparancsolta, hogy az aratóknak elégségös pihenőidőt köll adni. A kocsisa is mögvacsorázott, osztán elmöntek.

 

657. mese...

Afrikai mesék következnek.

Fordította: Dabi István

MAWU ÉS AZ Ő HÁROM GYERMEKE (Szavak száma: 540)
(Togo)

Hol volt, hol nem, volt, élt egyszer egy férfi, akit Mawunak hívtak. Három gyermeke volt: Kéz, Has és Láb. Ennek a családnak a tagjai nagyon szerették egymást, a gyerekeknek jól ment a soruk.

Mawu, amikor megöregedett, összehívta a családját, mert tudta, hogy ő csak egy vándor a Földön. Tehát egybehívta a gyermekeit, és így szólt hozzájuk.

- Öreg vagyok, visszatérek a hazámba, hogy ott éljem le a hátralévő éveket. Szeressétek egy­mást! Legyetek egymás támasza! Segítsétek tőletek telhetően a nyomorgókat, adakozzatok a koldusoknak, ne vessetek meg senkit, ne kövessetek el senkivel szemben semmi rosszat! Tiszteljétek mások feleségét! Így boldogságban fogtok élni. Ne feledkezzetek meg a taná­csaimról, azok kincset érnek. Én szinte irigyellek titeket. Megértettétek?

- Igen, apa - felelték. - A tanácsaid szerint fogunk élni.

Egy hét múlva Mawu arany ágyékkötőben felszállt egy pompás paripára, és egy csoda­szerkezeten felemelkedett a mennybe.

A három fivér, miután megnőttek, fényes helyzetbe került. Kéz egy előkelő várban lakott, Has egy pompás villában, Láb pedig egy négyemeletes házban. Kéz és Láb, eltelve saját maguk­tól és hogy fitogtassák a gazdagságukat, válogatás nélkül vették maguknak a feleségeket, egyiket a másik után, rendkívüli kiadásokba verték magukat, egy szóval romlott életet éltek, teljesen ellentétben az apjuk tanácsaival; megvetették a szerencsétleneket, megrugdosták a koldusokat. Has, rendkívüli gazdagsága ellenére, szerény volt; nagy emberszerető, bánkódott a szeren­csétlenek sorsa miatt, alamizsnát adott a koldusoknak, el-eljárt a fivéreihez, akik csak nagyon ritkán keresték őt fel. Meglátogatta őket, amikor betegek voltak. Mawu egy idő múlva, hogy lássa, hogy a gyerekei a tanácsai szerint járnak-e el, egy bronzos bőrű, bájos fiatal lánnyá változott. Kéz éppen csak megpillantotta a tündért, és azonnal udvarolni kezdett neki, el­halmozta ajándékokkal.

A lány ezután Láb háza előtt sétált, aki behívta magához, majd hosszan megcsodálta. A lány bement, és megállapította, hogy Lábnak hat felesége van.

Eltűnt, mintha elvarázsolták volna. Visszament Kézhez, aki egy masszív aranygyűrűt kínált fel neki, és feleségül kérte. Mawu elégedett volt a felfedezésével.

Eltűnt, és egy nyomorék koldusnak öltözött. Vérző sebekkel volt tele rücskös bőre. Megint elment Kézhez, alamizsnáért könyörgött; az elkergette. Elmosolyodott és elment Lábhoz. Ugyanaz történt. Elment Hashoz. Ő tárt karokkal fogadta, gondosan megmosdatta, szép ágyékkötőt adott neki, és az asztalához ültette, ahol megkínálta minden jóval. A koldust vendégül látó gazdának csak két felesége volt. Mawu meg volt elégedve.

Döntött.

Miután visszaváltozott valódi alakjába, Mawu megölelte a fiát, és behívta Kezet meg Lábat Has házába.

Így szólt hozzájuk:

- Mielőtt az égbe távoztam volna, drága tanácsokat adtam nektek. Viccnek fogtátok fel azokat, nem tartottátok hozzá magatokat. Amikor szép lánnyá változva elsétáltam a házatok előtt, megcsodáltatok, de amikor szegény koldusként élelemért kopogtam be hozzátok, el­kergettetek. Egyedül Has folytatott és folytat egészséges életet, a tanácsaimnak megfelelőt; mindjárt eljáratok veletek egy szép táncot, zene nélkül. Ezentúl majd tisztelni fogátok az apátok szavát.

- Has - kiáltotta -, állj ide középre!

Odaszólt Kéznek:

- Te mássz fel Hasra!

Az rögtön meg is tette. Majd Lábnak mondta:

- Te vedd a hátadra a fivéredet, Hast!

Mawu ezután hozzátette:

- Has, te pedig a király vagy a két testvéred között. Ők a te szolgáid. Te nem dolgozol, de a kedved szerint ehetsz. Ez a fizetség, mert szófogadó voltál.

Attól kezdve a has tényleg olyan, mint egy király. A láb jár, és a kéz cipekedik meg dolgozik helyette.

 

 

 

601. mese...

    A következő mesék egy híres néprajzkutató gyűjtéséből származnak, ha szeretnél róla többet megtudni, akkor kattints ide👀👀👀👀👀 

A RÓKA MEG A SZÜRKE AGÁR (Szavak száma: 415)

Volt egyszer réges-régen egy kis madárka, s annak volt két szép fia. Hiába építette ez a madárka a fészkét egy magas cserfára, a gonosz róka észrevette, s rögtön a fa alá telepedett. Felkiáltott a madárkának:

- Hallod-e, madárka, dobd le nekem a legszebb fiadat, mert ha nem, rögtön kifűrészelem a fát!

De a madárka nem ijedt meg, és nem dobta le egyik fiát sem. Erre a róka nekiállt, hogy a farkával kifűrészelje a fát. Megijedt a kis madár, s könyörgésre fogta a dolgot, hogy inkább odaadja az egyik fiát, csak bocsásson meg neki a róka. Ráállott a róka az alkura, ő megkapta a fiókát, de megígérte, hogy visszajön a másik fiókáért is.

A madárka erősen kesergett, és sehogy sem tudott megvigasztalódni. Arra vetődött egy szürke agár, s azt kérdi a madárkától:

- Hát te miért sírsz, kicsi madárka?

- Hogyne sírnék, mikor elvitte a róka a legszebb fiamat, s a másikért is visszajön nemsokára!

- No, azért ne sírj, ez még nem olyan nagy baj. Ha megint idejön a róka, mondd azt neki: „Nem dobom le, nem én!” S ha ki akarja a fát fűrészelni, ne félj, én itt leszek!

Ezzel az agár elrejtőzött egy bokorba, s várta a rókát. El is jött a róka egykettőre, s kérte a fiókát.

- Nem adom, dehogy adom! - mondta a madárka.

A róka erősen csóválta a fejét. Nem tudott hova lenni a csodálkozástól.

- Hm, biztosan a kutya tanította a madarat - mormogta, s fűrészelni kezdte a fát.

Előrontott erre a szürke agár. Megijedt a róka koma, elkezdett szaladni, ahogy csak bírta szusszal. Éppen az utolsó pillanatban, mikor az agár meg akarta csípni, beugrott a rókalyukba.

Búsult szegény agár, hogy ilyen jó zsákmánytól elesett, s elhatározta, hogy kiéhezteti a rókát. Rátette a fülét a likra, s aludni akart, de egyszerre beszélgetést hall odabenn. Kérdi a róka:

- Hát te, lábam, mit csináltál, mikor az agár kergetett?

- Én bizony futottam, ahogy csak tudtam.

- Hát te, szemem, mit csináltál?

- Én a likat néztem, hogy egykettőre bebújhassak.

- Hát te, fülem, mit csináltál?

- Én hegyeztem magam, hogy az agár nem fog-e el.

- Hát te, farkam, mit csináltál?

- Én bizony mind az agár orránál himbálóztam, hogy fogjon el.

- Hű, te semmirevaló! - kiáltott nagy haraggal a róka. - Kitakarodj a likamból!

Az agár csak ezt várta, s mikor kinn volt a róka farka, megfogta, kirántotta a rókát, s - hamm! - bekapta.

Itt a vége, fuss el véle!